Kalligram, 2017 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2017-04-01 / 4. szám
Na Skale (630 m) diktafonra vettem a Blatnica vizének tonikus locsogását azon a hét négyzetméternyi fanyar szobatiszta mészkőfalon Na Skale felett Na Skale (630 m) : f Ilii 11 pip spf p ||i 11|:| Ulfiilllli I f fill! f li: a déjá vu-nél nem ismerek szívszorítóbb csapdát, mikor azt érzed, rád borul egy hordó indigó, s bemártogatja papírfehér arcodat. nádszálvékony arcodon méla csodálat ül, minden más keresztkérdés, puhatolózás, a rögtönzés zaja, mintha ott lennél, bár nincs mikor, későre jár, menned kell, ám nincs mikor, egy árnyék, másodmagával, elvonul, csak utánad, ám nincs mikor, lépéseiket szinkronizálja a kavicságy, nincs mikor, mintha minden körmöd visszapillantó tükör volna, de nincs mikor kiselejtezett inkubátort beszövő borostyán, nincs mikor, egy folyton folyvást forgatott homokóra, amiben nincs mikor, egyik szemedből a másikba lepergő homok: nincs mikor, nincs mikor, a fény tapintása a közeli napórán, s a mutató telhetetlen körmenete a házfalon: előbbit, utóbbit, de nincs mikor. a homlokráncok tektonikus nyugtalansága, ha óhajtó módon kérdezel, kikockázva, lassan, és szemedben miniatűr láng ég: mikor nincs mikor?