Kanadai Magyar Munkás, 1949-1950 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1949-10-06 / 13. szám

6. OLDAL háború alatt is szovjetellenes politikát folytat­tak, hogy Jugoszláviának azonban kezdetben csupán a tartalék szerepét szánták ebben a szovjetellenes hadjáratban és a nyílt szovjet­­ellenes politika útjára csak akkor tértek rá, a­­mikor a szocialista erők a népi demokráciákban csapást csapásra mértek a reakció erőire és nem lehetett többé a reakció hatalomra jutására szá­mítani ezekben az országokban. Mindez uj volt, amit ilyen világosan a vádirat a nyomozás ada­tai alapján nem fogalmazhatott meg. . . Hogy ez, magán a tárgyaláson felbukkant új mozzanat megfelel a valóságnak, azt maguk a tények bizonyítják. Titóék egész politikája, Rankovics Kelebián Rajknak elmondott őszin­te vallomásai az uralkodó jugoszláv­ klikk igazi politikájáról szolgáltatják a kulcsot Titóék po­litikája rejtélyeinek a megértéséhez. Mint a­­hogy Rajk vallomása a paksi találkozóról és ar­ról, hogy Rankovics mit mondott Pakson a de­mokratikus Görögország elszigeteléséről, meg­­fullasztásáról, tökéletesen egybevág azzal, ami azóta történt Titóék és a görög monarcho-fa­­siszták egységfrontjában a görög szabadság­­harcosok ellen. — Rajk vallomása a paksi találkozó egyes részleteiről megmagyarázza a görög monarcho­­fasiszták és a Tito-féle jugoszláv fasiszták kö­zös készülődését a kis albán népköztársaság függetlensége ellen, Albánia felosztására és — ahogy azt Rankovics Pakson mondotta — be­kebelezésére. » Bebizonyosodott Rajkról, hogy közön­séges kém volt, idegen hatalmak eszköze, összeesküvő ... — Ismételem: a főtárgyaláson elhangzott vallomások teljes egészében beigazolták a vá­dakat. Mi igazolódott be ? Elsősorban is Rajk Lászlóról beigazolódott, hogy 1931 óta rendőr­­kém és provokátor, aki a saját szavai szerint folyamatosan tájékoztatta Horthy rendőrségét és hajtotta végre Hetényi, Schweinitzer, Hain Péter utasításait. Beigazolódott róla, hogy a Horthy-rendszer alatt több mint egy évtizeden át szállította az áldozatokat a rendőrségnek, á­­rulta el a földalatt küzdő forradalmi munkás­­mozgalmat.­­ Provokátor volt a kommunista diákok so­rai között, rendőrkézre juttatta társait, provo­kátor volt az építőmunkások között. Beigazoló­dott, hogy provokátor volt Spanyolországban és hogy gazdáit szolgálta a francia internálótábo­rokban is. Beigazolódott, hogy nemcsak a ma­gyar rendőrségnek szolgált, hanem — ismét sa­ját szavai szerint — »természetesen« vállalta a szolgálatot a francia kémszervezet, a 2­ieme Bureau számára is. Beigazolódott róla, hogy Hain Péter révén kapcsolatba került a Gesta­­póval, majd a német fasizmus bukása után a Gestapo örökébe lépő amerikai kémszervezet ügynökévé lett, amellyel már a francia interná­lótáborban kapcsolatba került Noel H. Field A FELBUJTÓ TITO KLIKKET ÉS “DOLLÁR-PAPÁT” IS RAJTAKAPTÁK — az Office of Strategic Servic­e, az OSS nevű­ amerikai kémszervezet egyik svájci vezetője -T- révén. Beigazolódott, hogy Rajk már 1945- ben tudatosan azzal tért haza, hogy az ame­rikai kémszervezetnek fog szolgálatokat telje­síteni. Ezzel az üzenettel küldötte provokátor társát, Stoltét Somber-Schweinitzerhez, akiről tudta, hogy Németország amerikai zónájában tartózkodik és az amerikai kémszervezet szol­gálatában áll.­­ A felszabadulás után a Kommunista Párt soraiban rendszeresen szolgálta az amerikai kémszervezetet. Kovács alezredes és Himmler Márton közvetítette hozzá az amerikai impe­rialisták utasításait a Kommunista Párt bom­­lasztásáról, a jobboldali erők titkos támogatá­sáról. 1946-ban Rajkot — mint ahogy ő maga mondta — átteszik a jugoszláv vonalra, jugosz­láv ügynökké válik anélkül, hogy megszűnne a­­merikai ügynök lenni. 1947 nyarán Abbáziában, 1947 decemberében Kelebián, 1948 októberé­ben Pakson Rankovics jugoszláv belügyminisz­terrel tárgyalja meg a magyar demokrácia alá­­aknázására és megdöntésére irányuló terveket és veszi át, mint közönséges ügynök az össze­esküvésre, a gyilkosságokra, a fegyveres puccs­­ra vonatkozó utasításokat.­­ Beigazolódott Rajkról, hogy pártjának magas funkcionáriusaként mint bel- és mint külügyminiszter, közönséges kém volt, idegen hatalmak eszköze, összeesküvő, aljasságra ké­szülő bandita. Pálffy volt az összeesküvők vezetőjé­nek legfontosabb cinkosa . Pálffy Györgyről a tárgyalás során beiga­zolódott, hogy meggyőződéses fasiszta volt, aki kétkulacsos módon férkőzött be a kommunista Pártba, eleve azzal a szándékkal, hogy megté­vesztve a Párt és az állam vezetőit, és a demok­rácia hadseregét a demokrácia megbuktatására alkalmas eszközzé változtassa. Beigazolódott, hogy rendszeresen és tervszerűen igyekezett fa­siszta tisztekkel megtölteni a honvédséget. Be­igazolódott róla, hogy már 1945 óta jugoszláv ügynökké vált, Lozits és Zsokalj jugoszláv ka­tonai attasék éppen népellenes érzelmei alap­ján szervezték be a jugoszláv kémhálózatba. Beigazolódott, hogy Pálffy már 1947-ben a ró­mai partizánkongresszuson megtárgyalta Ne­­delkovics jugoszláv ezredessel a magyar népi demokrácia megbuktatására irányuló összees­küvés politikáját és egész taktikáját.­­ Pálffy volt a népellenes összeesküvés ve­zetőjének, Rajk Lászlónak legfontosabb cinko­sa. Az ő feladata volt a tervezett puccs kato­nai előkészítése és végrehajtása. Pálffy dolgoz­ta ki a tervet Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Far­kas Mihály meggyilkolására, három, egyenként 12 emberből álló gyilkos különítmény felállítá­sára. Tőle ered a puccs mozgósítási terve, ő adta az utasítást Korondynak a gyilkosságok és a katonai puccs végrehajtására. Beigazolódott, hogy Pálffy igen fontos katonai titkokat árult el egy idegen ország kémszervezetének, rend­szeresen tájékoztatva a jugoszláv ügynököket a magyar hadsereg szervezetéről, elhelyezéséről, a határőrségről, a magyar hadiiparról. Brankov a magyar demokrácia megdöntésének egyik­ fő szervezője . Brankovról a tárgyaláson beigazolódott, hogy mint a jugoszláv katonai misszió vezető­je, mint a jugoszláv követség tagja, egyik fő szervezője volt a magyar demokrácia aláakná­­zására és megdöntésére irányuló szervezkedés­nek, a legaktívabban segített kiépíteni a jugo­szláv kémhálózatot Magyarországon. Brankov volt Rankovics fő megbízottja, ő ellenőrizte Rajk összeesküvő tevékenységét, ő közvetítette Titóék parancsát magyarországi ügynökeiknek.­­ Beigazolódott, hogy Brankov szm­leges át­állása Titóék táborából a demokrácia és a szo­cializmus híveinek a táborába, Tito és Ranko­vics utasítására történt azzal az aljas szándék­kal, hogy így aktívabban és eredményesebben vehet részt a Magyar Népköztársaság megbuk­tatására irányuló szervezkedésben. Beigazoló­dott, hogy Brankov részes abban a gyilkosság­ban, amelyet Rankovics utasítására a budapesti jugoszláv követség szervezett és amelynek cél­ja az volt, hogy eltegyék láb alól Moics Milost, attól tartva, hogy Moics leleplezi Magyaror­szágon folytatott kémtevékenységüket és bom­lasztó üzelmeiket. A RAJK-tárgyalás hallgatóságának egyik része. KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1949 OKTÓBER 6. CSÜTÖRTÖK Szőnyi: amerikai és jugoszláv kém­ ­ Szőnyi Tiborról beigazolódott, hogy a há­ború alatt amerikai kémmé lett, hogy Svájcban Noel H. Fieldtől és Allan Dullestől kapott uta­sítást, az ő irányításukkal magyar emigránsok­ból kémcsoportot szervezett, hogy az amerikai kémszervezet jugoszláv ügynökeinek segítségé­vel érkezett haza Magyarországra és hogy e­­gész magyarországi tevékenysége az amerikai és jugoszláv kémszervezetnek szolgálatában ál­lott. Beigazolódott, hogy amerikai és jugoszláv kémeket helyezett el a Magyar Köztársaság fontos közigazgatási állásaiban abból a célból, hogy bomlasszanak, hogy szabotáljanak, kém­kedjenek. Beigazolódott, hogy Szőnyi Tibor Caalát- jelenet

Next