Jogi Hirlap, 1943. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1943-01-02 / 1. szám
1943. január 7. 3 JOGI HÍRLAPI kötelező ítéleti rendelkezését a búza forgalmát korlátozó szabályokra hivatkozással sikertelenül támadja. A búza ára nem a követelés érvényesítésénél mutatkozó késedelem ideje alatt, hanem a keresetlevél kézbesítése után, a per folyamán emelkedett. Ilyen körülmények között pedig a mellékbeavatkozó alaptalanul vitatja azt is, hogy az alperes legrosszabb esetben is csak a mindenkori esedékesség idejében volt alacsonyabb, nem pedig a teljesítéskor fennálló magasabb búzaár alapul vételével számítandó teljesítésre lett volna kötelezhető. — C. VI. 2568—1942. — Antalfy, 1942. X. 14. 6. Megajándékozott felelőssége az ajándékozó hitelezőivel szemben. —■ Felperesnőnek az alperes gyárvállalat ellen indított keresetével szemben az alperes beszámítási kifogásként érvényesíti a felperesnő elhalt férjével szemben fennállott követelését és e beszámítási követelését arra alapítja, hogy a felperesnő elhalt férje magyarországi vagyonát még életében a felperesnőnek ajándékozta, aki mint megajándékozott a megajándékozó vagyon erejéig felel elhalt férjének ezekért a tartozásaiért. A felperesnő azzal védekezik, hogy elhalt férjének Ausztriában igen nagy értékű vagyona volt, amely halála után hagyatékként is megmaradt és csak Ausztriának a felperesi jogelőd halála után két évvel Németbirodalomba történt bekebelezése után vált hozzáférhetetlenné. A Kúria a következő indokolással veti el az alperes beszámítási kifogását: Az anyagi jogszabályaink értelmében a megajándékozott az ajándékozó hitelezőinek az ingyenes juttatás idején fennállott követelésért az ajándékkal vagy annak értékével csak akkor és annyiban felel, ha és amenynyiben azt az ajándékozó vagyonából behajtani nem lehet. A megajándékozott felelősségének ez a tartalma a kártalanító kezes felelősségének tartalmával egyezik meg, mert a kártalanító kezes is kifejezetten a hitelező követelésének a főadóstól be nem hajtható részére vállal felelősséget. Éppen ezért jogszabály az, hogy élők közötti ingyenes juttatás esetén a megajándékozott (és ingyenes jogutóda) a kapott adománnyal vagy értékével az alaptalan gazdagodás visszatérítésének szabályai szerint kártalanító kezesként felel az adományozó hitelezőinek az adományozás idején fennállott és tőle be nem hajtható tartozásaiért. Az alperes által emelt beszámítási kifogással szemben tehát a felperesnek mint megajándékozottnak jogállása a kártalanító kezes jogállásával esik egy tekintet alá. Jogszabály, hogy a kezes, — tehát a kártalanító kezes is —, felszabadul, ha a követelés a hitelező hibájából a főadóssal szemben behajthatatlanná válik. A fellebbezési bíróság az e részben irányadóan megállapított tényállás alapján helyesen jutott arra a jogi meggyőződésre, hogyha az alperes beszámítani kívánt ellenkövetelése fennáll és néhai L. Á. hagyatékából ezidőszerint be nem hajtható, az az alperes hibájából vált behajthatatlanná. Helyes a fellebbezési bíróságnak ez az álláspontja az alábbiakkal nem ellenkező indokolásánál fogva és a következő okokéból. A kártalanító kezeskifejezetten a hitelező követelésének a főadóstól be nem hajtható részére vállal felelősséget. Ebből következik, hogy a hitelezőnek, mielőtt a kezes ellen fordulhatna, a főadós egész vagyonából kell kielégítést keresnie. Minthogy a felperes jogállása a kártalanító kezes jogállásával azonos, nem helytálló alperesnek az az érvelése, hogy ő L. Á.-nak a magyar állam területén kívül fekvő vagyonából (hagyatékából) nem tartozott kielégítést keresni. Az alperes maga adta elő, hogy követelése lényegében akkor vált behajthatatlanná, amidőn Ausztriát a Németbirodalomhoz csatolták. Ebben az előadásban nyilván benne van annak beismerése, hogy az alperesnek követelésére néhai L. Á. halálakor (1936. IV. 30.) ennek Ausztria területén levő hagyatékában, vagyis az akkor még tehermentes „Modena” ingatlanokban kellő fedezete volt. Néhai L. Á. halálától Ausztriának Németországhoz csatolásáig két év telt el. Az irányadó tényállás szerint alperes a követelése behajtása iránt lépéseket egyáltalán, tehát az utóbb említett két év alatt sem tett, holott, — amint az a fellebbezési bíróság helyesen kifejtette —■, rendes gondosság mellett számolnia kellett azzal, hogykövetelése behajtási késedelme esetén néhai L. A. hagyatékából nem lesz behajtható. Nincs ugyan teljes bizonyosság a tekintetben, hogy alperesnek a hagyaték ellen Wienben indítható per útján a szóban levő két év alatt sikerült volna-e magát az említett ingatlanokból kielégíteni. Az e részben fennforgó bizonytalanság azonban az alperes terhére esik, mert alperes a rendes gondosságot hanyagolta el és így hibát követett el akkor, amidőn L. A. halála után ennek hagyatéka ellen a behajtási pert Wienpen haladéktalanul meg nem indította, és mert ennélfogva alperes köteles kimutatni azt, hogy L. A. ausztriai hagyatékából a behajtási per haladéktalan megindítása esetében sem nyert volna a már többször említett két év alatt kielégítést. Ámde az alperes oly tényeket, amelyekből ily következtetést lehetne levonni, a perben ki nem mutatott. Minthogy az alperes követelése ekként a saját hibájából vált az eredeti adóssal szemben behajthatatlanná, a felperes mint megajándékozott a fennebb kiemelt jogszabály alapján a másodlagos felelősség alól szabadult, vagyis a kereseti követeléssel az alperes beszámítani kért követeléséért nem felel, és így ennek a kereseti követelésbe való beszámítását tűrni nem köteles. — C. IV. 3183—1942. — Ternovszky, 1942. XII. 1. 7. Kórházi főorvos felmondási ideje. — Az alperes Közjótékonysági Egyesület szanatóriumában főorvosként alkalmazott felperest az alperes hathavi felmondással bocsátotta el szolgálatából. A felperes egyévi felmondási illetmények iránt indít keresetet, amelyet azonban a Kúria a következő indokolással utasít el: A kir. Kúria jogegységi tanácsának 42. sz. polgári döntvénye szerint a magasabb tudományos képzettséget igénylő állást betöltő alkalmazottat — más megállapodás hiányában —az egy évi felmondási idő akkor illeti meg, ha a vállalat a nagyüzemek közé tartozik és az alkalmazott az egész vállalatra, vagy annak valamely önálló ágára kiterjedő vezető és irányító munkakörrel van felruházva. A jogegységi döntvényben megállapított feltételeknek együttesen kell meglenniök, hogy az alkalmazott részére az egy évi felmondási idő megállapítható legyen. A döntvény indokolása szerint a szanatóriumban vagy kórházban alkalmazott orvosnak csak oly esetben tulajdonítható vezető és irányító munkakör, ha az orvos a szanatóriumot vagy kórházat, vagy annak egyik osztályát — sebészeti, belgyógyászati ,ideggyógyászati osztályát — önállóan vezeti . Az irányító tényállás szerint az alperes rákospalotai alkoholelvonó és gyógyító intézetének (szanatóriumának) felelős vezeője és irányítója az igazgató-főorvre volt, akinek a felperes alá volt rendelve. Az 1938. év óta, amióta a betegek létszáma mintegy 100 főnyibe emelkedett, alperes a felperesen kívül még egy, a felperessel egyenrangú főorvost alkalmazott és a betegeket a két főorvos között megosztotta. A betegek kezelésének irányítását a két főorvos, magát a kezelési teáig az alorvosok végezték. A főorvosok felett az ellenőrzést az igazgató főorvos gyakorolta aként, hogy időközönként a fő- és alorvosokkal együttesen látogatta a betegeket, amely alkalommal a betegség lefolyásáról és gyógykezelés módjáról a főorvosok — köztük a felperes is — az igazgató-főorvosnak beszámoltak. Ilyen tényállás mellett nem lehet arról szó, hogy a felperes az alperes gyógyintézetét, vagy annak egyik