Jövő, 1921. május (1. évfolyam, 58-82. szám)
1921-05-04 / 60. szám
6 BUDAPESTI LEVELEK Az idei május. Schlapssí, május 3. Új májust ünnepeltek vasárnap Magyarország munkásai és a szocializmus idei ünnepe tiszeleskült az országra ,jobb sorsot várótthonmaradottak ünnepévé. A Tattersallban már a gyülekezésnél föltűnik a sok nem szorosan a szociáldemokrata párthoz tartozó ember. Fél kilenctől szakadatlan ömlenek már a munkások a lóvásártér kapuin s apró foltokká oszlanak a napsütés és zöld gyep friss színeiben ; föltűnően kevés a nő és fiatalembert, többnyire régi, szakszervezetekben felnövekedett munkások a résztvevők. Nagyon kapkodják aNépszaváét, más lapot nem árulnak. Az arcok komolyak, kevés tréfa esik, legföljebb a csarnok tövén elhelyezett szemfényvesztően kisszámú rendőrcsapatra. Csoportokban tárgyalják a napi szenzációkat, legtöbbet a Tisza-per szereplőiről beszélnek. Fiók-előadók állnak egy-egy emberfolt közepére, a többiek komolyan hallgatnak, nem gáncsoskodók, örülnek, hogy, úgy-ahogy, megünnepelhetik az idei május 1-ét. Már megtelt a terem, szorosan állnak a pódium körül és torlódnak az ajtóknál. Bent mindinkább politikára terelődik a beszéd, mérlegelik a gyűlés jelentőségét, találgatják, vájjon lesz-e szétverés? Drukkolnak a szónokért. Az itthoniak a kamitévőkről beszélnek, sokat emlegetik Károlyi Mihályt és az emigránsokat. Egy nagyon kövér ember az októberi forradalmat és a proletárdiktatúrát veti össze, nagyon sokan jönnek köréje, nem bánják, hogy beszéd közben fecskendez és mellbegesztikulálja a szomszédait. Lelkesek és jószívűek most az ittlevők, három fiatalember nagyon örül, hogy túszokat fogtak Oroszországban az elítélt népbiztosokért. Mindenki azokról beszél most, akik börtönben vagy internált táborban vannak és megkezdődnek az első éljenzések. Bokányit nem tudják felejteni, érte sokáig lelkesednek. Már nagyon fülledt, a levegő, lent az emberek dongának, font, verebek elégedetlenkednek a dohányfüst miatt.. Amikor Vanczák föláll, sokáig éljenzik, aztán mindenki csöndes lesz. De amikor a fokozott önfegyelmezésről beszél, kitörnek a közbeszólások, alig lehet lecsillapítani a keserű és éles kiáltásokat. A Farkas beszéde előtt a kijárások körül zaj támad: a kiszorultak elégedetlenek, hogy odakint nem beszélnek nekik. A rendőrség, persze, nem engedi. A mezőn mintegy tízezren állnak. A dalárdát is szeretnék hallani, hall ma az ének, hogy a feszültségük megoldódjék, hogy összetartozandóságukat tudják. .Farkas István már beszél, amikor a szorosra préselődött tömegen áttör a rendőrfelfigyelő a hatósági gyorsíróval. A pódiumon helyet szíveskednek neki; olyan túludvariasak egymással, amilyenek csak az ellenfelek lehetnek. A lentállók sem tudják a kiírzus rendőrség erényeit feledni s a tiszti pléhgallér ellenségesen tűz a szemükbe. Amikor Farkas az elvakult nacionalizmusra tesz félre nem érthető célzásokat, végigárad az embereken a szociáldemokrácia porcokig tartó, éltetése, ami a legélesebb elkeseredéssé és agresszivitássá nő az internálások, közszabadság, jogrend emlegetésekor. Az elnöknek kell közbeszólnia, hogy Farkas tovább beszélhessen. Szimpatikus nekik, holott ma nincs is hangolva: a depresszió, hogy alig mondhat valamit, nagyon megérzik a beszédén. Percekig tapsolják, amikor végez, a világért sem köszönné meg az ovációt, de az arcán látszik, hogy jól esik neki az elvtársai szeretete. Akik nem hallották a beszédeket, elégedetlenül mozgolódnak kifelé, sokkal erősebbet vártak. Ezek a politikailag fegyelmtetetlenek, akiknek fölosvás és kardlapozás kellett volna. Kevesen vannak , a gesztikuláló kövér mellékszónokz fölénnyel inti le őket. elég vége sincs, dee már megy kifelé, veszedelmesen vörös, ki van lőve , kifelé menet óvatosan leszereli gomblyukából a vörös Népszava-embert, úgy látszik, nem tartja tanácsosnak végig menni vele az utcán. Csoportonként ömlenek kifelé az emberek, örülnek, meghatottak is egy keveset. ha körülkalodázták is, mégis ez volt az első ünnepük, amin remélhettek. A Keleti pályaudvartól az Erzsébet körútig az útvonal párhuzamos mellékutcái telve voltak rendőri készültséggel. Az utcák és a Rákóczi-út sarkain egy-egy magasabb rangú rendőrtiszt állott. Hogy a legénységet ne helyezzék el feltünően. . De csak a villangoslépcsők vasárnapi lógósaival akadt munkájuk. Mintegy negyvenezer ember ereje, keménysége és meggyőződése tett hitet vasárnap a Tattersallban a munkaerejéről és arról, hogy vannak dolgok, amik el nem élhetők. A május zöldje nekik virított, a tömeg lefojtott melle most vasárnap lélegzett föl először. A visszaözönlőket egy fia és egy leány nézték, egymás kezét fogva állottak és a fiatalságuk, a szemük béklyózhatatlan fénye a jövőjét követelő emberséget sugározta. * Most csináljunk egy kis lapszemlét a budapesti lapokból, kapcsolatosan a május elsejei tüntetéssel, illetőleg népgyűléssel. ..Magyar Hírlap“: „Az impozáns nagygyűlés méltósátos nyugalommal folyt le... Ez a zajtalan, jelvénytelen, de nagyarányú, impozáns gyűlés azt igazolta, hogy a szervezett munkásság olyan tényező, amelyet a közéletből tartósan kizárni nem lehet ... A tömeg csöndben, teljes nyugalomban oszlott szét.“ „A Nap“: Amikor a gyűlés megkezdődött, már körülbelül 80 —100.000 főnyi tömeg szorongott a Tattersall környékén, de ebből az óriási sokaságból csakmintegy tíz-tizenkétezer ember tudott bejutni a gyűlés helyiségébe, a Tattersall födött nagytermébe. Az „Új Nemzedék“ — mit írtunk róla? — aljas. A vezércikkében így uszít, miután megállapítja, hogy a gyűlésen éljenezték Bokányi Dezsőt: „Éljen Bokányi, aki harminc éven keresztül következetesen, egyre fokozott tempóban vitte a munkásságot a forradalmasítás útján lefelé, aki 1916-ban Stockholmban az egész világ munkássága előtt elnyomó fajnak bélyegezte a magyart, aki cimboráit a radikálisokkal és szabadkőművesekké), aki népbiztos-társa volt Szamuellynek és Kun Bélának, aki nem gátolta meg a terrorista gyilkosok gazságait, akit a magyar független bíróság, mint annyi gyilkosságban részes fölhajtót és hazaárulót halálraítélt és akinek nincs most hatalmasabb védője a világ legszörnyűbb rablógyilkos társaságánál, az orosz szovjet kormánynál.“ A tudósításban:A Tatfersal, környéke 10 órára megtelt a város minden irányából hullámzó tömegekkel.“ ..Ilyen fölkiáltások hangzottak: Éljen a „Népszava“! Éljen Bokányi! Mi lesz a szocialista vezérekkel? Éljen Garami!“ „Az Est“: Ezreket számláló csoportok tartottak a Tattersall felé ... A évülés programja szerint a munkásdalárdák Marseillaise-éneke következnék, azonban Andreika rendőrfőtanácsos azzal az indokolással, hogy a forradalmi dalok talán különösebb izgalmat váltanak ki, az énekkar szereplését nem engedélyezi. Majd rövid tárgyalás indul meg a rendőrfőtanácsos és a gyűlés elnöksége között, hogy a Tattersall épületén kívül, künn a szabadban is fölállíthassanak egy-két szónoki pódiumot. A rendőrtanácsos nem engedélyezte, hogy künn a szabad térségen is szónoklatokat tartsanak." „A Nép“, a keresztényszociálisok uj estilapja az osztásban méltó társa a föntebb már idézett „Uj Nemzedékinek. A vezércikk ezekkel a szavakkal végződik: „Az elvtársak, proletárok megmozdultak. Tegnapon vörös testükre munkásköppenyt terítettek és a liberális keresztény kormányzat jóvoltából megkezdhetik azt a kést köszörülni, amelyet már egyszer tövig forgattak meg a keresztény magyarság testében. A kormányok nem tanulnak — csak felejtenek ?“■ (Viszont az „Uj Nemzedék“ vezércikkében ez a mondat van : „A szociáldemokraták sem tanultak és nem is felejtettek.“) A „Puster Lloyd“ ezt írja: „A gyűlésen körülbelül hevennyolcvanezer szervezett munkás vett részt. Minthogy a Tattersall födött helyiségében ez a tömeg nem tudott elhelyezkedni, több mint a fele kényszerült, hogy az udvaron és a régi versenytéren várja be a gyűlés lefolyását... A gyűlés után a hazamenők egy része a Baross-téren a lovasrendőrök figyelmeztetése ellenére nem akart a járdán maradni, mire a lovasrendőrök bekilovagoltak a tömegbe . ..“ A „Lorai Újság“ vezércikkéből : „A Tattersallban elhangzott beszédek óvatos szelleme, valamint a munkásság józan viselkedése biztató tanújelét adja politikai atmoszféránk megtisztulásának. Esztendők óta most először nyilatkozott meg a magyarországi Szociáldemokrata párt. . . Minthogy a közös jövőbe tekintünk, lemondunk a szemrehányás és a vád kínálkozó alkalmáról“ — mondja azután a volt munkapárt félhivatalosa és az egész dadogó hasáb csupa szemrehányás, csupa vád, csupa denunciálás, csup csalogatás a nemzeti alapra. — A tudómtásból: „Május elsejei nagygyűlésüket mintegy nyolcvanezer főnyi tömeg jelenlétében tartották meg a szociáldemokraták.“ A reggeli lapok közül a Milotay szerkesztésében megjelenő és tisztán a kurzus alapján álló „Magyarság” vezércikke ezeket mondja: „Nagy tömgek tüntettek amellett, hogy a szociáldemokrata eszme másfél esztendő alatt szunnyadt csak, de a munkások egy részének lelkében a csönd és a látszólagos nyugalom fölülő alatt tovább lebegett, erőt gyűjtött és új harcra szervezkedett. A gyűlés mindenesetre lendületes érv volt ama fölfogás mellett, hogy a szociáldemokrata gondolat és pártszervezet politikai és hatalmi tényező, amelyet figyelembe nem méltatni, nem méltányolni, számba nem venni vagy válság, vagy elfogultság, vagy ostobaság volna . . A szociáldemokrata munkásgyűlés igen komoly és tisztességes formák között zajlott le.“ . Az „Az Újság“ első „Rovásáéban így ír: „Teljes rendben és csöndben folyt le a munkások májusi ünnepe. A rend örvendetes és méltóságos volt, a csöndben valami kísérteties nyomottság. A kínos vigyázatot kellett rajta megérezni, a napysokára megadott szabadságnak lábujjhegyen járását. Tömegek külső jelek s csoportok nélkül. — a tilalmaknak ez az engedése mutatja leginkább, mennyire híján vagyunk a közszabadságoknak.“ Tudósításából a következőt adjuk : „Az ünnep alkalmából tegnap a Tattersallban nagygyűlést tartottak, amelyen a munkásság óriási tömege vett részt. Közel nyolvanszázezer főnyi tömeg szorongott a Tattersall környékén, mert a nagyteremben, ahol a gyűlést tartani akarták, mindössze néhány ezren fértek el“. A „Világ“ föltűnő ,bátortalansággal kezeli az ügyet. Csak tudósítást közöl, azt is olyan eldugott helyen, hogy alig lehet megtalálni. Tudósításának bevezető sorai azonban sokatolandóak. Május 1-én délelőtt 10 órára hirdette a szociáldemokrata párt nagygyűlését, amelyre másfél esztendeje készülődő. Az impozáns tömegben megjelent munkásság fegyelifiezettsége szuggesztív erővel hatott. Óriási tömeg szorongott a Tattersall környékén, a Kerepesiúton, a födött csarnok pedig zsúfolásig megtelte“ A „Nemzeti Újság“, Túri atya nyomtatványa a tőle megszokott perfidiával hazudik: „Kisebb méretekben, lecsökkent tömeggel, kisebb hangbőséggel, sőt kevesebb érdeklődéssel jelent meg a magyar fővárosban május elseje. Csak hazajáró lelke volt a régieknek, amikor még tömeghatalom mozdult meg szavára. Itt-ott fölhangzott ugyan egy-egy izgalmas morajlás, a frazeológia régi kincsesládái még kicsaltak valamit a pártfegyelemmel öszszeparancsolt sokaságból, de megőrződött, hogy a tömeg tudja, hogy ideológiájával szemben egy egész nemzet áll. Az egész gyűlést különb , egy szürke rendőri terminussal lehet legékesebben jellemezni: rendzavarás nem volt.“ A „Szózat“ című másik kurzuslapban valami ifj. Gonda Béla nevű publicista különítmény követett el vezércikket „Béke a munkássággal“ címmel. Többek közt ilyen bődületekkel traktálja a nyájas olvasót: „A magyar munkásságnak föltétlenül rá kell térnie a minden politikai hatalmi céloktól mentes termelő munkára, a józan munkaerkölcsre, a bérharcok lehető megszüntetésére, ha másért nem, hát, azért, mert a világ mai gazdasági helyzete immár kezdi őket is a tisztviselőosztály nyomorult Ge standjára szorítani.“ ... „Tegyenek le az őket értelmiségük alacsonyabb fokánál fogva amúgy sem megillető vezető hatalmi törekvéseikről s térjenek vissza a becsületes munkához s a többi társadalmi osztály által nekik külömben is unos-untalan fölkínált megértő békéhez“. A „Népszava“ három és fél oldalon számol be a magyar munkásság május elsejei, hatalmas arányú megmozdulásáról. „Százezernyi dolgos tömeg“ kezdetű vezércikkében így ír: „Meglepetés, jeges zuhany azokat érhette,, akik naivitásból vagy tudatlanságból azt hitték, hogy jelszavakkal önámítással, no meg kivételes rendszabályokkal szép simára lehet herotválni az osztályok közötti küzdelem harci területét s a jobb, szebb jövőért harcoló proletárságot vissza lehet terelni az öntudatlanság nem kívánatos korszakába“ .. „A munkásmozgalom ellenségei május elsején hozzávetőleg úgy érezhették, , piagukat, mint Bismarck 1890-ben, amidőn kénytelen volt a szocializmus ellen folytatták harcának meddőségét és céltalanságát beismerni s a kivételes rendszabályok haszontalan módszerét a „szociális olajcsöpp“ módszerével fölváltani. A bismarcki módszerek magyar utánzóinak is látniuk kell a munkásmozgalom ellen indított java (Szerda, 1921 május1 irtó háborúink céltalan voltát, be kell látniok hogy módszerük elavult, alkalmatlan, föl kell fedőzniök, a szocializmusnak azt a tulajdonságát, hogy minél jobban gyomron át, a riteát szívósabb, minél többször temethetik,annál elevenebb, — de belátják-e végre?“ / Laehne Hupót internálták. Hal karsasi eredménytelen vizsgálati lospág ütéss továbbra ia sorza tarifák. — A JSv a budapesti munkatársától. — Sudapest, május 3. Az utóbbi néhány hét alatt még a tavalyinál is nagyobb erővel indultak meg az internálástol. Csütörtökön újabb csapatot indítottak útnak Budapestről Zalaegerszegre az internáltak táborába és ebben a csapatban ott volt a régi függetlenségi párt egyik neves, ismert politikusa, Laehne Hugó volt államtitkár is. A toloncházban súlyos betegen várta az elindulást és bár nagyon szomorú állapotbanvolt, mégis megnyugodott, mert most már politikai barátainak segítségével végre megszabadult a budapesti katonai főtörvényszék fogházának vérrel áztatott cellájából. Laehne Hugó a Károlyi-kormány államtitkára volt. A függetlenségi párt legmérsékeltebb árnyalatához tartozott, aki igen rövid ideig viselte a Károlyikabinetben az államtitkárságot. Nem tett semmit, szinte részt sem vett a forradalomban, a katonai nyomozók mégis elfogták és mintegy félesztendeig tartották fogságban. Laehne Hugó nyugodtan várta az ellene indult eljárás lefolytatását, mert tudta, hogy nincs bűne. Azonban éppen az volt a veszte, hogy nem sikerült semmit sem rábizonyítani. Azzal gyanúsították, hogy részese Tisza István meggyilkolásának, mert mint államtitkár, ő fizetett ki külömböző összegeket a katonatanács tagjainak, amikor azt a Károlyi-kormány leszerelte. Laehne Hugó ellen úgy a polgári nyomozó hatóságok, mint mindenféle nemzetvédelmi és fővezérleti egyéb spiclik, detektívek, tisztek és rendőrök folytatták a nyomozást, de Laehne bűnösségét nem tudák bebizonyítani annál kevésbé, mert Laehne biztonságba helyezte azokat az okmányokat, amelyek alapján ő a kormány rendeletére egyes összegeket kifizetett. Ezek az okmányok és mellette tett tanúvallomások megmentették attól, hogy elítélhessék — hiszen már vádat sem emelhettek ellene —, de nem tudták megóvni attól, hogy továbbra is a katonai börtön lakója legyen. Hosszú hónapokig tartott ez így, míg sikerült Laeknenek értesíteni sorsáról jóbarátait. Ezek a nemzetgyűlés ama tagjaihoz fordultak, akik Laeknet ismerték, ak valamikor maguk is tagjai voltak a függetlenségi pártnak. Meg is indult Laehne érdekében az akció, de a legnagyobb nehézségekbe ütközött minden lépés, úgyannyira, hogy már interpellációra készültek egyes ellenzéki képviselők a meggyötört államtitkár kiszabadítása érdekében. Ettől aztán megijedt Teleki Pál akkori miniszterelnök is és végre maga vette a kezébe az ügyet. Arról hallani sem akart a katonaság, hogy Laebnét szabadlábra helyezze, de azt sikerült elérni, hogy átadták az államrendőrségnek avval, hogy szállítsák internálás táborba. Teleki, aki pedig a nála járt politikusoknak megígérte, hogy szabadlábra helyezteti Laehnét, ebbe is belement, Laebnét átvette a rendőrség, amely most útnak indította Zalaegerszegre. A miniszterelnök és a belügyminiszter úgy találták, hogy Zalaegerszegre kell menniük, mert csak ott győződhetnek meg arról, hogy valóban embertelen-e és tarthatatlan-e az internálás. Várjon Laehne esetéből — miután hat hónap alatt semmi bűnt rásütni nem tudtak — nem győződhettek volna meg erről helyszíni látogatás nélkül is? ♦›’*»«0 £»·*■♦*» *4 **›·**« Külföldön minden magyarnak kötelessége, hogy a jövő számára híveket szerezzen.