Kapu, 1990. szeptember (3. évfolyam, 9. szám)
Kriston István: Hírszerzés, kémelhárítás és a magyar állam biztonsága
KRISTON ISTVÁN HÍRSZERZÉS, KÉMELHÁRÍTÁS ÉS A MAGYAR ÁLLAM BIZTONSÁGA A magyar állam biztonságának egységes koncepciója, úgy tűnik, várat magára . . . Az egyes szakterületek átalakítása egymáshoz viszonyított fáziskésésben van. A fokozatos hatalomátvétel sajátos biztonsági „interferenciákat” hozott létre. Elegendő itt utalni a katonai és az ún. „belügyi” szféra eltérő szerepvállalására az átmeneti hatalmi vákuumban. A „belügyi” eszme- és intézményrendszer funkcióváltása megkezdődött, azonban „tehetetlenségi mozgása” miatt még nem jutott nyugvópontra. A korábbi állambiztonsági struktúra széttöredezett, és látszólag új „érző és mozgató” pályákon kapcsolódik a kialakuló állammodellhez. A „látszólag” sajnos még nem nélkülözhető... Az állambiztonsági szervezet ma még hasonlít egy képzeletbeli „pavlovi rendőrkutyára”, akinek még mindenre elcsordul a nyála ... Az agy korábbi súlyos sérülése folytán keverednek az állat feltételes és feltétlen reflexei. Visszatérve a komolyabb gondolathoz, megállapítható: az intézményrendszer átalakítása önmagában nem biztosítéka annak, hogy ez az „államraison” valóban a józan ész és a magyar állam jól felfogott defenzív biztonsági érdekei alapján fog működni. Számos jelenség mutat arra, hogy az átalakuló állambiztonsági szervezet és felfogás is megmaradhat destabilizáló tényezőnek, ha nem alakít ki helyes viszonyt az újjászerveződő civil társadalommal, ha indifferenssé válhat tevékenysége a követendő külpolitikai orientációhoz, továbbá, ha nem integrálódik szervesen egy biztonsági — alapvetően — háttérstruktúrába. A következő sorokban az állambiztonság fenti hármas társadalmi kapcsolatrendszerének anomáliáit vegyük szemügyre konkrét jelenségekkel is alátámasztva. CIVIL TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMBIZTONSÁG A civil társadalom „lázas önszerveződés” állapotában van; mindenekelőtt a gazdasági és politikai érdekviszonyok mentén tagolódik. Az állambiztonság helyzete bonyolultabbá vált. Mint központosított mechanizmus képtelen átfogni, letapogatni ezt a „nyüzsgést”, szelekciós zavarokkal küszködik. Sok probléma fekszik asztalán. Ebben a helyzetben rendező elvekre van szükség: mi minősül — milyen állampolgári magatartás, szerveződés — KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA az államra vonatkoztatott, azaz „feltranszformált” ténynek vagy eseménynek! Ez a transzformáció a titkosszolgálat legnagyobb hibaforrása jelenleg. A transzformátort szétszedték ugyan, de a tekercselés, úgy tűnik, a régi, nem beszélve arról, hogy még mindig nagyfeszültséggel dolgoznak, amikor a gyengeáram is megtenné ... A civil társadalom eseményeinek „felértékelése” három nagy transzformátorállomáson történik a dezintegrált titkosszolgálati rendszerben: a Dercze István ezredes vezette Információs Hivatalban (amely lényegében a Hírszerző Hivatal nevet is viselhetné...); a Nagy Lajos vezette Nemzetbiztonsági Hivatalban (amely a kémelhárítással, alkotmányvédő tevékenységgel, valamint a terrorcselekmények felderítésével és elhárításával foglalkozik); a harmadik nagy „trafó” a Magyar Honvédség szintén különvált Biztonsági Szolgálata (régebbi közkeletű nevén a katonai elhárítás). A titkosszolgálatok által felderített vagy szervezett műveletekben közvetlenül személyi szabadságot ma már nem korlátozhatnak, de ha az szükséges, valamint hatósági eljárás megindításának szükségessége esetén, ezen a ponton kapcsolódik be az Országos Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Vizsgálati Osztálya. Ez az új ÁVO ... Szintén végez „feltranszformálást” is, nevezetesen a rendőrségi bűnüldöző munka során feltárt, fellelt, állambiztonságot érintő cselekményeket vonja vizsgálat alá. Az állam elleni bűnöket tehát az ÁVO vizsgálja — függetlenül attól, hogy a titkosszolgálattól avagy a rendőrségtől, esetleg állampolgári bejelentésből származik a cselekmény híre. Ennyi szervezettannal a struktúra érzékeltetésére és megértésére terheltem a T. Olvasót. Szorosan maradok azonban a civil társadalom és az „elefántfülek” kapcsolatánál, mert ezen az érintkezési ponton fog eldőlni, hogy valóban lesz-e a magyar társadalomnak az állampolgárokra nézve semleges, biztonságot nyújtó szolgáltató szervezete, avagy fennmarad a régi „feltétlen reflex”, s a titkosszolgálat valamenynyi állampolgárt — beleértve az államférfiakat is . . . — potenciálisan beszervezhető ügynöknek (netán ötödik hadoszlopnak) tekint, vagy valóban létrejöhet egy szelíd „államraison”, amely akkor támad, ha tényleg megsértik.. . Ez utóbbi volna a kívánatos. A civil ember a jövőben egyre kevésbé fogja elhinni az „államember” szájából hangzó frázist, hogy ti. „az állam én vagyok” ... Az állam — minél inkább azzá tesz- 35