Kanadai Magyar Munkás, 1958-1959 (30. évfolyam, 1-49. szám)
1959-06-11 / 45. szám
6. OLDAL (10) Kállay Miklós, a magn ásta kelepcében vergődő, s legfőbb gyámolítójától elhagyott nagyim a telefonhoz lép. Sefket Fand Kececit, a török követet hívja. A török kövizet védelmét kéri. Félóra múlva beszáll a követ kocsijába és a török követségre hajtanak. Vajon mire gondol most ez az ember, akit mérhetetlen bűnök terhelnek, mindenekelőtt a döntő felelősség azért, hogy az ország Hitler oldalán elvérzett, hogy 200. 000 magyar katona elpusztult ebben a háborúban, hogy a legjobbaknak börtön és 1 bitó jutott, és mindazért is, ami még csak ezután következett be . . . Emlékirataiban így beszél: “Kálváriám véget ért, mindennek vége, az országnak, a nép jövőjének. Tudtam, hogy ami történt, helyrehozhatatlan. Helyesen mondtam egyik beszédemben, hogy a világégés a kisnépek számára a lenni vagy nem lenni kérdést veti fel. Magyarország a kezeim között halt meg, és nem vigasz az sem, hogy menthetetlen volt. Mindent megpróbáltam és még máig sem tudom, hol hibáztam el.’’ Most tekintsünk el a frázisoktól, és főleg attól a hazugságtól, hogy “Magyarország meghalt”, “mindennek vége, az országnak, a nép jövőjének”. Ezekben a kérdésekben nem Kállay az illetékes, a nép maga eldöntötte sorsát és kikovácsolta jövőjét. Válaszoljunk inkább arra a kérdésre, amelyre máig — azaz 1954-ig, amikor memoárjait kiadta — sem tudott választ adni. Hát honnan is tudhatta volna Kállay, hogy hol hibázta el, amikor egész élete, politikai pályája csupa-csupa árulás volt, amely csak a történelem “liftaknájában” végződhetett ? Az újságokból, mindabból, ami Klessheimben, vagy a Várban történt, semmi sem tudódik ki. A lapok megjelennek, de egy szóval sem említik, hogy az országot a németek megszállták, írnak mindenfajta semmiségről, csak éppen a leglényegesebbről nem. A német megszállást a lapokban csak a rendőrkapitánynak az a rendelete jelzi, amely gyülekezési és szórakozási tilalmat rendel el. Végre március 23-án az újságolvasó megtudja, hogy a kormányzó Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek. Kállay Miklós neve sehol sem szerepel .. . A Magyar Távirati Iroda a következő hivatalos közleményt teszi közzé: “Abból a célból, hogy Magyarország a háromhatalmi egyezményben szövetkezett európai nemzeteknek a közös ellenség ellen közösen viselt háborújában, különösen pedig a bolsevizmus hatásos leküzdésében minden erő mozgósításával és átfogó biztosítékok megteremtésével támogatást kapjon, kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra.” Szóval mégis “kölcsönös megegyezés alapján”, úgy,ahogy azt Ribbentrop a kiessheimi kommünikében Horthy elé terjesztette. A kormányzó akkor tiltakozott és még emlékirataiban is felháborodottan szól erről a “hazugságról”. De a hivatalos magyar kommünikét négy nap múlva ugyanígy fogalmazzák meg és Horthy már ekkor nem tiltakozik . . . Igaz, ez utóbbi tényről elfeledkezik szólani emlékirataiban . . . Az új kormány tagjai közismert nácibarátok, a németek feltétlen kiszolgálásaiba mindenkor kész hazaárulók. A diszes névsorban találjuk Imrédy cimboráját, Rácz Jenő vezérezredest. Ő a miniszterelnök helyettese. Belügyminiszter Jaross Andor véres szájú és véres kezű fasiszta hóhér. Kunder Antal a németek ügynöke és Reményi-Schneller, a németeket életrehalálra szolgáló pénzügyminiszter a biztosítékai annak, hogy nemcsak a nép, de a nemzeti vagyon is szabad préda a megszállóknak. Nemzetvédelmi és propaganda miniszter Antal István, Gömbös Gyula hajdani puszipajtása. Jurcsek Béla közellátási miniszter, a parasztság kiszipolyozója régesrég beszervezett náci ügynök. Nem különb Sztójay kormányának többi tagja sem. És vezérletükkel megkezdődik Magyarország végső kirablása — újabb rohanó léptek a szakadék felé. HOTEL MAJESTIC Luxushotel a Svábhegyen: Hotel Majestic. 1944 nyarán, aki ezt a két szót hallja, ijedten összerezzen, ideges vitustáncot járnak. A Hotel Majestic Hain Péter főhadiszállása, s a városban azt suttogják, hogy aki a Hotel Majesticbe kerül, talán még roszszabbul jár, mintha a németek kezére jut. Van benne némi igazság. A Hotel Majestic a magyar Gestapo. Vezetője, Hain Péter, ördögi figura. Különben nemcsak Hain Péter segít Gestapo-módszerekkel a német Gestapónak. Hol van még a megszállás, hol van még a “Margarete I.”-terv, amikor a Gestapo már Magyarországon teljes gőzzel dolgozik. Emberei mindenhová beépültek. A minisztertanácson csakúgy ott vannak, mint a szállodák liftjeiben: Gestapo-ember Reményi-Schneller, az örökös pénzügyminiszter és ugyancsak a G Majestic liftesboya A Gestapónak, nek egész Európát nőkéi. A Gestapo ga nevén. Igaz, ha linden, de tulajdonont, ott csak a n Gestapo különbözi s ezeket a fedősztatja. 1944-ben a Balkán Export Répa fedőszerve. A ben a Friedrichstrban terpeszkedik. A Gestapo köz kartonjait nemese nem egy-egy színi na szin a Balkánor fiában működő, a spicliskedő ügynök gyarok szine — a S ki pénzeli országi Gestapo-ügy szerübb ennél. Az összefonódása rév német—magyar él latoknak. Ezek kvek. E -sárgákat A cur Bank, a MITR zási vállalat. Sezedelmi ügyleteik . ITERA MINDENESLÁNY volt özvegy Zudor Gyuláné szolgálatában. Zudorné 1946-ban költözött vidékről Budapestre s a lányt is magával hozta. Akkoriban még “totocskának” csúfolták, mert pisze orra volt, szőke haját kétkurta varkocsba fonta, zéldit viselt és bokorugró szoknyát. Mig most! Már tizennyolc esztendős, külsejét tekintve városi kisasszony, tudásszomjának pedig, asszonya legnagyobb bosszúságára, nem lehet féket vetni. Terveit a Bimbó úti házban lakó újonnan szerzett barátaival, Czotter Kálmán motorszerelővel és Annus nevű feleségével beszéli meg, az ő tanácsukra végezte el a közeli iskola egyéves esti tanfolyamát s máris újabb ötlettel toppant aszszonya elé. — Az iskolában varrótanfolyamot indítanak. Hat hónapig tart, bizonyítványt is adnak. Megint csak délután hattól este tízig járunk. — Úgy — mondta az asszony. — Remélem már beiratkoztál. — Igenis — felelte a lány — már beiratkoztam. Hetenként háromszor van felsőruhavarrás, egyszer ágynemű és egyszer fehérnemű. Tanítanak még keztyükészítést, füzővarrást, de azt most hagyom. — Az asszony szólni akart, valami nagyon hegyeset, látszott az arcán, de Tera későn felemelte a kezét és gyorsan folytatta. — A munkát elvégzem, mint eddig. De tessék belátással lenni, örökké nem cselédkedhetem. Ha elvégzem a tanfolyamot, úgy mondhatom magamat, hogy szabónő. — Mester! — mondta hódolattal az aszszony. Tera kis, viháncoló nevetést hallatott, hiába, Zudor Gyulánénak nehéz ellenállni. — Ide hallgas! A végén mégiscsak kidoblak. — Ahogy tetszik gondolni. Azután még sok megbeszélés, huzavona következett . Tera győzedelmesen, délcegen, rövidre nyírt mézszőke hajával bevonult az iskolába. A tanfolyamot mintegy harmincan látogatták. Tera itt már elemében volt; a drága időt nem fecsérelték elméleti tantárgyakra s őt nem nevették, gúnyolták tudatlansága miatt. Nagy kedvvel rajzolt szabásmintát, szerette az anyagon úgy elhelyezni a különböző részeket, hogy egyetlen centiméter se menjen veszendőbe s figyelni, hogyan alakul a sok összefércelt részecske egyetlen egésszé. Más volt ez, egészen más, mint az esti iskola, senki nem nevette Terát, olykor még a tanácsát is kérték s az önérzete növekedett. BOZSIKNÉ felsőruhavarrást tanított. Kis, öregecske özvegyasszony volt, a háta gömbölyű, már-már púpos, a szeme szelíd és homályos, mintha fátyol takarná. Kis, fekete filckalapot viselt mélyen az arcába húzva és furcsa, régimódi ruhákat. Kopott és tömött vászontáskával járt, egy-egy gondosan újságpapírba csomagolt vaskos könyvet cipelt benne és karfiolt, káposztát, amit éppen vásárolt útközben. Vékonyka, sipító hangja néha elkalandozott a tárgytól, régmúlt idők divatját magyarázta, de kis, kortörténeti előadásai belevesztek a zajba. A lányok unták a beszédet és ha Bozsiknét “elkapta a gépszijj”, ahogy ők mondták, oda sem figyelve egyébbel foglalatoskodtak. Kis csoportok egy-egy asztal körül vajaskenyeret és húspogácsát cserélgetve tárgyaltak otthoni körülményeikről, a bevásárlási lehetőségekről és jövő terveikről — a legtöbben szövetkezetben akartak elhelyezkedni. Mások számokat mormoltak és centiméterrel a nyakukban szabásmintát készítettek, volt, aki olvasott. Ha már igen nagy volt a lárma, a kis öregasszony, mintha álmából ébredne, a mondat közepén elhallgatott s megszégyenülten visszatért a jelenbe. Néha a lelkesedés odáig tagadta, hogy elindult az asztalok között egyik vagy másik díszes könyvével, mindenféle idegen nevű festők képein mutatta be a régi korok divatdámáit s mondogatta sipitó hangján: — Lát THURY ZSUZSA: MADAME RÉ ják, kedveseim, i. barokk korszakban vezett rokokó . . . Egészen boldog fődést keltenie s adogatták, a képe a turmurt, a biededecskéket, a mell végtelen hosszúságnák a különös rű összeállítását, álanyagpazarlás, mily ízlés! Időbe telhetemet, bársonyt és a gukra rakták. Hát csak elmehetett a valami kevés meg kétértelmű megjesok és utalások sajvát vette az öreg Gyorsan visszavon mányával. Furcsa szemérmes pirulás, állandó mulatságakat zavarba hozni meg szaporán pisi GTERA SEM FIG’) •*• saira,még kevés áttetsző bőrű, igen fiatalasszony volt, Csergő Jánosné M — Az elmélettel ni a világból — m — Nincs nekem ! meg tudok. — Látom — mo inget, ágyneműt, h nek magának a tar Bozsikné sipitó zajongás, mint vél a zsongás, nevetés, folyamába. Tera s hogy kilenc évig b belvárosi férfidiva kihoztak egy rendi reskedő nem vállakát. A főnök ur a,lyamra, hogy bizoimak alapján iparéi KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1959 JÚNIUS 11, CSÜTÖRTÖK A NAGYKŐRÖSI Toldi Miklós élelmiszeripari tanulóiskolának több mint 200 növendéke van. Itt tanulnak a nagykőrösi, kecskeméti, szegedi, szigetvári, hatvani, paksi, nagyatádi és ceglédi konzervipari tanulók. Kép: A konzervgyárban a hallgatók zárógyűrűvel, tetővel látják el és géppel zárják le a befőttes üvegeket. A gyakorlatot Kovács Sándorné oktató vezeti. AZ UTOLSÓ Riportsorozat 1944 már írták: HORVÁTH JÓZSEF • NEMES JÁ