Kalotaszeg, 1992 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

2 Vasas Samu: A híres vásároshely háromszo Bánffyhunyad Erdély egyik legrégebbi település­helye. Határában, a várostól északnyugatra a vas­korból reánkmaradt földvár maradványaira bukkan­tak (Ch. Anghel: Cetati medievale din Transilvania, 1972,7). A többszöri elpusztulás alatt létezésének sok dokumentuma sajnálatosan megsemmisült s így múltja megítélésében kénytelenek vagyunk a még fellelhet­őkre támaszkodni. Városunk a Sebes-Kőrös völgyében, a róla elne­vezett bánffyhunyadi medence nyugati gyújtópont­jában helyezkedik el, beszorulva a Gyalui havasok és a Kalota hegység egyre alacsonyodó dombjai, va­lamint a Meszes eltörpülő nyúlványai közé, amelyek mintegy kisimulnak a medencében. Fejlődését annak köszönheti, hogy fontos kereskedelmi útvonalak men­tén terül el. Itt kereszteződik a Tisza alföldjét az Erdélyi medencével összekötő út a gabonatermő Al­más völgyéből a havasok felé, az Aranyos völgyéig hatoló, egykori köves, ma már korszerűsített úttal. Ezért is alakult ennyire híres vásároshellyé. Havi nagyvásárjai a havas és síkvidéki áruk kicserélésének régóta megszokott alkalmai. Sokadalom tartó jogát azonban a történelem fo­lyamán csak fokozatosan nyerte el. Egy 1754-ben keltezett dokumentum „két országos sokadalomnak alkalmatosságával úgymint Katalin és Anna napján” engedélyezett évi két vásárt (Inventarium Bonorum Omnium Eclesiasticorum... Kolozs-Kalotai Egyház­megye Levéltára 1/1 Bánffy-Hunyad. Kolozsvári Ref. Gyűjtőlevéltár). 70 év múltán a helységben már hat országos vásárt tartottak (Conscri Czirakyana. Ma­gyar Országos Levéltár F.52 Bánffy-Hunyad). A sokadalmak helységének története dióhéjban Homályos történelmünkben egy halványan meg­világított sávot jelent Horváth István „Magyar gyö­keres nemzetségek” c. könyve, amely szerint a bejött 108 ősnemzetségből a Szamoson inneni részeket a Kalota, Sombor, Berend és Bors nemzetségek fog­lalták el. Ezek közül is a Kalota nemzetség a Se­bes-Kőrös és a Kalota Patak Kalota Szegeletjébe, rövidítve Kalotaszegre települt, amelyet még több más okmány is említ. A Kalota nemzetségből ágaztak ki a későbbiek folyamán a Kemény, Gyerőfi, Kabos, Radó, Valkai, Vitéz, Veres és más ősi családok, ame­lyek felvették a kereszténységet, letelepedtek és templomokat építettek. Bizonysággal állítható, hogy ahol ilyen földesúri családok letelepedtek, ott min­denhol templomot is építettek. A Bécsi-kódex (1291- 1296) a Kalotha- Szegeletben a következő eklézsi­ákat sorolja fel: Sebesvár, Remete, Huniad, Saáros­­vásár, Farnos, Almás-Monostora, Bábony, Bökény, Középluk, Valkó, Gyerő-Monostora, Derese, Zent- Király, Zenteluk. Több település ha létezett is, nem lehetett számottevő, mivel még temploma sem volt (A nagyváradi püspökség története, II. kötet 12.). A XV. század végéig a Bánffy-Hunyad körül cso­portosult községek okmányokkal bizonyíthatóan Bi­h­ar megye alkotó részét képezték, de a gyerővá­­sárhelyi vízválasztóig egyházilag is a nagyváradi püs­pökséghez tartoztak és együttesen a „Kalotai Fő­esperesség” nevet viselték. Erre az időre esik az egy­kori római katolikus, mai református templomának építése. A régi, a mainál jóval kisebb románkori temp­lomának építése 1483-ra datálható, amely évszám a nyugati tám faragott kövébe található bevésve. A mai templom legrégibb része a felfele keskenyedő falú hajó, amelyet a későbbi építők belekomponáltak az újjáépített templomba is. Csúcsíves diadalíve ma is jól felismerhető. Déli és keleti ablakai jellegzetesen hashólyagosak. A szentély északi oldalához Szent Anna kápolnája volt csatolva, aki a templomnak is a védőszentje volt és tiszteletére minden év július 26-án búcsút ren­deztek. (A váradi püspökség története IX. és I.R. 314). Később a református hitvallású helység szo­kásanyagából a vallásra nem jellemző Anna-napi bú­csú kikopott, de továbbra is megmaradt sokadalom­nak, évi országos vásári forgatagnak, amely az egy­kori búcsú emlékét őrzi. A helység névváltása Ulászló királyunk 1496-ban bekövetkezett adományozásával történt, amikor is Sebesvárt a tőle keletre fekvő helyiségekkel együtt Losonci Bánfy Ferencnek és Imrének adományozta (Bánfy család levéltára, HL). Negyedszázaddal ké­sőbb (1522) városunk nevét a földesúri nyomásnak valószínűsíthetően már a dokumentumok is Bánfy Hwnyadya-nak, Banffyhwnyadya-ként említik (Sza­bó T. Attila: Kalotaszeg helynevei. Kv. 1942. 5.). A XVI. század vége a hitélet szempontjából rop­pant mozgalmas korszaka a helység történetének. A dokumentumokból tudjuk, hogy 1541-ben Csáki Mi­hály személyében még római katolikus plébánosa volt, de már 1561-ben Hunyadi Demeter református lel­kész látja el a hívek lelki gondozását, aki azonban 1566-ban híveivel együtt áttér az unitárius vallásra. Az egykori nagy­község 1600-ban újra református, mert egyetlen papja, Tasnádi Veres Mihály is ezen a hiten van. Történelmi szempontból is rendkívül eseménydús a századforduló. A népirtó háborúk, a helység gyakori gazdaváltása, Básta generális és az erdélyi uralkodók valamint Mihály vajda vetélkedésének kárát csak a nép látta. A helység első felégetése is erre az idő­szakra esik. Amikor 1599 őszén Mihály vajda betört Erdélybe és zsoldos csapatával valamint a székelyek támogatásával végigvonult Erdélyen, minden nagyobb helységben darabontokat hagyott. Hunyadon éppen 180-at, akiket a helybeliek kötelesek voltak elszál­lásolni és enni-innivalóval ellátni. Hogy a darabontok, akiknek a dicsőség a fejükbe szállt, hogyan visel­kedtek, azt D. Bolintineanu leírásából tudjuk. E szerint egyik darabont egy veder borban fogadott társaival, hogy a vasárnapi vásárra összegyűlt sokadalmat egy pálcával szétűzi. A leírás szerint meg is tette, mialatt a többiek a vásárosok holmiját széjjelszórták, s ami megtetszett nekik, azt eltulajdonították. A helybeliek hiába is panaszolták fel az esetet a csapat parancs­nokánál, az eredmény csak az lett, hogy a következő vasárnap az egy héttel korábban sikerült csínyt meg­ismételték, mire a vásárosok amelyik darabontot meg­foghatták, felkoncolták (Mihály vajda élete. Bük. 1872.120.). K­ feltámadása Erdély korabeli nagy történésze, Szamosközi István is adalékokat hoz az esetről. Leírása szerint a da­rabontok egy hunyadi embert vertek agyba-főbe, aki­nek sikerült nagy jajgatással bemenekülnie a temp­lomba. A nép kiözönlött a vasárnapi istentiszteletről és kegyetlenül elbánt a darabontokkal, akiket a temp­lom mellé közös sírba temettek el. Az esetről hírt vett Mihály vajda is, aki elrendelte az ügy kivizsgálását. A tanúvallomások roppant ta­nulságosak. A tanúk közt volt Tasnádi Mihály helyi lelkész is, aki leírta az egész esetet. Egyik megme­nekült darabont vallotta, hogy az esetet megelőzvén hat hunyadi gazda feleségét leölték és azoknak a temetését végig is nézték, de leölték a tizedesek lovai mellé rendelt tíz gyermeket is. Mihály vajda Gyulafehérvárról 500 darabontot küldött az eset megbosszulására, hogy „mind elve­szessék, megégessék a Hunyadon valókat”. Csáki Ist­ván, a darabontok parancsnoka azonban idejében és titokban hírt küldött a hunyadiaknak a közelgő ve­szedelemről s így a helységből minden épkézláb em­ber elmenekült. A bosszúálló sereg csak 10-12 kol­dust talált itt, akiket valóban leöltek, a helységet pedig egy-két udvarházon kívül - ahol éppen a darabontok ütötték fel tanyáikat - teljességgel felégették (Sza­mosközi István: Történelmi maradványok. IV. k. 119. Újraközölve lásd „Kolozsvár” 1892 10/11, 33 szám­ban Szádeczky Lajos. A tanúvallomások a bécsi cs.k. levéltárban találhatók.). A lassan visszaszivárgó hunyadiak gyors ütemben építik újra portáikat. Még be sem fejezik talán s jön a következő veszedelem. A háborús évek alatt szinte minden elpusztult. Irtózatos ínséges éveket éltek át. Az éhség oly méreteket öltött, hogy a még életben lévők az elhullt állatokat is felették. Ugyanakkor 1603-ban hatalmas kolera (döghalál) járvány pusz­tított és ez újból alaposan megtizedelte a város la­kosságát. 1661-ben újabb kolerajárvány tört ki. A szászfenesi csatát követően a megsebesült II. Rákóczi Györgyöt és Kemény Jánost üldöző Ali Basa és tatár Chán csapatai végigdúlják és felégetik Kalotaszeget s így Bánffyhunyadot is. A hirtelenjében összever­buválódott hunyadi csapat Péntek András vezetésével ugyan megütközött velük a vezérről elnevezett Pén­tek hídjánál, de csatát veszített, a tatárok pedig 2000 férfit és a templom kerítése mögé húzódott asszonyokat, gyermekeket és öregeket ritka kegyet­lenséggel lemészárolták, a várost pedig felgyújtották. A helység sokat szenvedett a következő évszá­zadban a kuruc-labanc vetélkedés következtében is főleg ez utóbbiak kegyetlenkedései miatt. Ennek el­lenére a város lassan újjáébredt poraiból és tovább is fejlődött volna, ha az 1848-as szabadságharc idején harmadszor is le nem ég. Tűz, füst, felégetés és gyilkolás, döghalál és éhínség tizedelte folyton a helység lakosságát, tette próbára életkedvét és kérdőjelezte meg folyton az emberi igyekezet és kitartás értékét. - folytatjuk­­ Végtisztesség Három hónapja már, hogy lapunk lelkes szerkesztője, az RMDSZ Bánffy­hunyadi Szervezetének elnöke, Dr. SZIGETVÁRY FERENC tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Benne Kalotaszeg s Bánffyhunyad városa egyik legnagyobb alakját, gondolkodóját, műemlékismerőjét, emberbarátját és szellemi előkelőségét vesztette el. A KALOTASZEG Szerkesztősége és olvasótábora ezúttal rója le háláját és köszönetét. Köszönjük, hogy köztünk éltél, hogy emberségből nekünk példát mu­tattál, hogy feladatvállalásoddal a környék értelmiségének erkölcsi leckét adtál. Szellemi óriásaink társaságában, Házsongárd legendás temetőjében nyugodt békében! A szerkesztőség

Next