Jelenkor, 2004. július-december (47. évfolyam, 7-12. szám)
2004-07-01 / 7-8. szám - Szilasi László: "Kiknek bor lelkök": Tinódi Sebestyén a borfogyasztás hatásairól: a bor minőségéről szóló kritikai beszéd kezdetei a magyar kultúrában
struktúra. Tinódi versei az ajánlás szerint mindenesetre az egyik végletet, viszonyítási pontot képviselik: az ő istóriái, históriás énekei olyan dolgokat mondanak el, méghozzá mindenféle fikciós hozzátétel vagy torzítás nélkül, amelyek valóban megtörténtek, a nagyobb kompozíció, a Cronica pedig ezeket a korabeli hadi eseményekről szóló beszámolókat nagyobb s immár erősen jelentéses eseménylánccá formálja, fűzi össze. A szöveg elsődleges célja a tanítás (docore): a torzítás nélkül elmondott, példaszerű eseményekből a kortárs közönség kitüntetett tagjai, a végvári vitézek megtanulhatják, hogyan álljanak ellent a töröknek, s hogyan hadakozzanak ellene, a késői utódok pedig immár saját céljaik megvalósításához nyerhetnek tudós segítséget a végemlékezet szövegéből. Felettébb figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a tanulságos igazmondás ezen (első látásra - valljuk be - némiképp sivárnak tűnő, ám mégiscsak:) költői programja, a közvélekedéssel ellentétben, hangsúlyozottan nem kívánja saját gyakorlatát pusztán a betű szerinti értelemre (sensus litteralis) korlátozni. A históriás ének ebben a felfogásban elsősorban ugyan valóban beszámol, elsősorban ugyan valóban korabeli eseményeket referál, azokról tudósítja a térben vagy időben távol lévőket, s ezt elsősorban valóban tanító szándékkal teszi (még ha a másik két lehetséges retorikai opció: a gyönyörködtetés [delectare] és a megindítás-mozgósítás [movere] céljai természetszerűleg hozzáadódnak is aztán ehhez) - de azt azért észre kell vennünk, hogy a török elleni evilági, vitézi harc egyáltalán nem csupán önmagát jelenti, hanem mindenekelőtt az ördög elleni lelki, keresztényi harc megfelelője. Retorikai fogalmat használva: a testi harc a lelki harc metaforája. Méghozzá egy olyan struktúrában, amely az örök élet közös ígéretével végül teljes mértékben azonosítja is e látszólag nagyon is kétféle harcot („mert mint illik lelek szerént az ördöggel, testtel és ez világgal korosként az jó kerösztyénnek hadakozni, ugyan ez világ szerént és az pogán ellenséggel illik tusakodni, ellene állani, örök életet nyerni"). A végvárak védelme tehát ugyanolyan erejű erkölcsi parancs, mint a Gonosz elleni küzdelem, a keresztényi és a nemzeti helytállás pedig egyaránt üdvösség kérdése. Az általában valamiféle korai, az újságok megjelenése előtti, proto-újságírói műfajnak tekintett históriás ének valójában mélységesen és alapvetően metaforikus és metafizikus műfaj.A Tinódi esetében (elsősorban talán Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének közvetítő szerepe révén és miatt), ráadásul olyan nagyon erős későbbi recepcióval és hatással kell számolnunk, amely (azt hiszem) a mai napig képes formálni és befolyásolni a nemzeti érzület alakulását - vagy legalábbis konzerválni annak egy felettébb archaikus formáját. Mármost: a Cronica összesen huszonkét énekből álló teljes kompozíciója mindösszesen három olyan verset tartalmaz, amely nem tekinthető históriás éneknek. Ezek tanító és mozgósító szándékú, oktató és feddő célzatú énekek. A XIII., Hadnagyoknak tanúság, mikor terekkel szembe akarnak öklelni című, Seregök koszt kik vallók... kezdetű ének (1550, Kassa)7 4 Egy efféle struktúra esetleges történeti létezésére mutatnak pl. Bornemisza Péter e tárgyú kísérletei. Erről lásd: Szilasi László: „»szabott módunk« (Szövegosztályok Bornemisza Péter: Ördögi kísértetek című művében)", in: Művelődési törekvések a korai újkorban. Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. Sorozatszerkesztő: Keserű Bálint) Szerk.: Balázs Mihály-Font Zsuzsa-Keserű Gizella-Ötvös Péter. Szeged, 1997. 561-571. 5 Erre utalhat (többek között) már maga a köteteim is: amennyiben Vadai István élőszóban kifejtett feltételezése helytálló, a Cronica cím (és az idézett ajánlásban kétszer is szereplő krónika szó) elsősorban az Ószövetség azonos című könyveire kívánja alapozni saját műfaji önértelmezését. Gárdonyi regényének a régi magyar irodalommal való kapcsolataihoz lásd Szilasi László: „Argumenta mortis (Érvek és ellenérvek a hősi halálra: becsület és méltóság a régi magyar elbeszélő költészetben és emlékiratokban)", Irodalomtörténeti Közlemények, 1997. 3-4., 217-234. , Tinódi, i. m., 409-412.