Kapu, 2001. június-július (14. évfolyam, 6-7. szám)

kedves olvasó! ...... ............... Mert a témák a mélyben, a lebujokban, vagy az exkluzív szórakozó­helyeken, vagy elit klubokban, vagy füstös csehókban, villalakásokban, vagy nyomortanyákon vannak, ahol nincs jelen a megrendelt fotós, aki másnap hírül adja, hogy libamájjal töltött szarvasgombát vacsoráltunk. Mert ha tehetséges és ügyes Frei Tamás, és ha lett volna vér a pucájá­ban, akkor találhatott volna valódi bérgyilkos-történetet is. Például azt, hogyan akarták lelőni Antall József miniszterelnököt egy várbeli ün­nepségen a Szent István szobornál. Bizony, bizony, ez egy nagyon iz­galmas téma. Jellemző, hogy a CIA tudott a készülő merényletről, és tá­jékoztatta az új magyar illetékesek szűk körét. Ugyanis egy külföldi ér­dekeltség zavargást, pánikot akart előidézni a friss demokráciánkban. Na és hogy védték ki? Mint egy akciófilmben. A CIA magyar szárma­zású munkatársai ideutaztak, és diszkréten segítettek. Érthető, hogy ná­lunk csak néhány ember tudott erről, mert a hatalomban még sok-sok régi érdek tündökölt (sajnos még ma is), s csak a merénylet előtti per­cekben sikerült likvidálni a külföldit. A legelképesztőbb fantáziája a va­lóságnak van. Ebből tényleg jó műsort lehetett volna csinálni, csak egy szépséghibája volt a dolognak, hogy a lelőtt merénylő nemigen tudott volna exkluzív interjút adni Frei Tamásnak. De azért utólag, feldolgoz­va is szenzációs lett volna ez a történet. Erről a valóságos históriáról ősszel jelenik meg egy dokumentumkönyv... majd olvassák el. Muszáj egy kis pihenőt tartsak, mert kiszikkadt az agyam ebben a hőségben, ebéd után folytatom. Talán nem volt elbűvölő amit eddig írtam, csak a Lovas-ügyön mor­fondírozva tálultak elém a gondolatok. Lovas Istvánt ismerem. Még a KAPU indításakor kerültünk kapcsolatba. A SZER-rel volt vitám, pontosabban két tábor nézeteltérését publikáltam. Az új politikai hely­zetben keresték saját lehetőségeiket, s miután magyarok dolgoztak a magyar adón, hát marakodtak. Például azon, hogy ki az ügynök. De már az urbánus­ népi viták csirái is felsejlettek. Mikor kimentem, vagy Lovasnál, vagy Hajnalnál aludtam. Egy alkalommal konstatáltam, hogy Lovas felesége elvitte a gyermekeket a bútorokkal együtt. Sem­mi különöset nem éreztem, mert nekem is volt egy pár viharos válá­som. Arról nem is beszélve, hogy különb történeteket is tudunk, és az értelmiség válása a legmocskosabb, és a leggusztustalanabb... Bolse­vik irányítású cégnek termeltük a pénzt, (a KAPU akkor 100 ezer pél­dányban jelent meg é s el akartam hagyni a kiadót. Ekkor ismertetett össze Lovas M. CS. úrral. Az Egyesült Államokban élő magyarral megkötöttem az üzletet, és átvittem az új céghez a folyóiratot. Előtte megnéztem M. CS. urat, így a környékbeli magyaroknál érdeklődtem, meg megnézettem néhány hivatalos kiadványt, melyekből bizonyságot szereztem M. CS. úr anyagi helyzetéről. Lovas István még hátra volt. Őt is csak egy-két éve ismertem. A KAPU-ban zajló SZER-vita kap­csán, az egyik ideológiai ellenfél (akiről tudtam, hogy beépített ügy­nök) beszámolt Lovas "bűnöző" múltjáról. (Érdekes, hogy most is ezt szedik elő érvek helyett.) Utánanéztem a dolgoknak. Akkor még min­den akta megvolt. Egyvalaki, aki még mindig él, de már nagyon öreg, segített nekem. Máig nem tudom, hogy bűntudatból, vagy törlesztésül az elkövetett bűnökért, de megszerzett nekem mindent, amit kértem. Erre a kapcsolatra azért is volt szükségem, mert akkoriban közöltem Farkas Vladimír volt ÁVH-s főnök visszaemlékezéseit, s néha néha kontrolláltam a meakulpázó, őszintének tűnő anyagokat. Szóval a pa­sasom előszedte Lovas dolgait. A korábbi években sok bűnügyi riport­­sorozatot írtam az Új Tükörben, úgyhogy volt rutinom­­ és ismeretsé­gem, így találtam meg az egyik ülnököt, aki megnyugtatott, hogy ez egy fentről presszionált és koncepcionált história, Lovas megfélemlí­tésére. Erre utaló belügyi iratok is voltak, de úgy látszik, ezt nem talál­ta meg Kenedi nevű történészünk, így az ügy nekem "tiszta" volt, és természetes. Én is átéltem ilyeneket. Volt olyan kihallgatásom, hogy a feleségemet is berendelték, és leültették a folyosón az ajtó elé, s azzal vádoltak éppen, hogy kiskorú lányokkal fajtalankodtam, és erőszakol­tam meg. Röhögtem rajtuk, erre fenyegetően mondták, hogy behívják a feleségemet. Mondtam, hogy hívják. De nem hívták. De ha aláírom a beszervezésemről a papírt, akkor elfelejtik az ügyet. Provokáltam, mert szerettem volna ha megütnek. De nem ütöttek. Másnapra is be­hívták a feleségemet a folyosóra, de feledékenyek voltak, és akkor meg a kiskorú fiúkról beszéltek nekem, és hogy behívják a felesége­met. Mondtam, hívják, de nem hívták, és nem is írtam alá semmit. Pe­dig többször elém tették. Fiárom, vagy négy nap múlva engedtek ki, s tulajdonképpen nem lett semmi bajom. Csak kirúgtak az állásomból és szilenciumra raktak. Majd Aczél elvtárs megengedte, hogy az Öntő című üzemi lapnál rójam soraimat. Ez egy természetes dolog volt a diktatúrában. Mást el sem várt volna tőlük az ember. Akkor ilyen vi­lág volt. Az útlevelemet is elvették. Nem úgy, mint néhány harcos el­lenzékinek. Négy évig még szocialista országba se mehettem.... Tehát meggyőződtem, hogy Lovas is tiszta, így ő a KAPU-t is kiadó cég munkatársa lett, és postáztuk a gyerektartást az Egyesült Államok­ban élő feleségnek. Ami jár, az jár. A volt nej persze azt hitte, hogy ki­tolásból kap annyi pénzt, s hogy hasson rám, elküldte a válóperes irat­másolatokat, még magyarra fordítva is egyes részeket, mint pl. megerő­szakolás. Abszolút hidegen hagyott, mert az én volt feleségeim ennél elképesztőbb dolgokat műveltek. Például az egyik úgy adta ide a gye­reket láthatásra, hogy elmeorvosi papírt kellett bemutassak neki, hogy normális vagyok. Volt, amelyik 27 helyre írt levelet, TV elnök, stb. A legkínosabb mégis az volt, mikor kémkedésért jelentettek fel. Akkor sem lepődtem meg, mert mint bírósági ügyekkel foglalkozó riporter en­nél vadabbakat is tapasztaltam. Különösen az értelmiségi válásoknál ahol a lakás volt a tét. Tehát Lovas feleségének eme fogása még a je­lentéktelenség fogalmát sem érte el nálam. Azonnal eldobtam. Meg sem mutattam Lovasnak. Viszont sohasem gondoltam, hogy egy nagy tudá­sú történészt ez érdekel. Kedves főszerkesztő kollegák! Érdekes dolog lenne nemdebár, ha leközölnénk vitapartnereink válóperes iratait. Gusztusos lenne. Például közölhetném az egyik ellenzéki személyiség volt feleségének beadványát arról, hogy a kedves férj ütötte rendszere­sen, és hogy arra kényszerítette, hogy tűrje, mikor a szájába vizel. Fuj! Mert ilyet is leírtak ám a budai úriasszonyok. Szerintem még egy bulvárlap sem közölné le. Ha az Élet és Irodalmat, vagy a Népszabad­ságot érdekli, megmondhatom, hogy mely válóperes anyagot keres­sék. Fene a gusztusukat! De azt is meg lehetne csinálni, hogy magán­­nyomozókat, informátorokat jól megfizetni, hogy kutakodjanak a cél­személyek magánügyei közt, intimitásokat szerezzenek be. Két hét alatt össze lehetne szedni szaftos történeteket. Mindenkivel történik olyasmi, amit mások előtt szégyell. A sajtó nem lehet ilyen aljas! Nem lehet ilyen becstelen! Isten nyu­gosztalja Sebők Ferencet, volt tévés kollegámat. Kiemelkedően mű­velt, okos ember volt, kellemes társasági lény, és a melegekre jellem­zően nagyon pletykás. Istenem mi mindent mesélt! És nem is sokat ha­zudott. Benne volt a budai úri életben - de nagyon! Otthonos volt Li­pótváros kényes köreiben is. Velem korrekten viselkedett, csak a szel­lemi barátságnál maradtunk, és vitt magával sokfelé. A bulikon ma­gyarázta, hogy ki kivel és hogy, meg mennyiért, és miért. Számomra kiváló anyaggyűjtés volt. Élmény egy dekadens világ ábrázolásához, amit a diktatúra bezártsága erjesztett. Nos nem bontom fel emlékem palackjait, még Kenedi úr kedvéért sem. Úgyhogy ne izguljon. De eb­ből már tudhatja, hogy igencsak mesélhetnék róla és barátainak múlt­járól, akik szintén voltak fiatalok, és szintén voltak sajátos erkölcseik, mert Budapest kicsi, de az ügy nagy és ott sok mindenki találkozhat egymással. A sajtónak,­­ha ad a színvonalára, és az erkölcsre­ nem ezekről kell tudósítania. Az újsághasábokon csak érvekkel szabad hadakozni, s nem becstelen, személyeskedő intimitásokkal. Ezt meg kellett volna tanulni az iskolában, vagy otthon, a szülői házban.

Next