Jogi Hirlap, 1939. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1939-01-01 / 1. szám
JOGI HÍRLAP 2 végrehajtó 4 perccel a kitűzött idő után kezdette meg az árverést, hogy az árverési hirdetményben a legalacsonyabb vételár szabálytalanul állapíttatott meg és hogy az árverési vevők az ingatlanta forgalmi értéknél jóval alacsonyabb áron vették meg s ezzel jogtalanul gazdagodtak. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: A Polgárjogi Határozatok Tárában 36. szám alatt felvett 3. sz. jogegységi döntvényből és annak indokolásából kétségtelen, hogy az ingatlannak nyilvános árverésen történt eladása valamely anyagi érvénytelenségi okból per útján érvénytelennek kimondható. Nincs kizárva a lehetősége annak sem, hogy valamely ingatlanárverés nemcsak a Vht. 178. és 179. §aiban szabályozott eljárás útján, hanem per útján nyilváníttassék semmisnek, ha az árverés megtartásánál lényeges alaki szabálytalanság történt és ennek előidézése, vagy kihasználása tekintetében az árverési vevő rosszhiszemű volt. De úgy az anyagi érvénytelenségnek, mint az alaki szabálytalanság okából való megtámadásnak és érvénytelenítésnek szükségszerű feltétele az árverési vevőnek az árverés megtartása körüli rosszhiszeműsége. A perben azonban nincsen adat annak megállapíthatására, hogy adott esetben a II., III. rendű alperesek valamely alaki szabálytalanság előidézésében részt vettek vagy azt kihasználták volna; következéskép rosszhiszeműségükről sem lehet szó. Nem kötelezhetők kártérítésre a II., III. rendű alperesek jogtalan gazdagodás címén sem amiatt, hogy ők az ingatlant annak forgalmi értékénél olcsóbb áron vették meg árverésen, mert egymagában e ténykörülményből az ő gazdagodásuknak jogellenessége okszerűen nem következtethető. — С. V. 3554—1938. Hatás. 1938. XI. 9. 3. Jelzálogjog törlése harmadik jóhiszemű ellen. Felperes garancialevelet állított ki testvére részére, melyben nevezettet arra hatalmazta fel, hogy 12.000 pengő kölcsönt vegyen fel s ennek biztosítékául a felperes ingatlanjutalékára jelzálogjogi biztosítékot engedélyezzen. Ezen garancialevél alapján a július 26-án szerzett jelzálogjog törlése iránt felperes azon a címen indít keresetet, hogy ezt a garancialevelet a testvéréhez intézett levéllel már június 16-án visszavonta. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: Még ha azt kellett volna is tényként megállapítani, hogy a szóbanforgó garancialevél, a felperes és testvére közötti viszonylatban visszavonás folytán már a megtámadott jelzálogjognak 1930. évi július hó 26.-ikán történt megszerzése előtt hatályát vesztette, ez nem volna elegendő alap a megtámadott jelzálogjog kitörlésére, mert e garancialevelet jóhiszemű harmadik személyekkel szemben, — aminő (ellenkező adat nem forogván fenn) az alperes, — anyagi jogi hatályában fennállónak kell tekinteni azért, mert felperes arról, hogy ez a garancialevél anyagi jogilag harmadik személyekkel szemben se érvényesülhessen, kellően,illetőleg kielégítő eredménnyel nem gondoskodott, — amennyiben ez a garancialevél az ő birtokába csak 1930. évi szeptember hó 25- ikén, tehát a kiterültetni kért jelzálogjog megszerzését követő időben került vissza, ennek a következményeit pedig felperes az anyagi jog szerint az alperesre nem háríthatja át. — С. V. 3658 —1938. Hatás, 1938. XI. 10. 4. Kártérítés. A veszélyes üzem köre. Felperes tárgyi felelősségre alapított kártérítési keresetét abból származtatja, hogy az alperes villamosvonatán való utazás közben agyrázkódást szenvedett akkor, amidőn a villamosvonat pótkocsija egy az úttesten haladó kézikocsival összeütközött. A Kúria a kövekező indokolással utasítja el ezt a keresetet: A veszélyes üzem fenntartója tárgyi alapon csak a veszélyes üzem folytatásával okozati összefüggésben álló balesetért felel, ennek következtében az alperesnek kártérítésre kötelezéséhez nem elegendő annak a megállapítása, hogy a felperes az alperes villamosvonatán való utazása közben szenvedett agyrázkódást, hanem annak a megállapíthatása is szükséges, hogy az agyrázkódás az alperes üzemének veszélyességével okozatilag öszszefügg. A felperes maga az 1937. március 5.-én tartott elsőbírósági tárgyaláson balesetére vonatkozólag azt adta elő, hogy őt a villamosnak egy kézikocsival való összeütközése és a villamosvonat hirtelen fékezése következtében valamely kiderítetlen okból érte a fején ütődés és sérülés. A felperesnek a hirtelen fékezésre vonatkozó tényállítása valótlannak bizonyult, amennyiben a villamosvonat az irányadó tényállás szerint zökkenés nélkül simán állt meg; ennek következtében a baleset bekövetkezése csak a villamosvonatnak és kézikocsinak összeütközésére vezethető vissza. A villamosvonatnak és a kézikocsinak összeütközését illetőleg pedig jogosan hivatkozik az alperes arra, hogy e miatt őt tárgyi felelősség nem terheli. Az irányadó tényállás szerint ugyanis az összeütközés akkor történt, amikor a villamosvonatnak első kocsija a kézikocsi mellett már elhaladt és történt annak következtében, hogy a 22 éves L. I. ahelyett, hogy a kézikocsit rúdjánál fogva kézzel vezette volna, a kocsira ráült és azt a lejtős úton lefelé elengedve a lábai közé fogott rúddal irányította, de oly figyelmetlenül, hogy a kézikocsi a villamosvonat pótkocsijának jobb első lépcsőjéhez ütődött, mire a villamosvonat a kézikocsit magától ellökve az úttestre dobta. Ha a villamosvonat vezetője látta is, hogy a kézikocsit a rajta ülő L. I. nem egyenes irányban viszi, hanem a kézikocsi ide-oda kanyarog, akkor sem kellett arra gondolnia, hogy a kocsin ülő felnőtt egyén akkor, amikor a villamosvonatot maga mellett áthaladni látja, a kézikocsi irányítására annyit sem fog ügyelni, hogy a kézikocsi a villamosnak neki ne menjen, hanem, amint a villamosvonat elejét a kézikocsi mellett elvezette, a kocsivezető nyugodtan lehetett abban a tudatban, hogy a kézikocsi közelségéből baj nem fog támadni. — X. I. 3860—1938. Jakab, 1938. XI. 8. 5. Bontóper. Tartás elmulasztása megegyezésen alapuló különélés esetén. A férjével történt megegyezés alapján különélő s az életközösség helyreállítását magától elhárító feleség azon a címen indít bontókeresetet állásnélküli férje ellen, hogy az az ő és közös gyermekük eltartásáról nem gondoskodik. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: A peres felek megegyezésen alapuló különélésének állandósulása a felperes ama vétkére vezethető vissza, hogy férjének a hozzá való visszatérését eltiltotta. Ilyen adottságok mellett tehát az ideiglenes nőtartás elmulasztása szándékos és súlyos házastársi kötelességszegésnek annál kevésbbé minősíthető, mert a peradatok szerint a felperes ilyennek megállapítását nem kérte és az alperest nőtartásra magánúton sem kérte abból az okból, mert úgy a maga, mint gyermekének eltartása az édesanyja háztartásában kellő módon mindig biztosítva volt. Való ugyan, hogy a tételes törvény a gyermek eltartását elsősorban az apa kötelességévé teszi. Ebből folyik, hogy az apa ebbeli kötelességének akkor is eleget tenni köteles, ha ezáltal a maga szükségleteit a végsőkig kell korlátoznia. Ámde a perirathoz csatolt postai feladó revények szerint az alperes az 1931. évben négy különböző alkalommal összesen 40 pengőt küldött is a gyermek szükségleteire, ami nyilván azt mutatja, hogy az apai kötelességének tudatában volt. Azt pedig, hogy későbbi időben az alperesnek e kötelesség teljesítése módjában nem volt éppen a felperes által csatolt — 8477—1938. orvsz. számú határozat illetve értesítés bizonyítja, amely szerint a havi 5 pengőben megállapított gyermektartási díj nem volt az alperestől behajtható,, ,pedig azért, mert állása és jövedelme nincs. 1939 JANUÁR 1.