A Jövő Mérnöke, 1971 (18. évfolyam, 1-39. szám)

1971-12-04 / 38. szám

ESTI EGYETEMMI FOTÓ: KISS ÁKOS A JÖVŐ MÉRNÖKE JELEN SZÁMÁT AZ IFJÚSÁ­GI SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG IRÁNYÍTÁSÁVAL KÉSZÍTETTÉK A HALLGATÓK. ÍRTÁK: DOBOS LÁSZLÓ, ESZTER ISTVÁN, FAY­­KISS ISTVÁN, FÖLDI FERENC, GYŐRIK ANDRÁS, HORVÁTH JÁNOS, KÁLDY LAJOS, KELEMEN FE­RENC, KOLTAY GÁBOR, KORMÁNYOS GYÖRGY, KOVÁCS GYULA, PÁTZAY GYÖRGY, PERGE LÁSZLÓ ÉS SOLYMOSI ATTILA. FÉNYKÉPEZTÉK: BAUMANN FERENC, NAGY KÁLMÁN, KISS ÁKOS, KOLLÁR PÉTER ÉS SZABÓ MIKLÓS. A DR. MÜNNICH FERENC KOLLÉGIUM FOTÓKÖRÉNEK TAGJAI. RAJZOLTÁK: BENKŐ VIKTOR, FEJÉR LÁSZLÓ ÉS KOPPÁNY ATTILA. SZERKESZTETTE: KÁLDY LAJOS. Kitüntetések A fizikai dolgozók gyerme­keinek segítéséről tartott diák­­szeminárium keretében a Marx Károly Közgazdaságtu­dományi Egyetemen dr. Vajó Péter, a KISZ KB titkári ki­tüntetéseket adott át egyete­münk több hallgatójának. Aranykoszorús KISZ-jel­­vényt kapott négyévi kiemel­kedő munkájáért: Zombori László, Major Sán­dor, Nagy Tibor, Kövesd Pé­ter, Komondi Pál és Kovács Imre. KISZ KB dicsérő oklevelet kétévi kiemelkedő munkájá­ért: Major István, Gauss Tamás, Kalavszky Dezső, Seszták Im­re, Iváncsy Szabolcs, Dinya Lajos, Békés András, Kemény József, Halász Ferenc, Lehel Csaba, Kőszegi Mária és Al­földi István. Hí­vainek KERESEM a megoldást. Kutatom a dadogva kimondott szavak igazságát, a félmonda­tok vallomásait. Értelmezem az érzelmek játékát, furcsasá­gait. Emberi dolgokra találok, amelyek megerősítenek fel­ismeréseket és lerombolnak látszathiteket. Levél a hétköznapokról. Egy tűnődő szempár igézeté­ben szép szavak. Páros léptek a kora esték megszokott forga­tagában. Töprengés a minden­­ségről valamelyik film után. Rész és egész. Meg az önma­gunkra ismerés zsolozsmája. Fáradtan csüggedt nappalok után jegyzetek. Aláhúzott so­rokkal. Definíciók a mozgás­ról, társadalmi folyamatokról. Képletek, bevezetések. Tuski­húzó meg graphos a rajzaszta­lon. Egy homlokzati kép, az­tán egy metszet. Telefon, mely most összeköt az anyagi világ egy jelenségével e késő esti órán. Látszattörvényeink a létünkről. Kis csalások, apró örömök. KUTATOM az emberek in­dítékait. A fájdalom, az öröm, a szenvedés, a boldogság köz­napi köntösét. Lányok és fiúk szavait hallgatom önmagunk­ról, egymásról, mindenkiről. Az előadótermek filozófiáját mormolom — a mindent ma­gába foglaló anyag visszatük­röződése vigasztal olykor. Hogy tudományokon nevelke­dett álmaink konkrét formát ölthetnek. Hogy a tenni akarás — világmegváltó terveink tö­redéke — realizálódhat. HÉTKÖZ­NAPOK­RÓL Vannak téves ítéletek. És a nézetek különbözősége nem vezet szükségszerűen az optimális megoldáshoz. Egye­temista hit, egyetemista szem­lélet. Mindennapi gondokkal, egymásnak szóló szavakkal. A NAPOK egymást ismét­lő rohanása. Megszokottá vált arcok, viták gyakorlati problémákról, köznapi esemé­nyekről. Önmagukról. Kere­sik a megoldást. A dadogva kimondott szavak igazságát kutatják, meg a félmondatok vallomásait. És emberi dol­gokra találnak, amelyek meg­erősítenek felismeréseket és lerombolnak látszathiteket. Hogy mérnökök lesznek. Ami önmagában kevés. Embernek is lenni — nehe­zebb. — Leslei — Világ proletárjai, egyesüljetek! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1971. DECEMBER 4. Közös gondunk M­indenekelőtt kategoriku­san leszögezem: nem igaz, hogy a hallgató nem sze­ret tanulni. Hogy miért mon­dom ezt, kiemelt hangsúllyal? Mert feltételezek egy ilyen né­zetet, ha elképzelem némelyik tantárgy előadójának reagálá­sát az évközi előadások látoga­tottságára vonatkozóan. Konk­rétan tudom, hogy vannak tár­gyak, amelyek előadásai az érdekelt hallgatóság mintegy 30, néhány esetben csak 8—10 százalékának részvételével zajlanak le. Ha az illető tan­szék nem folyamodik a kata­lógusrendszerhez, könnyen előfordul, hogy az évfolyam több tagja még az előadó sze­mélyét sem ismeri. Miért van ez? Rosszak az előadások? Túlterheltség? Vagy bennünk, hallgatókban van a hiba? Hova vezet ez? Hátrányos-e ez a hallgatóság­ra nézve? Bizonyára bennünk is van­nak hibák, mert ha valami nem mereven kötelező, akkor az ember meggondolja, hogy időt fordítson-e olyan tan­anyag hallgatására, amely egyrészt nagyszerűen le van írva nyomtatott jegyzetben, másrészt az élő előadás nem hoz újat és egyáltalán nem is törekszik a figyelemfelkeltés­ E­mberi problémák, az elő­adó rátermettsége, be­szélőkészsége, atmoszférate­remtő képessége kerülhetné­nek felszínre a kérdés más ol­dalról való megközelítésekor, de semmi esetre sem a szak­mai tudás megkérdőjelezése, mert előadóink messzemenően képviselik az oktatáshoz szük­séges szakmai szintet. Kisebb közvélemény-kutatást végeztem saját évfolyamomon, és most csak azért nem konk­retizálok, mert élek a gyanú­val, hogy más évfolyamokon, karokon is hasonlóak a jelen­ségek és a kiváltó okok. Arra voltam kíváncsi, hogy miért marad távol a hallgatóság a már említetthez közeli arány­ban egyes előadásokról. Hang­súlyozni szeretném, hogy mindössze három tárgy eseté­ben volt indokolt a kérdésfel­vetés. Két esetben a jegyzet szóról szóra való leadásáról volt szó, kisebb-nagyobb elő­adási problémákkal és egy esetben pedig az előadások túl magas színvonala (!!), a de­monstráció öncélúsága miatt maradt el a hallgatóság egy része. Okokat keresve azonban az említetteken kívül szubjek­tív szempontok is felmerül­tek. Egy gépészkari hallgató­val beszélgetve a következő választ kaptam: azért nem já­rok előadásra, mert X profesz­­szor, akit különben év elején még élvezettel hallgattam, gyakran van külföldön, és a helyettesítője egyáltalán nem tud lekötni. Hangsúlyozom, ez egy kiragadott vélemény, de úgy érzem, hogy nem alapta­lan. Való igaz, hogy neves professzorainkat gyakran szó­lítja el a katedráról egyéb tu­dományos közéleti elfoglalt­ság, és a pótlásuk az oktatás­ban feszültséget okozhat. E­zeknek a problémáknak a gyökerét és megoldását nem feladatom megkeresni, a bonyolult kölcsönhatások ösz­­szességének vizsgálata na­gyobb horderejű, mintsem vál­lalkozhatnék rá. Néhány kö­vetkeztetést azonban hadd vonjak le a fentiekből. Nem foglalkozom a hallgatóságnak azzal a részével, amely lusta­ságból marad el, mert ez me­gint más kategória. De akik igénylik a jó (!) előadásokat, azokat nem szabad elriaszta­ni, nem szabad olcsón kifizet­ni az írott jegyzet felolvasá­sával. És ha olyan a tárgya­lásra kerülő anyag, amely nem élő (bár ilyen szerintem nin­csen), fakultatív előadással és továbbra is kötelező vizsgafor­mát választva, nem vezet-e ugyanahhoz a célhoz az okta­tás? Tudomásom szerint már létezik is ilyen kísérlet egye­temünkön, az építészmérnöki karon, a tapasztalatokról azonban nincsen konkrét érte­sülésem. Még egy ilyen kísér­letről is beszámolhatok, a vil­lamoskari ún. B oktatási for­ma, amelynek beindítását az egyetemi tanács már jóvá­hagyta. Lényege, hogy gyorsí­tott képzéssel négy év alatt ad diplomát, egyelőre a hallgató­ság 8—10 százalékának, főleg a kiemelkedő képességűeknek. Hogy ez a módszer mennyire lesz majd kiterjeszthető a hallgatóság többségére, még kétséges, de elvben ez is el­képzelhető. Elképzelhető mindannak ellenére, hogy a túlterheltség a jelenlegi kép­zési időt alapul véve is mesz­­sze meghaladja más egyete­mek, főiskolák hasonló relá­cióit. Főleg az anyag nagyfokú szelektálásával és a lényeg ki­emelésével képzelhető el ez a forma. Ö­sszegzésül még csak any­­nyit, hogy nem ünnep­­rontó szándék vezetett a cikk megírásakor, hanem egy élő probléma kritikai, segítő szán­dékú megközelítésére való tö­rekvés. Remélem, hogy gondo­lataimmal kis segítséget még­is tudtam adni azok számára, akiknek legfőbb céljuk a prob­lémakomplexus megnyugtató módon való megoldása. Káldy Lajos szöntjük ■agyar Kommunista Ifjúsági Szövetség december 8-án kezdődő Iflll. kongresszusát, és küldötteinknek eredményes munkát kívánunk VIZSGAIDŐSZAK FOTÓ: KISS ÁKOS

Next