Kakas Márton, 1902 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-05 / 1. szám
Egy demokrata naplójából. . . . Szívem repesett örömében, mikor elveink rohamos terjedését olvastam a lapokban. Meg fogják látni, a világosság a Terézvárosból fog szétáradni az egész országra. Íme már a Belvárosban is megalakították a demokrata pártot. Új esztendő napján már kora reggel fekete kabátot húztam, azt a kabátomat, melyben mint a koronatakarékpénztár részvényese, indítványozni szoktam, hogy az igazgatóságnak adjuk meg a fölmentvényt, és elmentem belvárosi elvtársainkhoz gratulálni. Először is persze az elnökhöz. — Itthon van Wekerle polgártárs ? — kérdem az inastól. Az inas szó nélkül nyakon fogott és lehajitott a lépcsőn. Magyarázatul csak annyit kiáltott utánam, — hogy a kegyelmes úr még alszik. Vagy úgy ? Akkor gyerünk Kléh Istvánhoz, az alelnökhöz. Kléh polgártárs nem aludt, ellenben az inasa, miközben gyöngédtelenül kituszkolt az ajtón, értésemre adta, hogy Kléh polgártárs udvari tanácsos és méltóságos úr. Most már csak Szivák Imre, a második alelnök volt hátra. Mondhatom, kissé csüggedten érkeztem oda. Úgy látszik a szabadelvű demokraták nagyobb urak, mint mi. Azért Szivák polgártársat óvatosan méltóságos urnak tituláltam. Mire ő, megveregetve vállamat, gyöngéden szólt: — Csak nevezzen engem bátran nagyságos uram. Én demokrata vagyok. Hálásan megszorítottam a kezét s hazasiettem a Terézvárosba. Itt azonban Pollacsek Sándor azonnal letartóztatott s átadott Sümegi Vilmosnak, a ki háromnapi egyes magánzárkára ítélt, mert idegen isteneket mertem imádni, holott tudhatnám, hogy a patentét mi váltottuk meg, s a többi demokrataság csak nyomorult utánzat, mely ellen — fájdalom — a törvény se véd meg. De Vilmos, az angyal, meglátogatott börtönöm magányában s igy szólt : — Mit szaladgál a nagyurak után ? Hisz tudhatná, hogy a demokrataság lényege: Midenkit lenésni, aki felettünk áll. KÜLÖNÖS. — Különös, ha teát iszom, nem tudok aludni. — Én épp megfordítva: ha alszom, nem tudok teát inni. Kakas Márton A bécsi zsoké-klub képtárából. 3