Jelenkor, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-103. szám)

1846-03-22 / 23. szám

PEST, vasárnap martzius 22-én Megjelenik a’ Társalkodóval minden heten kétszeri t. i. vasárnap és csitörtökön. Előfizethetni helyben a’ szerkesztő ’s kiadó tulajdonosnál úri utcza 463dik szám alatti Trattner-Károlyi ház első emeletében, egyebütt pedig minden királyi posta-hivatalnál. Az ausztriai birodalomba vagy külföldi tartományokba kivontató példányok iránt csupán a’ bécsi cs. főpostahivatal utján történhetik a megrendelés. Az Értesítőben mindenféle hirdetvény fölvétetik ’s pontosan és jutányosan közöltetik. ________________ FOGLALAT. Magyar- és Erdélyország. (Kinevezés; név­magyarosítás; bécsi rövid tudósítás a’ tiszaszabályozási ügy e­­löhaladásáról ‘s gr. Széchenyi és Sréchen­­ink­rül; alkotványos­­ságunk —’s függelékül egy két szó napi kérdésiek fölött [; Szat­­már, Pozsony, Borsod és Pest megyék közgyűlései; Abauj me­­gyei új tisztikar; budapesti napló) An­glia. (Alsóházi tárgyalások vallási dolgokról;­­ Con­nell levele a G­repcal-gyülésben.) Francziaország. (Algíri tudósítások Bugeaud mar­sal és Abdelkader mozgalmiról; sóár-csökkentés barom számá­­ra; elegy.) Lengyelország. (Hhi­vatalos és hírlapi tudósítások a’ lengyel lázadást érintőleg.) Elegyhirek. Értesítő. Magyar- és Erdélyország. A’ Galicziába legfelsőbb parancs következtében Krakó szabad állomány megszállása végett öszszevont seregosztály feladatát végezvén, ő cs. kir. fölsége magas rendeletéből Castiglione gróf altábornagy veendi át Krakóban a’ főpa­rancs­nokságot. Ő cs. ’s ap. kir.felsége Szloboda Pál oroszlányi evang. lelkész vezetéknevének„Szabados“-ra változtatását kegyeim, megengedni méltóztatok­. Domby István halálával a’ diósgyőri és tokaji k. kincs­tári uradalmi mérnök- állomás, mellyhez 500 pftbúl álló fize­tés, 50 pozs.­mérő kétszeres­ buza,­­s0 öl fa és szabad szállás van kapcsolva, megüresedvén azon egyedek, kik ezen állo­mást elnyerni óhajtják, felszóliltatnak, hogy mind az építé­szetben, mind földmérésben jártasságukat bebizonyító okle­velekkel ellátott folyamodásaikat folyó évi aprilis 15 ik nap­jáig a’diósgyőri k. kamrai praefectusnál nyújtsák be. Bécsbül mart. sörül ezt írják az augsb. Allg. Zei­tungnak: Széchenyi István gr., ki a’ tiszaszabályozási nagy­szerű nemzeti vállalat élén áll, itt, hol már febr. 23-a óta tartózkodik, kölcsönt kötött a’ felemlített czélra. Hallomás szerint egy szerződést hozott magával,melly valamennyi ed­­dig elő öszszeállt tiszavölgyi fiókegylettől és számos tisza­­völgyi dús földbirtokostól alá van irva.Teremtvénye­k a’Du­­nagőzhajózás mellett, melly által a’gróf, mikép egykor egy angol lap megjegyzé, „legelől nyitá meg hazáját az európai közlekedésnek,­ a’ Tiszaszabályozás, ha mint reméllhető, létesül, dicsőségesen fog állani ’s ezenkívül sajátszerűleg nagyobbítni fogja Mországot,miután a’ posványok ’s náder­dők kiszárittatásával ezer meg ezer holdnyi roppant terje­delmű föld fog a’ dúló vizektől megmentetni. Míg Széche­nyi gróf itt fáradoz a’ nagy kezdet valósitása körül, azalatt neje Pesten első fáját ülteti be az uj közsétatérnek, melly­­nek alapitója ugyanazon dicséretes magyar, „tett és szó embere.“ Mindezen körülményt tekintve, valóban kétszeres jelentőké amaz ünnepély. Azon pillanatban, midőn martius­zkán, a’grófnő a’platánt ezen szóval: „virulj!“ a’földbe ül­tető, mozsárdurrogások rázták meg a’léget ’s hangos nép­­örömkiáltozás zendült meg. Minden jelenvolt hölgy, ma­­gasrangu úgy mint polgárosztálybeli, megöntözék a’ fela­vatott helyet és nyalábot.— Alkotványosításunk —’• függelékül egy­­ké(Mz.ó ■»»felkér«k­seink fűlött. I. E’ pártnak ne­­ mes és szabad elvei, tiszta és szeplőtlen nézetei vannak,szi­­gorúan önzetlen; szónokokkal bir, kiknek szavuk viszhang­­ra talál az országban; de mit használnak mindezen tehet­ségek*? szónokaik szószékre lépvén, hazafias hangjaikban szigorú fenyegetésekre gyúlnak ’s a’ kormány megbukását jósolgatják; ekkor a’ szószékről ismét leszabnak— ’s min­den a’ réginél marad. — Derék férfijai az alkotványos el­lenzéknek, ébredjetek! már ideje! legyetek párttá, bírjatok akarattal ’s ismerjétek meg tinmagatokat! — így hangzik az ország intő szava; igy egy önzetlen baráté, ki nem kevés előérzettel bir a’közel jövendővül .Tanulság-és jelentékdús szavai Francziaország nagy költője ’s politicusának — a’ lángeszű Lamartinenek. Ki ne ismérné Lamartinet a’ muzák fölkentjét? — de ki ne ismérné még inkább Lamartinet a’jog és szabadság bajnokát— a’ politikai küzdhomok egyik koszorús leventé­jét? — , azon szellemdus, élet és tapasztalat által okult férfin, ki a’ jog- és népszeretet szent füzétől lelkesülve, mi­dőn egyik kezében az alkotvány és józan szabadelvűség zászlóját lobogtatta, nem irtózott másik kezével széttépni azon köteléket, melly őt előbbi pártjához barátihoz, po­litikai gyámolaihoz fűzé. Lángesze de még inkább a’fensőbb sugalmak felfogására olly igen képes hő keble tökéletesen megérté azon szellemet, melly az emberi ’s néptökélyesbü­­lés ahrimanjával több mint egy század óta határzottan ví­vó alakulási mozgalmakat szüli ’s vezérli Európában; Jelleg­gá annak oda pontosított irányát, miszerint a’ biztosított szent jogok ne csak írott malaszt maradjanak, hanem éltető szellemmé is váljanak, ’s hozzák meg ama gyümölcsöket, mikért fejdelmi tróntól kezdve a’ társaság minden osztási­ból annyi jó és jeles küzdött. Lamartine meghasonlott a’párttal, mellynek főnöké­vé teremtve ’s hivatva volt, ’s elpártolásának oka, mint ál­­talányosan tudva van,az volt,mert nem találta az ellenzéket elég erősnek 's alkalmasnak azon eszmék valósítására,mel­­lyek szerint czélra vezessék a’ nemzetet; elvált tehát ’s pro­gram­jában fenhangon hirdeté a’ tanokat, miknek dia­dalt szerezni nézete szerint annyi,mint túllépni a’ társadal­mi sokoldalú pangás rubiconját ’s első lépést tenni az álta­lányos jóllét üdvleldéjébe. — Az igaz, vannak pillanatok, vannak időszakok a’nem­­zetek életében, midőn mintegy láthatlan hatalom zsibbaszt­­ja a’cselekvő erők ruganyosságát, üdvtelen marasmus mi­rigye száll a’ sikerrel mozogni szokott haladási szellem fölé, ’s ha fátyollal nem borítja is el szemei elől a’ pályairányt, mellyen útját folytatnia kellene, kezeit látszik mintegy le­kötni, hogy ne mozdulhasson; vagy nincs áldás legfeszül­tebb munkálkodásai, legohajtoltabb vágyai ’s igényeinek legmeghatóbb jelenetekbeni nyilatkozásai fölött sem, a­­zon egyszerű, ’s a’politikai világban magát eddig soha meg nem czáfolt okból, mert az ó szent frigyi mane, thekel,pha­­resként latra tétetvén , könnyűnek találtatott. Illyésetek­ben sokszor csak egyes hatalmas szózatok rázták föl a’pan­­­gásban sinylő nemzettestet, vesékig ható éles korholásai ’s jóslatai a’ végzet által ihletett látnokoknak, kik a’ hazá­­joknak még üdvet hozható lépéseket az ártalmasoktól meg­különböztetni képesek valának; mérges gunynyilakat szór­tak illykor azok a’ tétlenségben csökönyösült, vagy tévelyes irányban vezetett részre’s eszméletre támaszták a’keményen alvókat; leggyökeresb jogaik, legédesb reményeikhez nyúl­tak látszólag a’ tétova ’s ingadozó meggyőződés ellenében, hogy azt megszilárdítsák. Látszólag, mondjuk, mert hisz keblükben minden csepp vér jogszerűségnek’s honfitársa­ik iránti legbuzgóbb szeretetnek vala szentelve. És azo ’s újabb történetek évkönyveiben fényes példák tanusitják ha­­son eljárások malasztos eredményit —egész nemzetnek illy módon történt átalakulását, újjászületését, vagy legalább emlékezetes események bekövetkeztét. Életre nem érdemes volta miatt elhagyá géniusza már azon hazát, mellynek é­­letfáján egy két gondos kertésre viruló lombot elővará­zsolni többé nem birt, ’s kietlenebb len az a’ saharai pusz­tánál, mert elhangzott benne az áldástermő szent ige. — Lamartine legújabb politikai vallomását ezekkel né­mileg rokon körülmények idézék elő;legalább ő tökéletesen meggyőződött arról, hogy az ellenzéki párt ereje ’s hatása nem azon erő és hatás, mellyel működni ’s hatni lehet és kell az alkotmány jótékony,engedékeny határai között;iránya nem azon biztos irány, mellyen a’társadalom minden castai cselszövény,ármánykodást önérdek s alakjaitól mentes pol­­gárzati czéljához,mint boldogsága partjához eljuthasson. Lángszózatát egyik párt sem akará megérteni. A’ juste­ milien őt fellengő ’s merő elméletek régióiban kalan­dozó „ultrademokratának“keresztelé ’s azt állitá róla,hogy ,,a’ pártok véleményei közül azt fogá fel,melly legkevésbbé alkalmazható, az eszmék közül pedig azt, mellyet létesíteni általjában nem lehetett;“—az ellenzék soraiban pedig han­gos panasz és vád emelkedett ellene, mintha személyes ér­dekből apostatává lett volna, hogy magát főnökül tolhassa fel egy töredéknek,mellyet „túlzó elvei“ zászlaja köré gyűjt­­hetendne. Feledé pedig mindkét fél, hogy a’ szózat, melly a’ megtámadottnak költőileg ihletett kebléből tört ki és szerte folyt,a’legtisztább hazafiság’s jogvédelem szent szó­zata volt, hogy a’helyzeteknek,mik azt előidézők, más ered­­ménye ha lett volna is, csak elpalástolása leendett az ama meztelenségnek, mellyre fátyolt boritni senkinek sem fek­szik jobban érdekében, mint a’ gyöngeség és gyámoltalan­ságnak. Nem akarjuk mondani, hogy e’ részben hazánk mint hajszál hajszálhoz hasonlít Francziaországhoz, mert csak futólag említve azt, hogy idők kellenek, míg nálunk azon e­­lemek, mellyek az egyes érdekeket egy nemzeti köz érdek­­lánczba foglaló közszellem alakítására megkívántainak, e­­gészen’s biztosan kifejtenek, — pedig közszellem nélkül a’ pártok élete csak mesterséges üvegházi tengés valódi szín és erő hi­ányával,—tehát ezt csak futólag említve, taga­dására szólíthatunk fel bátran bárkit is — ha lelkiismérete megengedi — azon czáfolhatlan igazságnak: vájjon még a’ született politicusok — sőt a’ politikai tudományok szenté­lybe beavatottnak látszó tanultabb osztály soraiban is nem találkoznak e nálunk legio-számra,kik a’pártok tiszta fogal­mát ’s különbségi jellemzetét csak híréből ismerik, és azon szennyfoltokrul,miket azokra nálunk az önérdek lélekvásárló démona sütött.Olly szerfölött fiúknak sem akarunk tartatni, mintha gyönge szavaink csak leggyöngébb viszhangjához is hasonlíthatnának a’ nemzeti nagy létre ’s újjászületésre felriasztani képes hazanemlői tárogatónak; mert ha maga a’ „Világ“ szerzőjének hatalmas szózata sem bírt egészen kirántani régi pangásunkból, sokkal kevésbbé fog az bi­zonnyal nekünk sikerülni. De miután mégis némi hasonló­ság létezik a’helyzetek között ’s tulajdonában érezzük len­ni magunkat a’jognak, miszerint szabad polgárul a’haza ál­lapotát kimérve’s illő korlátok között fejtegessük, múltját jelenével combinálhassuk’s jövendője csillagzatába is olly­­kor ollykor betekinthessünk,e’tért választottuk nézetűik elő­adásai fejtegetésére,mellyben az állodalmi formák némelly alap-’s életkérdésiről értekezvén,minden nyomon szoros és fő tekintettel leendőnk alkotványunk ’s állodalmi szerkeze­tünk alakjára,nemr.’s népéleti napi mozgalmunkra’s ezeknek fejlődés- és tömegülésünkre milly árnyéklatokban történő közhatására. Kegyelethi­ány miatt a’ tisztes ősek százados intézményei iránt, tisztelethi­ány miatt az állodalmi főhatal­mat képviselő ’s gyakorló testületek és egyesek ellenében, türelemhi­ány miatt az ellenkező nézet és véleményekkel szemközt, nem fog emelhetni senki vádszavat ellenünk; — valamint más részről nem gyújtunk tömjént annak, a’ mi exorcismust (száműzést) érdemel, sem fátyolt nem borí­tunk arra, a’minek fölfedeztetni kell, hogy orvosoltassék.— Platoszerű köztársasági gőzképeknek’s utópiái jám­bor óhajtásnak fogják tán hazafi keblünk némelly nyilatko­zatit bélyegezni azok, kik a’ gondolkodás nehéz működé­sétől iszonyodva ’s okait bonyolult helyzetünknek nem für­készve, máról holnapra gond ’s aggodalom nélkül tenge­­nek — mert önérdeken felül semmi nemesb ingert,ösztönt nem ismernek;—de csak hadd előzgessék eredményét szó­zatunknak, hisz nem ezek dandárjával nyerhetni meg a’ha­ladás ’s nemzeti emelkedés diadalát, — hadd keresz­teljék tehát utopiaszerű reményeknek meleg óhajtáso­kat: eszünk és szivünk, mellyek előtt szándékunk szentsége ’s tisztasága nyitva áll, mint csecsemő vágyai a’figyelő gon­dos anya előtt, megóvand a’ szerencsétlenségtől, hogy jó­ságokba sülyedjünk, midőn tulságokat ostorozunk, ’s hogy mást és többet követeljünk, mint a’mit és mennyit körül­­ményinktől a’legtisztább, legforróbb honszeretet képes ki­alkudni. A’ dolgok érdeméhez tehát­ „ A­z Egyházban az Isten-állományban a’ polgárhit az em­berek ismertető bélyege. Értjük a’ politikai hitvallást. „Mi gondom nekem ön politikai hitvallására“—mon­­dá a’ legutóbbi spanyol polgárháborúban egy hadi törvény­székben ült carlospárti tábornok az ellenkező részhez tán­­toríthatlan ragaszkodását politikai hitvallásával igazolni tö­rekedett fogolyhoz. ’S a’hadibiró jelen szavainak értelme súlyos és aggasztó, mételyes és fájdalomokozó. Polgárzat­­ban legveszélyesb, legirtózatosb mirigy az önkény; legdrá­gább, legbecsesb ’s mindenek fölötti tisztelet’s kíméletre méltó tulajdonsága: szabad vélemény—természetesen meg­testesülve, azaz élő vagy irt szavakban kifejezve. Ez a’köz­­társasági józan szabadság fő támaszoszlopa, vagyis inkább alap, mellyen minden szabad és üdvös intézvény épülete fenáll— és pedig annál szilárdabbul áll fen, minél keve­sebb lánczszem tartja bilincsben az égiek ama fönséges a­­dományát, ’s minél kevésb az akadály, hogy minden pol­gárkebelben oltár emelkedjék számára. A’ millenariusok a­­rany kora, vagy az optimisták agyrémei közt létező töké­­lyes, s minden gonoszságnélküli boldog időszak csupán ak­kor fogna tán bekövetkezni, ha minden agy gondolata,min­den szív érzete nyílt lapul állana lelki szemünk előtt’s nem kellene tartanunk, hogy a’ legőszintébb,legigazabbnak mu­­tatkozó vélemény színfala mögött álnok képmutatás vész­koholó daemona lappang. ’S ezen rút jellemfolt minél gyö­­keresb kiirtására legbiztosb eszközül szolgál a’ vélemény szabad’s leplezetlen kimondhatása. Leggyöngébb hasonlí­tásban a’ viszszafoj­tolt gondolat ollyan, mint a’ szelidített ál­lat kitört foga, nem árt, de nem is használ. Sok ízben azon­ban, mikép a’ történetek bőven bizonyítják, hasonlít a’meg­gyűlt gőzhöz, melly ha kicsap, nyomát rendesen rombolás kiséri. . 23.lik szám 1816.

Next