Jogi Hirlap, 1936. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1936-01-05 / 1. szám
1936 január 5. iánykövetelésnek a többi örökösödési igénytől eltérő kedvezményes átértékelését a következő indokolással tagadja meg: A bírói gyakorlat az átértékelés szempontjából rendszerint azért részesíti más követeléseknél kedvezőbb elbírálásban a munkabérköveteléseket, mert a munkabér a munkavállaló megélhetésének a biztosítására van hivatva, ez az indok pedig elesik akkor, ha a mukavállaló a munkabérkövetelését hosszabb időn át nem, érvényesíti, — amint a III. r. alperes azt 1-4 éven át nem érvényesítette, — mert ilyen esetben a hosszabb időről kifizetetlenül maradt hátralékos munkabérnek utólag, egy összegben követelése már nem a megélhetés biztosítására, hanem tőkegyűjtésre szolgál. H. I. JfJf22—1935. Jakab, 1935. XI. 28. 6. Bérbeadó szavatossága. A bérelt malom hiányossága miatt a bérlő a szerződésben kikötött bérösszeg leszállítását, beruházásainak megtérítését és kártértést követel. A Kúria a kártérítést nem ítéli meg, mert: A bérlőt a bérbeadó szavatosság alapján megillető jogok a következők: egészben vagy részben a bérfizetés alól való mentesség, az aránytalan költséggel nem járó hiánypótlás joga és még a rögtöni hatályú felmondás joga, avagy ezek helyett a nem teljesítés miatt kártérítés követelése, így ha a bérlő a hiányoknak a bérbeadó költségére való helyreállítását választja és legalább korlátolt használattal a bérelt dolgot használja és aránylagos bért fizet, tehát eképpen a teljesítést elfogadja, nem teljesítés miatt még külön kártérítést nem követelhet. X. VI. 3150 —1935. Térfi, 1935. XII. 3. 7. Jogfentartás a bérelt dolog hiányossága esetén. A Kúria a bérelt malom hiányossága miatt bérbeadó szavatosságát a következő indokok alapján állapítja meg: Jogszabály ugyan, hogy ha a bérlő a dolog hiányosságát a szerződés megkötése után felismerve a hiányos dolgot hasznlatba veszi, a bérbe adó szavatosságán alapuló jogokat csak akkor érvényesítheti, ha azokat a használatba vételkor fenntartotta. Azonban a jelen esetben a szerződés szerint a bérleti idő 1931. évi október hó 1.-én kezdődött, az előző szeptember hóban a malom csak beőrlése végett volt az alperes bérlő használatában, aki az 1931. évi október hó 3.-án kelt, a 3. sorszámú különiratnál csatolt levélben a lényeges hibák feltárásával egyben „jogai megvédése érdekében óvást“ emelt, ami kellő időben tett jogfenntartásnak minősül. X. VI. 3150—1935. Férfi, 1935. XII. 3. 8. Gazdatiszt felmondás időpontja. Az alperes részvénytársaság a felperes gazdatisztet 1927 január 6-án bocsátotta el szolgálatából. A felmondási perben vitás, hogy az egy évi felmondási idő az elbocsátás napjától, vagy a hó utolsó napjától számítandó-e ? A Kúria az elbocsátás napjától számítja a felmondási időt. Indokok: A felperesnek az az igénye, hogy a felmondási illetményei megállapításánál az 1927. január havára eső illetményei is figyelembe vétessenek, nem jogos, mert sem az 1900:XXVII. tc., sem a Tiszti Rendszabályok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, hogy felmondás csak a hó végére szólhat, s olyan jogszabály sincs, hogy 15 napot meghaladó felmondási idő esetében a szolgálatot általában csak a naptári hónap utolsó napjára lehet felmondani. Az 1910—1920. M. E számú rendelet 2. §-ának a rendelkezése pedig csak a kereskedelmi és ipari vállalatok tisztviselőire vonatkozik, a gazdatisztekre nem alkalmazható. X. II. 3265—1935. Totth, 1935. XI. 13. 9. Bontóper. Jövedelem közlése. A férj a külön keresettel biró feleség jövedelme iránt érdeklődött amiből a felek között civakodás keletkezett. A bontóperben vitás, hogy joga volt-e a férjnek érdeklődni a feleség jövedelme iránt. A Kúria igenlően dönti el a kérdést. Indokok: A házasság erkölcsi és jogi tartalma mellett a házasság gazdasági vonatkozásai is a házasfeleket egymás támogtására és megsegítésére kötelezik. A házassági vagyonjog külön vagyon rendszere a kereső házastársak jövedelmére vonatkozó kölcsönös és őszinte közlés kötelességét nem zárja ki, tehát a felperesnek nem volt joga a férjével szemben a jövedelme iránt való érdeklődést kikérni. A házastársak között szükségszerűleg megkövetelhető teljes őszinteség és bizalom maga után vonja, hogy a kereső házastársak jövedelmükről és bevételeikről egymást tájékoztassák. С. III. 16Ц—1935. Thébusz, 1935. X 23. 10. Végrendelet értelmezése. Az örökhagyó végrendeletében az alperes részére hagyományokat rendelt, az ezek levonása után fennmaradó vagyonáról pedig akként rendelkezett, hogy az a törvényes örökösei között oszlassák fel. A hagyományosok a nekik juttatott készpénzhagyományokat 100%-os átértékeléssel követelték. A kötelesrészre már nem jogosult törvényes örökösök által átértékelés mértékének megállapítása iránt indított kereset folytán a Kúria a készpénzhagyományokat és az örökösök jutalékát egyenlő mértékben értékelte át. Indokok: A végrendelet értelmezésénél és a végrendeleten alapuló öröklési igények elbírálásánál az örökhagyónak magából a végrendeletből és esetleg azzal kapcsolatban egyéb körülményekből megállapítható valódi akarata az irányadó. Az örökhagyó ekként megállapított végakaratának a figyelembevételével kell a végrendeletben rendelt készpénzjuttatások átértékelt összegét is meghatározni. A végrendelet tartalmából az tűnik ki, hogy az örökhagyó a törvényes örököseit nem akarta mellőzni és a végrendelet alkotásánál nem gondolt az utána való örökösödés kérdésének olyan módon rendezésére, hogy a hagyományok az egész hagyatékot kimerítsék. Egymagában abból a körülményből, hogy az örökhagyó előbb a végrendelet 1—. pontjaiban, a hagyományosokat és az ezek részére rendelt hagyományokat sorolta fel és csak azt követően az 5. pontban rendelkezett az általános örökösök javára a fennmaradó vagyon felosztásáról, nem lehet alapos következtetést vonni arra, hogy az örökhagyó a hagyományosokat és ezek között különösen az alpereseket minden körülmények között, tehát különösen a pénz elértéktelenedése esetén is, ugyanolyan értékű juttatásban kívánta részeltetni, amilyen értékkel a nekik rendelt készpénzhagyományok a végrendelkezés idejében birtok, ellenben közömbösnek tekintette, hogy a vagyonából mennyi kerül az általános örökösök között felosztásra. Ennek ellentmond az a fentebb már említett körülmény, hogy a hagyományok a végrendelkezés idejében az örökhagyó tulajdonában megvolt vagyonnak csak kisebb részét meritették ki s a vagyonnak jóval nagyobb részéről az örökhagyó az általános örökösök javára rendelkezett. С. I. hh-22—1935. Jakab, 1935. XI 28. 11. Utóöröklés. Az örökhagyó akként hagyta inatlan vagyonát feleségére, hogy ez arról az ő halála után saját belátása szerint rendelkezhessék s ha ezt akár örökáron eladni, akár haszonbérbe adni akarná abba senkinek- beleszólása ne legyen és az örökhagyó által az ingatlan vagyonra rendelt utóöröklés csak abban az esetben lépjen hatályba, ha az örökhagyó feleségének halála után az ingatlan vagyon értékéből valami fennmarad. Az örökhagyó felesége férje halála után eladta az ingatlant. Az utóörökös az adásvételi szerződés hatálytalannak kimondása és járulékai iránt indít keresetet s ezt arra alapítja, hogy az előörökös csak feltétlen szükség esetében, tehát csak elsőrendű szükségleteinek fedezése vagy más módon nem rendezhető adósságok kifizetése végett adhatta volna el az ingatlant márpedig az elidegenítés és észszerű gazdálkodás követelményeinek nem felelt meg és nem volt indokolt. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet. A végrendelet ismertetett rendelkezéséből a fellebbezési bíróság helyesen vont következtetést arra, hogy az örökhagyó özvegye nem volt feljogosítva a férjétől örökölt ingatlant vagy annak eladda esetén a kezéhez befolyt vételárat ingyenesen vagy bár visszterhes ügylettel, de az átruházáshoz fűződő saját érdeke nélkül, pusztán az utóöröklési jog kijátszása céljából másra átruházni. Ezen túlmenően azonban az örökhagyó nyilván nem akarta feleségének a tulajdonjogából folyó rendelkezési jogát élők között a reá hagyott ingatlan tekintetében korlátozni. Különösen az ingatlan eladását illetően a végrendeletnek az a redelkezése, hogy az örökhagyó halála után 3 JOGI HÍRLAP