A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)

1985-11-01 / 33. szám

Köszöntjük november hetedikét! TDK-nap Idén november 12-én lesz egyetemünkön a TDK-konfe­­ren­cia és szakmai nap, aminek több érdekessége van. Például az egyik, hogy most először kerül sor központi rendezés­ben úgynevezett plenáris elő­adásra „A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer és környe­zetvédelmi kérdései” címmel. Előadó dr. Kertay Ede címze­tes egyetemi tanár, a VÍZI­­TERV nyugalmazott igazgató­ja; korreferensek dr. Haszpra Ottó egyetemi tanár és Nagy László, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője. A plenáris előadás az Aud. Max­iban reggel 8 óra 15 perckor lesz. A másik érdekesség, hogy a Villamosmérnöki karon a szoft­ver-szekcióban egy nulladik évfolyamos hallgató (jelenleg is katona) szerepel az előadók között. A dolgozatok megoszlása ka­rok szerint és a társadalomtu­dományokban a következő: — társadalomtudományok 6 szekcióban, 35 dolgozat; — építészkar 4 szekcióban 29 dolgozat; — villamosmérnöki kar 8 szekcióban 61 dolgozat; — építőmérnöki kar 6 szek­cióban 45 dolgozat; — vegyészmérnöki kar 4 szekcióban 31 dolgozat; — közlekedésmérnöki kar 8 szekcióban 41 dolgozat; — gépészmérnöki kar 9 szekcióban 56 dolgozat. A központi plenáris előadá­son kívül a vegyészmérnöki karon is lesz egy „szakmai na­pok” típusú rendezvény dél­előtt 9 órakor a „K” épület I. emelet 40-es termében „A kő­olajipar helyzete és problé­mái” címmel. Előadó: dr. Pé­­celi Béla, az OKGT vezérigaz­gatója. Plenáris ülés a vízlépcsőről A diadal A Belvárosban parkolni még gyalog is nehéz, nem­hogy gépkocsival, így az­tán az ember kifejezetten isteni adománynak tartja azt a háromméteres rést, amelybe jobb sorsra érde­mes gázfejlesztőjét bepa­­szírozhatja. Az már keve­seket zavar, hogy bizonyos értelmetlen táblák szerint várakozni, megállni és köp­ködni tilos — a kollektív szabályszegés mentesít a bűntudat alól, vagy leg­alábbis könnyebb úgy fi­zetni kétszáz forintot, hogy mellettünk még ötven sors­társunk szentséges. Én is otthagytam a ko­csit a piros-kék tábla mö­gött, s jókedvem csak ak­kor lohadt le, amikor fél óra múlva visszatérve mo­toros rendőröket pillantot­tam meg a járgányom mel­lett. Békés járókelőknek álcázva magam elsétáltam a veszélyeztetett útszaka­szon, de mivel a szélvédő­mön még nem láttam a büntetőcédulát, érdeklődés­sel figyeltem az eseménye­ket. A BMW-s közegek lát­szólag veszélytelenül be­szélgettek motoruk mellett — egészen addig, míg a ti­los helyen parkírozó har­minc-negyven gépkocsi tu­lajdonosa közül egy-egy meg nem jelent a tetthe­lyen. A­kkor udvariasan és határozottan odamentek hozzá, és úgy megbüntet­ték, hogy nosza, viszont a többi kocsira nem rakták ki a cédulácskákat. Mivel éppen nem volt nálam fö­lösleges kétszáz forint, hát sétáltam egyet a környé­ken. Aztán még egyet. Majd ismét. Aztán beültem egy kólára. A rendőrök még mindig ott dekkoltak a kocsim mellett. Közben persze már minden prog­ramom ugrott, de ha az ember konzekvens, akkor maradjon is az, nem igaz? A mozi több mint két óráig tartott, de megérte végig­szenvedni a dél-tunguzkai filmet, mert mire kijöttem, a rendőrök már valóban eltűntek a kocsim mellől. Boldogan és megelégedet­ten ugrottam be a volán mellé, és fü­työrészve indul­tam hazafelé: nem volt egy könnyű menet, de végül pontozással mégiscsak én győztem, és erre már évek óta nem volt példa. A büntetőcédulát csak másnap reggel találtam meg a jobb oldali ablak­törlő alatt... — bozo — Segítsünk! A berhidai földrengés károsultjainak segítésére a Külke­reskedelmi Főiskola pártszervezete társadalmi munkaakciót szervez az intézmény munkatársai számára, amelynek teljes bevételét november 30-ig erre a célra utalja át. A főiskola KISZ-szervezete pedig a hallgatók őszi közhasznú munkáiból befolyó összeg egy részét küldi el a károsultak megsegítésére. FELHÍVTÁK egyúttal az összes felsőoktatási intézményt, így A MŰSZAKI EGYETEMET is, hogy „kezdeményezésünket követve, társadalmi munkaakciók szervezésével járuljanak hozzá azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek a földrengés okoz­ta károk felszámolását célozzák.” fivonto Lehet vagy lesz... Ali van a jó öreg Szabadság híddal? Az erre járók tán még egy kicsit örülnek is, hogy a híd­ról kitiltották a járműveket, és így csendben és nyugodtan, mondhatni, kedélyesen sétál­hatnak a túlsó partra. Né­hány perc idill a nagy roha­násban. Pedig ha látnák, mi van a palánk túlsó oldalán, sokan elborzadnának. A füg­gőleges oszlopok némelyikét csak az imádság tartja. És ezen jártunk mi villamossal? Az oszlop nem „szólt” Krista József lakatos első­ként látta, mekkora a baj. Készségesen meséli az esemé­nyeket.­ — Légkalapáccsal bontot­tam a járdát, és egyszercsak megindult az egész. Az osz­lop eltört és kimozdult a he­lyéből.­­ — Mit csinált akkor? — Egy kicsit megijedtem, az­tán mindjárt szóltam a­ cso­portvezetőmnek, a Kiss Sanyi­nak, nézze meg, mi történt. Nagyon, gyorsan itt voltak a főnökök és hamarosan meg­szüntették a gyalogosforgal­mat is. A csoportvezető nem „nyi­latkozik”. Rám se néz, utasí­tásokat ad, hogyan haladja­nak, szépen sorban. A két perce még olyan közlékeny Krista ért a szóból. Megigazít­ja mókás sapkájára húzott hegesztőszemüvegét, és azt mondja: — Á, csak úgy felfújják ezt az egészet. Már azt is vissza­hallottam, hogy amikor eltört az oszlop, akkorát szólt, hogy még a katonák is félreugrot­­tak. Pedig egy frászt! Nem volt olyan nagy dolog az. A művezető, Lantos István régi hidas szakember és úgy látszik, rendszeres újságolvasó is. — Irkálnak össze-vissza, azt sem tudják, mi van itt. Győzködjük egymást egy darabig, én erősködöm, talán h­a elmondaná, mi van itt, akkor le is írhatnám. Nem áll kötélnek. Menjek a főmér­nök úrhoz. A főmérnök úr, pontosab­ban az építésvezető, Rapcsán­­di István nagyon barátságos és segítőkész, de nem nyilat­kozhat. Egyetértünk, hogy jó néhány helyen gyalázatos munkát végzett a korrózió. Igazán nagy zűr azonban nincs, tudják, hogyan kell or­vosolni a bajt, nyugodt, ki­egyensúlyozott légkörben fo­lyik a munka, volt megbízatásunk, de a ’79 decemberében kiadott szak­­véleményünkben felhívtuk a figyelmet, hogy a nem látha­tó részek alatt milyen korró­ziós hibák lehetnek. Javasol­tuk, javítsák meg a vízelve­zető csöveket, tisztítsák ki a járdaszerkezetet és a függőle­ges oszlopok közötti réseket, és az esetleges hibákat javít­sák ki, mert az itt lerakódó szennyeződés korrodálja a szerkezetet. — Megfogadták ezt a taná­csot? — Ezt nem tudom. Az az igazság, hogy az oszlopok kor­róziója a szerencsétlen konst­rukciónak köszönhető. Túl ki­csi rést hagytak annak idején. A háború utáni helyreállítás­kor az újjáépített szakaszo­kon kijavították ezt a hibát, ott most nincs is baj. — Hány oszlop beteg? — Körülbelül negyvenet kell megerősíteni. — Mi lesz az eltört oszlop­pal? — Ez elmozdult harminc millimétert a híd tengelyére merőleges irányban. Meg kell mérni, hogy most — az erő­átrendeződések után — való­jában mekkora erők vannak a rudakban, és ennek ismereté­ben lehet folytatni a terve­zést. A megerősítés itt is he­vederekkel történik. Bécsben talán a csavarok rozsdásodtak el . Hogyan lehetséges, hogy közel száz éve épített, terve­zett híd ilyen sokáig bírta? Az akkori tervezők aligha számíthattak a mai forgalom­ra, a telente szinte gátlástala­nul kiszórt sóra. Tudjuk, hogy a háború utáni helyreállítás sem volt tökéletes. Néhány évvel­ korábban Bécsben le­szakadt egy hasonló korú híd, mi okozta ezt a katasztrófát? — Több elképzelés is szü­letett. Az egyik szerint a sa­rukat összeerősítő­­ csavarok korróziója. A pontos okot nem tudom. A Szabadság híd­dal kapcsolatban nem kell ilyesmitől tartani. Az öt év­vel ezelőtt felújított szerkeze­tek most is jó állapotban vannak. A főtartók bírják a nagyobb terhelést, és a most megerősített oszlopokkal sem lesz baj. Ezzel együtt szerin­tem elkerülhetetlen a forga­lom korlátozása. A félreértések elkerülésére A nap éppen kibújt az ala­csony felhők mögül. A turul­madarak aranyos fényéből egy keveset a kopott korlátokra maszatol a lenge szél. Ro­mantikus reggel, csak zúg a kompresszor és a hídon gya­logló, munkába igyekvő embe­rek kevésbé kedélyesek, mint előző délután. A felújítás mi­niszteri biztosa, Dalmi Tibor vezetői megbeszélésre siet. " Sajnos különféle kény­szerek befolyásolják, hogy mi­kor melyik hídhoz tudunk hozzáfogni, öt évvel ezelőtt a Petőfi híddal a tervezettnél korábban, végeztünk, ezért a Szabadság hídon megcsinál­hattuk a legfontosabb mun­kákat. Az Árpád híd azonban fontosabb volt, így itt már nem jutott idő arra, hogy megnézzük, mi van a járdák alatt. Szinte állandóan komp­romisszumokat kell kötnünk. — Mikorra végeznek itt a munkával? — Decemberben szeretnénk megnyitni a hidat a közúti forgalomnak, annál is inkább, mert a Lánchídon is sürgős munkák várnak. — Úgy tűnik, hogy végső­­soron ezzel a híddal minden rendben van. Mindenki ren­desen végezte a dolgát. Az, hogy egy százéves acélszerke­zetet javítani kell, teljesen természetes. Nincs semmi ta­­kargatnivaló. Mi az oka, hogy a hídon dolgozók mégsem nyi­latkozhatnak? — Megállapodtunk, hogy a félreértések elkerülése érde­kében én tájékoztatom a saj­tót. Igen, jó elkerülni a félre­értést. Az öt­ évvel ezelőtti szakér­tői vélemény szerint a járdák alatt jelentős hibák­­ lehet­nek. Tehát vannak. A pesti járókelő és a nem hidász műegyetemi polgár pe­dig nem ért hozzá, de izgul, találgat és híreket mond, hall és ad tovább. Természetes, hogy az ilyen ügy köztés tűn­ést kelt. Termé­szetes, hogy pletykák is szárnyra kapnak, s az is, hogy a felelősök, szakembe­rek, mindent elkövetnek, ne keringjenek, rémhírek, s ne pánik legyen a dologból. S végül természetes, hogy fél­sikerrel járnak, mert pánik nincs hál’ istennek, de rém­hírek akadnak. Nyilván nemcsak az építő­iparban akadnak ilyen „prob­lémák”.. Néhány hete a MÁV vezérigazgatója a Népszabad­ságban elmondta, hogy sem pénzük, sem kapacitásuk nem volt 10 500 vasúti kocsi fő­vizsgájára. Ezen úgy segítet­­tek, hogy átmásolták a fő­vizsga dátumát. Vagyis 10 500 olyan kocsi közlekedik, amit mai tudásunk szerint meg kellene vizsgálni, mert egy részük biztosan rossz, nem biztonságos, de mivel nincsen pénz, ezért mázolunk. Nem tudom, ki garantálja, hogy egy ilyen mázolt kocsi nem akkor dől a szolnoki személy­nek, amikor azon utazunk? Vajon kinek, meddig terjed­het a felelőssége? A szakvé­lemény azt mondta: „lehet­nek”. Ez így volt korrekt és szakszerű. És hiába érzik úgy a szakértők, könnyen lehet. Azok, akik gazdálkodnak a pénzzel, munkaerővel, és szüntelen kompromisszumok­ra kényszerülnek, úgy is ért­hetik. Egyáltalán nem biztos, hogy megtörténik. Ha nincs baleset, semmi baj. Ha igen? Gondolkodhatunk, ki és mit értett félre. Nem lehetne aggályosabban figyelni az ilyen szakértői je­lentésekre? Amikor délután megint­­ a hídhoz megyek, hogy készít­sek néhány fotót, egy marco­na őr rámrivall. Menjek a pa­lánk túlsó oldalára! Igaza volt, ott megint kedélyesen sé­táltak az emberek. (Lapzárta után az öt éve ké­szített Pestre vezető villamos­pályát felbontották.) Isodos Ferenc Öt éve az ellensúly­kamrában voltak bajok Az acélszerkezetek tanszék laborjában dr. Szitner Antal éppen a híd­­ megerősítéséhez szükséges méréseket végzi, öt évvel ezelőtt, szintén az UVATERV megbízásából, már kapcsolatba került a híddal. Közreműködött abban a vizs­gálatban, amely felmérte a híd általános­­állapotát. — Akkor az ellensúlykam­rákban voltak nagy bajok. Félő volt, hogy leszakadnak, a 400-400 tonnás ellensúlyok és a szerkezet beleomlik a me­derbe. Csúnya jelenségeket ta­láltunk a pályalemezeknél és a villamossíneknél is. Ezek voltak azok a részek, amiket szerintünk haladéktalanul ki kellett javítani. — A járdák alatti szerke­zetet nem vizsgálták? — Nem, azt a részt nem bontották meg, mert nem ­­ OVO VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM ARA: 1­ 50 FORINT 1­­85. NOVEMBER 1.

Next