Kanadai Magyar Munkás - Új Szó, 1967-1968 (39. évfolyam, 1-49. szám)
1968-03-23 / 33. szám
Vir New Word Authorized as Second Class Mail by the Post Office Department, Ottawa, and for payment of postage in cash Volume 39. évfolyam — No. 33. szám Toronto, Ont, 1968 március 23 Ára 10 cent BAJ VAN A TŐKÉS TERVGAZDÁLKODÁSSAL KI NE emlékezne arra, hogy a mindenható Egyesült Államok “tervgazdálkodás” alapjára akarta helyezni közgazdaságát. Tervgazdaságról beszélt Kanada, Anglia, Japán, Olaszország, Franciaország stb. Az egész nyugati világ csatlakozott a tervezőkhöz. Kikiáltották, hogy nem lesz többé depresszió, örök gazdasági virágzás lesz. Emelkedni fog a profit egyre magasabb csúcsokra, növekedni fognak a munkabérek, nyugdíjak és így tovább a végtelenségig. “Ma azonban baj van,” dörmögi a U. S. News. Megdöbbenve ír a kedvezőtlen fejleményekről. ..... Johnson elnök 1966-ban kijelentette országnak-világnak, valódi texasi dicsekvéssel, hogy az ő gazdaságtervezői diadalmaskodtak a tőkés rendszer két problémája, a hirtelen fellendülés és az infláció fölött. Ugyanaz a Johnson elnök 1967 végén kidobta a gazdaságtervet a Fehér Házból és közhírré tette, hogy drasztikus korlátozásokat fog foganatosítani. Gyomorgörcsöket okozott ezzel és idegfeszültséget a nyugati “szabad” világ kormányberkeiben és bankjaiban. A mindenható Amerika elnöke másképpen nem tehetett. Az amerikai dollár 1967-ben csatát vesztett. A tervgazdálkodás kieresztette az államkincstár vérét oly gyorsan, hogy arra példa addig nem volt Amerika történelmében. Mit fecsegnek most? Ki ne emlékezne rá, hogy megígérték: “A tőkés tervgazdálkodás sikereket fog aratni”. Magas fizetéssel állítottak munkába közgazdászokat és más szakembereket. Meghatalmazással ruházták fel őket, hogy irányítsák a kormány tevékenységét. Ha az üzleti tevékenység meglassul, csökkentsék az adót, folyósítsanak kölcsönöket méltányos kamatokért, pumpáljanak papírpénzt, dollármilliókat a nemzetgazdaság vérkeringésébe. Ha a dolgok gyors iramba lendülnek, akkor a tervezők emeljék az adót, csökkentsék az állami kiadásokat, nehezítsék, meg a kölcsönzést, a hitelt. Növekvő gazdaságot mindenképpen! Ez volt az utasítás. Kábítószert vettek be. A kábult álomból azonban fel kellett ébredniük. Kábultságukból alig tudnak felocsúdni. Kijelentették a tervezők, hogy tervüket nem tudták megvalósítani. A híres Arthur Burns a politikát okolja a zagyva gazdaságért. Panaszolja, hogy az amerikai parlament (congress) nem teljesítette az ő parancsait. A híres Walter Hiller a bajokért az 1966. évi hitelkorlátozást okolja, valamint az alacsony adókat. “A kapitalizmust kiforgatták a sarkából”, mondotta. A híres Gardner Ackley szerint “nem szabtuk tevékenységünket az elérhető teljesítményekhez”. Úgy bizony urak. A tudományos gazdaságtervezéshez érteni kell. Ráadásul a szintén nagyon híres Leon Keyserling dühbe gurította tervtársait azzal, hogy szemükre hányta: “Az önök által bedicsekedett 80 hónapos gazdasági virágzás csak képzelődés volt, a valóság más volt: gazdasági pangás.” Talán keveset fizettek a tervező szakembereknek, azért fuseráltak. Frissítő igazság A szocialista országok közgazdászait mindenkor higgadtan és előítélet nélkül tanulmányozzák a tőkés rendszert. Hasznos dolog olvasni megállapításaikat, tudományos kutatásaik eredményeit. A szocialista országok közgazdászai a kapitalista rendszer tervgazdálkodásáról szóló érvek gyökerére nyúlnak és alaposan megvizsgálják például a következő érveket: 1. A kapitalizmus teljesen átformálódott, nem az a rendszer többé, amelyet Marx tanulmányozott. 2. A kapitalizmust ma a kormány szabályozza az egész lakosság javára, miért is a tőkés társadalmi rendszer nemcsak a tőke tulajdonosainak profitéhségét elégíti ki. Mit mondanak ezzel szemben a szocialista államok közgazdászai ? A kapitalizmus valóban változott. Szó sincs róla. Például: a szabad verseny (kínálat-kereslet) helyébe monopolkapitalizmus lépett. Ez a változás megkezdődött már Marx életében. Egy másik nagy változás: nemhogy a lakosság egészét szolgálná a kapitalizmus, eluralja minden kapitalista ország kormányát. Minden tőkés rendszerű országban a monopóliumok parancsolnak a kormányoknak. Gyárak, bankok, biztosító cégek, hitelintézetek dirigálják a kormányokat. Az alap változatlan KANADÁBAN a társadalmi és gazdasági rendszerünk alapja változatlanul a magántulajdon. Nincsenek államosítva a nagyvállalatok. A nemzeti vagyon nem a nép köztulajdona. A profit egyetlen forrása ma is az emberi munka. Aki ezt megérti, meg tudja magyarázni miért mennek egymás torkának a tervező kapiitalista észtökélyek. . Londonban, az egykori brit birodalom fővárosában, a múlt év decemberében a sajtó a következő jelzőket használta: “Nagyvonalú, óriási, minden képzeletet felülmúló, ijesztő, kétségbeejtő,” amikor érzékeltetni akarta, hogy a Föld leggazdagabb országa és a leggazdagabb emberei, valamint az ország élén álló legnagyobb politikusok hülyék módjára hanyat-homlok futva siettek az amerikai dollárt beváltani aranyra. Egyetlen hét alatt megmarkoltak több mint 1.000.000 font aranyat. Január 8-án egy United Press pénzügyi jelentés így szólt: “1967 utolsó negyedében beborult az ég az amerikai dollár szabályozás programja fölött.” A kapitalista tervgazdálkodás megártott a dollárnak. Elkeseredetten igyekeztek megmenteni a kapitalist világ “leghatalmasabb” pénzeszközét, az amerikai dollárt. Johnson elnök foszlányokra tépdeste saját tervezőinek legszentebb gazdaságelveit. Megsemmisítette az elnök azt, amit a New York Times január 9. száma “a nemkapitalista világ gazdaságpolitikai elveinek lényegét jelentette a második világháború óta.” A szocialista államok tervgazdaságának vezetői nyomatékosan kijelentették, hogy a kapitalizmust tervezni csak monopóliumok számára lehet, mert ezek a tulajdonosai a kapitalizmusnak. A monopóliumok pedig — mint azt már Marx is mondotta — csak meggyorsíthatják ennek az idejétmúlt rendszernek letörését. Aki nevet Egy jeles amerikai közgazdász, Raymond Saulnier jóízűket nevet a dühös tőkés tervezőkön. “Nem oldottuk meg problémákat — mondotta — hanem raktároltunk problémákat.” Raktárolták, halmozták az adósságot. Amikor a kapitalista tervcsinálók karók közé szorultak, több papírpénzt nyomattak vagy kölcsönöztek, illetve folyósítottak kölcsönökre. “Közben nem látták —■ mondotta Saulnier — hogy zsákutcába tartanak.” Abban van, zsákutcában van a mi kapitalista rendszerünk. A tervezők, akiket a monopóliumok fizettek, tehát monopóliumokat szolgáltak, ostoba elméleteket vettek be. Amikor a kapitalizmust nem tudták gyógyítani, akkor a betegjüknek ereibe a legrégebben ismert gazdasági kotyvalékot, arany fedezet néküli papírpénzt fecskendeztek. Itt van a kapitalista kutya elásva. A kapitalista rendszer betegségét okozó nyavalyát érinteni nem merik. Mi okozza a kapitalista kórságot? Nem a tervezés vagy annak hiánya, hanem az, hogy kiknek és kiknek terveznek. A sokszoros milliomosok egyre szűkülő csoportjának, vagy az egész társadalomnak. VIETNAM DR. James G. Endicott, a Canadian Peace Congress elnöke szerint “fontos tudnunk mi történhet, ha nem érvényesülhet a békés egymás mellett élés a különböző társadalmi és gazdasági rendszerű államok között” és kijelentette egy torontói gyűlésen: “Az Egyesült Államok borzalmas vereség felé tart Vietnamban.” Kifejtette beszédében a békemozgalmi elnök, hogy “szükségképpen nem katonailag fogja leverni a vietnami nép az amerikai haderőt, nem kétséges azonban az, hogy a vietnami nép máris lehetlenné tette az amerikai érdekeket kiszolgáló saigoni kormány megszilárdítását,” és hozzáfűzte, hogy “a vietnami nép hatalmas offenzívája meghiúsította az amerikai terveket, s ezért most kiutat kell mutatnunk az amerikai népnek.” Ez a nyilvános népgyűlés elhatározta, hogy mozgósítani fog a Nemzetközi Tiltakozás Napján, április 27-én megtartandó béketüntetésekre. Robert F. Kennedy szenátor kijelentette Washingtonban a múlt hét végén, hogy pályázni fog az elnöki tisztségre. “Pályázni fogok — LONDONI TÜNTETÉS HAMISAN jelentette a napisajtó, hogy a brit fővárosban a múlt vasárnap tízezren tüntettek a vietnami háború ellen, mert a zendüléshez hasonló elszánt tüntetésben több mint 20.000 főnyi tömeg vett részt, hogy atiltakozás ostromzárja alá vegye az amerikai nagykövetséget. Az óriási tömeget a gyalogos rendőrség feltartóztatni nem tudta. Lovasrendőrségre, könnyeztető gáztámadásra volt szükség, hogy a vietnami háború azonnali megszüntetését követelő tüntetéstől megóvják az amerikai nagykövetséget, mondotta , mert meggyőződtem arról, hogy ez az országrész felé vett irányt, s mert meggyőződtem erről, erősen érzem mi a teendőnk: meg kell állítani a vérontást, zárolni kell a szakadékot a gazdagok és a szegények, ifjak és öregek között. Célom, hogy megmutassuk: Amerika reményt jelent.” New Yorkból jelentette az Associated Press, hogy az amerikai és a kanadai protestáns egyházak közvéleménykutatásának adatai szerint az amerikai és a kanadai protestáns egyházi vezetők 63 fia helyteleníti Johnson elnök háborús politikáját. A papság többségének nézete, hogy a bombázást feltétlenül és azonnal meg kell szüntetni, nukleáris háborút provokálni nem szabad. A Hamilton, Ont.-i szakszervezetek központi tanácsa (HLC) azzal a kérelemmel fordult az országos szakszervezeti központhoz (Canadian Labor Congress). (Folytatása a 2. oldalon)