Kalotaszeg, 1996 (7. évfolyam, 1-11. szám)
1996-01-01 / 1. szám
Lapalapító: Gyarmathy Zsigáné - 1890 Újraalapította: Kós Károly - 1912 A lap kiadását Csöregi Endre és fiai támogatják Egyedül, ó, Uram, egyedül Összeszámolta-e valaki vajon, hogy hány népdalunk, mondókánk és balladánk van, amelyben gyerekeinket elvitték iskolába, messzi munkahelyre vagy katonának, elidegenítették a szülőföldtől, hogy aztán lélekben is elszakadjon attól? Végnélküli folyama az elidegenítésnek, amelynek eleje a csalogatás, folytatása a kényszer és vége a teljes elszakadás. Ilyenkor a fiatal nem számol a kilátástalansággal, csak megy leszegett tekintettel, kérdőjeles gondolatokkal és a biztatás reménységével. De az anyák, akik a legmélyebben átérzik a családjukra boruló kozmikus sejtelmeket, titokban fogadkoznak, hogy e szívtépő fájdalom árán nem kell több gyermek. Ne szülj rabot te szűz anya Ne szoptass csecsemőt! (Arany János: Walesi bárdok) Csoda-e, ha a fiatalok nagy része elvágyik, s ha már elment, visszavágyik, de hiába a lelküket égető fájdalom, számkivetettekként kell idegen földön élniük, s hiába az ígérgetés is, ők tudják, érzik, sejtik, hogy mi bújik meg a fogadkozás mögött. Miért kell a zétalakiaknak ez a pszichikai háború? Csak ők, csak egyedül ők bűnhődjenek a sok hasonló hibáért? Pár közülük lelkileg már összeomlott. Megvárják, míg mindannyiuknak azonos lesz a sorsa? Egyik kormány nem szól, a másik pedig hallgat, s ők, a kevésbé hibásak bűnhődjenek? Kaján öröm ez, átkozottul kaján! Csoda-e, ha a sarjképes kalotaszegi fiatalok közül 200- nál jóval többen kényszerülnek bujdosásra és örök vágyakozásra, mert kevesen nem jönnének vissza családjaik körébe, ha helyzetük nem az állandó korholás, bemocskolás és megaláztatás lenne. A fenti szám csak akkor válik igazán szemléletessé, ha elgondoljuk, hogy egész kalotaszegi viszonylatban milyen elrettentő a sarjapadás. A született gyermekek száma a vizsgált 39 faluban: 1992-ben 179, 1993-ban 158 és 1994-ben 173. Lehet-e másképp nevezni ezt a vészjósló utódolást, mint hara-kirinek? De a japán ember, ha elköveti a hasfelmetszést a megvádolt ember háza előtt, a bűnöst legalább perbefogják a hatóságok. Nálunk kit fognak perbe, amiért a fiatalok pusztulásást okozza, amiért elvándorlásra kényszeríti, mert saját anyanyelvén nem tanulhat, nem tanulhatja meg saját népe történelmét, nem szívhatja magába népe kultúráját, mert régi iskoláinkat elvették (elveszik, lásd a Zilahi Wesselényi Kollégiumot, a kolozsvári ref. fiúgimnáziumot). A szakmát is igyekeznek kivenni a kezünkből, mert a szakma ugyebár magyarul nem szakma, s a történelem és földrajz sem hangzik tudományosan magyarul. Milyen perspektívája van hát az anyanyelvi kultúra elsajátításának? Kimondatlanul is érezzük mi, hogy annak nem szánnak perspektívát. Ha élni akarunk, hát olvadjunk bele a többségi nemzetbe, akár a csángók. Biztató távlat! És aki nem akar? Az ne szülessen erre a világra, s ha már megszületett, nagy a világ az óceánig és még azon túl is. Mit tiltakozás és éhségsztrájk hullám! Érdekel az valakit a méltóságok közül? Ott a katonaság, azért van az, hogy mindenütt és mindenhol jelen legyen, félelmet keltsen, hadd reszkessen, akinek reszketnie kell. Ránk kétes jövő vár, jól tudjuk, hiszen a közelmúlttal aláhúzott sejtelmet itt hordjuk a szívünkben és agyunkban. Egyelőre talány, hogy lesz-e nálunk is Európa, vagy kietlen sziget maradunk. Vasas Samu ünnep Kőrösfőn