Jóbarát, 1971 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1971-01-07 / 1. szám
Mióta pionír vagyok, sokat foglalkoztunk a kisebb osztályosokkal, hogy III. osztályos korukban ők is méltóknak bizonyultatak a vörös nyakkendő viselésére... Eljött ez a nap, amelyet mi is izgatottan, türelmetlenül vártunk. A haza és a pionírszervezet zászlaja alá sorakoztak a III. osztályosok. A parancsnok elvtárs örömmel kötötte a nyakukba a vörösnyakkendőt a pionír fogadalom elangzása után. Amint ez megtörtént, én is igyekeztem sok sikert kivárni az új pioníroknak. Osztályom nevében egy albumot nyújtottam át nekik, Kolozs megyei képekkel, hogy az év folyamán még sok szép képpel gazdagítsák. Nagyon boldog volt minden pionír, az újak, és mi, a régiek is. Kondrát Ida, pionír, IV.o., Szentmihály HETI INTERJÚNK BALOG EDGÁRRAL Megkérdeztük a jeles közírót, a Korunk főszerkesztőhelyettesét fűzik-e kedves élmények egykori iskolájához? Kérjük, mesélje el a Jóbarát olvasóinak iskoláskora legkedvesebb emlékét. — Jaj! én az első világháború végén jártam gimnáziumba, változott a tanári kar, költözött az iskola, hol fűtés nem volt, hol világítás hiányzott, tankönyvek helyén jegyeztünk, s mégis szép emlékek zsongnak körülöttem, ahogy visszagondolok ezekre az évekre. Akkor voltam először szerkesztő. Kezem írásával másoltam 12 példányban a «Régipénzekről és egyebekről» című újságot, persze csak régipénzzel lehetett rá előfizetni. Később klubot alapítottunk egy osztálytársunk lakásán, ez volt a híres H.E. azaz Hatodikosok Egyesülete, specialitása egy sakkverseny. Közben egy vastag füzetbe összegyűjtöttem városunk összes latin feliratait, még a harangokét is, megmásztam értük minden tornyot Aztán jöttek a kirándulások, az erdei teafőzés, sátorozás, táborozás és a tábortüzeknél a népdalok. Végül — az érettségi küszöbén — jegyzője lettem az önképzőkörnek és előbb Ady ellen szólaltam fel (nem ismertem még), aztán mégis én szavaltam "* •*- el a legtöbb Ady-verset. ...Szóval, a legszebb emlékeim — bevallom — az «iskolán kívüli» diáktevékenységhez fűződnek, az ifjúsági mozgalomhoz. Viszont nem tagadom,hogy jó tanuló voltam, sőt mindig megtoldtam a leckéket saját mondókáimmal, mire egyes tanáraim nagyon kedveltek, mások kerültek, mint a forró kását.Ha most lenne iskolás, mi az, amit másképpen csinálna, mint annak idején? — Azt hiszem, tanáraimat is bevonnám a régi pénzgyűjtésbe, lapszerkesztésbe, sakkversenybe, táborozásba és az irodalmi vitákba. Együtt még jobb.Mi a véleménye, mit tehet, mit kell tennie egy mai V-VIII. osztályos gyermeknek, hogy művelt, sokoldalú emberré, a szocialista haza hasznos állampolgárává váljék? — Túlontúl hivatalos a kérdés, oldjam fel, s mondjam egyszerűen Adyval: «Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz.» Az iskola csak kiinduló pont, a könyv és irka csak vezérfonál a tanulásban, a legtöbbet cselekvés közben szerzi és jegyzi meg a fiatal ember. Tessék kis társaséletben kipróbálni a nagy társasélet minden mozgalmi, erkölcsi csínját-bínját. Tessék megismerni közvetlenül a környező várost, tájat, az egész országot múltjával és jelenével, belekóstolni minden munkába és kísérletezésbe, váljék minden tantárgy tapasztalativá és vitatárggyá, s közben sportolni, táncolni, énekelni! A félig élt diákélet nem képesít egész életre a teljes diákból lesz a teljes állampolgár, mozgalmas ifjúságból lesz a szocialista társadalom méltó átvevője és folytatója. Sok játékot, könyvet, kórust, színjátszást is kívánok. Meg diákklubot és táborozást. S még egy figyelmeztetés: tudományos-műszaki forradalomban élünk, a legmagasabb fokra kell fejlesztenünk anyanyelvi kifejezőképességünket, mert csak így, a fogalomvilág tisztázása útján, tanulhatjuk meg tökéletesen a román nyelvet s a jövőben minden pályán szükséges világnyelveket. Lejegyezte: HORVÁTH STEFÁNIA Didergő meztelen karok, ködöt ölelnek az ágak, akete zászlóként lobog irdatlan posztója a varjú károgásnak. Recseg a levegő. Tüdőkbe szúr a reggel — Ránk törnek fekete fagyok ormótlan seregekkel. Testünkhöz simul a ruha léleknyi melegre vágyva... Hóhajú kis anyókáknak új tavaszt rügyezik kuporgó álma*— Harmadikos koromban örömmel vártam a nagy eseményt, hogy a nyakamba kössék a vörös nyakkendőt. Végre elérkezett a pillanat én is tagja lettem a pionírszervezetnek. Az volt életem egyik legboldogabb perce, amikor a vörös zászló mellett fogadtam, hogy szorgalmas tanulással, jó magaviselettel érdemlem ki ezt a kitüntetést. Azóta öt év telt el. Közben számos pionírtevékenységet rendeztünk, amelyre mindig szívesen fogok visszaemlékezni. De a pioníréletnek vége. A vörös nyakkendőt ma viseltük utoljára. Mi, a Vlll.-os pionírok, ünnepélyes keretek közt átadtuk a nyakkendőt a IV.-osoknak. Én nehéz szívvel búcsúzom a nyakkendőtől, de vigasztal az a tudat, hogy egy nagyobb, szervezetbe, a KISZ-be lépek. Arra törekszem, hogy ebben az évben is, meg a továbbiakban is KISZ-taghoz méltóan tanuljak, viselkedjem. Répás Katalin, Vill.o., Szatmár