Jelenkor, 1998. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)

1998-01-01 / 1. szám - Kappanyos András: Talán egy bizonyos (Görgényi Frigyes: Egy bizonyos Marcel Duchamp)

106 KAPPANYOS ANDRÁS TALÁN EGY BIZONYOS... Görgényi Frigyes: Egy bizonyos Marcel Duchamp Könyvet többnyire a szerzője vagy a tárgya miatt vesz az ember. A szóban forgót minden bizonnyal címében foglalt tárgya, Marcel Duchamp miatt veszi, aki veszi, s a szerző neve mögött talán számára ismeretlen (esetleg fiatal, első könyves) szakírót, esztétát, műtörté­nészt sejt. Egy magyar könyv Marcel Duchamp-ról ez esetben is örömünnep volna. Gör­gényi Frigyes azonban nem hivatalos információim szerint meglett korú gyógyszerész­vegyész és amatőr sakkozó. Ezen érdemes elgondolkodni már a könyv kinyitása előtt is. Egy nem-humán értelmi­ségi passzióból könyvet ír a század egyik legrejtélyesebb művészéről. Dupla örömünnep és némiképp világcsoda. Értekezhetnénk itt a polgári értékrend helyreállításáról és a durva sértéssé vált „műkedvelő" jelző rehabilitációjáról, de itt jóval többről van szó. Egy ilyen könyvet megírni (még nem nyitottuk ki!) nem polgári, hanem reneszánsz főúri gesztus, a dalszerző VIII. Henrik eleganciájával. Akár odáig is elmennék, hogy a „szak­ma" megszégyenül ilyenkor, s jöhetne a régi kedves vesszőparipa, a hatvanas-hetvenes évek hazai avantgárdjának feldolgozatlansága, hogy még mindig a 89-es, fél-szamizdat, hozzáférhetetlen Szigettó az egyetlen reprezentatívnak nevezhető kiadvány, s hogy akik­nek ez lenne a hivatása az életben, egyre csak ülnek az aranyon, az aranyon, misztikus képpel. De ehhez persze nincs köze sem Duchamp-nak, sem Görgényinek. Miként a nyomozati jegyzőkönyvekben, a ki és a mit után következzék a hogyan. Va­lójában nem is egy, hanem két könyvről van szó. 1994-es évszámmal, valószínűleg ki­sebb példányszámban, de bizonyosan nagyobb terjedelemben megjelent egy első válto­zat, Marcel Duchamp Talán... címmel. Ezt a magánkiadású munkát karolta fel, szerkesz­tette meg és adta ki újra a Kijárat Kiadó a mostani, sokkal szerencsésebb cím alatt. A ki­hagyások feltétlenül javára váltak a könyvnek. Jórészt kimaradtak Duchamp sakkjátsz­máinak és keféléseinek szakszerű és részletező ismertetései, amelyek amúgy is rétegér­deklődésre tarthattak csak számot (vagyis ki ezt, ki azt ugrotta át), továbbá jelentősen ritkábbá váltak a szerzői reflexiók. Ez utóbbiakat egyáltalán nem szerettem. Csak példa gyanánt a legutolsó (a 94-es változatból): „Hát meghalt. Nincs tovább életrajz. Feltámasztására több trükköt nem veszek igénybe. Sakkozóként végigélt élete után még csavarhattam egyet és újraéleszthettem­­ szür­realistává. Szürrealista élete után még lehetett »ragadó­, zó és artista« - de most már ennek is vége." (268. o.) Görgényi itt úgy mesélt Duchamp-ról, mint Rémusz bá­csi az okos nyúlról, és ez bizony zavaró volt, mert Du- Kijárat Kiadó Budapest, 1996 239 oldal, 396 Ft

Next