Jó Pajtás, 1923. (15. évfolyam, 1-36. szám)
1923-06-10 / 17. szám
196 JÓ PAJTÁS 11. szám. ♦ AAAAAAAAAAAAA A'4 AAAAAAAA4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAaAA4AA4Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa* Bimbim bácsi. — Elbeszélés a tatárjárás idejéből. — írta : Witt Emilné. (5) (Folytatás és vége.) Mindjárt elindult, hogy a legközelebbi szomszédoktól Malczai felől tudakozódjék. Biz azt nem látta senki attól a perctől fogva, hogy hadba indult. Ide nem tért vissza , több mint bizonyos, hogy elpusztult, mint annyi ,más. Most már az volt a hűséges barátnak a fő gondolata, hogy Endrét szépszerével rábírja a visszatérésre. A fiú már nem zokogott, hanem bús elmélyedéssel ült egy kövön a romoknak. Bimbim bácsi melléje ült és hallgatott. Gyönyörű szeptemberi ég mosolygott rájuk, reményt ébresztően, de Endre most nem volt fogékony a természet kedveskedése iránt. Eltompultan úgy érezte, hogy semmit se érez. XV. FEJEZET. Hús visszaindulás. Hogy, s mint vált meg a feldúlt otthontól, s hogy sikerült őt visszatartani, hogy messze, ismeretlen Tatárországba menjen, ezt Bimbim bácsi tudná legjobban elmondani, mert mindez az ő érdeme volt. Elég az hozzá, hogy a következő napokon már visszafelé vették útjukat vándoraink és meglehetősen cél és irány nélkül haladtak. A rossz hírrel mindig elég korán érkeznek. Endre alig beszélt valamit, enni is csak Bimbim bácsi unszolására evett, s bizony szegény öregnek meg kellett elégednie azzal, ha Kesével társaloghatott, más úgy sem hallgatott rá ! Egyszer aztán kijött a türelemből s neki rontott rettentő — színlelt — haraggal Endrének. — Én ezt az állapotot már tovább nem bírom ki ! Hát, öcsém, én ammondó vagyok, hogy ha lenyelted a nyelvedet, hát szaporán húzd vissza a szádba, mert én már meguntam, hogy csak evvel a szegény párával beszélhetek. Meg aztán ki látta azt, úgy elcsüggedni? Férfiak volnánk vagy mi? Úgy teszel, mintha senkid se lenne e kerek világon. Ott van jó édesanyád, ara- Jnyos Mariska nénéd, hogy magamról, I vén bolondról ne is szóljak. Isten vég- zése ellen a csüggedés nem, csak a megnyugvás használ. Lásd, én kicsinyke , koromtól senkit se ismertem volna, aki ♦ szeretett volna. Szüleimet sem láttam, s talált poronty vagyok, s mióta élek, játék- ♦ szere, bolondja mindenkinek. No, tudom, hogy ti szerettek, de ez a szerencse ♦ már őszülő fejjel ért, én még boldog ! Emekkorra sem tekinthetek vissza. ♦ jis megvagyok ! ♦ Ez a vigasztalás hatott Endrére, ipar- ♦ kodott erőt venni magán. J Egy napon szeles, viharos késő őszi I nap volt — éppen azon törték fejüket, hol találhatnak éjszakára menedékbe- ♦ lyet, mikor kupolaalakú hegytetőn egy í várat pillantottak meg. XVI. FEJEZET. 1 / ♦ Fülek vára. 1 Egy arra ballagó favágótól kérdezős- t ködtek, micsoda vár az, mert kiz ők ♦ nem tudták, hol vannak? . Sejtették csak, hogy irányt tévesz- t tettek, no hát jó lenne itt bekopogtatni. Az ember felvilágosította őket, hogy ♦ az Fülek vára, ahol a rettenetes Fulkó gróf lakott és a tatárjárás alkalmával ♦ arra menekült utasokat odacsalta és megölte. Jó lesz ám, ha messzi elkerülik a lovagok azt a bűnfészket, mert ott ki- ♦ sértetek tanyája van ! (Minden jó lélek ! dicséri az Urat!) Most egészen lakatlan. ♦— Mit, hogy az lenne a híres Fülek vára? És kisértetek? Ez kell nekünk ! — ♦ szólt Bimbim bácsi, s egy nagyobb pénzdarabot dobott az álmélkodó em- ♦ bernek. Az fejcsóválva nézett rájuk és s mi tagadás, félve nyúlt a pénzhez, hogy ♦ nem változik-e tüzes békává? ! Ezalatt utasaink tovább kocogtak, s ♦ szinte jókedvre derülten tartottak a vár felé. ♦ — No hát nem adnám egy vak lóért, ha egy eleven kisértetet láthatnék ! Mit ♦ szólsz hozzá, Endre öcsém ? ! Endre összeszorított foggal s szik- ♦ rázó szemekkel nézett az öregre. — Nem kisértetet kívánok én látni. ♦ Defoe—Gaal. Robinson Crusoe. Alapára kötve 9— ♦ ♦ ♦