Kanadai Magyar Munkás, 1936. augusztus (8. évfolyam, 7-19. szám)

1936-08-01 / 7. szám

1936 augusztus 1. ... LEVELEZŐINKTŐL... Munkámról és kitüntetésemről írta: MELNIKOV földalatti vasút építésénél. Ha életem folyására visszate­kintek, mindig újra és újra arra a meggyőződésre jutok, hogy éle­tem legjobb évei azok, melyeket a moszkvai földalatti vaslat építésé­nél töltöttem. Csak ennél a mun­kánál értettem meg igazában a nálunk, a Szovjetunióban történő szocialista építés teljes nagyságát. Itt a földalatti vasútnál mélyeb­ben éreztem, mint valaha, hogy a munka a becsület és dicsőség ügye. És ha ma a moszkvai földalatti vasút nagyszerű, fényesen kivilá­gított pályaudvarain végignézek, büszkén gondolok arra, hogy a­­zokban az én munkám is megtes­tesült. A földalatti vasút építésénél 1933 elején kezdtem dolgozni. Nem voltam már tapasztalatlan mun­kás, aki először jött építkezésre. Már két éven át dolgoztam mint fűtő egy papírgyárban, néhány esztendőn át mint mozigépé­sz mű­ködtem, azonkívül dolgoztam már tűzálló építőanyag készítésénél és mint mag­ készítő egy műszaki ü­­zemben. De mindezen munkálatok reám nézve csak a földalatti vasútnál levő munkára való előkészítést je­lentették. Először mint harmadik bérosztályba tartozó pályamunkás kezdtem. Szaktársaim kipróbált a­­lagútmunkások­ voltak, kik széles körű tapasztalataikkal segítettek. A hatalmas építőtevékenység min­den szemben megragadott. Napról napra jobban megszerettem mun­kámat, eltekintve a rengeteg ne­hézségektől, melyekkel lépten­­nyomon találkoztam. Földalatti Vasútépítésnél még semmi tapasz­talatunk nem volt és mindent leg­elejéről kellett megtanulnunk. Lépésről-lépésre sajátítottam el a pályaépítés technikáját és már két hónap múlva az ötödik borosz­tályba léptem elő. További egy hónap múlva brigadérosnak nevez­tek ki és a hatodik bérosztályba osztottak be, mely a földalatti vas­út építésénél a legmagasabb bér­osztály. Legszebb volt nálunk a munká­sok között fennálló bajtársi vi­szony. Mindnyájan barátságos csa­lád tagjainak éreztük magunkat. Munkástársaim és énn brigádomban valami zárt egészet képeztünk és ez nagy mértékben segítségünkre volt a számos nehézség leküzdésé­nél, melyekre lépten-nyomon buk­kantunk: talajvíz, csúszó és lebe­gő földrétegek stb. Túlzás nélkül állíthatom, hogy brigádomból ve­zetésem ideje alatt sok kiváló mun­kás került ki, kik odaadó tiszte­lői nagy ügyünknek és akik jó munkájukkal hozzájárultak a vi­lág legjobb földalatti vasútjának sikeres felépítéséhez. Szívós és fáradhatatlan munká­val —­ miközben felvilágosítottam a munkásokat a reájuk bízott ügy fontosságáról, támogattam és ta­nítottam őket munkájuk során, ve­lük együtt elhárítva a hiányokat és kutatva a legjobb munkarend­­szer után —­ elértem azt, hogy rendesen 30—40 emberből, de időn­ként 120 emberből is álló brigá­dunknál semmiféle balsiker, sem áttörés nem fordult elő. A kedve­zőtlen és nehéz földtani viszonyok dacára aknánkban feltartóztatha­tatlanul nyomultunk előre és ha­vonta 150—180 százalékig telje­sítettük a tervet. Nemcsak a mi brigádunk dolgo­zott így. A moszkvai földalatti vasútépítés első szakaszán tízezrei a munkásoknak dolgoztak hasonló lelkesedéssel és ugyanolyan a Szov­jetunióba és saját erejükbe vetett hittel. Csak azért sikerült nekünk az építkezést idő előtt befejezni és földalatti vasutunkat a világ leg­jobbjává tenni, mert összes épí­­tőmunkásainknak kollektívje ilyen magas osztályöntudatot és a szo­cializmus ügyéért ilyen nagy oda­adást tudott kifejteni. A földalatti vasút legjobb építő­­munkásait a szovjet kormány kitün­tetésekkel, szovjetrendjelekkel ju­talmazta. Én is azok között vol­tam, akik kitüntetésben részesül­tek. Milyen büszkeséggel tűztem mellemre a Vörös Munkászászló rendjelét! Hiszen az én országom, az én osztályom, az én munkás­­társaim részesítettek a köz hasz­nára kifejtett munkámért ebben a magas kitüntetésben. Tudtam jól, hogy a kitüntetést megérdemel­tem, de egyszersmind éreztem azt is, hogy én csak egyike vagyok a millióknak, hogy a kormány az én és a velem együtt kitüntetettek személyében fejezi ki az elismerést mindazoknak, akik önzetlen és osz­tálytudatos munkájukkal a szoci­alizmus győzelméhez hozzájárul­tak. Ezek voltak életem legbol­dogabb napjai, de nemcsak ne­kem, hanem családomnak és elv­társaimnak is. Jelenleg a földalatti vasút má­sodik szakaszának építésénél dol­gozom. Amikor megindult orszá­gunkban a magasabb szocialista munkatermelés elérésére a­ hatal­mas népmozgalom — a Sztakhá­­nov-mozgalom — én is azonnal csatlakoztam. A sztakhánov-m­un­ka rendszerrel elértem a norma 350 százalékos teljesítését. Ezért a Sztakhánov-mesteri címet kaptam a légnyomásos kalapácsnál. Az e­­lőírt norma túlteljesítésének meg­felelően fizetésem két és fél-három­­szorira emelkedett, miáltal csalá­­dom­ jóléte havonként növekedik. Mindez csak azért volt lehet­séges, mert oly országban élek és dolgozom, ahol az embriség tör­ténetében először van a hatalom a proletáriátus birtokában és amely­ben új, osztálymentes társadalom épül fel. Szulejmán M. javítómunkás levele Osztálytestvéreinknek, a kapitalista országok építőmunkásainak Kedves elvtársak! Az újságokból értesülök, hogy a ti életetek évről-évre rosszabodik. Munkanélküliség, éhség és nélkü­lözés mind erősebben dühöng köz­tetek. Hiszen országaitokban a még hatalmon lévő kapitalistáknak­­ nem érdekük, hogy a munkásság­nak jó dolga legyen. A munkás­ság elnyomása által és nyomora következtében mind több nyeresé­get zsebelnek be. Egészen máskép áll a dolog ná­lunk, a­ Szovjetunióban. Kapitalis­táinkat és földbirtokosainkat el­kergettük és a hatalmat erősen tartjuk kezünkben. A mi munkás­ála­munkban az élet napról-napra jobb és vidámabb lesz. Országunk dolgozói sem nyomort, sem nélkü­lözést nem ismernek. Elfelejtették mi a munkanélküliség. Derűs jö­vő nyílt meg részünkre, boldog élet egy szocialista országban. Példaképpen magamról mondok el egyet-mást." Nevem Szulejmán Metem­, tatár nemzetiségű vagyok. 1900-ban a krími hegyek egy szegényes tatár falujában születtem. A cári Orosz­országban a tatárok a legszeren­csétlenebb és különösen elnyomott népek közé tartoztak. A cári hiva­talnokok a benszülött kulákok és mullahok (tatár papok) segítsé­gével a tatárokat a tudatlanság nyomor és elnyomatás bilincseiben tartották. Földműves apámnak nyele, gyermeke volt. Közülük hét még a forradalom előtt éhség és betegség következtében meghalt. Nyolcéves koromban már magá­val vitt apám pirikára a földbir­tokosokhoz, a kulákokhoz és mul­­lákokhoz. őriztem a juhokat, dol­goztam a szőlőben és saját bő­römön ismertem meg a földmű­­vesélet minden terhét. A nagy proletárforradalom min­den dolgozónak és így nekünk ta­tároknak is meghozta a felszaba­dulást. Szovjetoroszország teljes­jogú polgáraivá lettünk. De a mi hegyi falvainkban a kulákok és mullahok a szegénységet a régi származási és vallási előítéletek segítségével még sokáig befolyá­suk alatt tartották. Csak a kulák­­ságnak mint osztálynak teljes meg­szüntetése után dőlt meg végleg ez a befolyás. 1930-ban kezdtem dolgozni útépí­tésnél. Akkoriban még nem tud­tam sem írni, sem olvasni és csak a legegyszerűbb képesítéshez nem kötött munkát végezhettem. De a szakszervezet nagyszerű segítség­ben részesített. Megtanultam írni és olvasni, most sokat olvasok és hozzáfogtam szakismeretek szerzé­séhez. Sok könyvem van, melyeket utóbbi időben szereztem be. Amikor a Sztakhanov-mozgalom kifejlődött országunkban szintén csatlakoztam. Munkám megszerve­zésének megjavítása által munka­teljesítményemet duplájára fokoz­tam. Ennek következtében kerese­tem is megnövekedett. Havonta 320 rubelt és még többet is kere­sek. Szép kétszobás lakásom van, új bútorral A cári időben a sze­gény tatárok ilyen lakásról é­s be­rendezkedésről nem is álmodhat­tak. De a fő dolog az, hogy az én és családom jövője biztosítva van. Engem munkanélküliség nem fe­nyeget. Tudom, hogy munkám min­dig lesz, mert országunk évente nő és gazdagodik. És egyúttal nö­vekszik az én jólétem is. Bizalom­mal nézek a jövő elé és örömmel veszek részt a szocializmus építé­sében. Mert mindaz, amit a Szov­jetunióban alkotnak, mind értünk van, a dolgozókért. Ilyen vidám élet csak a szocialista országban lehetséges. Szulejman Metem­ javítómunkás Lengyel József VISEGRÁDI UCCA TÖRTÉNELMI RIPORT (53.) A régi fegyőr, aki nem ütött, nem káromkodott, ha­­nem csak avval kínzott, amit a fogházszabályzat előír, av­val, hogy vigyázott, hogy a rabok tényleg egy szót se be­­sélhessenek egymással, hogy felállt a csigalépcső for­dulójára, hogy ott is betartassa a távolságot. Bodnár a rendet tartó fegyőrök példaképe kezdett élete értelmében : kételkedni. Nem értette feletteseit. A magánzárka: ma­gánzárka. Aki idekerül, az megérdemli. Ha kivételezni kell, azt ő, Bodnár teheti meg, jutalmul jó magaviseletű rabokkal. De hogy ezeknek a politikaiaknak bizalmijuk van, aki úgy dirigál, hogy Bodnár már nem tudja ki az úr a balcsillag 3-ban, ezt nem lehet elviselni. Mi pedig egyre inkább éreztük, a börtön kezd körü­löttünk szétfeszülni. Bodnár kivételével a fegyőrök már igen barátságos arcokat mutatnak, a sok munka ellenére is igen szívesek, sőt szolgálatkészek, hogy lassan már László többet parancsolgat nekünk, mint a foglárok, hogy csak László parancsára tartunk még valamelyes fegyel­met. Mi úgy éreztük, hogy belülről feszegetjük a börtönt. De éreztük azt is, hogy kinn hatalmas, feltarthatatlan erők vetették neki vállukat a börtön falának, s rövidesen szét­­mállanak ezek a falak. A magánzárkákban tarthatatlan lett a helyzet­. A fogházigazgatóság legjobb szeretett volna tőlünk megsza­badulni. Mindenesetre lehoztak bennünket a balcsillag 3-ból. Az úgynevezett „kisfogház“ egész földszintjét kap­tuk meg úgyszólván saját használatra. Jó is volt már. Én ugyan kitűnően éreztem magamat a magánzárkában, de az egyik elvtárs, aki már egyszer ült egy parasztlázadás miatt öt esztendőt, kezdett megbo­londulni. A csendben hallani lehetett, amint fel alá rohan a zárkában és feje neki-neki vágódik tompa ütődéssel az ajtónak. Túl rövid ideig voltam magánzárkában, semhogy tudhassam, mit jelent az évekig tartó magányos elzárt­ság. A „KISFOGHÁZ“ A kisfogház tulajdonképp a gyűjtő női osztálya volt egyemeletes kis épület a fogház egyik udvarában. Most a női rabokat mind felvitték az emeletre. Kettesével lak­tunk a földszinti zárkákban és az ajtók csak éjjelre voltak lezárva. Én Sallaival voltam egy zárkában, mindenkinek szinte szabad választása volt, illetőleg László Jenő jelölte ki, hogy hogyan lakjunk. Kúnt is idehozták. Még kötések voltak a fején, le volt borotválva és sápadt volt, de egész­séges. Kérdeztem, megkapta-e levelemet. — A toloncban semmit sem kaptam. A kórházban táncoltak csak igazában csizmával a mellemen. — Jó, hogy ilyen erős szervezete van Kún elvtárs. — Igen — felelte Kún és kifeszítette erős vállait. De hogy ezt kibírjam, az ügyben való nagy hit és bizalom kel­lett. Külöben mért akarna kitartani az ember. Jó dolgunk volt a kisfogházban. A látogatókat most már nem is a fogházirodán fogadtuk. Egyenesen bejöttek a cellába, semmiféle ellenőrzés nem volt. A látogatók szá­ma pedig egyre szaporodott. Üzemek küldöttségei jöttek. A proliasszonyok a legjobb falatokat nekünk küldték. Készletre állt a jó ennivaló Ottó szobájában, aki aztán mint bizalmi szétosztotta. Mert ekkor rendes választott bizalmiaink voltak és László a főbizalmi. A sok jó koszttól, nyugalomtól, sétától a kisfogház­ban hízni kezdtem. Ez már nem volt fogházélet. Mi vol­tunk az urak a fogházban. Talán nem is értettük, nem érthettük, mi volt ez. Az első napok pogromhangulata a toloncban, aztán a szigorú Bodnár osztályán a balcsillag 3 és most a kisfogház. Pe­dig mindössze két hete voltunk fogságban. Künn történ­tek nagy változások, azoknak az ereje sugárzott át a fog­ház falán. Künn bárdos húsipariak és rendőrtemetés, benn ver­nek bennünket a toloncházban. A gyárakban beszélnek a kommunistákról. Mi a leg­szigorúbb magánzárkákba kerülünk, messze a város né­pes részétől, a gyűjtőbe, a temető mellé. A munkásság mozgolódása erőteljesebb lesz, a kor­mány inog, a patkányok már el akarják hagyni a sülyedő hajót. A korrupt hivatalnokok már udvarolnak a holnapi uraknak. Szocdem vezérek kijönnek a kisfogházba Kún­­nal tárgyalni. Nemcsak a baloldali Landler, eljön a jobb­oldali Weltner Jakab is. . . .. . . . Kanadai Magyar Munkás ADY ENDRE: Lelkek a ponyván Kiponyvázták a lelkemet, Mert ficánkolt csikós tűzben, Mert hiába korbácsoltam, Hiába űztem, hiába űztem. Ha látok a magyar írezőn Véres, tajtékos, ponyvás ménet, Vágjátok el a kötelét, Mert lélek az, bús magyar lélek. Ü­­gy Látjuk A HÍRADÓ szerkesztője­­ ** annak idején azt mondta­­­oshawán egy magyar össze­jövetelen, hogy nekik ne ad­janak centeket, mert nekik dollárok kellenek. Amint lát­juk, ezt a nézetüket megvál­toztatták, mert belecsimpasz­kodtak a Brantfordi Beteg­­segélyző kis szekerébe, ahol igazán nem sok dollárra van kiáltás, mint ahogy azt a fél­évi kimutatás igazolja. Jó lesz a Brantfordi Be­­tegsegélyző tagjainak vi­gyázni, míg van mire, mert a Híradó hivatalos jelszó a­­latt, dacára annak, hogy pár­ton kívülinek nevezi magát, pártfogója lesz a kis pénz­­n­ek, ami évek során a keser­vesen megtakarított munkás centekből jött össze. Urak­kal nem jó egy tálból cseresz­nyét enni, ezt minden ma­gyar munkásembernek tud­nia kell. * * * A REVÍZIÓS propagandáb­­ól csöpögő winnipegi kuvasz hazai tudósítója, Horthyék által fizetett ö­­dönje, időről-időre a legfa­natikusabb híreket közli Ma­gyarország gazdasági életé­nek fellendüléséről. Szegény K. M. U. olvasók, ha közben olvassák a magyarországi la­pokat, melyek beszámolnak az óhazában élő testvéreink nyomoráról, szenvedéséről s az öngyilkosságok sorozatá­ról, akkor, mind egytől-egyig v­isszak­ül­dellé az am­úgyis ingyen küldött­­lapot. A kuvasz írója azt a hely­zetet veszi alapul, amiben Horthyék és­ a burzsoázia él. Ha ezeknek, van egy jó kirán­dulásuk vagy egy csömörnél­küli bankerjük, akkor min­den rendben van a politiká­ban. Mert ezeken az eszem­­iszomokon részt vett külföl­diek fogadalmat tesznek, hogy Magyarország patró­­nussai lesznek a saját orszá­gukban. Ezen ígéreteiket be is váltják még egy másik e­­szem-iszom reményében. Ez­ért lehet hallani, hogy vala­mikor a különböző külföldi újságok szerkesztői vagy­­más hivatalnokok szót emel­nek a magyar urak érdekei mellett, hisz tudják, hogy a hosszas züllésekért így a leg­könnyebb fizetni. Nagy szerencse, hogy nem minden külföldi adja el ma­gát a magyar urak munká­soktól elrabolt eszem-iszom­­jáért, hanem a magyarorszá­gi látogatása után igenis e­­lég erős kritikát mond úgy a lapokban, mint más fóru­mokon keresztül, amit sem­ a kuvasz, sem a Riadó nem közölnek le. Nem közölik a­­zoknak az öngyilkosságok­nak sorozatát, amelyek na­ponként történnek a nyomor­ban szenvedő magyar testvé­reink között. Mi is helyeseljük a revízi­ót, hívei vagyunk a nemze­tek önrendelkezési jogának, de Magyarország mielőtt ezt követeli, teremtse meg a bel­ső revíziót, amely minden munkásnak biztosítja a de­mokratikus jogait. „ELŐRE MENNEK" Kapitalista és fasiszta újságok a spanyol népfrontiak minden győ­zelme dacára írogatják, hogy a fa­siszták előre mennek. Megbízható forrásból értesültünk, hogy a fasiszta híradások megfe­­­lelnek a valóságnak, csak véden­ceik előretörtetéseikben háttal van­nak Spanyolország felé. HALADÓ NŐVILÁG I f f ifin*» T I iT Ti t r fii llr irihiski il a­ffair lit Hfl i I i­­­k ^ . • - — — » _ ^ i Javult a Sztakhanov-munkásnők életviszonya­ ­Valamennyien olvastunk és tudunk arról, hogy a Szovjet­­unió-­ munkások a Sztakhanov módszer alkalmazásával — ami min más mint a munka helyes beosztása és megszervezése — rövidebb idő alatt sokkal töb­bet bírnak termelni mint aze­lőtt. Ahogy ez a mozgalom meg­indult a kapitalista lapok azon­nal megbélyegezték ezt mint az itteni gyárakban elterjedt hajrá rendszert, ahol a munkásoktól mindig több teljesítményt vár­nak kevesebb idő alatt kevesebb fizetésért. Ez nem áll a szovjet­unióban, mert amennyivel töb­bet termelnek a munkások, a­­szerint javul a fizetésük és é­­letszínvonaluk is amit az alanti kis jelentés is igazol.) A Szovjetunió szakszervezetei so­kat tesznek a munkásnők, de külö­­nösen a Sztakhanov munkásnők él­etviszonyainak megjavítására. Itt nöztünk erről egy példát a Szovjet fémiparból. A közép-gépépítő munkások köz­ponti szakszervezetének plenáris ülése 1936 januárban figyelembe vette a nőknek igen nagy százalé­kát a termelésben és fokozta a munkásnők helyzetének megjavítá­­sát.A közép-gépépítő iparban fog­lalkoztatott 216.237 munkás közül 51.448 azaz 23,9% nő.Ezért tavaly a gyermekek ellátására 3.987.500 ru­belt fordítottak,az idén pedig ezt az összeget 14.076.000 rubelre emelték fel. A gyerekekről való gondosko­­­ásra és szoptatásra tavaly 670.­ 000 rubel összegű hozzájárulást juttattak, az idén erre a célra 1.308.000 rubelt irányoznak elő. Gyermekeztekre, bölcsődékre és játszóhelyekre tavaly 2.139.000 ru­belt adtak ki, az idén pedig 4.000- 100 rubelt. Pionér táborra tavaly 362.000 rubelt, az idén 1.324.000 rubelt és így tovább, így a szak­­szervezetek sokat segítenek a Sztakhanov munkásnőknek, ameny­nyiben megjavítják életviszonyai­kat és módot nyújtanak nekik ar­ra, hogy jól dolgozzanak a terme­lésben és szocialista hazájuk javá­ra munkatermelékenységüket ne­veljék. Ugyanígy gondoskodik va­lamennyi fémmunkás szervezet, mint ahogyan általában minden szovjet szakszervezet a maga ipar­ágában dolgozó munkásnőkről. Sok esetben 1000%-os béremelést kapnak a Sztakhanovisták. Példá­ul Sztakhanovista munkásnők, a­­kik egy süteménygyárban vannak alkalmazva most naponta 20 ru­belt keresnek, míg ezek előtt a meg­állapított átlag fizetés 5 rubel volt. !), Litterick az első.. (Folytatás az 1. oldalról) Jom Ewen helyett a munkát, aki­­kor a WUL országos titkára volt is hét másik kommunista veze­­ővel együtt ötét is bevitték a cingstoni börtön zord falai közé. Litterick felvette Ewen munká­ét azzal az akarattal és lelkesedés­sel, ami ötét jellemzi és az ő veze­­ése alatt a harcos ipari szervezet gyors fejlődésen ment keresztül számos és eredményes harcot ve­ttett egy sereg gyárban a mun­­kabérek és viszonyok megjavítá­sért. A múltévi szövetségi választások­­ái ő volt Tim Buck választási kampányának igazgatója és azóta az ő vezetése alatt a kommunista párt befolyása Winnipegen állan­­dóan szélesedik, aminek bizonyíté­­ka legjobban meglátszik abban, hogy a mostani tartományi válasz­tsoknál ő került be a parlament­ie, hogy ezzel utat nyisson a jö­vőbeni még nagyobb lehetőségek­­hez a Kommunisták Kanadai Párt­ának­ ahhoz, hogy a kanadai dol­gozók érdekében ezután még töb­bet tehessen mint tett eddig. IDEÁK Szab­j­unk-var­rj­unkNŐK RÉS után is viselhető. gunk van hozzá. Mivel a gombok A lányka ruha úgy hosszú mint néha költségesek, el is maradhat rövid, különböző formájú ujjakkal , és helyébe nyakcsokort használna­­igen szép, aszerint, amilyen anya- [ bank. 29M-es számú minta kapható: 14, 16, 18 évesben és 30, 39 és 10-es mértékben. A 10-es mértékhez szükséges 3% yard 39-incsen anyag­ból és fell yard 1-incses szalag csokornak. 3328-as számú minta kapható: 14, 16 és 18 évesben­­­s 30, 38 és 40-es mértékben. A 16-os mértékhez 3% yard 35-incsen anyag szükséges. 2652-es számú minta kapható: 4, 6 és 8 évesben. A 4 éves mértékhez szükséges 10 yard 39-incses anyag, díszítésnek 1/4 yard 35-incses. Minden szabásmintáért 20 cent küldendő pénzben vagy bélyegben. A rendelésnél pontosan írják le a minta­számot és mérték­számot. Rendelni lehet: Kanadai. Magyar Munkás * Box 154, Gen. P. O., " ' - ^ : r ' Toronto, Ont, ,.F ' ,.if í* Ip* •Ti írja: Mrs. M. Thuroczy Ha pár szóval jellemezni akar­nánk az idei nyári divatot, akkor azt lehetne mondani: ragián, ujj, vállgallér és mosónanyag. Valóban alig látni modelt, me­lyen e nyár jellegzetesség valame­lyikét meg ne lehetne találni. A ragián ujjak szolgálják a vállak szélességét s úgy azt a célt szol­gálják a különböző formájú váll­­gallérok, amelyek akár pelerin szé­lességű, akár pántszerü keskenyek, mind egyformán divatosak. A mosó anyag igen divatos, há­lás és közkedvelt és nemcsak a délelőtti ruhák készülnek mosó a­­nyagból, hanem az estélyi tánc­ru­hák is igen divatosak és kedvesek, muszlin, batiszt vászon és piké a­­nyagok mindegyike alkalmas,áruk pedig olyan mérsékeltek,hogy sze­rény anyagi helyzetben levő nők is beszerezhetik. Még egy nyári anyagunk, a len­vászon, melyből angolos ruhák s gyönyörű kosztümök készülnek, minél durvább és ritkább szövetű a vászon, annál divatosabb. Jelen modellnk három, igen ked­ves mosó ruhát ábrázol, amelyek akár piké, akár festett anyagból alkalmasak. Az egyik ingblúz forma, ami mindig igen fiatalosan hat. Kis egyszerű nyakcsokorral, úgy fiatal, mint korosabb nőknek igen kedves és soha meg nem­ent viselet. A másik nagyon alkalmas gingham vagy más kockázott anya­gokhoz, amelyiknél a kockák esé­sét lehet a ruhán egyenes vonalban és a vállon ferde irányban alkal­­mi, ha az anyag úgy kívánja, rag­ián ujjakkal szintén divatos dél­ Pengőt, lejt, zsebkoronát, dinárt a legjobb árfolyamokon PONTOS, GYORS ÁTUTALÁSOK KÁBELDÍJ 25 CENT — GYORSKÁBEL $1.00 ALEX, A. KELEN 1456 CITY HALL AVE. MONTREAL, QUE HAJÓJEGYEK, AFFIDAVTTOK, KÖZJEGYZŐI OKIRATOK, ÓHAZAI BÉLYEGEK TUDJA-E. —­ hogy 1914-ben kétezernél ke­vesebb női belgyógyász volt O­­roszországban és most több mint 42 ezer női belgyógyász van a Szovjetunióban ?­­ — hogy egy Olasz kon­traktor Mis­sawa, Eritreában 1.600 dollárral kezdett és már félretett 85.000 dollárt? 100 dollárért fogadott egy truckot naponta és most 25 saját truckja van? * * * —­ hogy Belleville a legnagyobb sajt­ kiszállító központ Ont.-ban? 3. OLDAL - SZ­AKÁCSIMÓ -(Zsuzsi Nénitől) MEGGY LEKVÁR 2 font cukor 2 font meggy 1/2 rúd vanilia A meggy lekvár teljesen úgy ké­szül mint a cseresznye lekvár, csak a cukormennyiség egyenlő a gyü­mölcs súlyával. BARACK, CUKORBAN A szép kemény, de érett barac­kot vékonyan meghámozzuk, ketté vesszük, magjukat kiszedjük s ré­tegenként parcellán vagy mázos cserép tálba rakjuk vigyázva ar­ra, hogy ne törjön össze. Minden 1 font gyümölcsre 1 font cukrot számítunk. A cukrot mázos lábas­ban kevés vízzel felfőzzük és for­rón a gyümölcsre öntjük, fehér pa­pírral letakarjuk és hűvös helyre tesszük éjszakára. Másnap óvato­san szitára öntjük, hogy a leve le­csurogjon. Ezt azután addig főz­zük, mig szálasodni kezd. Akkor beletesszük a barackot és gyengén felforraljuk, üvegekbe rakjuk a szirupot, ráöm­jü­k s jó erősen le­zárjuk és eltesszük. FI­NO­M CSER ESZMEI, EPÉN­Y Félfont vajat habosra keverünk, hozzáadunk egyenként 6 tojás sár­gáját és közben 7 kanál cukrot. A 6 tojás fehérjéből kemény habot verünk, lassan hozzáadunk 5 ka­nál cukrot. Most a habot hozzá­adjuk a tömeghez, azután könnye­dén hozzávegyítünk 1/2 font lisz­tet. Egy jó nagy tepsit kibélelünk fehér papirossal, belé­öntjük a masszát, jó ujjnyi vastagon tele szórjuk kimagvazott cseresznyével és közepes melegségű tűznél meg­sütjük, ha kihűlt, felvágjuk tet­szés szerint és lecukrozzuk.

Next