Jövő, 1922. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1922-07-04 / 154. szám

SZERKESZTIK : , ' . GARAMI EHIMO ze LOVÁSZVAIARTOIV Egyes szám­ára: Ausztriában ............ISO osztr. K Csehszlovákiában ■ ■ ■ • * 1.40 ch Jugoszláviában «■■■■■ l‘/s dinár Romániában ■­•■•«■«■■3 lei Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V. ker. Rechte Wienzeile 79. szám :: Telefon 30-57 Távirati cím: Jövő Wien Postatakarékpénztár­ számaink ■ Ausztriá­­ban 140.879, Csehszlovákiában 59.640, Jugoszláviában 40.108. — Németországi folyó­számlánk: Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bel- és külföldi hirdető Irode II. év Bécs 1922 július 4, kedd 154. 0425.­ szám. Izsák és D­ ­r.) Mit akarnak a komédiával ? A budapesti katonai törvényszéken nonstre-per tárgyalása kezdődött meg h­étfőn reggel. Egy pár szimpla nevű volt közlegény, pótcsendőr áll a katonai­­törvényszék egyenruhás bírái előtt,­­hogy számot adjon — Izsákról és Or­­goványról! Zbona, Tóth: ezek a vád­lottak, ezek a vádlottjai a konszolidáció uraitól végre a harmadik évben mégis csak elkezdett tárgyalás komédiájának, miután a magyar közvélemény kezdet­től fogva, három éven át harsogta Horthy és kormányai felé az Orgo­­ványért, Izsákért,­­ Siófokért és a vidéki tömeggyilkosságok több he­lyeiért a megtorlásra való fölhí­vást. „Meg akarjuk mutatni egész Európának — mondotta emelt hangon az ügyész —, hogy mi a konszolidáció útjára térünk és nincs semmi titkolni valónk­, mert valamelyik védő az izsáki és orgoványi rablógyilkosságok e néhány statisztájának a tárgyalására a közönség kirekesztését szerette volna. Amikor a Zbonát meg a parancsra gyilkoló néhány társát­ faggatja a tár­gyalásvezető és faggatja az ügyész, amikor ezt a Zbonát meg az egyik Tóthot akarja a kérdései föltevésével móresre tanítani a tárgyalásvezető, az elnök, az ügyész, akkor a katonai törvényszék urai nem félnek Európától és hirdetve hirdetik, hogy a konszoli­dáció útján akarnak haladni. De csak ez a pár volt pótcsendőr és közlegény volt a cselekvő hőse Orgoványnak és Izsáknak? Nem hall a katonai ügyész és nem hallanak a ka­tonai törvényszék bírái az igazi kon- szolidációt és igazi jogrendet sürgető ama megállapításokról, hogy a rabló­gyilkosságokhoz, tömegkivégzésekhez bi­zonyos Héjjasoknak, Prónayak erre, Ostenburgoknak, Salmoknak, Bibóknak is közük volt ? . . . Ez a Zlona (akinek a kihallgatásá­ról — és akinek a dolgáról általában — a lap belsejében kimerítő tudósítást talál az olvasó) nagyon egyszerű ember, de vádlott sorban van most, szorongatják most és tudja most, hogy a szigorú fő­katona urak élet mentségre, enyhítő körülményekre van szüksége. Nemcsak azzal védekezik hát, hogy egynéhány deci és egynéhány liter bort meg­ivott a­­dolog­ elkövetése előtt, ha­nem következetesen emleget egy nevet és emlegeti azt a körülményt, hogy ő meg a társai nem a maguk szakállára cselekedtek. Ekkor meg ekkor, mondja, „parancsot kaptam a dologra“. Aki a parancsot adta: Héjjas volt. Héjjas és az alvezére, Francia-Kiss Mihály érveltek úgy ezek előtt az egyszerű volt pótcsendőrök előtt, hogy a zsi­dók az idegen megszállás meghosszab­bítását akarják és ennélfogva a zsi­dókkal végezni kell. „El kell fogni őket — ■ mondotta Héjjas — és ki kell végezni!“ És Zbona meg a társai engedelmeskedtek a parancsnak és elmentek Orgoványra. Elmentek Orgo­­ványra (és úgy hangzik az egész, mint egy régi-régi népballada, amelynek egyik­másik sora az évszázadok alatt kiesett eltü­nedezett a versből és amelynek szagga­tott sorai csak egyik-másik cselekményt adják) elmentek Orgoványra — és azután a zsidót elásták ... A pedáns tárgyalásvezetőnek külön föl kellett tennie a kérdést, hogy mi is történt hát az Orgoványra való­ megérkezés és „a zsidók“ elásása között? Közben csak az történt, hogy a Zbonák és a Tóthok teljesítették a parancsot, hol roham­késsel, hol puskával, hol kötéllel­ gyil­koltak. Az egész magyar közvélemény a katonai törvényszék tárgyalóterme felé néz,­­ de nem tűri a megtévesztést! A Zbona meg a Tóthok, a volt köz­legények, őrmesterek és a volt pótcsend­őrök a vádlottak padján vannak; helyest ott a helyük.De ez nem az a konszolidáció, ez nem az a jogrend, amit Európa elvár Magyarországtól és ami után Magyar­­ország népe sóvárog. Sem Európa, sem Magyarország nem megy bele a kon­szolidálódásnak abba a komédiájába, hogy a — borral vagy frázisokkal, mindegy — megrészegített figurákkal tárgyalásosdit játszanak, a parancs­­adók pedig jó előre amnesztiával bo­csáttassanak el, sőt hivatalos tisztsé­gekkel bízassanak meg ! Eljutott már a kurzus odáig, hogy érzi a szükségét annak, hogy a gyilkosságok közvetetten elkövetői a törvény elé kerüljenek? Eljutott? Hát űzni, hajtani, kergetni kell a kurzust, hogy az értelmi szerzők, a­ parancsadók, igenis , a Héjjasok is feleljenek ! Ostoba, komédia és átlátszó játék addig minden tárgyalás, amíg a fehér terror bandavezérei szabadon jár­nak ! Végezzen Zbonával és végezzen a Tóthoknál a katonai törvényszék, dolga ez is. De nem végezte el az egész dolgát a törvénykezés, amíg Héjjas is, valamennyi Héjjas, oda nem kerül, ki a katonai törvényszék, ki a civilbíróság elé! Hogy az ország valóban a konszo­lidáció útjára tért, azt majd az a tör­vényszéki tárgyalás mutatja meg, amely­nek a tudósításában azt olvassuk, hogy az ügyész a tárgyalás nyilvánosságának a szükségességét hangoztatja, mondván, hogy a bíróságnak nincs titkolni valója, nincs mentegetni valója Héjjasra, Pró­­nayra, Ostenburgra, Bibóra, Horthy leg­jobb tisztjei egyikére vonatkozóan sem! Addig csak komédiáznak! Korthyval tárgyalnak a nádorság ügyében. Bethlen ki akarja feékkeni a legitimistákat a sza­­bad­királyválasztókkal. Andrássyék bevárják Friedrich egyéni akcióját. — A J­­i­v 3 budapesti tudósítójától. — Budapest, július 3. A Jövő bőven ismertette már azokat az eseményeket, amelyek Fried­­rich István legutóbbi kormány­­párti szereplését megmagyarázzák. Ebben az ügyben újabb érdekes fejlemények mutatkoznak. Az események állása szombaton még ez volt: Friedrich és Bethlen István gróf között a nádorság visszaállításának ügyében a tárgyalások holtpontra jutottak, mert Andrássyék túl engedékenynek találták Friedrichet, akiről azt kellett hinniük, hogy elhamar­kodott kormánypárti beszéde nem jelen­tett kevesebbet, mint hogy hajlandó el­ejteni aztt a­ legitimista követelést, hogy a tervbevett alkotmányjogi változás esetén Andrássy kapjon vezetőszerepet a nádor mellett, a­miért is Andrássyék el is költöztek a Friedrichékkel közös párthelyiségből és úgy viselkedtek, mint akik kiközösítették Friedrichet. Mára azonban már fordult a helyzet képe. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy ne tévesszenek meg senkit a kor­mány lapjainak cáfolatai: a kormány lapjai gyanús egyformasággal hirdetik, hogy a kormány egyáltalában nem tár­gyal a legitimistákkal. Ezek a cáfola­tok nem jelentenek egyebet, mint hogy a kormánypárt többsége állítólag sza­badkirály választó s Bethlen nem akar pártjában idő előtti nyugtalanságot kel­teni. Föltűnő azonban, hogy ezek a kormánypárti cáfolatok valamennyien megemlékeznek egy legitimista értekez­letről, amelyen Apponyi Albert gróf is résztvett és valamennyi kor­mánypárti lap hangsúlyozza, hogy érte­sülésük szerint Apponyi „szó szerint így fejezte ki magát“ : A legitim királyság gondolatának a bel- és külföldön való propagálása lehet csak célunk és semmi más. Leszögezik ezt a kijelentést annak bizonyságául, hogy Apponyi szerint is meg kell elégedniük most a legiti­mistáknak azzal, ha az országban és a külföldön előkészítik a legitimista kö­vetelések érvényesítését, vagyis ők is belenyugodhatnak abba, ha egyelőre a kormány visszaállítja a nádorságot s a továbbiakkal várnak Ottó nagykorú­ságáig. Ez a fölfogás Andrássy­ét, az is gondolkodóba ejtette s hirtelen haragjuk mára lelohadt. Ugyanis — írja „Az Újság“, amely lap a legjobban informáltnak látszik ebben az ügyben — Friedrich István tárgyalá­sairól csak tegnap (szombaton este) értesítette politikai elvbarátait, akik nem helyeselték ugyan teljes egészé­­ben a tárgyalást, de elismerték, hogy Friedrich István­ az adott helyzetben szükségszerűen cselekedett. Ezért tisztázódott , félig-meddig a kontro­­verzió, ezért van kibékülőfélben a keresz­tény ellenzék s érlelődik az az elhatáro­zás, hogy a mérséklet módszerével küz­denek a közös célért, ha Andrássy Gyula g­r­ó­f i­s elfogadja azo­kat a föltételeket, amelyek­kel Friedrich István további akcióra készül. Eddig ugyanis az választotta el őket egymástól, hogy An­drássy Gyula gróf nem hitt Bethlen Ist­ván gróf engedékenységében s azzal ér­velt, hogy a miniszterelnök két izben is fölborította a vele kötött megállapodást. Friedrich István viszont föltétlenül bízik Bethlen István gróf terveinek őszinteségé­ben annál is inkább, mert a legilletékesebb körök bevonásával történt a szóban levő tárgya­l­á­s, ami arra enged következtetni, hogy a miniszterelnök komolyan ki akarja küszöbölni a legitimisták és a szabadkirály választók kö­zött mutatkozó elvi ellenté­teket. Ebből az óvatos közleményből is pontosan kiolvasható , amit különben a beavatottabb politikusok szintén egé­szen jól tudnak és értesüléseiket nem is nagyon titkolják —, hogy ez idő sze­rint a helyzet ez: 1. Bethlen meg akarja szüntetni a szabadkirályválasztók és a legitimisták közötti ellentétet, mindenekelőtt azért,­ hogy így a szabadkirályválasztók is, a legitimisták is támogassák kormányát. 2. A szabadkirályválasztók és a le­gitimisták közötti ellentét kiküszöbö­lésére Bethlen a nádorság intézményé­­nyének visszaállítását tartja a leg­alkalmasabbnak. 3. A legitimistákat Bethlen ugyanis azzal szerelné le, hogy hiszen a nádor­ság jelentős lépés a legitimizmus fele­ s a legitimizmusért ezidőszerint úgy­sem lehet egyebet tenni, mint az eszmét propagálni. ■í. A szabadkirályválasztókat pedig azzal reméli megnyugtatni Bethlen, hogy a nádorság még nem jelenti a szabad­királyválasztás elejtését, különösen pe­dig megnyugtatná őket azzal, ha 5. a nádor Horthy lenne. Horthy nádorságában látja Bethlen azt a pontot, amely közül összehozhatná szabad király választóit és a legitimistái­kat. A fent idézett óvatos közleményé­­ből megállapíthatjuk, hogy , már Horthy bevonásával folynak Friedrich és Bethlen tárgyalásai s jelei mutatkoznak annak­ is, hogy Andrássyék egyelőre nem vágják el e tárgyalások útját. Megerősíti ezt az a körülmény,­ hogy ma már Andrássyék is cáfolják Friedrich kiközö­sítését. Igaz ugyan, hogy még szombaton az összes legiti­mista képviselők fölkeres­ték a budapesti spanyol követet s a legitimisták e cso­portjából egyedül csak Friedrich hiány­zott,­­azonban szombaton este már együtt ünnepelték a legitimisták Friedrichet a Wenckheim-palotában, ahol a nők kedvencét a budai és józsefvárosi Fried­­rich-párt­ nőtagjai óriási virágcsokrokkal lepték meg, mert éppen aznap volt harminckilencedik születésnapja. De még jobban megvilágítja azt, hogy Andrássyék bevárják Friedrich tár­gyalásait s hogy hajlandók böktani ők is Bergennel, az a nyilatkozat, amelyet Andrássy tett s amely így hangzik : — Félreértenek bennünket. Mi nem akartunk és nem is akarunk rögtöni harcot fölvenni és nem is volt szándékunkban támadásba menni a kormány ellen, csak azért, mert ellenzékiéi­ vagyunk, hanem

Next