Jogi Hirlap, 1930. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1930-07-06 / 27. szám
IRLAP 210 tént s alaptalanul vitatják a felmondás hatályosságát. G. VI. 81111—1928. Rácz, 1930. VI. II. 797. Valorizáció készpénz-kölcsönnél. Vétkes késedelem. Alperes, mint hivatalfőnök 1912—13.-ban pár napra 700 kor. kölcsönt kért a neki alárendelt hivatalnoktól és azt máig sem fizette vissza. A kölcsönadó 1927-ben átértékelt visszafizetés iránt indít pert ellene. A Kúria a következő indokolással rendeli el az átértékelést: Az 1928. évi XII. t. c. 4 %-ának 8. bekezdése szerint a készpénzkölcsöntartozás sincs kizárva az átértékelésből, ha az adós a tartozás teljesítésében vétkesen késedelmes s a korona értékcsökkenése a vétkes késedelem ideje alatt következik be. Tekintettel pedig arra, hogy a fellebbezési bíróság nem állapított meg olyan körülményt, amely szerint a fizetési késedelem az I. rendű alperesnek terhére nem volna felróható, ezért a fellebbezési bíróság I. rendű alperesnek, az alárendelt hivatalnoktársától kölcsönkapott 7000 visszasieztésében tanúsított, több mint 13 éves késedelmét, minthogy 317 . havi jövedelme volt, helyes okokból tekintette, nem a teljesítési határidő közönséges elmulasztásának, hanem ki nem menthető, tehát vétkes késedelmének s minthogy a korona értékcsökkenése, e késedelem idejére esik, a fellebbezési bíróságnak a kereseti készpénzkölcsöntartozás átértékelése kérdésében elfoglalt álláspontja, a fölhívott törvény rendelkezéseit nem sérti. V. V. 1,152—1928. Hatás, 1930. V. 15. 798. Kamat és elvont haszon kompenzálása. A házastárs a birtokában levő, de ítélet szerint részben kiadandó közszerzeményből megtérítendő különvagyona után kamatot követel. A Kúria csak a másik fél közszerzeményi részének kiadásától kezdődőleg ítél meg 5%-os kamatot, mert: A tőkeösszegnek már esedékes 5% kamatait kiegyenlítettnek tekintette a kir. Kúria az ezúttal megítélt közszerzeményi ingatlannak azzal az elvont hasznával, amelyet a fellebbezési bíróság 1921. október elsejétől kezdődőleg 2.200—1600 hold után évi 4 mm búza egyenértékében a felperes részére megítélt. Viszont a megítélt tőkeösszeg után a további kamatot csak attól a naptól számította, amelyben az alperes a birtokában és használatában levő ingatlanoknak felperes javára megítélt felét a felperesnek vele közös birtokába és használatába bocsátja, mert az ingatlanok felperest illető felének hasznaiban kamatkövetelése megfelelő fedezetet talál. G. III. 5866—1929. Wesztermayer, 1930. V. 7. 799. Munkadij a családba fogadott idegen egyén szolgálatáért. Felperest serdülő korában hat éven át családtagként tartotta az alperes házában azzal, hogy ott családtagként leendő ellátásával szemben segíteni fog a háztartásban és üzletben. Férjhezmenetele után keresetet indít munkájának díjazása iránt s arra hivatkozik, hogy az idegen által teljesített munka nem vélelmezhető ingyenesnek. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: A megállapodás és a jogviszony vázolt tartalma nem ad alapot arra, hogy felperes az idegenek által végzett gazdasági értékű munka díjazandóságára szóló vélelemre és jogszabályra sikeresen hivatkozhassék, mert ez a vélelem és szabály sem zárja ki azt, hogy a felek ettől eltérőleg meg ne egyezhessenek, azonfelül, mert a felperes által felhívott szabály a családtagokra és a családtagok által végzett munkára ki nem terjed. Az olyan egyén, aki kifejezetten családtagként fogadtatik be a családba, és a családtagnak kijáró elbánásban is részesül, ebben a vonatkozásban nem idegennek, hanem szintén családtagnak tekintendő még akkor is, ha vérségi családi kötelék őt a befogadóhoz nem fűzi. Felperes tehát a családtagként teljesített munkájáért erre szóló külön ígéret hiányában díjazást utólag sem követelhet, annak a körülménynek pedig, hogy a felperes által élvezett ellátás felér-e azzal az értékkel, ami szolgálati viszony keretében végzett ilyen munka szokásos díjazása vona, sozlgálati viszony hiányában a per eldöntése szempontjából jelentősége nincs. V. II. 3724—1928. Totth, 1930. VI. 13. 800. Szolgálati viszony felbontása élethossziglan alkalmazott gazdatisztnél. Alperes földbirtokos felperes gazdatisztet élethossziglan alkalmazta, ennek dacára felmondott neki az 1900:XXVII. tc. 14. §. alapján azért, mert földbirtokának 23 százalékát elvesztette a román megszállás miatt. Felperes kártérítési keresetét a Kúria elutasítja, mert az a körülmény, hogy az alperes az általa a gazdatisztjei részére megállapított szolgálati rendtartásnak megfelelően élethossziglan alkalmazta a felperest, nem zárja ki azt, hogy az 1900 :XXVII. t. c. 14 %-ában megengedett femondási jogát ne alkalmazhassa, ha ennek törvényes feltételei egyébként fennforognak és ehhez képest a tényállás szerinti azt a körülményt, hogy az alperes részint a román megszállás, részint a földreform folytán szóbanforgó birtokának legalább 23%-át elvesztette, a birtok állagában beállott olyan lényeges változásnak minősítette, amely a most felhívott törvényhely értelmében feljogosította arra, mikép a birtokán előbb alkalmazott gazdatisztek létszámát legalább eggyel csökkentse. V. IV. 4761—1929. Róth, 1930. V. 28. 801. Nyugdíj átértékelése. Nyugdijátértékelési perben az alperes azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság az alapilletmény kiszámításánál figyelmen kívül hagyta a felperes által utoljáig, ténylegesen élvezett illetmények ennél alacsonyabb összegét. A Kúria elutasítja a panaszt és kimondja, hogy: Az 1926:XVI. t. c. 40 %-ának 2. bekezdése szerint, ha a jogosult igénye a nyugdíjra az 1914. évi július hó 1. napja után nyílt, vagy nyílik meg az átértékelés alapjául az a koronaösszeg szolgál, mely az alkalmazottat az 1914 július hó 1napján fennállott nyugdíj, illetőleg illetményszabályzat szerint megilletné. Ennek a koronaösszegnek megállapításában a nyugdíj alapjául beszámítható illetmény gyanánt pedig azt a koronaösszeget kell számításba venni, melyet ilyen címen a társaságnak az alkalmazott utoljára betöltött állásához és munkaköréhez hasonló állást és munkakört betöltő alkalmazottjai ugyanannyi szolgálati idő után az 1914- évben kapták. E két rendelkezés tehát az utoljára betöltött állással, munkakörrel és szolgálati idővel visszahelyezi a jogosultat az 1914. évi állapotba és illetményeinek összegére nézve az akkori szabályokat teszi irányadókká, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy ha a nyugdíj a pénz értékének leromlása után nyílt meg, az átértékelés alapjául szolgáló összeg lehetőleg azoknak a fizetéseknek figyelembe vételével állapíttassék meg, melyek a szolgálatadóknál a háborút megelőző időben gyakorlatban voltak. Az átértékelendő összegnek ilyetén megállapítása esetén pedig, különösen amikor a munkaadó által a leromlott értékű pénzben adott fizetés a háborút megelőző időben élvezett fizetés értékével, szolgálati idejével és az általa betöltött állással összehasonlítva alacsony összegben határoztatott meg, az igényjogosult által utoljára élvezett fizetés mérve nem lehet akadálya annak, hogy a bíróság a fentebb hivatkooztt t. 1. 1. §-ának korlátai között az igényjogosult részére átértékelve esetleg magasabb összegű nyugdíjat állapítson meg. A méltányosság követelményeivel ugyanis nem volna összeegyeztethető, hogy az alkalmazottak jogosan igényelhető nyugdíja azért állapíttassék meg kisebb összegben, mert a munkaadó az alkalmazottai fizetését a pénz értékének leromlása idején, avagy utóbb, a vagyonmentési aránynak megfelelően nem rendezte. G. II. 7207— 1928. Totth, 1930. V. 8. 802. Bontóper. Elzárt naplóban foglalt önvallomások. A férfi menyaszonya kérésére még esküvő előtt beleegyezett, hogy a nő házasságkötésük után is folytathassa leánykorában megkezdett naplóját és kijelentette a férfi azt is, hogy annak tartalmát soha ismerni nem kívánja. A feleség zárt helyen tartotta a naplót, de egyszer nyitva felejtette fiókját s azt a férj megtalálta és elolvasta. Kitűnt, hogy az asszony, akinek házasélete pedig zavartalannak és boldognak látszott, csak megélhetésének biztosítása végett ment bele a házasságba s a családias érzés ápolása helyett magát áldozatnak tekinti. Papírra vetett gondolataiban a férje iránt tartozó 1930 julius 6.