Jóbarát, 1973 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-04 / 1. szám
A PIONÍROK köszöntötték nicolae ceausescu elvtársat, ÉS A TÖBBI PÁRT- ÉS ÁLLAMVEZETŐT Ősi szokás az, hogy a gyermekek újév előtt köszöntik a felnőtteket, mindazokat, akik számukra a legkedvesebbek. Immár hagyományossá vált, hogy a fővárosi pionírok jókívánságaikkal újév előestéjén felkeresik Nicolae Ceauşescu elvtársat, a többi párt-és államvezetőt, boldog újévet, erőt, egészséget kívánnak nekik, hogy tovább mun kálkodhassanak szocialista Románia felvirágzásáért,mindnyájunk boldoságáért, így történt ez az 1972-es év végén is. Régi népszokás az újévi jelmezes rigmus mondás, a kolinda. Kétszáznegyven kolindáló pionír érkezett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának székháza elé, hogy a fővárosi pionírok, iskolások, az egész ország gyermekei nevében köszönetet mondjon népünk vezetőjének mindazért a gondoskodásért, amellyel a párt hazánk legifjabb nemzedékét körülveszi. Ezt jelképezte az is, hogy a pionírok román, magyar, német és a hazánk területén élő többi Drága pártunk, szeretett vezetők. Mi, kik itt állunk színetek előtt, Apraja, nagyja e seregnek Tiszta szívből örvend ma nektek, Hogy jó egészségben találhat, Hogy szépek vagytok, büszkék s vidámak. Most már az ideje annak is eljött, Hogy kívánjunk boldog új esztendőt, Egészséget és boldogságot, Legyetek szívben s lélekben virágzók, Az országot úgy vezessétek, Ahogy a nap süti a rétet, S mi ígérjük: felnövünk egy-kettőre, S elindulunk a nagy úton előre. Mert búzamagból búzamag kél, tiszta- S kommunistából mindig kommunista! Ország virágzik, Búza csírázik, Acél szikrázik, Cement fogja össze a vár tégláit, A szocializmus valósággá válik, és szép jövendőnk felsugárzik. Kívánjuk, legyen az új esztendő Boldogságot és bőséget teremtő, Uj üzemek épüljenek, Kertek gazdagon gyümölcsözzenek, A búza pedig felnőjön magasra, Hogy a lovast is eltakarhassa, Uj városok nőjenek, egyre szebbek, Tündöklőek, mint tavasszal a kertek, A falvak kirügyezzenek! És éljen a párt mindenek felett! S éljen vezetősége, az edzett, A népünk lelkéből lelkedzett! Köszönjön ránk öröm s boldogság, Napfényben fürödjön az ország! Köszönjön reánk boldogság s öröm, nemzetiség népviseletébe öltözve mondták el újévi köszöntőjüket. Arról a testvériségről beszélt ez, amely a köztársaság éveiben sziklaszilárddá vált a román nép és a nemzetiségek között. A menet közepén ott haladt a virágos, aranypántlikás eke, de már traktor vontatta. Ott sorakozott feldíszített fenyőágakkal, maszkokkal, jelmezekkel az ostorcsattogtató, csengettyű szóval rigmust mondó nagy csapat, amely vidáman mondotta el újévi köszöntőjét, zengő verssorokban fejezte ki az ország gyermekeinek háláját szeretett vezetőnk, Nicolae Ceauşescu elvtárs iránt. Élénk párbeszédben mondották el azt a büszkeséget és örömet, ami mindnyájunkat eltölt köztársaságunk évfordulóján, a holnap nagyszerű távlatait, azt az elhatározást, hogy országunk gyermekei mindent megtesznek drága hazánk felvirágoztatásáért. A rigmusmondók így fejezték be köszöntőjüket. S mi, akik bátran és nagyra tőrön Harcok s győzelmek szép korát éljük. A kommunizmust is megérjük! Azután a gyermekek Nicolae Ceauşescu elvtárshoz és a többi állam és pártvezetőhöz mentek. NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs a következő szavakat intézte a pionírokhoz és az iskolásokhoz: Drága gyermekek! Pionírok! Valamennyi párt és államvezetőségi elvtárs nevében köszönöm a párthoz, szocialista hazánkhoz intézett jókívánságaitokat. Valóban, ti új körülmények közt nőttök, ragyogó távlatok nyílnak meg előttetek, mert kétségtelen, hogy az Országos Pártkonferencia programjának megvalósítása, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítése és a kommunizmus építésének megkezdése eredményeként, ti, akik most itt vagytok, s a haza összes gyermekei már új korszakban , a romániai kommunizmus építésének korszakában ünneplítek majd a Köztársaság 50. évfordulóját. A haza gyermekeinek, fiatalságának élete egyre jobb. A párt és a kormány mindent megtesz, hogy szüleitek egyre nagyobb jólétben éljenek, gyermekkorotok mind boldogabb legyen. Sok sikert kívánok nektek a tanulásban. Sokat kell tanulnotok, magatokévá kell tennetek minden új ismeretet, hogy a szocializmus és a kommunizmus jó építői, szocialista hazánk megbízható fiai legyetek. Felvilágosult emberekké kell válnotok, uralnotok kell az egész haladó tudományt és kultúrát! Éppen ezért állandóan tanulnotok, tanulnotok és ismét csak tanulnotok kell, hogy méltóan válaszoljatok arra az erőfeszítésre, amelyet egész népünk tesz értetek, az egész ifjúságért, jó tanulási feltételeitek biztosításáért. Tudom, hogy a legtöbben közületek jól tanulnak, jó jegyeket szereznek. Nektek, akik itt vagytok, azt kívánom, hogy az új évben csupa tízeseket kapjatok. Jó egészséget és boldogságot nektek és szülöiteknek, boldog újévet mindnyájatoknak! A kis kolindálók, valamennyi jelenlevő, lelkes tapssal fogadta a párt főtitkárának szavait. Nicolae Ceauşescu elvtárs és a többi párt-és államvezető behívta a gyermekeket a párt Központi Bizottságának székházába, és a hagyományoknak megfelelően almával, pereccel, édességgel, dióval vendégelte meg őket. Nicolae Ceauşescu és Ion Gheorghe Maurer elvtársak lefényképeztették magukat a gyermekekkel. Ezek a képek, ezek a rendkívüli pillanatok kedves emlékek maradnak a pionírok és iskolások számára. Az 1973-as esztendő hozzon a román népnek, minden dolgozónak új és jelentős győzelmeket a szocialista fejlődés, a jólét és a boldogság útján. Az új esztendőben az emberiség arasson újabb sikereket nemes béke- és együttműködési eszményeiért vívott harcában! Még mielőtt elütné az óra az esztendő utolsó másodperceit, kívánok szívem teljes melegéből hosszú és boldog életet, boldog új esztendőt, teljes elégtételt és boldogságot, minden vágyuk, jobbra való törekvésük teljesedését önöknek, a szocialista Románia honpolgárainak, munkásoknak, földműveseknek, értelmiségieknek, férfiaknak és nőknek, fiataloknak és időseknek, románoknak, magyaroknak, németeknek és más nemzetiségűeknek. Boldog új évet, kedves elvtársak és barátaink! (NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs újévi rádió- és televízióbeszédéből.) “