Jelenkor, 1991. január-június (34. évfolyam, 1-6. szám)
1991-03-01 / 3. szám - Mezei Árpád: Marcel Duchamp
MEZEI ÁRPÁD Marcel Duchamp Duchamp a XX. század művészetének legzavaróbb jelenségei közé tartozik. A zavarkeltésnek három egymást kiegészítő oka van. Duchamp mindenekelőtt valóban mély gondolkodó, amint azt Breton mindig állította, és a gondolatok elmélyítése elkerülhetetlenül paradox felismerésekhez vezet. Ezen felül Duchamp jellegzetesen kritikus, gúnyolódó, ha úgy tetszik, mefisztói jelenség. Végül pedig váratlanul döntő időpontban súlyos csapás érte, aminek hatása alól nem volt képes kiszabadulni, de aminek következtében kritikus-támadó beállítottsága megszilárdult. Legzavaróbb akciója a ready-made felfedezése volt. Bejelentette, hogy elvesztette érdeklődését a művészeti munkatevékenység iránt, műalkotás lehet az az artefaktum, amit ő műalkotásnak deklarál, szignál és kiállít. Megjegyzem, hogy ezzel a fordulattal kapcsolatban nem támadta a művészet egész történetét, csak azt az újabb irányt, amely szerinte Courbet-val kezdődött és a retinánál mélyebb nívóra nem leszálló és így üres látványokat produkál. Az első ready-made, amit kiállításra beküldött, egy WC-kagyló volt, nem fogadták el, ezért kilépett az egyesületből. Erre a dologra később visszatérek. A túlságosan új felfedezésre a kor leggyakrabban masszív elutasítással, elhallgatással válaszol. Duchamp esetében ez nem volt lehetséges, csaknem minden modern megmozdulásban ő volt az egyik hajtóerő, így egyoldali sajátos kompromisszum alakult ki: Duchamp ready-made-jeit elfogadták, kiállították, múzeumokba kerültek, mint bármilyen más műalkotás, viszont arról, mi a státusa a régi értelemben vett műalkotásnak a ready-made mellett, a kritikusok, múzeumi emberek inkább hallgattak. Gyökeres fordulatot Duchamp az esztéták között váltott ki. Az esztétika filozófiai irány, filozófiai témakör, és a filozófusok között sok az értelemcentrikus tudóstípus, aki a műalkotást is teorémának tekinti, ám azzal élményszerű, érzéki megalapozású kapcsolata nincs. A művek jelentése így számára rejtélyes marad. Duchamp ezek számára felszabadulást jelentett, hiszen eliminálta a problémát. Az esztéta Dickie csak egyet javított Duchamp ready-made elvén: azt, hogy mi műalkotás, nem a művész, hanem az akadémia vagy múzeum dönti el, így a művészet teljesen a tudós kezébe kerül át. Ezek az elméletek, Duchamp és a tudós esztéta találkozása történelmi véletlen produktumai és így pillanatnyiak. Viszont azt sem fogadhatom el, hogy a ready-made Duchamp misztifikációi közé tartozik. Ugyan Duchamp született misztifikátor, az építészettörténész Rykwert számol be arról, hogy az igazgatóval összejátszva átrajzolta egy 18. századi építész könyvtárban egyetlen példányban létező könyvét, akinek nevét is ötletszerűen variálja, így az építész identitása, sőt léte is kétségessé vált, noha már írtak róla doktori értekezést. Az