A Jövő Mérnöke, 1986 (33. évfolyam, 1-33. szám)

1986-04-07 / 9. szám

A­' egyetemi klub és környéke A piszkos anyagiak Az előző rész érzelmes gom­­dolatai után beszéljünk a szá­raz anyagiakról. Az 1984—1985-ös tanévben 126 rendezvény volt az E-klub­­ban. 76 468-an váltottak je­gyet, az ebből származó bevé­tel közel hárommillió-hétszáz­ezer forint volt, a kiadás több mint kétmillió-nyolcszázezer. A nyereség alanyi, mint az összes kiadás 27,1 százaléka. A gazdasági és műszaki fő­igazgatóság szerint a klub évente mintegy százezer fo­rint értékű villamos energiát fogyaszt. A fűtés tizenhatezer forint Az épület nem rendel­tetésszerű használata követ­keztében (a házat nem klub­nak tervezték) évente nyolc­­százezer forint a karban­tartási, felújítási költség. Ezek a kiadások körülbelül a nye­reséggel egyenlő nagyságúak. Ez táplálja azt a véleményt, hogy gazdasági szempontból a klub összhatásfoka egyszerűen pocsék­ lehet ez? A gmf minden rendezvény­re kisegítő, illetve ügyeletes személyzetet ad. Általában egy-egy gondnokot, villanysze­relőt, tűzrendészt és hat ta­karítót. A gondnok 510, a tűz­rendész 410, a takarítók pe­dig 305 forintot kapnak egy alkalomra. A gondnoknak pél­dául az a feladata, hogy fel­ügyelje a be- és visszarende­zést és a takarítást. Ezenkívül a portán tartózkodik — és azt csinál, amit akar. (Tévét néz, olvas, kártyázik...) Az a gondnok tehát, aki minde­n péntek-szombat-vasárnap es­te szolgálatban van, havonta 6120 forintot keres — úgy, hogy hétfőtől péntekig nem dolgozik. A rendezők háromszáz fo­rintot kapnak alkalmanként. Ezenkívül legálisan gazdálkod­hatnak az ún. svarckassza be­vételeivel. (Erről később.) A klub nagy pénzei a büfék­­bert forognak?’ Erről azonban csak később lesz szó. Egyéb­ként ezekhez a pénzekhez szinte semmi közünk. Csak ta­valy sikerült elérni, hogy a Pest-Budai Vendéglátó évi százezer forinttal hozzájárul­jon a klub üzemeltetéséhez. Korábban, hosszú évekig, sem­mibe nem került a vendéglá­tónak, hogy hétvégenként tö­megek vásároltak egyre rozo­gább büféjében. A KISZ-be­vétel ötöde A rendezői díjak — átlago­san — az összes költség közel 29 százalékát adták. A rezsi 20, együttesek közel 24, disz­kósok valamivel több, mint 23, százalék. (A maradék egyéb költség.) Jelentős a különbség a bu­lik nyereségtartalmában. Egy vasárnapi diszkón több mint 80 százalékos a haszon, egy pénteki komplett bulin csak 4,5. Érdekes, hogy a diszkósok tiszteletdíja csak 8,8 százalé­ka a költségeknek, viszont a velük kapcsolatos „egyéb” díj közel 22 százalék­a jóval több, mint az együttesek egyéb díjak A klubból származó haszon a KISZ EB költségvetésének körülbelül ötödét adja. Ezt a pénzt a KISZ semmilyen más forrásból nem tudná pótolni. Hacsak nem kaparintja meg a klubban működő büfét. So­kak szerint ez a megoldás, mert az alkoholtartalmú ital forgalmazása busás hasznot hoz. Márpedig, akinek sok pénze van, „mindent” elér. A büfés panaszkodik Az E-ben működő büfé a Pest-Budai Vendéglátó Válla­lat szerződéses üzlete. Vincze Józsefné üzletvezető három éve vette meg a boltot. Vál­lalta, hogy öt év alatt 4,5 mil­liót fizet a vállalat kasszájá­ba. Tavaly felbontották, majd ismét megkötötték a szerző­dést. Nem megy a bolt. — Se vendég, se forgalom — mondja az üzletvezető. — A Goldmann-menzán is van büfé, ez a lakókocsis is ide költözött... Vendég meg nem lett több. Ismerjük, milyen a gazdasági helyzet: a legtöbb embernek kevesebb a pénze. A klubról nem szívesen be­szélek, mert nem akarok bán­tani senkit sem, de nem olyan, mint régen. Két hete, vasár­nap, este kilenckor még 93 fi­zető vendégünk volt. Egész hétvégén olyan kevesen vol­tak, hogy új árut sem kér­tünk, így nem megy a dolog. Tavaly hatmillió volt a for­galmi tervünk, de nem sike­rült teljesítenünk. A büfé tehát két tűz kö­zött van. Nő a verseny, csök­ken a fizetőképes kereslet... A vállalatoknak fizetendő évi kilencszázezer forinton kívül természetesen meg kell keres­niük az üzemelés, a szállítás költségeit, az adót, de még a bulikon használt asztalterítők mosatását is. És persze a bü­fében dolgozók bérét is. A ta­valyi összes forgalom 5,7 mil­lió volt. A büfések egy sört 8,1 forintért vásárolnak, és 11,30- ért adnak. Ez a nyereségráta nagyobb az átlagosnál. A bü­fé kondícióját most is az E- klub őrzi. Üzlet és érzelem Nyilván a büfések még jól emlékeznek azokra az időkre, amikor öten is alig győzték a vendégek szüntelen rohamát. A régi, feltehetően csinos jö­vedelemhez képest a mai, sze­rényebb nyereség nagy kü­lönbség. Feltehető azonban, hogy így is megéri, és ezek­ben az időkben sem kizárólag a szakma és az egyetem szere­tete marasztalja őket — mint ahogyan az üzletvezető hang­súlyozza. Elvégre azok a bü­fések is megélnek, akiknek nincs lehetőségük alkoholt forgalmazni, nem juthatnak extra árréshez és borravaló­hoz. Arról nem is beszélve, hogy nekik — ellentétben az E-vel — le kell mondani a „bérmunkásokról” is. A klub földszintjén működő bár pult­jánál egyetemisták dolgoznak. Az ő bérük csak az ottani jatt­ból, az elhagyott üvegekből és a nem visszakért üvegbetét­­díjakból jön össze. Igaz, a bá­rokat a büfé látja el itallal. Ez azonban aligha okozhat több munkát. A megrendelőket így is, úgy is ki kell tölteni. Tök mindegy, milyen számot írnak rá. Nem vitatva és nem lebe­csülve az E-büfé gondjait, aligha tagadható, hogy az egyetem összes büféje közül még mindig az E van a leg­jobb helyzetben. Indokoltnak tűnik a klub üzemeltetőjének, a KISZ-nek az a törekvése: felül kell vizsgálni a PEVV és az egyetem szerződését. A somlói galuska A felülvizsgálatot még va­lami indokolja. Hogy mi, er­ről beszéljen egy hasonlatpél­da. Ha valaki a Felszabadulás téren a Jégbüfében sze­retne elfogyasztani egy somlói galuskát, akkor kétszer kell (hosszú) sort várnia. Közel 18 forintot fizet. Az étket — amely kevés és ízetlen — to­longva, szorongva, állva kell elköltenie. Használt tányérok és poharak között, esetleg lá­ba alatt egy ottfelejtett fel­mosóronggyal ... Ha valaki más a közeli Átrium Hotelben akar elfogyasztani egy som­lóit, akkor nem áll sorba, vi­szont a szép, kényelmes és légkondicionált környezetben udvariasan fogadják, és per­sze leültetik. Igaz, majdnem kétszeresét (borravalóval több mint kétszeresét) fizeti, mint honfitársa a jegesben. A fel­szolgált, sőt feltálalt étel vi­szont háromszor nagyobb és hatszor finomabb. Ezért van az, hogy inkább eszem egy somlóit a hotelben, mint ket­tőt, a Jégbüfében. És ha törté­netesen csak egy j­eges som­lóira volna pénzem, akkor egyet sem eszem. Bizonyos színvonal alatt már nem es­nek olyan jól a dolgok, még akkor sem, ha olcsók. El kellene már dönteni, mi­lyen áron akarjuk ezt a klu­bot (ha akarjuk), milyen szín­vonalon akarjuk kielégíteni az igényeket. Természetesen berri hiszem, hogy hotelmagassá­­gokba kell (l^hst). .gmelni^ E-t. De azt igen, a tyü­­kök között' nekünk' csak az öt csillagos kategóriát szabad megcéloznunk. Hódos Ferenc ★ (Enlutatása következik.) Elegem­ van, megyek a klubba..] Sportolj, különben lustán dolgozod fel az információt! Az Ukrán Tudományos Aka­démián profilba egyáltalán nem vágó témáról gyűjtöttem információt: sportolnak-e a tu­dósok? A teniszpályán Borisz Paton, az Ukrán Tudományos Aka­démia elnöke éppen edzett. — 25 éve ismerem Borisz Patont — mondta Anatolij Krzsevin a Tudomány sport­klub tenisz szakosztályának vezetője. — Ez alatt az idő alatt egyetlen egyszer sem volt beteg és egyetlen edzést sem hagyott ki, ha itthon volt. Patein hetente kétszer más­fél órát tölt a teniszpályán, utána húsz percet úszi­k. Az Ukrán Tudományos Aka­démia elnöke 67 éves. Ennek ellenére ifjúi hévvel játszik, örül, ha sikerül pontot szerez­nie és vigasztalhatatlan, ha el­ront valamit a játékban. — Nagyon szeretek nyerni­. — mondja mentegetőzve. Az akadémián természetesen jól tudják, milyen szenvedélyes sportoló az elnök és ismerik azt a nem éppen kellemes szo­kását is, hogy gyakran érdek­lődik, melyik munkatárs a testedzés mely formájával fog­lalkozik. Jurij Mitropolszkij, akadé­mikus az Ukrán Tudományos Akadémia matematikai kutató intézetének igazgatója, egy év­vel idősebb Patonnál, ő is te­niszezik és úszik. — A televízióban látok te­niszezőket — mondja Mitro­polszkij. — Arra a meggyőző­désre jutottam, hogy mi érde­kesebben játszunk. Először is többet futunk, hiszen magunk szedjük fel a labdákat. Másod­szor, amikor a teniszpályán vagyunk, egyetlen mérkőzés során több nevetséges helyzet­be kerülünk, mint amennyi a wimbledoni bajnokság egészén megesik. Még a tenisznél is jobban szeretem — folytatja Mitro­polszkij — a lovaglást. Gye­rekkoromban mindössze egy­szer ügethettem, ám akkor sem lovon, csak szamáron. Mégis nagyszerű élmény volt, öt évvel ezelőtt, igaz, hogy lé­pésben, mégiscsak lovagoltam. Magyarországon történt ez, ahol egy nemzetközi tudomá­nyos konferencián vettem részt. Az egyik szabadnapon elvittek bennünket egy Szeged környéki méntelepre, ahol mindenki felülhetett a nyereg­be, aki akart. Arról persze már lekéstem, hogy rendszere­sen lovagoljak. Paton és Mitropolszkij sport iránti szenvedélyét osztja Pla­ton Kosztyuk akadémikus, az A. Bogomol­ fiziológiai kuta­tóintézet igazgatója is. — 61 éves vagyok — mond­ja —, és csak 40 éves korom­ban kezdtem el sportolni. Ily m­ódon nem azért mentem a teniszpályára, hogy bajnoksá­gokat nyerjek, hanem azért, mert aki meg akarja hosszab­bítani alkotó éveit, annak fi­zikailag is edzenie kell magát. 50 éves koromban síelni kezdtem. Eleinte az volt a leg­nagyobb problémám, hogyan győzzem le félelmemet, ami bizony nem sikerült azonnal. A síelés a változatos fizikai megterhelésen kívül még azért is vonz, mert feledhetetlenül szép esztétikai élményt is nyújt. Az ismert tudósok sportsze­­retete természetesen élénkebbé teszi a Nauka sportklub tevé­kenységét. Mit mondanak a sportklub életéről a számok? Az akadémia sportklubja 78 intézményt és szervezetet egye­sít, ahol 43 583-an dolgoznak. A tudományos munkatársak több mint a fele — 27 491 fő — sportol. A legnépszerűbb a röplabda, a labdarúgás, az úszás, a könnyű atlétika, a te­nisz, az asztalitenisz, bár so­kan hódolnak az olyan sport­ágaknak is, mint az alpinizmus vagy az evezés. 13 678-an látogatják az álta­lános fizikai felkészítő csopor­tokat, 6790-en szenvedélyes turisták, 35 267-en pedig rend­szeresen hódolnak a munkahe­lyi testnevelésnek. A sportolás pénzügyi alap­ját — több mint negyedmillió rubelt — az Ukrán Tudomá­nyos Akadémia biztosítja, hogy munkatársai megtalálhassák a kedvükre való sportolási lehe­tőséget. 25 évvel ezelőtt, amikor az akadémián kezdett kialakulni a sportélet — az intézménynek még nem volt saját sportbázi­sa. Az edzéseket kölcsönpályá­­kon folytatták. Ma a Nauka sportegyesület­nek ötezer férőhelyes stadion­ja, hét kosárlabda pályája, 18 röplabdapályája, kilenc tenisz­pályája, két céllövöldéje, négy­­tornaterme és két uszodája van. Az akadémia sportbázisa évről évre bővül. A kijevi tudósok sportklub­járól szóló tudósításomat Mit­ropolszkij akadémikus szavai­val szeretném zárni: — Az ENSZ adatai szerint ál­tudomány egyes területein minden három-négy évben megduplázódott a tudás meny­­nyisége. Érthető, milyen gyor­san növekednek emiatt a szel­lemi dolgozókkal szembeni kö­vetelmények. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a sportoló emberek az információt más­­fél-kétszer aktívabban dolgoz­zák fel azoknál, akik nem tö­rődnek a testedzéssel. Andrej Batasov (APX) ÉS ITT A MŰEGYETEMI OLVASÓ MÉLYET SÓHAJT­. í fik ci zni­k­ \ Komoly siker A Napoleon Boulevard a Vár­klubban Sötét színpad, erősödő szintetizátorlüktetés, az együt­tes tagjai sorban érkeznek. A belépő hangszerek fokozato­san telítik a zenei hangzást, majd új, eddig még ismeret­len női énekhang árad a hangszórókból. Pontosan, terv szerint kezdődik el... A dal hatásaként egy vízió rajzoló­dik ki, egy a neutron bombá­val együtt élő világunk szá­mára készített különös koreog­ráfia, valamiféle sokkoló fi­gyelmeztetés. Az új Vár­klub közönsége lassan „veszi a lapot”, a pro­dukciót befogadó hangulat a koncert előrehaladtával not­ion nő. Feszes ritmusú és lí­rai számok váltják egymást, dinamika és dallamosság jel­lemzi a kompozíciókat. A mű­sor végére a siker vitathatat­lan,a közönség nem adja meg magát könnyen, folyton rá­adást követel a zenekartól. Március elejét írunk,­­le­het, hogy egy új zenekar szü­letett?), a Napoleon Boule­vard egyik bemutatkozó kon­certjének voltunk részesei. Az utóbbi idők egy igazán ígéretes produkciója után ül­tünk le beszélgetni az együt­tes vezetőjével, Erdész Ró­­berttel. — Néhány szót a kezdetről. Hogyan jött össze a csóvar? — Az együttes férfitagjai már évek óta együtt zenél­nek. A jelenlegi stílus kiala­kulása azonban énekesnőnk, Lilla belépésével kezdődött Utólag visszagondolva, ez a találkozás a zenekar életében döntő volt, ugyanis zenei stí­luskeresésünk ekkor nyert egyértelmű formát. Saját el­képzeléseinkbe kitűnően il­leszkednek Lilla énekadottsá­gai. — Említetted a stíluskere­sést. Érzésem szerint ez nála­tok ‘Thacr' ft'Sin . telje'si&fi' letisztult' Sííhlsi'^­íjá­r, azt hiszem, hogy a kezdetnél ez teljesen természetes. Egy­általán van-e olyan stílus­­irányzat, melyet követni akar­tok? — Konkrét stílusirányzat nincs. Föl tudok sorolni olyan együtteseket, melyeket nagyon szeretünk (például Depeche Mode, Propaganda, Nina Ha­gen, Talk Talk, Mike Oldfield, Frankie Goes to Hollywood, U 2, Duran Duran), és miután a különféle hatásoktól senki sem mentes, e zenekarok stí­lusa bizonyára hatott ránk, de azért mi a saját utunkat sze­retnénk járni. — Hadd makacskodjam még egy kicsit a stílusirányzattal kapcsolatban. Manapság — Nyugaton egyértelműen, ná­lunk még csak kísérletezgetve — úgynevezett sztárgyártás fo­lyik. A popzene üzleti olda­lai: az eladhatóság, a megje­lenés, a hírverés (nevén ne­vezve: a menedzselés külön­böző területei) egyre fontosab­bá váltak. Úgynevezett straté­giák készülnek a „betörésre”, illetve a „bennmaradásra”. Van-e nektek is valamilyen „üdvözítő” tervetek? — Számainkat mindenféle előzetes stratégia nélkül ír­tuk. A felkészülés hét-nyolc hónapja alatt érzéseinket, gondolatainkat, félelmeinket, reményeinket, belső zenei íz- lésvil^ggftT^r "kif­enesn­é!£ szereztünk. * Amikor’ elkészül­’ tünk a Színpadképes produk­cióval, fogalmunk sem volt róla, hogy a közönségnek va­jon tetszik-e, mi csak azt tud­tuk, hogy nekünk nagyon tet­szik. Az első négy koncertünk tulajdonképpen egy bizonyos felmérést szolgált, egyszerűen választ szerettünk volna kap­ni: vajon a közönségnek is tetszik-e, amit mi jónak tar­tunk. — Ahogy ezt a bulit elnéz­tem, a közönség igazolta a vá­rakozásotokat, ma nagy sikert könyvelhettek el. A többi „teszt”-koncert eredményéről mi a véleményed? — Őszintén be kell valla­nunk, hogy a fogadtatás az összes koncerten messze felül­múlta várakozásainkat. Meg­erősítette azt a meggyőződé­sünket, hogy a felkészülés időszaka alatt jó úton indul­tunk el. Számunkra is megle­pő volt, hogy néhány dalunk refrénjét már a közönség is velünk énekli. — A számok szövegeit hall­gatva úgy tűnik, ebben sem a szokványos utat járjátok. A dalok valódi súlyos problé­mákról szólnak; a pusztulás lidércnyomása, az ember ki­szolgáltatottsága, a biztos ka­paszkodók keresése csendül ki dalaitokból. Tudatos törekvés, hogy e témák köré csoporto­sulnak a gondolatok? — Alapvető kritérium volt, hogy­ a­ zene mellett a szöve­geket is szeretnénk komolyan venni. Meggyőződésünk, hogy becsapás és felelőtlenség mai világunkat kizárólag derűs szemüvegen keresztül szem­lélni. Mi nem éreznénk ma­gunkat igazán otthon a szín­padon néhány üde pálmafa társaságában, de tulajdonkép­pen a dalok szövegei is ugyanolyan spontán módon alakultak ki, mint a dallamok. — A koncert alatt észrevet­tem a közönség sorai közt ne­ves könnyűzenei szakembere­ket a lemezgyár és a tévé ré­széről — gondolom megfigye­lőként voltak jelen. Milyen érdeklődést tapasztaltál a szakma részéről? — Kilátásaink biztatóak, de ezek egy részéről még nem szeretnék beszélni. Ami konk­rétum, az első kislemezünk várhatóan már a nyár folya­mán megjelenik, illetve rádió­­felvételek készülnek az együt­tessel. Ezen kívül indulunk a nyári Interpop-fesztiválon is. Hajnal László FOTÓ: B. KOCSIS ÉVA

Next