Kanadai Magyar Munkás, 1966-1967 (38. évfolyam, 1-47. szám)

1967-07-13 / 47. szám

6. oldal t. ELADÓ FARM Szép fekvésű, patakkal és sok fával, komp részére alkalmas 185 a két farm, rajta 6­ szobás ház, 100 mérföldre Torontó­tól. Ára csak $25.000, könnyű fizetési feltételek. Hivja Har­ry Goodman ingatlan ügynö­köt: 766-5172. ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY KANADAI MAGYAR MUNKÁS 924 King Street West, Toronto 3. Ont. Előfizetési ár Kanadába évi $7.00, az Egyesült Államokba és más külföldi országokba évi $8.00. Mellékelek $......................-t előfizetésre. Név..........................................................................................­...... Cím ............................................................................................... Város ..................................................­ Tartomány ................. CÍMVÁLTOZÁS ESETÉN OKVETLEN TÖLTSE KI! Régi címem volt: Utca, P. O. Box vagy R.R. .................................................... Város ................................................... Tartomány .................. KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1967 július 13 OLVASÓINK ÍRJÁK “Szomorúbb hír nem érhetett volna . . Tisztelt Szerkesztőségi Amikor a legutóbbi soraimban jeleztem, hogy búcsúzom Hamil­­tontól, jeleztem azt is, hogy a lapunk részére a jövőben is írni fogok, s ez­által fenn fogom tartani a kapcsolatot barátaim­mal. Nem gondoltam akkor arra, hogy a következő soraimban egy szomorú esetről kell majd meg­emlékeznem, Pásztor Miklós ha­lálesetéről. Róla akarok most ír­ni, amennyire az elmúlt sok év­tized alatt megviselt emlékező­tehetségem azt megengedi. A költözködéssel ideiglenesen megszakadt a kapcsolatom a Pásztor-családdal. Princz tag­társnő által értesültem Pásztor Miklós hirtelen haláláról. Szo­morúbb hir nem érhetett volna sem engem, sem családomat. Le­sújtotta ez a gyászhir Pásztor Miklós széles baráti körét is. Temetésén, június 28-án, sokan megjelentek. Gyászbeszédet a család egyik barátja, egy fiatal református pap mondott elsőnek, majd Ko­­ronyi János, a Kossuth Betegse­­gélyző Egylet nevében, mint ezt Schaeffer szerkesztő barátunk jelentésében már említette. Pásztor Miklós 1899-ben szü­letett a Szabolcs megyei Gáva községben. Onnan vándorolt ki 1924-ben, menekülve a Horthy­­rendszer nyomára és üldöztetése alól. Pásztor Miklósnak, mint vö­rös katonának és mint a legtöbb lázadó ipari munkásnak, bőven kijutott az üldöztetésből. Osz­tályhelyzetével tisztában volt. A munkásokkal itt is azonnal ke­reste a kapcsolatot, hogy kive­gye részét a szebb és boldogabb jövőért folyó küzdelemből. Szo­cialista eszmék hive volt és azo­kat propagálta. Emiatt itt is üldöztetés érte, hála az akkori kanadai magyar reakciónak. Pásztor Miklós idegeit az üldöz­tetés megrongálta 3—4 évi ak­tivitása után. Kórházba került, a amikor egészségét visszanyer­te, ismét munkába állott a mun­kásosztály igaz, elszánt harco­saként. Elsők között szerepelt a Kossuth Betegsegélyző Egylet megszervezésében. Mozgósította a különböző városokban élő egy­kori vörös katona barátait, gyakran kirándulva hozzájuk szervezeti gyűlésekre. Ő volt az első központi titkár. Később el­nöke a Kossuth Betegsegélyző Egyletnek. Tagja volt annak a lapbizottságnak, amely a Kana­dai Magyar Munkást útnak in­dította. Segítette a műkedvelő gárdák és dalárdák megszerve­zését. Winnipegről 1925-ben Hamil­­tonba kerülve, városi segély­munkákon dolgozva értesült az én munkálkodásomról és egy szép napon bekopogtatott hoz­zám. Felkínálta segítségét. Tőle hallottam először azt a magyar szót, hogy “elvtárs". Hozta ba­rátait, akiknek se szeri, se szá­ma nem volt. Népszerű ember volt a mi jó Miklós barátunk, így kezdődött meg Kanadá­ban a baloldali munkásmozga­lom építése. Úgy emlékszem, hogy 1928- ban hozatta ki a családját, fele­ségét és Bözsi gyermekét. Ak­kor már volt egy kicsiny cipőja­­vító műhelye. Ez tette lehetővé a család kihozatalát és fenntar­tását. Abban az időben a betegse­gélyző egylet még nem tudott megélhetést biztosító munkabért fizeti központi alkalmazottai­­­nak. Csaknem négy évtizeden át az ontarioi Guelph városban élt a Pásztor-család, nagy népszerű­ségnek örvendve. Pásztor Miklóst összetörte hű élettársának múlt évben bekö­vetkezett halála. Nagy csapás volt a jóságos édesanya elhuny­ta Bözsire, Mrs. Frank Talbot­­ra is. Magyarországi látogatását er­re a nyárra szépen eltervezte, de szomorú végzete ezt a tervét meghiúsította. Legyen békéd és csendes nyugvásod, szeretett barátunk: Pásztor Miklós! Ezt kivánja megtört szívvel, barátod: Frank Kristóff bíró János Tisztelt Szerkesztőség! Hat havi szenvedés után el­hunyt Biró János barátunk Cal­­garyban a Holy Cross kórház­ban. 1926-ban volt kénytelen el­hagyni szülőföldjét és azóta Al­berta tartományban élt. Évekig volt bányász East Coulee-ban. Onnan költözött Banff városba, ahol közalkalmazottként dolgo­zott, parkok gondozója volt. Erősen hitt még felgyógyulá­sában amikor én utoljára meg­látogattam. Szeretett volna visz­­szatérni szeretett virágai és nö­vényei közé. Ez a vágyakozása már nem teljesülhetett be. Áp­rilis 11-én örök álomra szende­­rült, és mélyen sajnálom, hogy ezt a jelentést sok késéssel írom és küldöm be szíves közlés vé­gett. Bíró munkástársunk halála vesztesége a Kanadai Magyar Munkásnak, amelynek ő régi e­­lőfizetője és támogatója volt. Súlyos veszteség az ő örök tá­vozása a haladó magyarságra nézve is, mert ő minden demok­ratikus megmozdulásnak bőke­zű támogatója volt. Nagyon örült annak, hogy Medgyesi Sándor őt a nyugati körútján meglátogatta. Boldog volt, amikor mi, a calgaryiak megjelentünk a kórházban be­tegágya mellett. Bíró Jánost, szeretett jó bará­tunkat a banffi temetőben he­lyeztük el örök nyugalomra, és nagyon sajnáljuk, hogy a nagy távolság miatt sokan nem kísér­hettük el utolsó útjára. Gyászolják Biró Jánost a Für­jes-családon kívül sok jó bará­tai, tisztelői, ismerősei. Köszönetét kívánja küldeni a Fürjes-család e jelentés útján is azoknak, akik Biró Jánost hosz­­szú szenvedésének idején meglá­togatták, jókívánságaikkal, a­­jándékaikkal, virágaikkal elhal­mozták, szeretetükkel szenvedé­sét enyhítették. Legyen örök álma csendes! John Farkas Miért a vezetéstől való vonakodások? Tisztelt Szerkesztőség! Szervezett társadalomban é­­lünk, amelyben gazdasági érde­kek szerint osztályozódnak az emberek. A tőkések gyárosok és pénzemberek szervezeteibe tartoznak, az ipari munkások szakszervezetekbe. A szervezet­len emberek életét is szerveze­tek irányítják. A szakszerveze­tek által kiharcolt munkabérek teszik szükségessé a kormány számára, hogy törvényhozással szabjon meg minimális munka­bért a nem szervezett munkások féktelen kizsákmányolása ellen. Szervezetek vezetés nélkül nem létezhetnek, mint ahogy po­­litikai pártok sem működhetnek vezetők nélkül. A tapasztalat a­­zonban azt mutatja, hogy né­hány opportunista és kalandor kivételével, vonakodnak az em­berek felelős vezető szerepek vállalásától, mert úgy érzik, hogy hálátlan dolog a közért dolgozni. Sok vezető csupán a­­zért vállal vezetést, mert látja, hogy amíg másokért dolgozik, saját érdekeit is védi, mert ő maga is az általa vezetett szer­vezet tagja, szervezete tagjaival együtt ki van zsákmányolva. Szakszervezetekben, általában munkásmozgalmi szervezetekben tartós ideig a legtöbb esetben a­­zok maradnak meg vezető állá­­sokban, akik osztálytudatosak. Ezek a munkásosztály egészé­nek érdekeiért vállalják a ve­zetéssel járó sok kellemetlensé­get és extra küzdelmet anélkül, hogy valakitől is hálát várná­nak. Vannak, akik hangoztatják, hogy nem érdemes küzdeni a­­zért, amit a tömegek nem érte­nek meg. Nem érdemes például harcolni Kanadában az osztály nélküli társadalom létrehozásá­ért — mondják — mert olyan társadalmat nem akar a kana­dai munkásosztály. De miért nem akar a munkásosztály egy olyan társadalmi rendszert, a­­mely számára előnyös? Azért, mert az előnyöket nem látja at­tól a tőkés propagandaködtől, amelyet a tőkés nevelés terjeszt. A tőkés propaganda mindenki szeme előtt lebegteti a meggaz­dagodás lehetőségének délibáb­ját. Ezt a délibábot kergeti Ka­nadában is sok szegény munkás­ember halála napjáig. Amíg sokan hiú ábrándokat kergetnek, mások harcot foly­tatnak, aminek köszönhető,hogy a kanadai tőkés társadalmi rendszerben is van haladás. Ke­serves osztályharccal vereked­­tük ki a társadalmi biztosításo­kat, amelyeket a harcokból ki­maradt emberek is élveznek. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyivel többet élvezhetnénk ennek a gazdag országnak nem­zeti jövedelméből, ha egy kicsit jobban meg volnánk szervezve és sok jó emberünk nem vona­kodna vezető állások vállalásá­tól. Egy jobban megszervezett dolgozó osztály meg tudná men­teni ezt az országot idegen tő­késektől. A munkásosztály szer­vezett hazafias fellépéssel véget vethetne az uralkodó pártok fe­lelőtlen kormányzatának, a fö­lösleges és haszontalan háborús költekezésnek, új alkotmányt adhatna ennek az országnak, a­­melyben két nemzet létezését kell elismerni. Szólnom kell arról is, hogy a Magyarországról itt látogató vendégek elcsodálkoznak az it­teni magas életszínvonalon, de kevés magyarországi vendég kérdezi meg, milyen árat fize­tett békében és háborúban a ka­nadai nép ezért az életszínvona­lért, és milyen sok itt az éhező indián, métisz, néger és a sok szervezetlen fehér munkáscsa­lád. Azt sem kérdezik, hogy miért vannak olyan sokan olyanok, a­­kik 30—40 évi nehéz munkájuk után sem költhetnek magyaror­szági látogatásra, még kevésbé rokonok kihozatalára. Tisztelem és becsülöm a szor­galmasan dolgozó és spóroló munkásembereket, de megjegy­zem, hogy nem mindent dönt el a szorgalom és takarékosság.Be­tegség, sok gyermek a család­ban, vagy munkanélküliség is döntő tényezők. Tisztelem és becsülöm külö­nösen a magyar vagy magyar származású vezető embereinket. Kalapot emelek a haladó ma­gyar szervezetek és sajtó vezető emberei előtt, mert ők önzetle­nül állnak a közjó szolgálatá­ban. A magyar és más nemze­tiségű szervezetek demokratikus része segítette gazdaggá építeni ezt az országot. A haladó nem­zetiségi csoportok összefogtak az angol és francia kanadaiak­kal, hogy független, demokrati­kus legyen ez az ország. Ne fe­lejtsük el ezt a centenárium éve után sem. TERMELŐSZÖVETKEZETI LEVÉL ABAUJLAKRÓL Tirpák András (R. R. 3, Tup­­perville, Ont.) kapta az alábbi levelet: Szeretett drága jó bátyánk, kívánjuk, hogy e pár soraim jó egészségben találják. Kedves bátyákom, mi jól va­gyunk és tudatni kívánom,hogy levelét örömmel olvastuk, min­den tájékoztatását megértettük. Hogy ilyen sokára válaszolok, annak oka az, hogy elfoglaltsá­gunk közepette igen gyorsan múlnak napjaink. Minden nap szekéren járok Komrogdra sa­vóért, vasárnap sem szünetelek. Naponta 700 liter savót hozok szövetkezetünk sertésállománya számára. Sertéstenyészetünknek 130 anyakocája, 140 süldője és 400 hizó sertése van. Piacunk szerződés alapján van 4 megyé­ben. Van 190 fejős tehenünk, 140 növendék jószágunk és 50 bor­júnk, és ez mind fajtiszta állat. Juhállományunk 900 darab és­­van 220 tenyészkosunk. Van 75 lovunk és 15 csikónk, 6.000 pe­csenyecsirkénk. A kiállításon csirke-, kos- és sertésállomá­nyunk első díjat nyert. A leg­jövedelmezőbb a juhtenyésze­tünk. Van 37 mezőgazdasági erőgé­pünk. Ebből kettő teherautó, 4 lánctalpas, a többi gumikerekű Zetor. Szövetkezetünk területe 6.000 hold, de ebből csak 3.800 hold a szántó, a többi legelő, rét és er­dő. A termények között a búza a legjövedelmesebb. Búzatáblá­ink nagyon szépek. Például itt, a Magyarhegy alatt magasabb a búza mint én. Tervünk 90 va­gon búzahozam. Ez meg is lesz. Amikor e sorokat írom, június 18-án, a kapásnövények első be­­kapálása már megtörtént és már kezdegetik a másodszori kapá­lást. Gyakran esik. Majd minden nap van eső. A vezetőink a régiek. Majik András az elnök. Növényter­mesztési agronómusunk Szikszó­ról van. Az állattenyésztési szak­emberünk és a többiek is mind jó emberek. Kohán Jani az iro­dán dolgozik. Bérelszámoló. Igen szépen köszönjük a cso­magokat és a pénzt is. Tirpák József, Abaújlak. Schaeffer Konrád, Welland. Ont.

Next