Kanadai Magyar Munkás, 1958-1959 (30. évfolyam, 1-49. szám)
1959-02-26 / 30. szám
6. OLDAL X/CA ÜNNEPLI (jan. 24) a román nép Moldova és Havasalföld egyesülésének, a nemzeti román állam létrejöttének 100. évfordulóját. Havasalföld és Moldova évszázadokon át két különálló állam volt. Ez csak arra volt jó, hogy megossza az idegen megszállók ellen súlyos harcot vivő nép erejét, megkönnyítse a török uralomnak a fejedelemségek leigázását. A nemzeti és nyelvi egység tudata azonban a legrégibb időktől mélyen élt a román nép lelkületében. A román nép azt remélte, hogy az egyesüléssel megszüntetheti a jobbágyrendszert, felszabadulhat a török iga alól. A XVIII. század második felében Romániában kezdetét vette a hűbéri rendszer felbomlásának folyamata, s előtérbe kerültek a tőkés termelési viszonyok. A román fejedelemségek mindegyikük a török porta hűbérese volt — egyesülésének eszméje mind erőteljesebben hatott. Az 1848-as szabadságharc idején az egyesülés gondolata számos beszédben és újságcikkben kifejezésre jutott. Nicolae Balcescu, a nagy demokrata forradalmár, az 1848-as szabadságharc leverése után emigrációjában rámutatott, hogy a jövő forradalmának a szervezésében elsősorban a nemzeti egység és szabadság gondolatának kell megnyilvánulnia. Bár a külföldi csapatok beavatkozása és a polgárság egy részének az árulása következtében a szabadságharc összeomlott, a román népnek az egyesülést célzó nemzeti mozgalma még nagyobb arányokat öltött olyannyira, hogy magára vonta egész Európa figyelmét és azok közé a legfontosabb kérdések közé került, amelyek az 1856-os párizsi békekongresszuson megoldásra vártak. Ezen a konferencián Oroszország azt javasolta, hogy népszavazással döntsék el a két fejedelemség lakosságának akaratát. A kongresszus ennek megfelelően elhatározta: szervezzék meg a különböző társadalmi rétegek képviselőinek megválasztását egy “ad-hoc országgyűlésbe”. Törökország és Ausztria elfogadta a népszavazást abban a reményben, hogy Moldovában a választások meghamisításával egy szeparatista ad-hoc országgyűlést tudnak kierőszakolni. X/MOLDOVÁBAN már 1855-ben a Vasile Alecsandri költő által irányított “Romániai Literara” című folyóirat és a Mihail Kogalniceanu által vezetett “Steaua Dunarii” címü lap mozgalmat indított az egyesülés megvalósítására. A párizsi kongresszus nyomán Grigore Ghica, Moldova fejedelme, aki haladó beállítottságú volt, megszüntette a sajtócenzúrát és bátorította az unionista mozgalmat. Iasiban 1856. május 25-én létrejött az egyesülési bizottság, amely minden megyeszékhelyen megszervezte az egyesülési bizottságokat. Senki sem foglalt állást nyíltan az egyesülés ellen, olyan nagy volt a nagy nemzeti ügy iránti lelkesedés. ■pULLASZTÓ köd ült a városon. Az utcai lámpák beteges fénye alig ért le a földre. Vigasztalanul szűkre zsugorodott a világ. A férfi megállt az utca sarkán. Föltolta homlokára a micisapkát s pödröshez igazítva az ujjait, lenyúlt a bajuszához. Kétszer is belecsípett a rövidre nyitt szőrzetbe, míg ráeszmélt, hogy nincs mit pödörni. Elmosolyodott. Nem tudta megszokni, pedig már két hete, hogy levágatta. Odalépkedett a ház falához, ahol az utcatábla lógott. Nem mintha kételyei lettek volna. Csak épp olvasni akarta, látni a betűket, s elgyönyörködni bennük. Fölágaskodott és lassan betűzte. Váci út. Váci út. Május elsejei felvonulások, virágok, jelszavak, mozgalmi dalok, lelkes beszédek a ligetben. De szépek is voltak! De jó is volt együtt lenni, egyszerre emelni a lábat, zárt sorokban egy akarattal menetelni a vörös zászlók alatt. S érezni, hogy bennünk érik a jövő. Szép volt. Jó volt. És a rendőrlovak és a kardlapok ? Az is jó volt, az is kellett. Mert itt minden, még a gyilkos golyó is minket segített, minket erősített. A férfi sóhajtott s a lámpák gyatra fényénél végigtekintett az utcán. — Hát, Franci, itthon vagy! — szólalt meg. Idős asszony haladt el mellett a járdán. Ijedten pislogott a magában beszélő férfire. — Ez a háború, ez a háború — motyogta a fejét csóválva, s meggyorsította a lépteit. A férfi állt, s azon töprengett, hogy 1912-ben itt borították-e föl a villamost, vagy a következő saroknál. Egy stráfkocsi is állt itt valahol, emlékezett, ami elől kifogták a lovakat. Az egyikre fölkapaszkodott a Nándi gyerek, s úgy nyargalászott végig az utcán, mintha lóháton született volna . . . Igen, a Nándi. Száraz levél billegett alá az orra előtt. Talán az utolsó. Nedves hátán megvillantotta még egyszer a lámpa fényét. A férfi beletúrt cipője orrával az avarba. " El kellene takarítani. "FIGYELTE a járókelőket, talál-e közöttük ismerőst. Valamikor úgyszólván mindenkit ismert a környéken, ha névről nem is, látásból biztosan. Itt inaskodott, itt szabadult föl, s tizennégyben innen vitték ki a frontra. Végigdolgozta úgyszólván az összes Váci úti üzemeket. Ha valahol megjelent, az volt az első, hogy megválasztották bizalminak, aminek a vége persze mindig az lett, hogy mennie kellett. Legutoljára már egy kis kócerájba szorult, a Schlesingerhez, ahol negyedmagával dolgozott. Ott meg ő nem bírta, pedig többet keresett, mint bárhol azelőtt. Hiányoztak a szakik, a munkások meleg baráti közössége, meg sütötte is belül az indulat, hogy ne hagyjon magával kibabrálni. Nézte az embereket, várta, hogy szóbaállhasson, kezet rázhasson valakivel. Hríz nem kis dolog: négy és fél év után újra itthon lenni. De az emberek rá se hederítettek, siettek a dolgukra. Fejüket leszegezve kémlelték maguk előtt a járdát, kerülgették rajta a tócsákat. Gyengeség fogta el, melege lett. Kigombolta a kabátját, s mélyeket sóhajtott. Többször tapasztalt ilyenfajta rosszullétet, mióta itthon van. Néhány percig tart csupán, ki kell várni a végét. Úgy látszik a hosszú utazás fáradtsága, idegfeszültsége most jön ki rajta. A Krepsznél már várták a régi szaktársak, ölelték, szorongatták a kezét. Az öreg Skriptáknak a könny is megcsillant a szemében. — Pedig már elsirattunk — motyogta. — Engem? — Nem is a kerösztanyádat. — Hát maga nem tudja, hogy a vasasokat a golyó kikerüli? ... — mondta komolyan. — Úgy vannak azok megcsinálva ... A golyók. Nem hiszi?! Nevettek. — De bizony az öcsköst nem kerülték ki — mondta valaki csendesen. Odanéztek és elhallgattak. — Tudod mit mesélt a Horváth Coki rólad ? — kezdte megint az öreg. — Hogy a szeme láttára ütött agyon egy gránát. — Gránát? Nem is láttam gránátot egész idő alatt. Azt sem tudom, hogy néz ki. — Azt mondta, hogy mentetek valami tisztáson át és közétek vágott. Hármat kinyiffantott belőletek. Egyik voltál te. A hajadnál fogva fölemelte a fejedet, mert teljesen leszakította a gránát, azt mondta, és látta, hogy te vagy. A cigaretta is benne volt még a szádban. — És szívtam ? — Azt nem mondta. CSEHSZLOVÁKIA — A pozsonyi ÚJ SZÓ postájából — AZ ISKOLÁBÓL hazatérve szülőfalumba, Apátújfalura, örömmel láttam, hogy az ifjúság tevékenysége fellendülőben van, új közösség kezd kialakulni. Mint jövendőbeli tanító, nagy érdeklődéssel figyeltem az új környezetbe, falunkba került fiatal tanító ezirányú munkáját. A falu életét ismerő emberek jól tudják, milyen nagy jelentősége van a tanítók befolyásának az ifjúság munkájára, kulturális életére. Eddig sajnos, nagyobbára olyan tanítók működtek ebben az eldugott kis faluban, akik erre vajmi kevés gondot fordítottak. Ez idén azonban olyan tanító került hozzánk, aki felkarolta a fiatalok ügyét, szívesen foglalkozik velük, s ma már a fiatalság nem a kocsmában, hanem kultúrház híján az iskola helyiségeiben találja meg szórakozását. Eredményes munkájáért dicséret illeti Török Ferenc tanító elvtársat és Ocsovszki Kálmán bácsit, aki 65 éves kora ellenére fáradhatatlanul buzgólkodik azon, hogy a tanítóval karöltve hasznos munkára serkentse a falu ifjúságát. Munkájuk első gyümölcse egy jól sikerült színielőadás volt. Reméljük, az első sikert továbbiak fogják követni. Lőrincz János, főiskolai hallgató • * « AZ IPOLYBALOGI Helyi Nemzeti Bizottság a múlt év elején tartott ülésén többek között határozatot hozott, hogy az év folyamán a közösségben a kisebbségi Egy-100 taggal kibővítik és bevezetik a faluséges Földműves Szövetkezetét legalább ha a hangos híradót. Most egy év után nézzük meg, hogyan teljesítette a HNB akkori határozatát, örömmel jelenthetjük ki, hogy a helyi nemzeti bizottság becsülettel helytállt a feladatok valóra váltásában. Tagjai példát mutatva elsőként kapcsolódtak be a társadalmi munkába és 15-ször 15 órát dolgoztak le a község fejlesztése érdekében. 1958 júliusában hozzáláttak a határozat legfontosabb posztjának teljesítéséhez is — az egyénileg gazdálkodók szövetkezeti taggá való megnyeréséhez. Nem mondhatjuk, hogy könnyű volt ez a munka, a lelkes kitartás azonban meghozta eredményét és az ipolybalogi EFSz taglétszáma 102 taggal bővült. Novemberben a kisbíró is szögre akasztotta a dobját, s a dobot a HNB határozatának megfelelően a hangszóró váltotta fel. Az ipolybalogi HNB azonban nem elégedett meg az elért eredményekkel, még többet akart tenni a köz érdekében. A múlt év nyarán ezért határozatot hozott, hogy az egyik utcát, amelyet rossz időben térdig érő sár borított, megjavítják. A HNB tagjai itt is jó példával jártak elől. A lakosság segítségével 500 köbméter követ termeltek ki és a 300 méter hosszú utat rendbehozták. Az ipolybalogi HNB ez idén is minden erejével hozzá akar járulni a falu fejlesztéséhez. Pártunk Központi Bizottsága levelének megvitatása során kulturház építését vették tervbe és a HNB minden tagja kötelezettséget vállalt, hogy az építkezésnél 100 órát dolgozik le. Bojtos Ferenc, Ipolybalog KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1959 FEBRUÁR 26. CSÜTÖRTÖK A ROMAN FEJ egyesülésének Törökország és Ausztria sebtiben mindent elkövetett, hogy meghamisítsa a moldovaiak akaratát. A szabad választásokat általános lelkesedés közepette tartották meg Moldovában, s csak két szeparatista képviselőnek sikerült szavazattöbbséget kapnia: egy konzervvtív nagybirtokosnak és egy püspöknek. Havasalföldön egyetlen olyan képviselőt sem választottak meg, aki az egyesülés ellen foglalt volna állást. A FEJEDELEMSÉGEK egyesülésében döntő szerepe volt a városi és falusi tömegek harcának. A parasztság évszázadokon át az egyesülésért harcolt, mert így akart megszabadulni a bojárok és a törökök kettős igája alól. Az egyesülés lelkes hívei voltak a városok kizsákmányolt dolgozói, iparosai, akikből később a munkásosztály alakult ki. Mihail Kogalniceanu mellett a kor olyan haladó írói, újságírói harcoltak az egyesülésért, mint Vasile Alecsandri, Costache IRTA V egyetemi Negri, Alexandru C. A. Rosetti, Dizár Boliac és más Moldovában 18 alföldön pedig ugy ad hoc országgyülszág egyesülését lamlta, az országi jogot követelték, párizsi egyezmés mindezt. Ugyanulmányos kormánységes államnak. Az 1858-as párban úgy határoz oszággyülések általyett egy államszi Moldova és Havalemségek elnevezi JAN IRTA:KEL • Mint az előzi Münnich Ferenc tig, Gergely Sár —, ezt is Ta márciusában tört fordulója álmaim El kellett, hogynek a történetét. — Az úgy volt sem melegedett bennünket a tűzfalu volt ott, a nem annak a szélén álló volt, amögött kinn vagyunk , még sehol semmi, közelben. Kezdte aztán kérdezi azik felderítésre ? Utan indultunk el, mert ő vezetett b kodtunk a fák kö vegyenek a must gyeltünk, hallgattunk az erdőben, mát sem láttuk. Ezelben hangosan merevedtünk és meresztgettük a s lé. Semmit sem htem, hogy itt vak véletlenül fölpisla mit gondoltok mit lógott az ágról. ( PETŐFI-CIRTA 11 Nevét idézik, de Az él és gyújt sí Mint futó tűz Terjed titokban Mig égbe nem ! És pirkad tőle h Hűs csillagok sá, És bíbor pernye. És futva futnak Petőfi lángol a Elég babona, mi És napod virrac