Kapu, 1993. június-július (6. évfolyam, 6-7. szám)
DOKUMENTUM - Nyiry Ágnes: Petőfi igazsága II. 1849-ben elhurcolt hadifoglyok Szibériában
DOKUMENTUM KAPo kumentumokkal az MTA képviselőinek egyetlenre csappant érve, miszerint hiányoznak a történelmi bizonyítékok, még akkor is nevetségessé vált, ha az eddig összegyűjtött levéltári anyagot nem veszik figyelembe. A MEGAMORV Petőfi Bizottság közleménye szerint, történelmi kutatócsoportjuk Szibériából eddig mintegy 130 olyan dokumentumot hozott, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a '48-as szabadságharc leverése után az oroszok mintegy tizenötezer hadifoglyot hurcoltak el, akik között voltak magyarok, lengyelek, olaszok, csehek és románok. Ezek szerint a Habsburgok emberekkel fizették meg az orosz segítséget. Többek között ezt is eltitkolták a magyarság és a világ előtt. A MEGAMORV Petőfi Bizottság 1991. július 22-én kiadott tájékoztatójában azt ugyancsak megemlítik, hogy az oroszok a szabadságharc leverése után a hadifoglyokon kívül elhurcolták Kossuth Bem tábornokának hadianyagát és valamennyi felszerelését is. A tájékoztatóban közült, hogy a Bizottság birtokába került több olyan titkos levéltári dokumentum, amelynek széljegyzetein az MTA Petőfi-kutatóinak feljegyzései találhatók. Ők ennek ellenére tagadták, hogy látták a titkos anyagot, például Váradi Sternberg János már 1965- ben szignálta az ominózus iratokat. Elképzelhető, régen tudták, hogy Petőfi Szibériában élt, csak hallgattak róla? Titkos megállapodás A MEGAMORV Petőfi Bizottság közzétette még azt is, hogy tudomást szereztek olyan titkos megállapodásokat tartalmazó levéltári anyagokról, amelyek bizonyítják, hogy az MTA kérésére a magyar és a szovjet kormány megegyezett abban, hogy a világ közvéleménye előtt továbbra is eltitkolják a '48-as szabadságharcban résztvevők Szibériába való elhurcolását. A bizottság megbízásából Nehéz Mihály és Csank Csaba kutatók a szibériai levéltárakban az 1849 nyarán fogságba került, s a Bajkál tó vidékére elhurcolt magyar honvédekre vonatkozóan ugyancsak bőséges anyagot találtak. A történtek után Morvai az MTA igazgatójához írt egyik levelében újra felteszi a kérdést: ....miért nem derülhet ki az igazság ma, a demokráciában sem; kiknek és hány tudósnak a karrierje, egzisztenciája, állása vagy netán magas nyugdíja függ az igazságtól az MTA-n belül? Mi úgy véljük, hogy az elszámoltatáskor számot kell adni Harsányi, Bökönyi és Somogyi úrnak az általuk készített, érdekekhez fűződő szakvéleményekért.” Kiszely professzor szavaival élve: „Ha az MTA Petőfi Bizottsága biztos lenne abban, hogy akit a MEGAMORV Petőfi Bizottság megtalált nem Petőfi Sándor, akkor örömmel hozzájárulna ahhoz, hogy az amerikai szakemberek felnyissák a legvégső bizonyítékokat szolgáltató családi sírboltot, és ezzel a számára kínos ügy lezáródna. Nyilván azért húzzák az időt, hogy megússzák a dolgot, és kibújhassanak a felelősségrevonás alól. Erre azonban a legcsekélyebb esélye sincs, hiszen a világ élvonalbeli tudósgárdája által egyöntetűen megállapított vizsgálati eredmények, valamint a felgyorsult történelmi kutatások folytán előkerült meglepően nagy mennyiségű dokumentumok mindent bizonyítanak. A MEGAMORV Petőfi Bizottság vállalja a megmérettetést, de mindent tudományos módszerekkel, s nem egy hírnevében és tekintélyében egyesek által lejáratott intézmény képviselőinek állítólagos tekintélye miatt. Petőfi halálát senki sem bizonyította. A Habsburg-ház tudta, hogy Petőfi él! Ha bebizonyosodik száz százalékig, hogy Petőfi földi maradványaival azonos a barguzini lelet (ami véleményem szerint is bizonyos), akkor fejet kell hajtanunk a cár előtt, hogy a költőt nem adta ki a gyilkos Habsburgoknak. Az igazság kiderítése kötelesség a világirodalom egyik legnagyobb költőzsenijével, a lánglelkű hazafival - Petőfivel -, a magyar néppel, a magyar nemzettel szemben. Különösen kötelessége azoknak, akik a „legnagyobb magyar” - Széchenyi - által alapított Magyar Tudományos Akadémia kép- Petőfi Sándor