Jogi Hirlap, 1939. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1939-01-01 / 1. szám

JOGI HÍRLAP 2 végrehajtó 4 perccel a kitűzött idő után kezdette meg az árverést, hogy az árverési hirdetményben a legalacsonyabb vételár szabálytalanul állapíttatott meg és hogy az árverési vevők az ingatlant­­a forgalmi értéknél jóval alacsonyabb áron vették meg s ezzel jogtalanul gazdagodtak. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: A Polgárjogi Határozatok Tárában 36. szám alatt felvett 3. sz. jogegységi döntvényből és annak indoko­lásából kétségtelen, hogy az ingatlannak nyilvános ár­verésen történt eladása valamely anyagi érvénytelen­ségi okból per útján érvénytelennek kimondható. Nincs kizárva a lehetősége annak sem, hogy vala­mely ingatlanárverés nemcsak a Vht. 178. és 179. §­­aiban szabályozott eljárás útján, hanem per útján nyil­­váníttassék semmisnek, ha az árverés megtartásánál lé­nyeges alaki szabálytalanság történt és ennek előidézése, vagy kihasználása tekintetében az árverési vevő rossz­hiszemű volt. De úgy az anyagi érvénytelenségnek, mint az alaki szabálytalanság okából való megtámadásnak és érvény­telenítésnek szükségszerű feltétele az árverési vevőnek az árverés megtartása körüli rosszhiszeműsége. A perben azonban nincsen adat annak megállapít­­hatására, hogy adott esetben a II., III. rendű alperesek valamely alaki szabálytalanság előidézésében részt vettek vagy azt kihasználták volna; következéskép rossz­hiszeműségükről sem lehet szó. Nem kötelezhetők kártérítésre a II., III. rendű al­peresek jogtalan gazdagodás címén sem amiatt, hogy ők az ingatlant annak forgalmi értékénél olcsóbb áron vették meg árverésen, mert egymagában e ténykörül­ményből az ő gazdagodásuknak jogellenessége okszerű­en nem következtethető. — С. V. 3554—1938. Hatás. 1938. XI. 9. 3. Jelzálogjog törlése harmadik jóhiszemű ellen. Fel­peres garancialevelet állított ki testvére részére, melyben nevezettet arra hatalmazta fel, hogy 12.000 pengő kölcsönt vegyen fel s ennek biztosítékául a felperes ingatlanjutalé­kára jelzálogjogi biztosítékot engedélyezzen. Ezen garancia­­levél alapján a július 26-án szerzett jelzálogjog törlése iránt felperes azon a címen indít keresetet, hogy ezt a garancialevelet a testvéréhez intézett levéllel már június 16-án visszavonta. A Kúria a következő indokolással uta­sítja el a keresetet: Még ha azt kellett volna is tényként megállapítani, hogy a szóbanforgó garancialevél, a felperes és testvére közötti viszonylatban visszavonás folytán már a meg­támadott jelzálogjognak 1930. évi július hó 26.-ikán tör­tént megszerzése előtt hatályát vesztette, ez nem volna elegendő alap a megtámadott jelzálog­jog kitörlésére, mert e garancialevelet jóhiszemű harmadik szemé­lyekkel szemben, — aminő (ellenkező adat nem forog­ván fenn) az alperes, — anyagi jogi hatályában fennálló­nak kell tekinteni azért, mert felperes arról, hogy ez a ga­rancialevél anyagi jogilag harmadik személyekkel szem­ben se érvényesülhessen, kellően,illetőleg kielégítő ered­ménnyel nem gondoskodott, — amennyiben ez a garan­cialevél az ő birtokába csak 1930. évi szeptember hó 25- ikén, tehát a kiterültetni kért jelzálogjog megszerzését követő időben került vissza, ennek a következményeit pedig felperes az anyagi jog szerint az alperesre nem háríthatja át. — С. V. 3658 —1938. Hatás, 1938. XI. 10. 4. Kártérítés. A veszélyes üzem köre. Felperes tárgyi felelősségre alapított kártérítési keresetét abból származ­tatja, hogy az alperes villamosvonatán való utazás közben agyrázkódást szenvedett akkor, amidőn a villamosvonat pótkocsija egy az úttesten haladó kézikocsival összeütközött. A Kúria a kövekező indokolással utasítja el ezt a keresetet: A veszélyes üzem fenntartója tárgyi alapon csak a veszélyes üzem folytatásával okozati összefüggésben álló balesetért felel, ennek következtében az alperesnek kár­térítésre kötelezéséhez nem elegendő annak a megálla­pítása, hogy a felperes az alperes villamosvonatán való utazása közben szenvedett agyrázkódást, hanem annak a megállapíthatása is szükséges, hogy az agyrázkódás az alperes üzemének veszélyességével okozatilag ösz­­szefügg. A felperes maga az 1937. március 5.-én tartott első­­bírósági tárgyaláson balesetére vonatkozólag azt adta elő, hogy őt a villamosnak egy kézikocsival való összeütkö­zése és a villamosvonat hirtelen fékezése következtében valamely kiderítetlen okból érte a fején ütődés és sérü­lés. A felperesnek a hirtelen fékezésre vonatkozó tény­állítása valótlannak bizonyult, amennyiben a villamos­vonat az irányadó tényállás szerint zökkenés nélkül si­mán állt meg; ennek következtében a baleset bekövet­kezése csak a villamosvonatnak és kézikocsinak össze­ütközésére vezethető vissza. A villamosvonatnak és a kézikocsinak összeütközé­sét illetőleg pedig jogosan hivatkozik az alperes arra, hogy e miatt őt tárgyi felelősség nem terheli. Az irányadó tényállás szerint ugyanis az összeüt­közés akkor történt, amikor a villamosvonatnak első ko­csija a kézikocsi mellett már elhaladt és történt annak következtében, hogy a 22 éves L. I. ahelyett, hogy a kézikocsit rúdjánál fogva kézzel vezette volna, a kocsira ráült és azt a lejtős úton lefelé elengedve a lábai közé fogott rúddal irányította, de oly figyelmetlenül, hogy a kézikocsi a villamosvonat pótkocsijának jobb első lépcsőjéhez ütődött, mire a villamosvonat a kézikocsit magától ellökve az úttestre dobta. Ha a villamosvonat vezetője látta is, hogy a kézi­kocsit a rajta ülő L. I. nem egyenes irányban viszi, hanem a kézikocsi ide-oda kanyarog, akkor sem kellett arra gondolnia, hogy a kocsin ülő felnőtt egyén akkor, amikor a villamosvonatot maga mellett áthaladni látja, a kézikocsi irányítására annyit sem fog ügyelni, hogy a kézikocsi a villamosnak neki ne menjen, hanem, amint a villamosvonat elejét a kézikocsi mellett elvezette, a kocsivezető nyugodtan lehetett abban a tudatban, hogy a kézikocsi közelségéből baj nem fog támadni. — X. I. 3860—1938. Jakab, 1938. XI. 8. 5. Bontóper. Tartás elmulasztása megegyezésen alapuló különélés esetén. A férjével történt megegyezés alapján különélő s az életközösség helyreállítását magától elhárító feleség azon a címen indít bontókeresetet állásnélküli férje ellen, hogy az az ő és közös gyermekük eltartásáról nem gondoskodik. A Kúria a következő indokolással uta­sítja el a keresetet: A peres felek megegyezésen alapuló különélésének állandósulása a felperes ama vétkére vezethető vissza, hogy férjének a hozzá való visszatérését eltiltotta. Ilyen adottságok mellett tehát az ideiglenes nőtar­tás elmulasztása szándékos és súlyos házastársi köteles­ségszegésnek annál kevésbbé minősíthető, mert a perada­tok szerint a felperes ilyennek megállapítását nem kérte és az alperest nőtartásra magánúton sem kérte abból az okból, mert úgy a maga, mint gyermekének eltartása az édesanyja háztartásában kellő módon mindig bizto­sítva volt. Való ugyan, hogy a tételes törvény a gyermek el­tartását elsősorban az apa kötelességévé teszi. Ebből folyik, hogy az apa ebbeli kötelességének akkor is ele­get tenni köteles, ha ezáltal a maga szükségleteit a vég­sőkig kell korlátoznia. Ámde a perirathoz csatolt postai feladó revények szerint az alperes az 1931. évben négy különböző alka­lommal összesen 40 pengőt küldött is a gyermek szük­ségleteire, ami nyilván azt mutatja, hogy az apai köte­lességének tudatában volt. Azt pedig, hogy későbbi idő­ben az alperesnek e kötelesség teljesítése módjában nem volt éppen a felperes által csatolt — 8477—1938. orvsz. számú határozat illetve értesítés bizonyítja, amely sze­rint a havi 5 pengőben megállapított gyermektartási díj nem volt az alperestől behajtható,, ,pedig azért, mert állása és jövedelme nincs. 1939 JANUÁR 1.

Next