A Jövő Mérnöke, 1971 (18. évfolyam, 1-39. szám)
1971-12-04 / 38. szám
ESTI EGYETEMMI FOTÓ: KISS ÁKOS A JÖVŐ MÉRNÖKE JELEN SZÁMÁT AZ IFJÚSÁGI SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG IRÁNYÍTÁSÁVAL KÉSZÍTETTÉK A HALLGATÓK. ÍRTÁK: DOBOS LÁSZLÓ, ESZTER ISTVÁN, FAYKISS ISTVÁN, FÖLDI FERENC, GYŐRIK ANDRÁS, HORVÁTH JÁNOS, KÁLDY LAJOS, KELEMEN FERENC, KOLTAY GÁBOR, KORMÁNYOS GYÖRGY, KOVÁCS GYULA, PÁTZAY GYÖRGY, PERGE LÁSZLÓ ÉS SOLYMOSI ATTILA. FÉNYKÉPEZTÉK: BAUMANN FERENC, NAGY KÁLMÁN, KISS ÁKOS, KOLLÁR PÉTER ÉS SZABÓ MIKLÓS. A DR. MÜNNICH FERENC KOLLÉGIUM FOTÓKÖRÉNEK TAGJAI. RAJZOLTÁK: BENKŐ VIKTOR, FEJÉR LÁSZLÓ ÉS KOPPÁNY ATTILA. SZERKESZTETTE: KÁLDY LAJOS. Kitüntetések A fizikai dolgozók gyermekeinek segítéséről tartott diákszeminárium keretében a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen dr. Vajó Péter, a KISZ KB titkári kitüntetéseket adott át egyetemünk több hallgatójának. Aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott négyévi kiemelkedő munkájáért: Zombori László, Major Sándor, Nagy Tibor, Kövesd Péter, Komondi Pál és Kovács Imre. KISZ KB dicsérő oklevelet kétévi kiemelkedő munkájáért: Major István, Gauss Tamás, Kalavszky Dezső, Seszták Imre, Iváncsy Szabolcs, Dinya Lajos, Békés András, Kemény József, Halász Ferenc, Lehel Csaba, Kőszegi Mária és Alföldi István. Hívainek KERESEM a megoldást. Kutatom a dadogva kimondott szavak igazságát, a félmondatok vallomásait. Értelmezem az érzelmek játékát, furcsaságait. Emberi dolgokra találok, amelyek megerősítenek felismeréseket és lerombolnak látszathiteket. Levél a hétköznapokról. Egy tűnődő szempár igézetében szép szavak. Páros léptek a kora esték megszokott forgatagában. Töprengés a mindenségről valamelyik film után. Rész és egész. Meg az önmagunkra ismerés zsolozsmája. Fáradtan csüggedt nappalok után jegyzetek. Aláhúzott sorokkal. Definíciók a mozgásról, társadalmi folyamatokról. Képletek, bevezetések. Tuskihúzó meg graphos a rajzasztalon. Egy homlokzati kép, aztán egy metszet. Telefon, mely most összeköt az anyagi világ egy jelenségével e késő esti órán. Látszattörvényeink a létünkről. Kis csalások, apró örömök. KUTATOM az emberek indítékait. A fájdalom, az öröm, a szenvedés, a boldogság köznapi köntösét. Lányok és fiúk szavait hallgatom önmagunkról, egymásról, mindenkiről. Az előadótermek filozófiáját mormolom — a mindent magába foglaló anyag visszatükröződése vigasztal olykor. Hogy tudományokon nevelkedett álmaink konkrét formát ölthetnek. Hogy a tenni akarás — világmegváltó terveink töredéke — realizálódhat. HÉTKÖZNAPOKRÓL Vannak téves ítéletek. És a nézetek különbözősége nem vezet szükségszerűen az optimális megoldáshoz. Egyetemista hit, egyetemista szemlélet. Mindennapi gondokkal, egymásnak szóló szavakkal. A NAPOK egymást ismétlő rohanása. Megszokottá vált arcok, viták gyakorlati problémákról, köznapi eseményekről. Önmagukról. Keresik a megoldást. A dadogva kimondott szavak igazságát kutatják, meg a félmondatok vallomásait. És emberi dolgokra találnak, amelyek megerősítenek felismeréseket és lerombolnak látszathiteket. Hogy mérnökök lesznek. Ami önmagában kevés. Embernek is lenni — nehezebb. — Leslei — Világ proletárjai, egyesüljetek! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1971. DECEMBER 4. Közös gondunk Mindenekelőtt kategorikusan leszögezem: nem igaz, hogy a hallgató nem szeret tanulni. Hogy miért mondom ezt, kiemelt hangsúllyal? Mert feltételezek egy ilyen nézetet, ha elképzelem némelyik tantárgy előadójának reagálását az évközi előadások látogatottságára vonatkozóan. Konkrétan tudom, hogy vannak tárgyak, amelyek előadásai az érdekelt hallgatóság mintegy 30, néhány esetben csak 8—10 százalékának részvételével zajlanak le. Ha az illető tanszék nem folyamodik a katalógusrendszerhez, könnyen előfordul, hogy az évfolyam több tagja még az előadó személyét sem ismeri. Miért van ez? Rosszak az előadások? Túlterheltség? Vagy bennünk, hallgatókban van a hiba? Hova vezet ez? Hátrányos-e ez a hallgatóságra nézve? Bizonyára bennünk is vannak hibák, mert ha valami nem mereven kötelező, akkor az ember meggondolja, hogy időt fordítson-e olyan tananyag hallgatására, amely egyrészt nagyszerűen le van írva nyomtatott jegyzetben, másrészt az élő előadás nem hoz újat és egyáltalán nem is törekszik a figyelemfelkeltés Emberi problémák, az előadó rátermettsége, beszélőkészsége, atmoszférateremtő képessége kerülhetnének felszínre a kérdés más oldalról való megközelítésekor, de semmi esetre sem a szakmai tudás megkérdőjelezése, mert előadóink messzemenően képviselik az oktatáshoz szükséges szakmai szintet. Kisebb közvélemény-kutatást végeztem saját évfolyamomon, és most csak azért nem konkretizálok, mert élek a gyanúval, hogy más évfolyamokon, karokon is hasonlóak a jelenségek és a kiváltó okok. Arra voltam kíváncsi, hogy miért marad távol a hallgatóság a már említetthez közeli arányban egyes előadásokról. Hangsúlyozni szeretném, hogy mindössze három tárgy esetében volt indokolt a kérdésfelvetés. Két esetben a jegyzet szóról szóra való leadásáról volt szó, kisebb-nagyobb előadási problémákkal és egy esetben pedig az előadások túl magas színvonala (!!), a demonstráció öncélúsága miatt maradt el a hallgatóság egy része. Okokat keresve azonban az említetteken kívül szubjektív szempontok is felmerültek. Egy gépészkari hallgatóval beszélgetve a következő választ kaptam: azért nem járok előadásra, mert X profeszszor, akit különben év elején még élvezettel hallgattam, gyakran van külföldön, és a helyettesítője egyáltalán nem tud lekötni. Hangsúlyozom, ez egy kiragadott vélemény, de úgy érzem, hogy nem alaptalan. Való igaz, hogy neves professzorainkat gyakran szólítja el a katedráról egyéb tudományos közéleti elfoglaltság, és a pótlásuk az oktatásban feszültséget okozhat. Ezeknek a problémáknak a gyökerét és megoldását nem feladatom megkeresni, a bonyolult kölcsönhatások öszszességének vizsgálata nagyobb horderejű, mintsem vállalkozhatnék rá. Néhány következtetést azonban hadd vonjak le a fentiekből. Nem foglalkozom a hallgatóságnak azzal a részével, amely lustaságból marad el, mert ez megint más kategória. De akik igénylik a jó (!) előadásokat, azokat nem szabad elriasztani, nem szabad olcsón kifizetni az írott jegyzet felolvasásával. És ha olyan a tárgyalásra kerülő anyag, amely nem élő (bár ilyen szerintem nincsen), fakultatív előadással és továbbra is kötelező vizsgaformát választva, nem vezet-e ugyanahhoz a célhoz az oktatás? Tudomásom szerint már létezik is ilyen kísérlet egyetemünkön, az építészmérnöki karon, a tapasztalatokról azonban nincsen konkrét értesülésem. Még egy ilyen kísérletről is beszámolhatok, a villamoskari ún. B oktatási forma, amelynek beindítását az egyetemi tanács már jóváhagyta. Lényege, hogy gyorsított képzéssel négy év alatt ad diplomát, egyelőre a hallgatóság 8—10 százalékának, főleg a kiemelkedő képességűeknek. Hogy ez a módszer mennyire lesz majd kiterjeszthető a hallgatóság többségére, még kétséges, de elvben ez is elképzelhető. Elképzelhető mindannak ellenére, hogy a túlterheltség a jelenlegi képzési időt alapul véve is meszsze meghaladja más egyetemek, főiskolák hasonló relációit. Főleg az anyag nagyfokú szelektálásával és a lényeg kiemelésével képzelhető el ez a forma. Összegzésül még csak anynyit, hogy nem ünneprontó szándék vezetett a cikk megírásakor, hanem egy élő probléma kritikai, segítő szándékú megközelítésére való törekvés. Remélem, hogy gondolataimmal kis segítséget mégis tudtam adni azok számára, akiknek legfőbb céljuk a problémakomplexus megnyugtató módon való megoldása. Káldy Lajos szöntjük ■agyar Kommunista Ifjúsági Szövetség december 8-án kezdődő Iflll. kongresszusát, és küldötteinknek eredményes munkát kívánunk VIZSGAIDŐSZAK FOTÓ: KISS ÁKOS