Új Szó, 1970-1971 (42. évfolyam, 1-50. szám)

1971-05-08 / 35. szám

Hazádnak rendületlenül Légj­ híve eh magyar! ^ W^BjflllllL_ ^ New Word --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1971. május 8 Toronto, Ontario Vol. 42. évfolyam — No. 35 (WTI. v . Ára 10 ) * .......................................... "" ..................... 1 ' ...................... ..................■—■■■■■■■.............-...................................... ■■ híjrf'lt' ■ . ■nil !■ .......................-.......... ■ i .■■■■■— i i BORT ISZNAK ES VIZET PRÉDEÁLNAK A HONATYÁK Ú0 százalékos bérjavítást indítványozott a Trudeau-kormány a képviselő urak számára. A méltóságos rangot viselő parla­menti tagok jelenleg évi $12.000 alapfizetést és évi $6.000 adómentes zsebpénzt kapnak. Gyönyörűen összhangzik a javasolt évi $8.000 fizetés­javítás a kormány mértékletességi (austerity) politikájával, ami a kormány meséje szerint alkalmas az infláció gátlására. A konzervatív ellenzék igazoltnak minősítette a H%-os bér­emelést, az NDP azonban nem, mert nagyon sok kanadai férfi és nő jövedelme nem emelkedett 1968 óta. A Trudeau-kormány ugyanakkor készül — saját bevallása szerint — államhatalmi intézkedéssel korlátozni az ipari dol­gozók, irodai munkások és általában minden bérmunkás és értelmiségi dolgozó keresetét. Kitűnően szabályozzák a honatyák a dolgokat. Emelik a saját jövedelmüket, csökkentik másokét. Bort isznak, vizet prédikálnak az inflációs harc nevében. Panaszolják a képviselő urak, hogy a legutóbbi béremelé­sük óta eltelt időszak alatt nagy mértékben emelkedtek kia­dásaik. A kenyérkeresők millióit érintette hátrányosan a megélhetés költségeinek ütemes emelkedése. Közel egymillió munkanélküli, nyugdíjas és népjóléti juttatásból élő kanadai jogosabban követelne­­4-4%-os javítást, közöttük különösen a teljesen szegények, a megalázottak, az éhezők, a betegek. Na­gyon hálásak lennének ezek azért a 8.000 dollárért egész évi jövedelemként, amit a képviselő urak fizetésemelésként fog­nak kapni. Ostobaság lenne azonban elvárni a Trudeau-kormány­tól a szegények ügyének megszívlelését. A liberális kormány a mo­nopóliumok politikai végrehajtó bizottsága. A monopóliumok érdeke, hogy emelkedjenek az élelmiszerek árai, a ruházati cikkek áraival eg­yütt, s emelkedjenek ugyanakkor a lakbérek is, de nem a munkabérek. Trudeau különös észjárása szerint az életszükségletek árai­nak emelkedésével egyidejűleg csökkenteni kell a munkabé­reket, különben folytatódni fog az infláció. Nem ezekkel a szavakkal mondják, hanem a következőkkel: „Parancsolóan szükséges a bérek, árak és a profit szabályozása.” Sajnos ezt szajkózzák némelyek a szakszervezeti vezetők között is, va­lamint egyes NDP politikusok is. Gyermeteg embernek kell lennie annak, aki elhiszi, hogy a Trudeau-kormány egyformán fogja mérsékelni a munkabért, profitot és az áremelkedést. A monopóliumok a kormány ke­gyetlenjei, nem a munkások. Csak a leghiszékenyebb embe­reket tévesztheti meg a miniszterelnök „selective controls” propagandája. Az országos szakszervezeti mozgalom egy évvel ezelőtt megtartott kongresszusa rámutatott a kormány csalására és elutasította a kormány bérszabályozásra irányuló okvetlen­kedését. Nem a dolgozó emberek okozzák az éremelkedéseket. Nem nekik van abból hasznuk, hanem a monopóliumoknak. Egy monopolista kormányrendszer sohasem mérlegeli ko­molyan a dolgozó társadalmi osztály ügyét. Feladata, hogy állandó figyelemmel és felügyelettel gondoskodjék a profit biztosításáról. A dolgokat mindig úgy igazítja, hogy a tőke természetjoga sérelmet ne szenvedjen, s akik a parlamentben a dolgok ilyen igazításáról gondoskodnak, azokat jól kíván­ják díjazni a monopóliumok, de nem ám a saját zsebükből, hanem az adófizetőkéből. Nem csoda, hogy a konzervatív el­lenzék sietett hozzáállni a 10%-os fizetésemeléshez, hiszen a konzervatív párt is a monopóliumok elitpártja. Dicséretére legyen mondva az NDP-nek, hogy nem csat­lakozott a meg­veszt­eg­ethetőkhöz. VILÁGPOLITIKAI TÜKÖRKÉP Megelégedéssel vették tudo­másul a nemzetközi béke mun­káj­t, a különböző társadalmi és gazdasági rendszerű álla­mok békés egymást mellet élé­sének hívei a Kínai Népköz­­társaság és Kanada között megvalósult teljes méretű dip­lomáciai kapcsolatot, a két or­szág között bővülő kereske­delmet, kulturális és más kap­csolatok tervezését. Évtizedek óta sürgették mindezt a ka­nadai demokratikus erők. Örömmel figyelik a kana­dai nép demokratikus érzel­mű, haladó szellemű milliói a hidegháború enyhülését nem­csak Kanada és Kína között, hanem az Egyesült Államok és Kína között is. Lesik, fi­gyelik a kanadai és az ameri­kai demokratikus emberek a híreket, a fejleményeket, azo­kat a biztató jeleket, amelyek arról tanúskodnak, hogy nem hagyhatja Amerika figyelmen kívül Kínát. Kevés még a biz­tató jel, de annak a kevésnek is örül mindenki, aki világbé­két kíván, s a világbéke érde­kében minden rendes ember kívánatosnak tartja, hogy he­lyet kapjon a Kínai Népköz­­társaság az ENSZ-ben. E jó jelek ellenére sem mondható, hogy rendjén van már minden. Az amerikai kormány és hadvezetőség — sajnos — folytatja háborús tevékenységét Délkelet-Ázsiá­­ban. ígérgeti Nixon elnök az indokínai háborújának befeje­zését, az amerikai fegyveres alakulatok kivezénylését Viet­namból, Laoszból és Kambod­zsából, de ígéretét nem tartja be. Az amerikaiak és csatló­saik még a laoszi kudarcuk leckéjét sem hajlandók meg­tanulni. Folytatják bűnöző hadviselésüket az indokínai nép ellen, Nixon elnök nem akar lemondani Dél-Vietnám­ról, titkon szövögeti környe­zetével Észak-Vietnám megtá­madását. Ezt bizonyítja egye­bek között William C. Moore amerikai vezérkari repülőez­redesnek a U.S. News and World Report c. folyóirat má­jus 3. számában közölt cikke, amely az észak-vietnami had­vezetés élhetetlenségét szán­dékozik elhitetni. Alkudozik a Nixon-kormány a Kínai Népköztársaság kor­mányával, ugyanakkor azon­ban új reményt önt Chiang- Kaj-sek kormányába. Erről tanúskodott a Tavjanba me­nekült agastyán volt kínai el­nök és hadvezér röviddel ez­előtt közvetített televízió nyi­latkozata. A brit kormány összetákolt egy öthatalmi katonai tömböt Ausztráliával, Újzélanddal, Malaya és Singapore vezetői­vel, hogy hatékonyabb segít­séget kaphasson az Egyesült Államok azon a világrészen a SEATO-szövetség számára. Veszélyezteti a világbékét a ceyloni és a kelet-pakisztáni helyzet, de különösen a fe­szültség fokozódása India és Pakisztán között. Amíg javulás mutatkozik az amerikai és kínai viszo­nyokban, addig izgat a Nixon­­kormány a Szovjetúnió ellen és új támadási terveket szö­vöget Ázsiában és a Csendes tenger térségében. Sok amerikai és kanadai politikus és újságíró, a hideg­háború folytatásának propa­gandistái erőnek erejével igyekeznek meggyőzni min­denkit arról, hogy az ameri­kai-kínai barátság megvalósí­tása a Szovjetúnió karók kö­zé szorítását célozza és a dél­kelet-ázsiai népek amerikai vezérlet alá vonását. Nyilvánvaló, hogy ugyan­akkor a Kínai Népköztársaság (Folytatás a 3. oldalon) KONZERVATÍV BÜDZSÉ Meghirdette az ontariói konzervatív kormány költségveté­sét a múlt héten a parlamentben, és a tőkés napisajtó vezér­cikkekben hozsannázta, holott ez a „budget” nem egyéb kon­zervatív trücknél. A tory költségvetés éle a dolgozó emberek ellen irányul. Így például 5%-ra korlátozza az állami hivatalnokok, köztisztvi­selők évi bér­ja­vítását. Egyben 5%-os adókedvezményben ré­szesíti a vállalatok új gépekre fordított kiadásait. Az új gé­pek viszont meggyorsítják a termelést, több munkást tesznek feleslegessé. Fokozza a költségvetés a munkanélküliséget és gyarapítja a részvénytársaságok profitját. Van a költségvetésben néhány közjót célzó paragrafus is, ami azonban gyakorlatilag keveset vagy semmit sem fog je­lenteni, s mivel adóreformról nincs szó a költségvetésben, a közjó költségeit a dolgozó népen behajtott adó fogja fedezni. A tőkenövekedés, a vagyonhalmozás továbbra is adómentes marad. A költségvetés valódi haszonélvezői a nagy vagyonok tulaj­donosai lesznek. Ezt a konzervatív választási propaganda ter­mészetesen palástolni fogja. A költségvetésben foglaltakat igazán csak tanult emberek, közgazdászok, újságírók, poli­tikusok stb. tudják megérteni. Az NDP balszárnya: „HATALMAT A NÉPNEK!” Gondterhes arccal várta David Lewis, az NDP helyet­tes országos vezetője, pártjá­nak kongresszusán a szavaza­tok végső eredményét, amely a negyedik forduló után így alakult: Lewis, 1046; Laxor, 612. A 61 éves új pártvezér aggodalmából felocsúdva mo­solygott, a párt Waffle néven emlegetett balszárnya örömri­­valgással kiáltotta: „Hatal­mat a népnek!” James Laxer 29 éves egye­temi tanársegéd, az NDP bal­szárnyának vezére, maga sem várt ily nagy sikert. A vezér­választás eredményének ki­­nyilvánítása után, boldogan üdvözölte Laxort legkimagas­lóbb fegyvertársa Melville Watson közgadász professzor, a híres Watkins Manifesto értelmi szerzője. Lewis hívei azt hitték, hogy már az első szavazatok Lewis javára fogják eldönteni a vá­lasztást, noha T. C. Douglas, a párt volt vezére, figyelmez­tetett a radikális csoport ere­jére. Mint ismeretes, David Le­wis hagyományos szociálde­mokrata, ő az NDP jobbszár­nyának hőse, a párt pátriár­kája, aki a 30-as évek nagy gazdasági összeomlásának ha­tása alatt csatlakozott a szo­ciáldemokrata (CCF) párthoz és vált annak országos szer­vezőjévé, építőjévé, a legte­hetségesebb vezetők egyiké­vé. Eszményítette a jobbra tolódott brit szociáldemokrata pártot, a politikai és eszmei csődbe jutott British Labor Party-t. Fennen hangoztatja Lewis szocialista mivoltát, mi­közben gyakorlatilag szájko­sarat tesz a szocialista esz­mére, azzal érvelve, hogy ő megfontoltan kíván haladó lenni, mert szavazatokat egyébként szerezni és hata­lomra jutni nem lehet. Tulajdonítható David Lewis sikere annak is, hogy őt a pártban mindenki régen isme­ri. Az idősebb nemzedéknek politikai munkájában évtize­dek óta segédkezett, családjá­val együtt az NDP szolgála­tában áll. Idősebbik fia, Ste­phen, az NDP ontarioi vezére. KISZENVEDETT A VÉSZTÖRVÉNY Engedélyezte a Trudeau-kormány a vésztörvény (Public Order Temporary Meansies Act) kimúlását, hogy elkerülje a nép további bírálatát és a képviselőházi vitát, amely bebi­zonyította volna, hogy sohasem volt szükség a vésztörvényre, mely nem volt lappangó felkelés Québec tartományban. De készül a kormányt valamiféle új törvénnyel helyettesí­teni a kiszenvedett vésztörvényt. Egy parlamenti­ szenátusi bizottságot szándékozik összeállítani azzal, hogy dolgozzon ki törvényjavaslatot „terrorcselekmények” ellen.

Next