Jelenkor, 1991. január-június (34. évfolyam, 1-6. szám)

1991-03-01 / 3. szám - Mezei Árpád: Marcel Duchamp

MEZEI ÁRPÁD Marcel Duchamp Duchamp a XX. század művészetének legzavaróbb jelenségei közé tartozik. A zavarkeltésnek három egymást kiegészítő oka van. Duchamp mindenekelőtt valóban mély gondolkodó, amint azt Breton mindig állította, és a gondolatok el­mélyítése elkerülhetetlenül paradox felismerésekhez vezet. Ezen felül Du­champ jellegzetesen kritikus, gúnyolódó, ha úgy tetszik, mefisztói jelenség. Vé­gül pedig váratlanul döntő időpontban súlyos csapás érte, aminek hatása alól nem volt képes kiszabadulni, de aminek következtében kritikus-támadó beállí­tottsága megszilárdult. Legzavaróbb akciója a ready-made felfedezése volt. Bejelentette, hogy el­vesztette érdeklődését a művészeti munkatevékenység iránt, műalkotás lehet az az artefaktum, amit ő műalkotásnak deklarál, szignál és kiállít. Megjegyzem, hogy ezzel a fordulattal kapcsolatban nem támadta a művészet egész történetét, csak azt az újabb irányt, amely szerinte Courbet-val kezdődött és a retinánál mélyebb nívóra nem leszálló és így üres látványokat produkál. Az első ready-made, amit kiállításra beküldött, egy WC-kagyló volt, nem fo­gadták el, ezért kilépett az egyesületből. Erre a dologra később visszatérek. A túlságosan új felfedezésre a kor leggyakrabban masszív elutasítással, elhallga­tással válaszol. Duchamp esetében ez nem volt lehetséges, csaknem minden modern megmozdulásban ő volt az egyik hajtóerő, így egyoldali sajátos komp­romisszum alakult ki: Duchamp ready-made-jeit elfogadták, kiállították, múze­umokba kerültek, mint bármilyen más műalkotás, viszont arról, mi a státusa a régi értelemben vett műalkotásnak a ready-made mellett, a kritikusok, múzeu­mi emberek inkább hallgattak. Gyökeres fordulatot Duchamp az esztéták között váltott ki. Az esztétika filo­zófiai irány, filozófiai témakör, és a filozófusok között sok az értelemcentrikus tudóstípus, aki a műalkotást is teorémának tekinti, ám azzal élményszerű, érzé­ki megalapozású kapcsolata nincs. A művek jelentése így számára rejtélyes ma­rad. Duchamp ezek számára felszabadulást jelentett, hiszen eliminálta a problé­mát. Az esztéta Dickie csak egyet javított Duchamp ready-made elvén: azt, hogy mi műalkotás, nem a művész, hanem az akadémia vagy múzeum dönti el, így a művészet teljesen a tudós kezébe kerül át. Ezek az elméletek, Duchamp és a tudós esztéta találkozása történelmi vélet­len produktumai és így pillanatnyiak. Viszont azt sem fogadhatom el, hogy a re­ady-made Duchamp misztifikációi közé tartozik. Ugyan Duchamp született misztifikátor, az építészettörténész Rykwert számol be arról, hogy az igazgató­val összejátszva átrajzolta egy 18. századi építész könyvtárban egyetlen pél­dányban létező könyvét, akinek nevét is ötletszerűen variálja, így az építész identitása, sőt léte is kétségessé vált, noha már írtak róla doktori értekezést. Az

Next