Kapu, 1989. május (2. évfolyam, 5. szám)
Kubinyi Ferenc: A piranha-szindróma
Haynau táborszernagy. Neki és hajdani hóhérainak a nevét régről ismerjük. Világos után három évvel már megjelent Jókai „Csataképek” című munkája. Ámde a huszadik században negyvenegy év is kevés volt, hogy a közelmúlt köztörvényes bűnelkövetőinek a nevét megismerje az ország. Akiket mostanság — tapintatosan fogalmazva, tekintetbe véve érzékenységüket — „a koncepciók résztvevőinek” szokás nevezni. Persze csak szigorúan az anonimitás keretein belül. A tettet, a neveket azok az akták rejtik, melyek vagy elégtek, vagy eláztak, és a miniszterrel szólva, amelyeket később megsemmisítettek. Az egyetlen bűnvallomás Van aki előáll és vállalja múltját? Igen, van ilyen. A szétfoszló sztálini béketábor állambiztonsági rendőrségénél egy akad. A neve Farkas Vladimir. A környező szocialista országokban másról nem tudok. Olyan persze akad, aki a Nyugat védelmében — mint Pacepa — a maga meztelen valóságában bemutatja a diktátort és a korszakát. Farkas mindezt belülről kísérli meg. A magát reformistának nevezett hatalom igénybe veszi a tisztázás céljából ismereteit? Dehogy veszi! Inkább támadja. Érthető, hiszen Farkas Vladimir sok és egyesekre ma is veszélyes, még ma is titkos dolgot tud, azért a múlt elleplezésére a volt ÁVH-alezredes szavahihetőségét igyekszik kétségbevonni. Ezt tette Szabó László a NÉPSZABADSÁG 1988. november 17-i számában. Becsülöm a cikk szerzőjét. Nem tagadja meg múltját. Kevesekkel együtt nem lépett rá a „damaszkuszi útra”, maradt a posztsztalinista zászló alatt, amelyre hajdanában felesküdött. Szabó a belügy elkötelezett íródeákja volt évtizedekkel előtte és ma is az. Nem változtat státusán az sem, hogy image-ének szimpatikussá tétele céljából már dalolni, táncolni sem szégyell. (MAGYAR TELEVÍZIÓ, 1988. november 13.) Mi Szabó cikkének a célja? Farkas Vladimir szavahihetőségének kétségbe vonása. Célja továbbá életben tartani olyan archaikus kancsal mitológiákat, melyek az egykori alezredes terhére rónak olyan bűnöket, amiket törvényes dokumentumok bizonyítanak, hogy sohasem követett el. (Lásd: Kádár körmeinek leszaggatása és szájába vizelés.) Ezeket maga az érdekelt Kádár János is megcáfolta Gyurkó László emlékezetes könyvében. A kulisszák mögül irányított preventív lejáratási akció indoka világos. A hajdani regnálók félelméről van szó. Akiknek mind ez ideig sikerült a békességes háttérben maradni, retteg attól, hogy mi történik majd, ha Farkas Vladimir elkezdi a „kései névsorolvasást”? A piranha-akció csak egy bűnbakra tervezett. Ezért kell az alezredest megfosztani már most szavainak hitelétől. Valóban, Farkas miért nem hallgat éppen úgy, mint az „elbocsátott légió” többi tagja. Talán bűntelen? Szó sincs erről! Nem említve szülőapját, a kegyetlen diktatúra legerősebb fegyveres szervezetének egyik vezetője volt. Csakhogy az idők folyamán a bőrüket féltő volt ÁVH-vezetők és a hatóság listáján B jellel nyilvántartott (bizalmas informátor — K. F.) jelenlegi közéleti személyiségek (v. ö. dr. Czoma László országgyűlési képviselő megállapításával: a parlament padsoraiban együtt ülnek a volt hóhérok az áldozatokkal) a köddé vált ÁVH egyedül látható bűnbakjának léptették elő. Közkeletű szóval élve: vigye el a „balhét” Farkas Vladimir, aki apját tekintve is rászolgált annak a jószágnak a szerepére, akit megsebezve behajtanak a piranháktól fortyogó folyóba. A baj ott következett be, hogy Farkas csak és kizárólagosan a saját tetteit hajlandó vállalni! Ennek az elhatározásának többször hangot is adott. Az alezredessel kapcsolatos mitológiát most a MOZGÓ VILÁG igyekszik alátámasztani. Farkast támadó leveleket közöl, szám szerint kettőt. (MOZGÓ VILÁG 1989. 3. szám, 117—119. o.) A volt alezredessel a folyóirat szerkesztője, a magyar sajtóetika bevett szokásával ellentétben, nem ismertette a róla szóló írásokat, módot adva arra, hogy az érintett egyazon lapszámban már válaszolhasson. Ezért Vándor György bécsi és Hódos György kaliforniai állítása cáfolatlan maradt. A MOZGÓ VILÁG vitathatatlanul azoknak a kezére járt, akik az ÁVH minden képzeletet felülmúló kegyetlenségeiért Rákosi Mátyást (|1971), Farkas Mihályt (|1965), Péter Gábort és Farkas Vladimírt teszi felelőssé. Ennek a lapnak a hasábjain egyszer már megírtam és most nyomatékkal megismétlem az állítással kapcsolatos nézeteimet. Napjainkban folyik a „kipakolós römijáték”. Akik hand römire spekulálnak és ha hiányzik egy lap, bubi, dáma vagy király, azt Jolly Jokerrel pótolják. A „tréfás fickó” a hajdani két tábornok, Farkas és Péter vagy Farkas Vladimir. Szilárd véleményem, ha ez a két vöröslampaszos úr és az alezredes a nap 24 órájában, evés és alvás nélkül, csak a törvényt sértette volna, a szám akkor is említésre sem méltó minoritásban állna a valós és elkövetett krudalitásokkal szemben. Hát akkor a többiek hol vannak?! A pofozó verőlegények, a snájdig doctor juris címmel rendelkező jegyzőkönyv-hamisítók, a kötélre szóló felbérelt ítéleteket kimondók, a rabokat kurtavassal kínozok, a jeltelen sírokba való temetést, az elkaparást elrendelők? Hová tűnt a „párt öklének” számtalan ujjperce? Hadász legyilkolt regimentje Az MSZMP Történelmi Munkabizottságának jelentéséből: (Társadalmi Szemle 1989. Különszám, 24. o.) „(...) A »sztálini modell«-ben tehát a diktátum és a terror nem véletlenszerű (...) hanem a rendszerből fakadó logikus következmény. A koncepciós perek mintegy 100 halálos áldozata és több száz bebörtönzöttje, több mint 5000 főt sújtó internálási eljárás, a 15 000 kitelepített és a több mint félmillió falusi elítélt jelzi a tényt.” A számok változnak. A 15 éve folyó adatgyűjtésem szerint 1947 és 1953 között, koncepciós vádak alapján 196 embert akasztottak fel. A kivégzettek között 65 katona volt. Természetesen az iratok titkossága és a búvópatakként fel-feltörő elégési elmélet miatt ez a szám korántsem teljes. Egyesek körömszakadtáig védik az adatok titkosságát. Csak egy példa: 1989. január 3-án reggel a Magyar Nemzet közölte cikkemet, mely dokumentálva cáfolta az elégési teóriát. Reggel kilenckor már megjelent a lakásomon a MAGYAR TELEVÍZIÓ (mely köztudottan a „nemzet intézménye ...”) híradójának a stábja Juszt László vezetésével. Riportot készítettek velem az iratok feltalálási helyeiről. Filmre rögzítették a feltalált ÁVH-vizsgálati dossziét is. A tudósítást a Híradó nem sugározta. A tv illetékesei megtiltották a közreadását. A háttérből irányító titkos camorra zablát vágott a tömegkommunikációs média szájába. A cél világos: egy szót sem az ÁVH azonosítható és tetten érhető volt tagjairól! A másik esetem a görcsös titkossággal: a MAGYAR TELEVÍZIÓ egyes csatornáján a Híradóban Major László, az MSZMP szóvivője nyilatkozott — április 5-én — az egyház és az állam kapcsolatainak revíziójáról és megújításáról. Azon a napon a kettes csatorna Napzárta című műsorában kerekasztal-beszélgetés folyt erről a témáról. A beszélgetés vezetője az az Ipper Pál, ki közölte, hogy a Mindszenty-per idejében már nagyfiú volt és emlékszik az eseményekre. Azt viszont elfelejtette közölni a televíziós személyiség és az Ausztráliából, ki tudja, miért, hazatért volt nagykövet, hogy e nagyfiú korban az Államvédelmi Hatóság tisztje volt. Nem tudom, hogy a kiérdemesült ÁVH-hadastyánt ki engedi a kamera elé, főleg a Mindszenty-üggyel kapcsolatosan ki járatja le a „nemzet intézményében” a kormány megoldást célzó intézkedéseit. Tapasztalati tényeim igazolását látom mindkét esetben. A hajdani „szerv” rákos metasztázisai befonták a magyar társadalom