Kalotaszeg, 1993 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1993-01-01 / 1. szám

Boldog Új Évet, Kalotaszeg! Elillant hát 1992 is! Emlékszem még a­ tavalyi s a tavalyelőtti számadásunkra, na és azokra a remé­nyekre is, amelyekkel az új évbe léptünk. Úgy lát­szik, örök emberi tulajdonság a reménykedés, mert hogy mi akkor mennyire telítve voltunk bizakodás­sal, arra csak most, az újabb visszatekintéskor döbbe­nünk rá. Szinte ijesztős, hogy mily sokat vártunk, s belőle mily kevés valósult meg. Talány marad már mindörökre, hogy akkor szakadtunk-e el a valóság ta­lajától, akkor állítottuk-e igen magasra a mércét, vagy valóban oly szűkmarkúak voltak velünk ezek az évek. Túlzott óhaj-e vajon az, hogy anyanyelvedet, ame­lyen megtanultad kimondani az első szót, megőriz­­hesd, hogy az édes anyatejjel magadba szívott és a családi környezet ezer hatásával az idegeidbe beíró­­dott szokásaidat, dalaidat, egyszóval kultúrádat meg­­őrizhesd, hogy nagyjaid emlékét, akiknek a példáján A tartalomból: Gyalu vára A farsang szokása Családi vállalkozás Kulturális körkép Minta-ajánlat okultál és felcseperedtél, kegyelettel tisztelhesd? És most mégis ezekért a magától értetődő" emberi jusso­kért kerülünk minduntalan abba a helyzetbe, hogy ki­követeljük magunknak. Azt kell kérnünk, ami meg­­szégyenítőleg kellene hasson arra, akitől elvárjuk. Nehéz megérteni, hogy miért kell külön igényelnünk az emberséget, ha egyszer emberek vagyunk. Miért kellene kérdések özönével meglepjen ben­nünket az újszülött? Jó, hogy megszülettem? Milyen évszázad ez most? Alkalmas-e a tenniakarásra? Mi­lyen nyelven fogok beszélni, olvasni, énekelni? Mi­lyen nemzet fia vagyok én? Nem haragszik senki, hogy élek, hogy eszem, hogy lélegzem? Ha nem, ak­kor jó, milyen jó, hogy megszülettem! Gondolatfuttatások ezek, erősen reális fogantatás­sal itt a Kárpát medencében. Mennyire jól fogna nekünk is egy kis nyárszói óé­vestei „aranyosvíz“, amelyben ha megmosaksza­­nánk, a nemes fémhez hasonlóan aranyos lenne az életünk, amely egy csapásra megoldana mindent, és nemcsak „füvet, fát“, hanem „telepincét, telekamrát“ is varázsolna a családi házakba. Bárcsak elhozhatná az új év számunkra is ezt a va­rázslatot! Az az érzésem támad azonban, hogy igaza van a magyargyerőmonostori és nyárszói újévi kö­szöntőnek, hogy a legbiztatóbb előremutató jel az emberiség százszor is elölről kezdődő mérhetetlen optimizmusa. Énekeljünk tehát mi is bizakodva ve­lük: Új esztendő, új az idő, most kezd újulni, Újulásra víg örömet most kezd hirdetni. Vasas Samu : Lássuk, ki jár az utcán Kútvölgyi Mihály felvétele Új sorozat, IV. évfolyam, 1. szám 1993. január Lapalapító: Gyarmathy Zsigáné - 1890.

Next