Kalotaszeg, 1993 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1993-01-01 / 1. szám

2 Erdélyi vigasztaló Nehéz lett az idők járása fölöttünk, Annyi éve múlt már, hogy mind csak temettünk, Temettük jogaink meg-megcsorbulását, Temettük népünknek kiművelődését, Kenyérkeresetnek a lehetőségét, Temettük vagyonunk szétforgácsolását, Kastélyok, kúriák romba omlódását. Temettük a reményt, de nem ástuk mélyre. Hiszen virradatnak kell jönnie az égre... Magyar sors, kemény sors. Hiszen tudtuk róla, Sohasem volt úgy, hogy sehogy sem lett volna. Megszoktuk a babajt. Majd megsegít Isten. Tűrjük rossz sorsunkat, mivel még jobb nincsen! Mert hát a szülőföld lelkünk kötve tartja, Még a szenvedés is megédesül rajta, Mikor a tél hava lepi bérceinket, Fenyveseink zöldje megvigasztal minket. Nyílnak még virágok, csattog még madárdal, Kedves emléket hoz mindez magával, Látjuk a fejfáját édes szüleinknek, És amint a bölcsők felváltanak minket, Menyasszonykoszorúk törnek a jövőbe, Népünk árvasága oszladozik tőle, Az örök reménység ott lebeg felettünk, És el-elfelejtjük, mi mindent temettünk. Feledni... feledni... nagy ajándék annak, Akiknek sorában feledendők vannak!... De egy pillanatra sem lehet felednünk, Hogy magyarok voltunk, s azoknak kell lennünk. Éreznünk kell, miként csordul ki a vére A hét vezérünknek a szent szövetségre: Hogy amíg csak élünk és lesz magyar fajta, Semmi pártoskodás ne fogjon ki rajta! Jöjjön a verőfény, vagy a vihar jöjjön, Magasztaljon fel, vagy össze-vissza törjön, Csakhogy együtt legyünk, halva úgy, mint élve És ne legyen egy sem, aki húzna félre! (Erdélyi kobzos Az 1932-ik szökőévre készült Erdélyi Magyar naptár alapján) Közli Fekete Károly VISSZAJÁTSZÁS Kalotaszeg Kupa 1991 Öt év szünet után 1991-ben végre sikerült ismét megrendezni a bajnoksá­got. Örvendetes, hogy ez alkalommal nem 8, hanem 16 csapat nevezett be. A csapatokat sorsolás alapján négy csoportba osztották, a csoporton belül mindenki játszott mindenkivel, oda-vissza alapon. Az első két helyezett ju­tott a legjobb nyolc közé. Kár, hogy Magyarbikal és Bánffyhunyad csapatai visszaléptek, s annak sem örültünk, hogy Szentkirály és Damos csak egy­­szer-kétszer játszott. Helyhiány miatt az eredményeket csak a negyeddöntőktől kezdve ismer­tetjük: Sztána - Zsobok 2:1 (a visszavágón 1:3), Nagykapus - Türe 3:0 (3:0 - s. n.), Jegenye - Körösfő 0:4 (4:6), Faras - Ketesd 1:4 (1:5). A kiemelt csa­patok jutottak az elődöntőkbe, amelyeknek párosítása, illetve eredményei a következők voltak: Nagy­kapus - Ketesd 10:3 (5:1), Körösfő - Zsobok 3:3 (4:0). A kis- és nagydöntőt október 9-én rendezték meg Kőrösfőn, csodálatos környezetben. A csapatokat a kalotaszegi varrottassal leterített asztalon levő faragott kupa meg különböző díjak fogadták, és a pálya szélén egy óriá­si rózsákból font tulipán. A harmadik helyért Ketesd és Zsobok csapott ösz­­sze. Küzdelmes mérkőzésen a ketesdiek már az első félidőben beállították a végeredményt: 2:1. Bronzérmes tehát Ketesd csapata lett. A döntőben a so­káig verhetetlennek hitt körösfői csapat ezúttal méltó ellenfélre talált a kupá­ban első alkalommal résztvevő nagykapusiakban, akik szép mérkőzésen egyértelműen felülmúlták Körösfő focistáit. 3:0-ás félidő után végül 4:2 lett a döntő végeredménye. A Kalotaszeg Kupát tehát a nagykapusiak csapatka­pitánya, Jenei Ferenc is vehette át a díjkiosztó ünnepségen. Fair Play díjat Inaktelke kapott sportszerűségéért, a gólkirály pedig a nagykapusi Kovács László lett 20 góllal. (tfl) ( Múlt jelen) Egy kistermelő „üzem“ példája „Bánffyhunyad a múltban is, ma is Kalotaszeg legnagyobb és legjelentősebb községe, a tulajdonképpeni Kalotaszeg divatközpontja“. A tájegység székhelyét így méltatta Szabó T. Attila 1940-ben. Elnyert városi rangja ellenére fejlődés­ben valahogy, valamikor megrekedt. Pedig apáink életében két nyomdája, fejlő­dő iskolarendszere, színjátszóköre, dalárdája és pezsgő gazdasági élete volt. A Nyugati Szigethegység erdőgazdaságának és a kalotaszegi gabona és vetemény kicserélésének a vásároshelyévé fejlődött. Mostani vizsgálódásom tárgya a kalaposmesterség, amelynek fejlődése tanul­ságos lehet a napjainkban gombamódra szaporodó kisvállalkozások számára. A múlt század végén telepedett át Nagyváradról Bánffyhunyadra hat kalapos család, akik a helyi keresletet próbálták kielégíteni, figyelembe véve a tájjelegű népviselet igényeit. Köztük igen éles konkurencia alakult ki. Sok ellenségeske­déssel, harccal és haraggal járt a kisipar telepítése. Az ádáz gazdasági és pszi­chológiai harcnak a HANGYA szövetkezet kezdeményezése vetett véget, amely­nek rövidlejáratú kölcsönök folyósításával sikerült a mestereket és családjaikat egységbe fogni. Hamarosan, 1934-ben létre is hozták a BOSSAI kis kalapgyá­rat, amelyben a tulajdonosok és családjaik dolgoztak. Elnevezésüket a Bochis, Samarjai Istenes családok kezdőbetűiből alakították ki. A magánműhelyek ösz­­szefogásának és szorgalmának meg is lett hamarosan a látszata. Alig két évre a megalakulása után, a németországi Ulmi MAYSER cég techni­kai és technológiai segítségével és Simon János kolozsvári szerelőmunkás ügyessége nyomán jelentős mértékben fejlődött a cég. Ennek során eredményei­re a MEYSER cég még fokozottabban kezdett figyelni. A kisüzemet a német cég igazgatója meg is látogatta és tanácsára választékukat bővítették. Megjelent a híres BOLSAI nyúlszőrkalap. Termékeikkel rövidesen ismertté váltak Kolozsvár és Bukarest piacán is, de már külföldre is szállítottak. A kolozsvári „Kalapkirály“ cég, az Ádám és a Fo­dor testvérek állandó megrendelői voltak. Kalapjaikat a bukaresti LAFAETTE és TORCATORUL MIC üzletei árusították sikerrel, de a budapesti Váci utcai Nagy Ferenc luxus-üzletében is meg lehetett találni azokat. 1939-ben eredmé­nyességük elismeréséül a kalapüzem jogot kapott a MAYSER-cég védjegyének használatára. A testvérek és rokonok munkája lassan elégtelennek bizonyult, s így a környékről is kezdtek munkásokat foglalkoztatni. A II. világháborút átvészelte a gyár, de nem úgy az 1948-as államosítást, ami­kor annak ellenére, hogy csak 9 munkással dolgoztak, a nagy gyárak közé sorol­ták és államosították. A gyár egyik munkásnőjét, Búzás Annát nevezték ki igaz­gatónak, de hamarosan bebizonyosodott, hogy az új munkás igazgatónő nem ké­pes eleget tenni az állami tervgazdaság kívánalmainak. Amikor a munkások a szakszervezeti gyűlésen munkabérük emelését kérték, a párt közbelépett és azon­nali hatállyal elbocsátották az igazgatónőt. A könnyűipari minisztérium elvárásainak nem tudott eleget tenni Szilágyi Sándor kolozsvári szabó sem, akit újfent igazgatónak neveztek ki. Ezért a kalap­gyár működését beszüntették. Kalapok helyett hordót kezdtek gyártani, s így fö­löslegessé váltak az eddigi gépek, felszerelések is. Az érzékeny gépek tehát ki­kerültek az udvarra és egy idő után ócskavas gyanánt adták el. A városban manapság még hírmondója sincs ennek a gyárnak, de példája, a testvéri összefogás és a kölcsönös segítség mintaképe lehetne az új kisvállalatok működtetésében. A fenti adatokat Bocsis Lászlótól kaptam, kinek bátyját, Dénest kizsákmányo­­lónak ítélték és 6 évi börtönre kárhoztatták, mialatt Poarta Alba-n pszichológiai „kezelésben“ részesítették. A kezelés oly hatékony volt, hogy a hazaérkezése utáni évben meghalt, maga után hagyva elrendezetlen két gyermekét. Gál Gyula Zoltán Kalotaszeg Kupa 1992 Ez a sorozat sokáig a „Volt egyszer egy Kalotaszeg Kupa“ címszó alatt futott. Most, hogy a végére értem (illetve: eljutottam a jelenig), vajon ez kel­lene hogy legyen a befejező sor: „Itt a vége, fuss el véle?“ írom ezt azért, mert 92-ben nagyon vontatottan haladt a rendezvény, ne­hezen lehetett összehozni. A régi Nyugati csoport megmaradt, s bár a Ri­­szegtetőn tartott megbeszélésen a Keleti csoport tagjai is lelkesen igent mondtak, a végén csak nem játszottak. A szervezés hibája, hogy mi, rendezők nem tudtunk a helyszínre elmenni (üzengetéssel nem sokat érünk). Végül is - sajnos - Inaktelke, Daróc, Jege­nye, Tűre, Bogártelke csapata nem állt ki, Kapusnak pedig nem volt kivel megmérkőznie. A Nyugati csoportban kiütéses találkozók voltak. A Kőrösfői Kőrös és a Kőrösfői Olimpia azonban hiába ment el Bikásra, illetve Damosra, nem volt ellenfél. A többi eredmény: Nyárszó - Zsobok 3:3, a visszavágón 2:4, Far­­kas - Ketesd 0:7 (0:5). Itt egyértelmű volt a ketesdi fölény. A továbbiakban a két győztes találkozóján a zsoboki kék-fehérek nagy re­ményekkel indultak, azonban a zöld-fehérek sok-sok év után is még mindig a csúcson vannak: Ketesd - Zsobok 3:1 (0:1 után­), Zsobok - Ketesd 1:2. A Nyugati csoport döntőjén szeptemberben Körösfő - Ketesd 3:1, a visz­­szavágón Ketesd - Körösfő 3:2 (0:1 után 3:1 is volt az eredmény, mégis ki­engedte a győzelmet a kezéből a ketesdi csapat). A november 22-én megrendezett döntőn Nagykapus és Körösfő mérte ösz­­sze erejét. A házigazda kapusiak kategorikus győzelmet arattak, a végered­mény: 10:0. A tavalyi bajnok megvédte címét. Végül hadd fejezzük ki azt a reményünket, hogy mégsem ez volt az utol­só rendezvény, hiszen 93-ban lesz húsz éve, hogy kezdtük jobb szervezés­sel, fiúk, idén tavasszal újra találkozunk! Czondi Árpád

Next