Kalligram, 2004 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
radt az emberből. Sok, még mindig sok, mondja Coetzee, és mondja Michael K is, Coetzee hőse, mert az ember önmagában hordozza a megújulás képességét. A Michael K élete és kora című regény főhőse, ez az állandóan a megsemmisítésnek kitett hős, akinek regénybeli története a folytonos félreszorítottságokból, szó szerinti verésekből és a vegetatív létért folyó küzdelemből tevődik össze - magában a történetben itt sem nehéz felismerni a történelemben élő ember és a történelmen kívül élő ember küzdelmét az elbeszélt történet végén egy csatorna mélyéből húz fel magának vizet. Amikor a kanálban meglátja a csillogó vizet, csak ennyit mond: „az ember, mondja ő, így is meg tud élni”. Mondhatnánk, Camus hétköznapi, mégis lázadó embere ő. Ha az emberről, a lázadásról szóló gondolatmenet nem figyelmeztetett volna bennünket, akkor a Coetzee regénye által „aktualizált” gondolatmenetnek a történelemről már mindenképpen fel kell hívnia figyelmünket arra, hogy azzal, amit Camus mondott, csak kivételes pillanatokban tudunk bármit kezdeni. A világról, az emberről, a lázadásról, az abszurd viszonyról mondottak kapcsán még hajlamosak vagyunk a csöndes hallgatásra, a történelemről írottakat olvasva viszont meg kell szólalnunk, nem azért, mintha nem lennének igazak, vagy nem lehetnének igazak, vagy nem lennének szépek Camus mondatai, állításai, hanem azért, mert állításai már nem a mi állításaink, kérdései pedig nem a mi kérdéseink. „Az ember csak a történelemben képes célokat követni” - mondta Vilém Flusser. „Ha nem találjuk a történelem belső értelmét, szakítanunk kell azzal az elképzeléssel, hogy elbeszélhető" - mondta Hayden White. A két gondolatot idéző Sándor Iván pedig csak ennyit tesz hozzá az idézettekhez: „Szilárd instabilitások a megközelítésekben is. Kizárólag a történelem mítoszának szétesésében vannak találkozási pontok.” Vagyis: csak az instabilitás, a szétesés által megteremtett szétesés a valódi bizonyosság, ez nemcsak a világhoz, hanem a történelemhez való viszonyunkat is relativizálja, s ebből a nézőpontból nemcsak a világról, hanem a történelemről sem tudunk biztosat mondani. Megszűnt a hozzá való viszonyulásunk. Ha ezt a relativizálást kapcsolatba hozzuk mindazzal, ami ma az irodalom körül történik, akkor értjük meg valójában, hogy ez az irodalom megszűnt a jelen irodalma lenni. Nem abban az értelemben, hogy nem akarna az lenni, s nem is abban az értelemben, hogy nem tud mit mondani a mai korról, hanem abban az értelemben, hogy a kor embere nem kíváncsi arra, amit az író mond. Történelem, abszurd, lázadás... - kísérletek voltak egy kor jelenségeinek leírására. Azzal, hogy a figyelem elvesztésével a relativizálódás az irodalomba bekerült, félő, hogy maguknak a kísérleteknek is vége szakad... ■ ■ ■ Az írásban Camus esszéit az alábbi kiadás alapján idézem: Albert Camus: Sziszüphosz mítosza. Válogatott esszék, tanulmányok. Magvető Kiadó, 1990. A tanulmányokat válogatta: Réz Pál, fordította: Ferch Magda, Nagy Géza, Réz Pál, Szabolcs Katalin, Vargyas Zoltán, Vásárhelyi Júlia. Camus leveleit idézi: Oliver Todd: Albert Camus élete I-II. Európa Kiadó, 2003. Fordította: Mihályi Zsuzsa és Lőrinszky Ildikó. A stockholmi beszédet idézi: Roger Grenier: Albert Camus - Tűző nap és árnyék. Albert Camus intelektuális életrajza. Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1994. Fordította: Örvös Lajos. J. M. Coetzee idézett regényei: A barbárokra várva. é. n. Art Noveau. Fordította: Sebestyén Éva. Michael K élete és kora. Art Noveau. é. n. Fordította: Ross Károly. ■ Fűzi László (Lövő, 1955): irodalomtudós, szerkesztő, esszéista. Legutóbbi kötete a Kalligram Kiadónál, A semmi közelében (2003). Ugyanitt jelenik meg esszékötete a jövő év elején, Kecskeméten él.