Jövő, 1922. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1922-02-08 / 33. szám
* Beszélgetés Bokányival. — A 3 v ő budapesti tocóniójától. — Budapest, február 7. Vasárnap már a kora reggeli órákban megjelentek a gyűjtőfogház előtt a kiesere- Isere induló foglyok hozzátartozói, hogy utolsó árzénhozzádot mondjanak a távozóknak. A dermesztő hidegben asszonyok, gyermekek topogtak a járdán, várva az indulás időpontjára. Végre kilenc óra után kinyílt a gyűjtőfogház kapuja és föltűnt a kiszállítandó előéltek csoportja. Férfiak, asszonyok kettesével összebilincselve, csónakokkal, ruhák fel megrakodva lépkedtek a szoronyos csendőrök sorfala között. Közvetlenül az indulás előtt kivonult a gyújtófogházból egy csapat fegyveres őr és az elítéltek hozzátartozóit leszorították a járdáról. Aki nem engedelmeskedett, a sokat lökdösték, taszigálták, nem éppen válogatott kifejezések mellett. És az elítéltek csapata messziről integetve menetelt a szuronyok között a rákosi felső pályaudvar felé. A zörgő bilincsek, szuronyok és podgyászok súlya alatt is látható volt azonban, hogy mindenek ellenére megkönnyebbülten lépkednek. Hiszen bármennyire is fájdalmas a hozzátartozóktól elszakadni, mégis, távozásuk a szabadságot jelenti. Megszabadultak a fegyházi cella kínjaitól, az internálótábor szenvedéseitől, kétesztendei raboskodásnak minden borzalmaitól, bilincstől, csendőrszuronyoktól. Az elítélteket a rákosi felső pályaudvaron a már előre készített vasráccsal ellátott vasúti kocsikba szállásolták be, külön a férfiakat, a nőket. Ezzel a szállítmánnyal indultak el Oroszországba a már eddig kiszállított elítéltek hozzátartozói közül is néhányan. Az elítéltek hozzátartozóinak csoportja a sínek mellett várakozik, hogy hátha mégisikerül búcsút venniök az elindulóktól. Amikor azonban az elítélteket hozzák, a csendőrök parancsnoka „Hátra ares-ot vezényel, a várakozóknak és megfenyegetik őket, hogy ne merjenek a vasúti kocsik felé nézni. Végre a kocsikat a mozdonyhoz csatolták, szururonyos csendőrök egy része szintén beszállt és 2 óra felé a vonat lassan kigördült a pályaudvarról. A síró asszonyok, gyermekek most már nem törődtek a szuronyos csendőrökkel, fölrohantak a pályatestre és úgy integetnek a távozó vonat után. Bokányi búcsúja. Bokányinak, amikor bizonyossá vált, hogy őt is elszállítják, első gondolata volt, hogy miképen vegyen búcsút, a magyar munkásságtól. Mivel a fogházfelügyelőség nem engedte meg, hogy ezt írásban közölje, hozzátartozói útján üzente a következőket: „Mondják meg a magyar munkásságnak, hogy fájdalommal szabadok el tőlük, azoktól, akikkel együtt annyit küzdöttem a tömegek fölszabadulása érdekében. Közöttük éltem, velük dolgoztam ebben az országban, ahol olyan nehéz dolgozó embernek lenni. Tudom, hogy a magyar munkásság — úgy a vezetők, mint a közkatonák —, a mai nehéz helyzetben múltjukhoz méltó kitartással álltak Artúr és Olga ▼AGY a Szerelem Iskolája. Irta Bíró Lajos is — Nem merem nagyon felsőbbségesen visszautasítani azt, amit mondtál,— szólt Olgának búcsúzáskor fanyar mosolygással, — mert eddig mindig úgy volt, hogy egy-két hét múlva jutottam el a te véleményedhez. Ezentúl mindennap sokáig beszélgettek. Néha hirtelen elfogyott a mondanivalójuk és ekkor nézték a két kisgyereket, akik fáradhatatlanul játszottak. Nyár közepén, a napok olyan eseményesekké lettek, hogy Olga esténként is átjött a Winterfeld-villába. Egyszer egyedül találta Artúrt a dohányzóban. Kint már sötét volt, bent nem égett lámpa. — Mit csináltál itt egyedül? — kérdezte Olga. — Csak ültem és —. Egymás mellett álltak. Egyikük se tudott szólni. Olga végre megszólalt és halkan azt mondta, hogy lámpát keltene. Artur megmozdult, hogy a villamos lámpa felé nyúljon, kinyújtott keze az Olga vállát érte. Artur erre reszkető kézzel átkarolta Olgát és rémülten dobogó szívvel hozzá hajolt. Olga halk fölsikoltással fogadta ez Artúr csókját, azután eltolta magától Artúrt és kirohant. A következő hetek nagy eseményei közben nem látták egymást. Olgának rendkívüli aggodalmai voltak a férje miatt, de Aladár csodálatos művészettel el tudta érni, hogy az új rendben necsak ne legyen semmi bántódása, hanem az új rend urai részéről meglepő és messzemenő méltánylásban részesüljön. Artúr visszaköltözött a házába és némi aggodalommal gondolt rá, hogyan tudja Magda az életét ismét a kedve szerint berendezni. Rövid idő múlva azonban Magda körül ismét előkelő internacionális társaság gyűlt össze, így mindennapos vendég volt az a Bonvilliers gróf is, aki már azelőtt is gyakran járt az Artúr házánál. Artúrnak csak az a szellem okozott bosszúságot, amely ezt az előkelő társaságot eltöltötte, és a feleségével való eszmecseréi ekkortájt csak egy - két, háztartásra vonatkozó igenre vagy nemre szorítkoztak, mert Artúr attól tartott, hogy Magdának az eseményekről való véleménye brutalitásokra ingerelhetné. Egyébként reggeltől késő estig az irodában volt és lázasan dolgozott, hogy ne kelljen semmi másra gondolnia. A világ azonban tele volt körülötte hetyke becstelenséggel, dühödt bosszúállással és alávaló kegyetlenséggel , és ő érezte, hogyan telik meg a lelke szomorúsággal, lemondással és csüggedtséggel. Olgával találkozott néha, de Olga egykét gyors szó után merev arccal mindig elsietett. Egy szerdai napon a szomorúsága és a csüggedtsége olyan elviselhetetlen lett, hogy fél hétkor fúlrohant a Winterfeld-villába, azzal a halvány reménnyel, hátha ott találja Olgát. Belépett a dohányzóba és Olga csakugyan ott volt Föl és lejárkált és furcsán csillogó szemmel nézett rá, amikor belépett. Artúr leült, de nem tudta elmondani azt, ami ide hozta. Más dolgokról beszélt eltöredező és zavarosan keresgélő mondatokban. Olga nem felelt, hosszú lépésekkel sétált föl és le előtte. — Mért nem felelsz? — kérdezte Artur. — Mi bajod? Mi bajod? Olga megállott a sétájában, egy asztalhoz támaszkodott és elkezdett zokogni. Artur egy heves ütést érzett a szívén, de azután elbűvölve hallgatta ennek a megható zokogásnak az ismerős, kedves dallamát. Lassan fölállott és Olga felé ment — Én barom! — mondotta halkan, — én barom , mire vártam eddig. Le akarta fejteni az Olga két kezét az arcáról, de Olga nem engedte. Átkarolta tehát és megsimogatta. — Holnap rendet csinálok, Olga, — súgta halkan a fülébe. Olga hirtelen lehajolt, megcsókolta a kezét, azután kisietett a szobából. Artur a rendcsinálás munkáját azonban még aznap este megkezdte. Vacsora után félrehívta Aladárt — aki újabban megtisztelte a szerdai összejöveteleket — egy barátságos beszélgetésre ; a beszélgetés eredménye az volt, hogy Aladár még Olga előtt hagyta el lenéző mosollyal az ajakon a Winterfeld villát és a holmijának egy részével együtt még az éjjel hotelbe költözött. A rendcsinálás munkája azután éjjel folytatódott Artur ugyanis hazatérvén úgynevezett otthonukba, hosszabb beszélgetésre tartotta ébren Magdát A beszélgetés során gyöngéd kézzel kihámozta Magda lelkének azt a titkát, hogy Magda tulajdonképen csak a társadalom ormain érezheti jól magát, a szépsége és az előkelősége nincs jó helyen egy olyan hétköznapi ember oldalán, mint ő és hogy Ronvilliers gróf — aki a katonai pályát föl akarja cserélni az üzleti tevékenységgel — bizonyos körülmények között alighanem hajlandó lenne azzá a kalauzzá válni, aki a Magda útját a föntnevezett ormok felé egyengeti. Artúr a legnagyobb bőkezűséggel tett meg mindent arra, hogy ezek a körülmények beálljanak, és egy hét se telt bele, már javában dolgozott négy ügyvéd a két válóper gyors lebonyolításán. JÖVŐ Szerda, 1922 február 8 a helyükön. Amikor el kell távoznom ebből az országból, abban a megnyugtató tudatban kelek atra, hogy egész életemben minden tettemben a becsületesség vezetett. Mondják meg, hogy nem haragszom senkire, békével távozom . ..“ A pozsonyi pályaudvaron. — A Jövő pozsonyi tedóeltójától. — Bratiszlava, január 7. A harmadik magyar cserét rác soport, amellyel két halálraítélt népbiztos — Bokányi és Ágoston — is utazott, hétfőn reggel érkezett a pozsonyi főpályaudvarra. A pályaudvaron a szociáldemokrata párt részéről Wittich képviselő és Lehotzki szenátor fogadták őket, akik engedélyt kaptak arra, hogy a vonatra is fölszánjanak és a cserefoglyokkal beszélgethessenek. A foglyok hangulata általában jó és egészségi állapotuk is kielégítő. Még Szabados Sándor is, az elterjedt hírek ellenére, elég jó színben van. Bokányi Dezső a vele való beszélgetés során azt mondta, hogy teljesen jól érzi magát és kiváncsi Oroszországra. Reméli, hogy egy-két év múlva viszontlátja ittmaradt elvtársait, de Magyarországba nem kívánkozik többé vissza. Ágoston Péter nem volt ilyen közlékeny, őt nagyon megviselte az átélt szörnyű fogság. A foglyok közt volt Varjas Sándor, Magyar Lajos és mindazok, akiknek névsorát a Jövő már közölte. * / A manor fosunk t ütümiliiroH (MM BlseSítésére! Bécs, február 7. A hívó vasárnapi számában közreadtuk azt a fölhívást, amellyel a magyar börtönök és internálótáborok szabadult rabjai fordultak mindazokhoz, akiknek érzékük van e sokat szenvedett, szerencsétlen emberek, asszonyaik és gyermekeik százainak rettenetes nyomorúsága iránt. A gyűjtést magunk részéről a legmelegebben fölkaroljuk és fölszólítjuk lapunk minden barátját, hogy fölösleges filléreiket juttassák el ezen gyűjtés céljaira. A Jövő szerkesztősége és kiadóhivatala készséggel vállalkozik a gyűjtött összegek átvételére és gondoskodik arról, hogy azok az osztrák és a magyar munkáspártok delegáltjainak felügyelete mellett dolgozó bizottsághoz juttassanak. A gyűjtést a következő tételekkel kezdjük meg: A Jövő szerkesztősége és kiadóhivatala 50.000 korona Dr. S. J. 25.000 „ Singer Pál, Novisad 25 dinár Gertner Rezső, Trnava 20 c. k. IRODMjfM lttWAraTT (*) Zádor Dezső és Reinitz Béla hangversenykörútja. Amint a Jövő már jelentette, Zádor Dezső és Reinitz Béla hangversenykörúton vannak Szlovenszkóban. Vasárnap Komáromban léptek föl szép közönség jelenlétében. Az előadott programmal, amelyen főleg Ady-dalok szerepeltek, igen nagy sikert értek el. Hangversenykörútjukat a program szerint folytatják tovább. (*) Paul Wegener Bratiszlavában. Paul Wegener hétfő este lépett föl Bratiszlavában a városi színházban. Strindberg „Halál táncá“-t adták elő. A művésznek óriási sikere volt. (*) Csehszlovákia kereskedelmi minisztere — mint operettlibrettista. Prágából táviratoztak. A Weinberge-i Volkstheater vasárnap este érdekes operettbevontató színhelye volt. Anatol Provaznik operettjét („Vénus utazik“) adták, amelynek librettóját a cseh köztársaság ügyestollú kereskedelmi minisztere, Ladislav Novák írta. A miniszteri librettista a színlapon Nouvelle álnév mögé rejtőzött A lapok nagy elismeréssel emlékeznek meg a szellemes librettó burteszk részleteiről. (*) A Király Színház új zenekara. Megírtuk, hogy a Király Színház zenészei, minthogy az igazgatóság nem volt hajlandó bérköveteléseiket, teljesíteni, sztrájkba léptek. Az Unió vezetői, úgy látszik, elhatározták, hogy ez alkalommal nem engednek, azonnal hozzáfogtak egy új zenekar szervezéséhez éspedig akkora lendülettel, hogy e hét közepén már új zenekaruk lesz, amelynek sztrájktörő tagjai kívül állanak a budapesti zenész-szövetségen. Addig Kálmán Imre operettje „A hollandi menyecske“ zongorakísérettel kerül színre. (*) A Nemzeti Színház Kisfaludy-ünnepe. A vasárnapot a Nemzeti Színház Kisfaludy emlékének szentelte. Délelőtt a Kisfaludytársaság ünnepsége az elégikus megemlékezés jegyében folyt le, amíg este a Nemzeti Színház a jószű humor és a vígjáték Kisfaludyját ünnepelte. A „Csalódások“ került színre. A főszerepeket Abonyi Géza és Bajor Gizi játszották. — Ez volt kilencven esztendő óta a „Csalódások“ ötvenkilencedik előadása. (*) A „Nyugat“ február 1-i száma a következő tartalommal jelent meg: Ignotus: Napoleon óta (tanulmány). Gellért Oszkár: Vers. Laczkó Géza: Moliérp. Szabó Lőrinc: Vers. Pikter J. Gyula: Josef Popper-Lynkeus. Hevesy Iván: A művészet reinkarnációja. Torday Emil: A színes gentleman. Füst Milán: Advent (regény. Hajnik Miklós: Az akadály (novella). Móricz Zsigmond: Csorba Géza magyar pantheonja (tanulmány). Táviratokat a Jövő számára föladhat így: Jövő Wien SPORT A professzionista botrány újabb fejleményei. A MQSZ-e 1 Kormánybiztost akarnak az MlSz*be ültetni, Bésy, február 7. A KAC játékosainak vallomása teljes felfordulást idézett elő a magyar sportban. Az MLSz és az illetős faktorok ma még mélységesen hallgatnak, amíg a MOVELSz köré sereglett sajtó és a vele szemben álló újságok közt szenvedélyes és durva harc indult meg. A MOVE-ok sajtója leleplez, az ellentábor újságjai meg szenzációhajhászásnak és hazugságnak minősítik az egész akciót. A kurzusalapok kormánybiztost akarnak állíttatni az MLSz élére és denunciálásokkal akarják a belügyminiszter figyelmét a botrányra fölhívni. Természetesen ez sikerülni is fog nekik, hisz „félhivatalosak“, de annyi bizonyos, hogy az álamatőrizmust sem kormánybiztossal, sem az ellentábor tagadásaival elintézni nem lehet. Nem lehet letagadni mindenki által tudott dolgokat, viszont nem lehet egy profibotrány leple alatt sem a MOVE-nak, sem a MAC-osénak kormánybiztosokkal szövetségeket kisajátítani. Az ügy érdemi részéhez ma még nem foglalunk állást, hanem egyelőre folytatjuk a vallomások közlését. Stallmach Alajos ,a következő nyilatkozatát diktálta jegyzőkönyvbe: —1921 júniusában Kassán történt a következő eset: A BTC játékosai tudomást szereztek, hogy a KAC csapata Kassára érkezett. Fölkerestek bennünket szállóbeli lakásunkon Hajdú, Tichovszky és Kanyaurek. Beszélgetésünk folyamán többek között szóba kerültek az anyagiak. Hajdú kérdő tőlem: „Mennyi zsebpénzt kaptok ti naponta?“ Erre én azt feleltem, hogy napi 10 cseh korona a zsebpénzünk. A fentnevezettek ennek határa a szó szoros értelemben kinevettek azzal a megjegyzéssel: „Hogy lehettek ilyen palik!“ „A jövedelmet hazaviszitek ? Mi akármennyit keresünk, azt mind elköltjük, állandóan egy kis vendéglőben étkezünk és annyit eszünk, mint amennyi belénk fér s mindennap sikerülünk.“ Hajdú ezek után, hogy állítását megérőntse, belső zsebébe nyúlt, kivetta pénztárcáját és körülbelül 2(X)~300 cs. koronát felmutatva, mondta: „Látod, alig három-négy napja, hogy itt vagyunk és már ennyi pénzünk van.“ Többek között még a munkabér megtérítésről is szó került. Én mondtam, hogy a túra folytán elvesztett hivatali munkabérem sem térítik meg. Hajdú erre a következőket válaszolta: „Szép dolog ! Nézd kérlek, nálunk pL Tichovszky munkanélkül van és mégis fényes munkabérmegtérítést kap, hát még aki dolgozik, sejted, hogy az mit kaphat?!“ Saguly János a következőknek jegyzőkönyvbe való fölvételét kéri. — 1921 augustusában Békéscsabán nyaraltam s ott egy alkalommal találkoztam Jánossyval, a VH. ker. SC játékosával. Beszélgetés közben elpanaszoltam neki, hogy Mayer, a KAC akkori intézője csúnyán bánt el velem. Megkérdezte tőlem, hogy továbbra is a KAC-ban szándékozom-e játszani ? Én kijelentettem,, hogy nem játszom tovább a KAC-ban, valószínűleg Csabán fogok maradni. Erre megkérdezte tőlem, hogy nem volna-e kedvem a VII. ker. SC-ben játszani. Én erre azt válaszoltam, hogy nem ismerem a klubot sem a játékosokat , nem érezném jól közöttük magamat Jánossy erre azt mondta, hogy legyek egész nyugodt bízzak meg