Jövő Mérnöke, 1960 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1960-11-28 / 40. szám
A víz az emberiség életében kettős szerepet tölt be: egyrészt nélkülözhetetlen az élet fenntartása szempontjából, másrészt pusztító elem formájában városokat dönthet romba, termőterületeket mocsarasít el, s így az ember életének egyik legnagyobb ellensége. A víz nem áll olyan korlátlanul az ember rendelkezésére, mint a levegő. Ma már a víz az iparilag és mezőgazdaságilag fejlett területeken fontos és korlátozott mennyiségben meglevő nyersanyag, amellyel gazdálkodni kell, így természetes, hogy a vízgazdálkodás irányításához a népgazdaságnak kitűnően képzett vízépítő mérnökre van szüksége. Nem felesleges tehát, ha áttekintést adunk a vízépítés igen sokoldalú és sok szépséget nyújtó munka területéről. A folyók árvizei régebben nagy területeket öntöttek el, tönkretéve a mezőgazdaság termését, falvakat és városokat, sőt emberéletek ezreit is. Nagy folyóink, a Duna és a Tisza mentén ilyen árvízkatasztrófák még a XVIII. században is két-három évenként megismétlődtek. Az árvizek pusztításai hazánk mai területének közel egyharmadán jelentkeztek. Hazánk lakosságának növekedése és az iparosodás egyidejű megindulása halaszthatatlan feladattá tették az ármentesítési munkálatok megindítását, melynek eszmei kezdeményezője Széchenyi István, műszaki úttörője pedig Vásárhelyi Pál, az első nagy magyar vízimérnök volt. Hazánk területének közel egyharmadát hódítottuk vissza a természet romboló erőitől. Ezért nevezik ezt a vízimérnöki tevékenységet második honfoglalásnak. Az ármentesítés területén még sok a tennivaló. Az 1954. és az 1956. évi dunai töltésszakadások figyelmeztetnek bennünket arra, hogy védelmi vonalainkat műszaki beavatkozások révén korszerűsítenünk kell. A töltések közé nem szorított folyók a múltban egy-egy árvíz alkalmával szinte korlátlanul kalandozhattak, így igen nagy kiterjedésű lápos, mocsaras területek keletkeztek. Ma már a Hanság mocsarának lecsapolása van folyamatban, s ebből a munkából nagymértékben vette ki részét az ifjúság is a KISZ táboraiban. Az ármentesítő töltések megépülése után a vízkárok most új formában jelentkeztek. Az árvédelmi töltések elzárták a mentesített területekre hullott csapadékvíz természetes levonulási útját a folyók felé. Emiatt az egyre fejlődő mezőgazdaság termése gyakran a belvizek pusztításainak esett áldozatul. Így vált szükségessé a belvízrendezési munkálatok megindítása is. A belvízrendezés terén még igen nagy feladatok várnak a vízimérnökökre. Csatornarendszereink bővítésre szorulnak, szivattyútelepeink átemelő teljesítményét is tovább kell növelni. A vízkárok elleni küzdelemhez tartozik a folyók medrének szabályozása, mely hármas célt szolgál. Kis vízállások idején biztosítani kell a hajózáshoz szükséges vízmélységet. A közlekedési vonalak (utak, vasutak, hidak) biztonsága, valamint a földművelés és nem kevésbé a folyómenti települések érdeke megkívánja, hogy a folyó medre egy meghatározott alakot vegyen fel. Végül törekednünk kell arra, hogy a folyó árvizei akadálytalanul vonulhassanak le. A magyarországi folyószabályozás is igen szép múltra tekinthet vissza. Első kiemelkedő teljesítményeink a Széchenyi által kezdeményezett Vaskapu-szabályozás, és a Tisza szabályozása voltak. A patakszabályozás feladata, hogy a patakok medrének állandóságát és a patakok árvizének gyors, kártétel nélküli levonulását biztosítsa. Méreteit tekintve a folyószabályozásnál kisebb feladat, de országos viszonylatban mégis számottevő mennyiségben jelentkezik. A hegy- és dombvidékeken jellegzetes felszíni formaként jelentkeznek a terepbe mélyen bevágódó időszakos vízfolyások medrei, a vízmosások. A víz e pusztító munkája termőterületeket, házakat tesz tönkre. A patakszabályozásnak és a vízmosáskötésnek igen nagy, sok évtizedig tartó feladatai vannak még hazánkban és teljes befejezésükhöz a kisebb vízépítési, hídépítési és útépítési műtárgyak ezreit kell megtervezni és megépíteni. A víz hasznosításával kapcsolatban elsőrendű feladatunk, hogy az ország lakosságának minél nagyobb részét jó minőségű és elegendő menynyiségű ivóvízzel lássuk el. Iparunk is egyre növekvő mennyiségű vizet igényel gyártási alapanyagként, valamint hűtővíz, mosóvíz, kazántápvíz stb. céljára. A felvetődő igények kielégítése komoly feladatokat ró a vízügyi szakemberekre mind az ivó-, mind az ipari vízellátás terén. Hazánk lakosságának mindössze egyharmadához jutott el eddig a kifogástalan vezetéki víz. Iparunk gyors fejlesztése is csupán az ipari vízigények egyidejű fedezésével oldható meg. S e téren máris olyan erőfeszítéseket kell tennünk, amelyek vízben gazdagabb országokban ismeretlenek. Völgyzárógátak, 40— 50 km hosszú távvezetékek, a Vízépítő talajvíz mesterséges dúsítása segítségével tudjuk csak némely helyen biztosítani a szükséges vizet. Nem szorosan vett vízhasznosítás a csatornázás és szennyvíztisztítás. Az egészségügy érdekében a lakó- és ipartelepek elhasznált, szenynyezett vizét össze kell gyűjtenünk a csatornahálózat segítségével, majd ártalmatlanná kell tennünk, mielőtt ismét visszaeresztjük a folyókba. A szennyvíztisztítás rendkívül fontos népgazdasági feladat. Mind a csatornázás, mind a szennyvíztisztítás területén helyre kell hoznunk a kapitalizmus korszakának nagy mulasztásait. A vízépítésnek csak erre a területére az ötéves tervben több milliárd forintot ruházunk be. A víz másik, igen fontos hasznosítási módja az öntözés. Hazánk csapadékban szegény nyári időjárása miatt a legtöbb kultúrnövény kellő terméshozama csak öntözéssel érhető el, sőt pl. a rizs termesztése anélkül el sem képzelhető. A felszabadulás óta öntözött területek nagysága ugrásszerűen nőtt meg. A lehetőségek valóraváltásához öntözőteleltek kiépítése is szükséges, alus több évtizedes munkát jelent vízépítő szakembereink számára. Távlati terveinkben újabb tiszai duzzasztóművek és ezekre támaszkodó nagy öntözőrendszerek is szerepelnek. A szocialista ipar fejlesztése az energiatermelés egyre rohamosabb fokozását teszi szükségessé. Az atomerőművek jelenleg még költséges volta miatt egyelőre csak két energiahordozónkra, szénkincsünkre és vízierőnkre támaszkodhatunk. Bár hazánk túlnyomóan síkvidéki jellege következtében viszonylag kevés vízf31.TM1 .Vízi3**® hazánk legnagyobb vízépítési alkotása. Kis víz hídúzóutat biztosít, a hozzákapcsolódó Keleti Főcsatornával UO OMI (később sooooo) kát, hold öntözését teszi lehetővé. A ví£i€rotel«p évi 54 millió kWó villamos energiát termel H H III* A hazánkban először alkalmazott építészeti megoldással megépített akcelerátor, mely napi IS 000 mm víz tisztítását végzi el Híd- és szerkezetépítő mérnöki szak Korunkat a magenergia hasznosításának felfedezése óta találóan atomkorszaknak nevezik, ami arra utal, hogy az atomfizika legújabb eredményei az egész emberiség szempontjából igen fontosak és az energia előállítása terén egészen új, forradalmi változást jelentenek. Hasonlóan találó azonban az a megállapítás is —, sőt a gyakorlatban jelenleg betöltött szerepüket figyelembe véve, talán még jogosultabb —, hogy korunk az építőipar szempontjából az acél és a vasbeton korszaka. Az acél és a vasbeton forradalmasította a sok ezer éves múlttal rendelkező építési tevékenységet, új lehetőségeket tárt fel, megteremtette a nagyméretű és nagy teherbírású szerkezetek építésének feltételeit. A XX. század technikája a fejlett nagyipar, a modern közlekedési pályák, a nagyvárosok, e két építőanyag nélkül elképzelhetetlenek. Napjainkban az építőipar legmonumentálisabb, legnagyszerűbb alkotásai acélból és vasbetonból készülnek, így az acél és a vasbeton építési mód igen fontos helyet foglal el minden ország építőiparában, ami szerte a világon szükségessé teszi, hogy ezen a téren különlegesen képzett, jó felkészültségű mérnökök működjenek. E két építési mód speciális mérnökei a hideg szerkezetépítő mérnökök, akiket hazánkban az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem mérnöki karán képeznek. Fő munkaterületük a nagyméretű és nagy teherbírású acélés vasbeton építmények tervezése, az azokkal kapcsolatos építési problémák elméleti és gyakorlati megoldása, az építkezések műszaki vezetése. A híd- és szerkezetépítő mérnökök többek között hidak és általában a hidakkal rokon műtárgyak, valamint nagyipari és egyéb csarnokok s az összes épületek szerkezetével, létesítésével foglalkoznak. A hidak mindig fontos szerepet játszottak a kultúra kialakulásában, a gazdasági élet fellendülésében, a földrajzilag különálló területek és az emberek érintkezésében, ami miatt a híd fogalma az idők folyamán eredeti jelentése mellett szimbólummá is vált. Erről egy világhírű hídépítő a következőket írta: „A híd a legszebb szimbólumok egyike, mely emberek közötti kapcsolatot, a szomszéd partok baráti kézfogását, az elválasztó akadályok leküzdését jelképezi. A híd az emberi erő, akarat és munka acélból és betonból mintázott szobra; példaképe a kötelességteljesítésnek, napsütésben és viharban egyaránt helytáll, egyaránt szolgál nagyot és kicsit.” Magyarországon a hídépítésnek igen nagy múltja van. A kapitalizmus fejlődésével a múlt század második felétől kezdve megindult hazánkban is a modern hídépítés. Ebben az időben a magyar hídépítők már számos nagy acélhidat építettek, pl. olyan világhírű alkotásokat, mint a budapesti Szabadság- és Erzsébet-híd, melyek méretüknél, technikai megoldásuknál és esztétikai vonalvezetésüknél fogva a legnagyszerűbb magyar műszaki alkotások közé sorolhatók. Világhírű hídépítő gárda alakult ki. Feketeházy János, Gállik István, Beke József, Czekelius Aurél, Tóth Róbert és társaik hazai alkotásaik mellett sikeresen szerepeltek külföldi pályázatokon is, s külföldön épített hídjainkkal öregbítették a magyar ipar hírnevét. Rövid idő alatt Duna- és Tisza-hídjaink világszerte ismertekké váltak. Különösen büszkék voltunk a 290 m-es középső nyílással épült Erzsébet-hídra, mely építése idején a világ legnagyobb nyílású lánchídja volt és megépítése óriási technikai bravúrnak számított. Tervezője Kossalka János egyetemi tanár volt. A vasbeton hidak építése közvetlenül a századfordulót megelőző években indult meg. Már ekkor is kiemelkedő magyar alkotások születtek: Zielinski Szilárd és Mihailich Győző tartották a század elején a világrekordot vasbeton hidak terén a sinkai völgyhíd, ill. a temesvári Liget úti híd megépítésével. A magyar vasbetonépítés igen magas fejlettségét mutatja, hogy 1906 és 1914 között Magyarországon 16 db 30 m-nél nagyobb nyílású vasbeton gerendahíd épült, míg ebben az időben Németországban itt, Franciaországban pedig egyetlen egy sem. A magyar hídépítők két világháború közötti munkáját további sok szép alkotás dicsérte, bár a rossz, gazdasági és elavult társadalmi viszonyok erősen fékezték a fejlődést ezen a területen is. A második világháború hídjaink túlnyomó többségét tönkretette. Nagy nyílású hídjaink kivétel nélkül áldozatul estek a fasiszták pusztításaink. Az újjáépítés igen nehéz körülmények között indult meg. Erre az időszakra esik a magyar hídépítés hőskora. A ,,hídcsaták” hősei velőkig ható hidegben, felszerelés nélkül, úgyszólván ingyen munkával, minden elképzelést felülmúló lelkesedéssel és szakértelemmel, páratlanul rövid idő alatt helyreállították az ország vérkeringését jelentő közlekedés súlyos sebeit és kivívták a közvélemény legnagyobb elismerését, dolgozó népünk háláját és szeretetét. A további években gazdasági életünk fejlődésével együtt fejlődött hídépítő ipa-arunk is. A legutóbbi időkben új nagy hazai alkotások mellett (pl. az acélszerkezettel készült budapesti Árpád-híd, a vasbetonból készült, 100 m nyílású Mecseknádasd—Varasdi völgyhíd stb.). Már külföldön is építettünk hidakat, így magyar emberek munkáját dicséri többek között az afrikai kontinens legnagyobb hídja, az Egyesült Arab Köztársaságban épült 812 m hosszú helwani Nílus-híd is. A hídépítés üteme napjainkban sem csökkent, sőt, közlekedésünk és iparunk fejlődésével egyre nagyobb lendületet vesz. Az elmúlt esztendőben hazánkban megépült kb. 60 híd — melyek közül számos technikai megoldásban és méreteiben is kiemelkedik (pl. a sárospataki Bodrog-híd, a tokaji 106 m nyílású Tisza-híd stb.) — bizonyítja, hogy ezen a téren jelenleg is milyen nagyszerű lehetőségei vannak az alkotó munkának. A jövő pedig még nagyobb feladatokat ró a magyar hídépítő gárdára, amit csak új és jól képzett hídépítő mérnökök munkába állításával lehet majd megvalósítani. Elég, ha arra gondolunk, hogy gépkocsiközlekedésünk gyors fejlődése már most napirendre tűzte a nagyforgalmú utak és vasutak szintbeni kereszteződésének felüljáróikkal való kiküszöbölését, a régi elavult hídszerkezetek, valamint az ideiglenes és félállandó jellegű hidak kicserélését, a hegyvidéki utak völgyhidakkal (viaduktok) való korszerűsítését. A vidék iparosítása sűrűbb úthálózatot és számos új híd építését teszi szükségessé. Nagy folyóink fontos átkelőhelyein — anyagi erőnktől függően — a kompo(Folytatás a 4. oldalon) Hídépítő mérnökök alkotása az újjáépített budapesti Szabadság-híd A nagyszabású mérnöki alkotások egyike. Épül a berenki hőerőmű A hatalmas csarnokszerkezet előregyártott vasbetonelemekből készül.