Jóbarát, 1971 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-07 / 1. szám

Mióta pionír vagyok, sokat foglalkoztunk a kisebb osz­tályosokkal, hogy III. osztályos korukban ők is méltóknak bizonyultatak a vörös nyakkendő viselésére... Eljött ez a nap, amelyet mi is izgatottan, türelmetlenül vártunk. A haza és a pionírszervezet zászlaja alá sorakoztak a III. osztályosok. A parancsnok elvtárs örömmel kötötte a nyakukba a vörösnyakkendőt a pionír fogadalom elangzása után. Amint ez megtörtént, én is igyekeztem sok sikert kivárni az új pioníroknak. Osztályom nevében egy albumot nyúj­tottam át nekik, Kolozs megyei képekkel, hogy az év folya­mán még sok szép képpel gazdagítsák. Nagyon boldog volt minden pionír, az újak, és mi, a régiek is. Kondrát Ida, pionír, IV.o., Szentmihály HETI INTERJÚNK BALOG EDGÁRRAL Megkérdeztük a jeles közírót, a Korunk főszerkesztőhelyettesét fűzik-e kedves él­mények egykori iskolájához? Kérjük, mesél­je el a Jóbarát olvasóinak iskoláskora leg­kedvesebb emlékét. — Jaj! én az első világháború végén jártam gimnáziumba, változott a tanári kar, költözött az iskola, hol fűtés nem volt, hol világítás hiány­zott, tankönyvek helyén jegyeztünk, s mégis szép emlékek zsongnak körülöttem, ahogy visszagon­dolok ezekre az évekre. Akkor voltam először szerkesztő. Kezem írásával másoltam 12 pél­dányban a «Régipénzekről és egyebekről» című újságot, persze csak régipénzzel lehetett rá előfizetni. Később klubot alapítottunk egy osztály­társunk lakásán, ez volt a híres H.E. azaz Hato­dikosok Egyesülete, specialitása egy sakkverseny. Közben egy vastag füzetbe összegyűjtöttem váro­sunk összes latin feliratait, még a harangokét is, megmásztam értük minden tornyot Aztán jöttek a kirándulások, az erdei teafőzés, sátorozás, táborozás és a tábortüzeknél a népdalok. Végül — az érettségi küszöbén — jegyzője lettem az ön­képzőkörnek és előbb Ady ellen szólaltam fel (nem ismertem még), aztán mégis én szavaltam "* •*- el a legtöbb Ady-verset. ...Szóval, a legszebb emlékeim — bevallom — az «iskolán kívüli» diáktevékenységhez fűződnek, az ifjúsági moz­galomhoz. Viszont nem tagadom,hogy jó tanuló voltam, sőt mindig megtoldtam a leckéket saját mondókáimmal, mire egyes tanáraim nagyon kedveltek, mások kerültek, mint a forró kását.­­Ha most lenne iskolás, mi az, amit más­képpen csinálna, mint annak idején? — Azt hiszem, tanáraimat is bevonnám a régi­ pénzgyűjtésbe, lapszerkesztésbe, sakkversenybe, táborozásba és az irodalmi vitákba. Együtt még jobb.­­Mi a véleménye, mit tehet, mit kell tennie egy mai V-VIII. osztályos gyermeknek, hogy művelt, sokoldalú emberré, a szocialista haza hasznos állampolgárává váljék? — Túlontúl hivatalos a kérdés, oldjam fel, s mondjam egyszerűen Adyval: «Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz.» Az is­kola csak kiinduló pont, a könyv és irka csak vezérfonál a tanulásban, a legtöbbet cselekvés közben szerzi és jegyzi meg a fiatal ember. Tessék kis­ társaséletben kipróbálni a nagy­ tár­­sasélet minden mozgalmi, erkölcsi csínját-bín­­ját. Tessék megismerni közvetlenül a környező várost, tájat, az egész országot múltjával és jelenével, belekóstolni minden munkába és kí­sérletezésbe, váljék minden tantárgy tapaszta­lativá és vitatárggyá, s közben sportolni, táncolni, énekelni! A félig­ élt diákélet nem képesít egész életre a teljes diákból lesz a teljes állampolgár, mozgalmas ifjúságból lesz a szocialista társada­lom méltó átvevője és folytatója. Sok játékot, köny­vet, kórust, színjátszást is kívánok. Meg diákklubot és táborozást. S még egy figyelmeztetés: tudo­mányos-műszaki forradalomban élünk, a leg­magasabb fokra kell fejlesztenünk anyanyelvi kifejezőképességünket, mert csak így, a fogalom­világ tisztázása útján, tanulhatjuk meg tökéle­tesen a román nyelvet s a jövőben minden pályán szükséges világnyelveket. Lejegyezte: HORVÁTH STEFÁNIA Didergő meztelen karok, ködöt ölelnek az ágak, akete zászlóként lobog irdatlan posztója a varjú károgásnak. Recseg a levegő. Tüdőkbe szúr a reggel — Ránk törnek fekete fagyok ormótlan seregekkel. Testünkhöz simul a ruha léleknyi melegre vágyva... Hó­hajú kis anyókáknak új tavaszt rügyezik kuporgó álma*— Harmadikos koromban örömmel vártam a nagy ese­ményt, hogy a nyakamba kössék a vörös nyakkendőt. Végre elérkezett a pillanat én is tagja lettem a pionírszer­­vezetnek. Az volt életem egyik legboldogabb perce, amikor a vörös zászló mellett fogadtam, hogy szorgalmas tanulással, jó magaviselettel érdemlem ki ezt a kitüntetést. Azóta öt év telt el. Közben számos pionírtevékenységet rendeztünk, amelyre mindig szívesen fogok visszaemlé­kezni. De a pioníréletnek vége. A vörös nyakkendőt ma viseltük utoljára. Mi, a Vlll.-os pionírok, ünnepélyes keretek közt átadtuk a nyakkendőt a IV.-osoknak. Én nehéz szívvel búcsúzom a nyakkendőtől, de vigasztal az a tudat, hogy egy nagyobb, szervezetbe, a KISZ-be lépek. Arra törekszem, hogy ebben az évben is, meg a továbbiak­ban is KISZ-taghoz méltóan tanuljak, viselkedjem. Répás Katalin, Vill.o., Szatmár

Next