Jogi Hirlap, 1930. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1930-07-06 / 27. szám

­IRLAP 210 tént s alaptalanul vitatják a felmondás hatályosságát. G. VI. 81111—1928. Rácz, 1930. VI. II. 797. Valorizáció készpénz-kölcsönnél. Vétkes késedelem. Alperes, mint hivatalfőnök 1912—13.-ban pár napra 700 kor. kölcsönt kért a neki alárendelt hivatalnoktól és azt máig sem fizette vissza. A kölcsönadó 1927-ben átértékelt visszafizetés iránt indít pert ellene. A Kúria a következő indokolással ren­deli el az átértékelést: Az 1928. évi XII. t. c. 4­ %-ának 8. bekezdése szerint a készpénzkölcsöntartozás sincs kizárva az átértékelés­ből, ha az adós a tartozás teljesítésében vétkesen késedel­mes s a korona értékcsökkenése a vétkes késedelem ideje alatt következik be. Tekintettel pedig arra, hogy a fellebbezési bíróság nem állapított meg olyan körülményt, amely szerint a fi­zetési késedelem az I. rendű alperesnek terhére nem volna felróható, ezért a fellebbezési bíróság I. rendű alperesnek, az alárendelt hivatalnoktársától kölcsönkapott 700­0 visszasieztésében tanúsított, több mint 13 éves késedelmét, minthogy 317 . havi jövedelme volt, helyes okokból te­kintette, nem a teljesítési határidő közönséges elmulasz­tásának, hanem ki nem menthető, tehát vétkes késedel­mének s minthogy a korona értékcsökkenése, e késede­lem idejére esik, a fellebbezési bíróságnak a kereseti készpénzkölcsöntartozás átértékelése kérdésében elfoglalt álláspontja, a fölhívott törvény rendelkezéseit nem sérti. V. V. 1,152—1928. Hatás, 1930. V. 15. 798. Kamat és elvont haszon kompenzálása. A házastárs a birtokában levő, de ítélet szerint részben kiadandó közszer­zeményből megtérítendő különvagyona után kamatot követel. A Kúria csak a másik fél közszerzeményi részének kiadásától kezdődőleg ítél meg 5%-os kamatot, mert: A tőkeösszegnek már esedékes 5% kamatait kiegyen­lítettnek tekintette a kir. Kúria az ezúttal megítélt köz­szerzeményi ingatlannak azzal az elvont hasznával, ame­lyet a fellebbezési bíróság 1921. október elsejétől kezdő­dőleg 2.200—1600 hold után évi 4 mm búza egyenértéké­­ben a felperes részére megítélt. Viszont a megítélt tőkeösszeg után a további kamatot csak attól a naptól számította, amelyben az alperes a bir­tokában és használatában levő ingatlanoknak felperes javára megítélt felét a felperesnek vele közös birtokába és használatába bocsátja, mert az ingatlanok felperest illető felének hasznaiban kamatkövetelése megfelelő fe­dezetet talál. G. III. 5866—1929. Wesztermayer, 1930. V. 7. 799. Munkadij a családba fogadott idegen egyén szolgála­táért. Felperest serdülő korában hat éven át családtagként tartotta az alperes házában azzal, hogy ott családtagként leendő ellátásával szemben segíteni fog a háztartásban és üz­letben. Férjhezmenetele után keresetet indít munkájának dí­jazása iránt s arra hivatkozik, hogy az idegen által teljesített munka nem vélelmezhető ingyenesnek. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: A megállapodás és a jogviszony vázolt tartalma nem ad alapot arra, hogy felperes az idegenek által végzett gazdasági értékű munka díjazandóságára szóló vélelemre és jogszabályra sikeresen hivatkozhassék, mert ez a véle­lem és szabály sem zárja ki azt, hogy a felek ettől eltérő­­leg meg ne egyezhessenek, azonfelül, mert a felperes ál­tal felhívott szabály a családtagokra és a családtagok ál­tal végzett munkára ki nem terjed. Az olyan egyén, aki kifejezetten családtagként fogadtatik be a családba, és a családtagnak kijáró elbánásban is részesül, ebben a vonat­kozásban nem idegennek, hanem szintén családtagnak te­kintendő még akkor is, ha vérségi családi kötelék őt a be­fogadóhoz nem fűzi. Felperes tehát a családtagként teljesített munkájáért erre szóló külön ígéret hiányában díjazást utólag sem kö­vetelhet, annak a körülménynek pedig, hogy a felperes által élvezett ellátás felér-e azzal az értékkel, ami szolgá­lati viszony keretében végzett ilyen munka szokásos díja­zása vona, sozlgálati viszony hiányában a per eldöntése szempontjából jelentősége nincs. V. II. 3724—1928. Totth, 1930. VI. 13. 800. Szolgálati viszony felbontása élethossziglan alkalma­zott gazdatisztnél. Alperes földbirtokos felperes gazdatisztet élethossziglan alkalmazta, ennek dacára felmondott neki az 1900:XXVII. tc. 14. §. alapján azért, mert földbirtokának 23 százalékát elvesztette a román megszállás miatt. Felperes kártérítési keresetét a Kúria elutasítja, mert­ az a körülmény, hogy az alperes az általa a gazda­tisztjei részére megállapított szolgálati rendtartásnak megfelelően élethossziglan alkalmazta a felperest, nem zárja ki azt, hogy az 1900 :XXVII. t. c. 14­ %-ában megen­gedett femondási jogát ne alkalmazhassa, ha ennek tör­vényes feltételei egyébként fennforognak és ehhez képest a tényállás szerinti azt a körülményt, hogy az alperes ré­szint a román megszállás, részint a földreform folytán szóbanforgó birtokának legalább 23%-át elvesztette, a birtok állagában beállott olyan lényeges változásnak mi­nősítette, amely a most felhívott törvényhely értelmében feljogosította arra, mikép a birtokán előbb alkalmazott gazdatisztek létszámát legalább eggyel csökkentse. V. IV. 4761—1929. Róth, 1930. V. 28. 801. Nyugdíj átértékelése. Nyugdijátértékelési perben az alperes azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság az alap­­illetmény kiszámításánál figyelmen kívül hagyta a felperes által utoljáig, ténylegesen élvezett illetmények ennél alacso­nyabb összegét. A Kúria elutasítja a panaszt és kimondja, hogy: Az 1926:XVI. t. c. 40 %-ának 2. bekezdése szerint, ha a jogosult igénye a nyugdíjra az 1914. évi július hó 1. napja után nyílt, vagy nyílik meg az átértékelés alapjául az a koronaösszeg szolgál, mely az alkalmazottat az 1914­ július hó 1­napján fennállott nyugdíj, illetőleg illetmény­szabályzat szerint megilletné. Ennek a koronaösszegnek megállapításában a nyug­díj alapjául beszámítható illetmény gyanánt pedig azt a koronaösszeget kell számításba venni, melyet ilyen címen a társaságnak az alkalmazott utoljára betöltött állásához és munkaköréhez hasonló állást és munkakört betöltő al­kalmazottjai ugyanannyi szolgálati idő után az 1914- év­ben kapták. E két rendelkezés tehát az utoljára betöltött állással, munkakörrel és szolgálati idővel visszahelyezi a jogosultat az 1914. évi állapotba és illetményeinek össze­gére nézve az akkori szabályokat teszi irányadókká, nyil­vánvalóan azzal a célzattal, hogy ha a nyugdíj a pénz ér­tékének leromlása után nyílt meg, az átértékelés alapjául szolgáló összeg lehetőleg azoknak a fizetéseknek figye­lembe vételével állapíttassék meg, melyek a szolgálatadók­­nál a háborút megelőző időben gyakorlatban voltak. Az átértékelendő összegnek ilyetén megállapítása esetén pedig, különösen amikor a munkaadó által a le­romlott értékű pénzben adott fizetés a háborút megelőző időben élvezett fizetés értékével, szolgálati idejével és az általa betöltött állással összehasonlítva alacsony összeg­ben határoztatott meg, az igényjogosult által utoljára él­vezett fizetés mérve nem lehet akadálya annak, hogy a bíróság a fentebb hivatkooztt t. 1. 1. §-ának korlátai kö­zött az igényjogosult részére átértékelve esetleg maga­sabb összegű nyugdíjat állapítson meg. A méltányosság követelményeivel ugyanis nem volna összeegyeztethető, hogy az alkalmazottak jogosan igé­nyelhető nyugdíja azért állapíttassék meg kisebb összeg­ben, mert a munkaadó az alkalmazottai fizetését a pénz értékének leromlása idején, avagy utóbb, a vagyonmen­tési aránynak megfelelően nem rendezte. G. II. 7207— 1928. Totth, 1930. V. 8. 802. Bontóper. Elzárt naplóban foglalt önvallomások. A férfi menyaszonya kérésére még esküvő előtt beleegyezett, hogy a nő házasságkötésük után is folytathassa leánykorában megkezdett naplóját és kijelentette a férfi azt is, hogy annak tartalmát soha ismerni nem kívánja. A feleség zárt helyen tartotta a naplót, de egyszer nyitva felejtette fiókját s azt a férj megtalálta és elolvasta. Kitűnt, hogy az asszony, aki­nek házasélete pedig zavartalannak és boldognak látszott, csak megélhetésének biztosítása végett ment bele a házas­ságba s a családias érzés ápolása helyett magát áldozatnak tekinti. Papírra vetett gondolataiban a férje iránt tartozó 1930 julius 6.

Next