Kapu, 2010. január (23. évfolyam, 1. szám)
I KAPUI Brády Zoltán főszerkesztő Gángoly Attila olvasószerkesztő és nyelvi lektor May Gábor művészeti vezető gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István nyugati szemmel: Hollai Hehs Ottó magyar múlt: Bakay Kornél egyetemes talányok: Grandpierre Attila sakkrejtvény: Solt Dezső, Zábó Gyula főmunkatársak: Borbély Zsolt Attila, Furkó Zoltán, Henkey Gyula, Nádor István könyvszerkesztő: Aniszi Kálmán kiadványmenedzser: Gáspár Dániel nyomás: Profilmax Nyomda Kft. 7400 Kaposvár, Jutai út 37. felelős vezető: Nagy László ügyvezető kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel: Brády Zoltán A kiadó és szerkesztőség címe: 1084 Budapest VIIl. kerület, Víg u. 18. (bejárat a Bérkocsis utca felől) tel: 303 0710 fax: 303 0711 Bankszámlaszámunk: 14100440-66722249-01000001 Volksbank Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Központi Hírlap Iroda, Budapest 1932 Előfizetési szándékát a hirlapelofizetes@posta.hu címen jelezheti. Zöldszám: 06 80 444 444 a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők issn 0238 888x e-mail: kapu@upcmail.hu a kertemben csak a fehér látszik. Azon meg nincs mit nézni. Hátsó verandám egy üvegkalitka. Benne pára és meleg rejtőzködik. Ott laknak az orchideáim. Színek, formák kavalkádja. Egy széket tettem középre, és szép lassú „körsvenk” bámulással csodáltam a pompát. Úgy döntöttem, hogy elmesélem nekik pénzkönyörgő kálváriánkat. Ugyanis több olvasónk is kérdezősködött, hogy milyen a koldulási technikám. Annyit elárulok, hogy nagyon naiv. Tavalyig úgy-ahogy megvoltunk hirdetőink által. Válságok voltak persze, de mindig megjelentünk, ha másképpen nem, akkor dupla számokba menekültünk. Előfizetőink, olvasóink hittek nekünk. A szerzők is, mert jajgatásom ellenére rendületlenül küldik ma is a kéziratokat. Terjesztőink még mindig többet kérnek, mint amennyit adhatunk. Most is ötszázzal kevesebb példányt nyomatunk... Pedig a www.kapu.ee -n teljes terjedelmében fönt a folyóiratunk. Megérkezett a gazdasági válság. Tavaly még 17 hirdetőnk volt. Most csak ez a pár darab. A magyar cégek sorban húzzák le a redőnyt. Kezdetben persze, hogy pályáztunk nagy pénzt kiosztó alapítványoknál. Bármilyen kormány volt hatalmon, sohasem kaptunk támogatást, így megtanultam, hogy a függetlenség nem egyenlő a párthűséggel. Az MDF- és a Fidesz-kormányzás alatt több megrendelést kaptunk, a közszolgálati televíziók vetítették filmjeinket. A „bolsevikok” visszatérte után a Duna TV és az MTV kapui bezárultak előttünk, s maradt a Hír és az ECHO TV. Ők meg keveset fizetnek. Akkor meg miből csináljunk filmet? Jut eszembe! A Horn-kormány alatt hirdetett nálunk a Szerencsejáték Rt. is. De mióta Feldmájer úr meg Székely Gábor került ott hatalomra, nekünk befellegzett. Minden jóban van valami rossz. A VIII. kerületi önkormányzatban megerősödött a jobboldal. KDNP-s lobbizással elköltözhettünk életveszélyes szerkesztőségi épületünkből. Egy szörnyen lerobbant raktárüregből több millió forintért egy szép redakciót alakítottunk ki. A KDNP-hez „közeli” Varga úr, építési vállalkozó lelkesített minket, hogy ingyen kitataroz. Sajnos, ez nem történt meg, de a fűtést megcsinálták, s ezért ki kellett fizetnünk 700.000 Ft-ot. Kockás papíron van meg a kifizetés, mert a számlát mai napig nem kaptuk meg, pedig Varga úr a Magyar Adófizetők Egyesületének alelnöke. Ez egy ilyen ország. Szegény titkárságvezetőnk ezt már nem bírta, és súlyos attak robbant az agyában. Még ma is ápolásra, gyógyszerezésre szorul. Egyik hirdetőnk a másik után csődbe zuhant. S ekkor egy utolsó nagy rohamra indultam vén fejjel, hogy ezt a kis folyóiratot megmentsem. A könyvkiadást és a filmkészítést is. Valamit csak letettünk az ország asztalára. Nem hagyhatom cserben szerzőinket, már csak azért sem, mert írásaikat másutt nem nagyon hozzák le. A KAPU egy eléggé egyedi szellemi műhely. 50-60 ezernyi olvasónkat sem szeretném elhagyni. Makovecz Imre sokkal „bennfentesebb”, mint én. Jó tanácsokat adott, hogy kiket keressek. Közben Kondor Kati barátommal is konzultáltam, s jó tippeket adott. Jelentkeztem Széles Gábornál. Szóba sem állt velem, pedig két-három évvel ezelőtt még szivaroztunk is együtt. Demján Sándor korrekt volt. Legalább harminc éve ismerjük egymást, még kártyáztunk is. Skálás korában első könyvkiadásomnál segített. Szemembe mondta, hogy úgy kiábrándult a magyar sajtóból, hogy megesküdött, egy fillért sem invesztál bele. De ettől még maradhatunk haverok, így is van, néha üzenünk egymásnak, váltunk egy pár sort. Korrekt pasas. Bejelentkeztem Kövér Lászlóhoz. A Fidesz egyik meghatározó embere. Végül is a jobboldal konzervatív lapja vagyunk. Jót beszélgettünk, hát igen, jó nagy párt lett a Fidesz. Ő nem tud segíteni, de tippeket és jó tanácsokat adott. Sikerült Balogh Gyula vállalkozóval is találkoznom. Konzervgyára van. Még „kisgazda” korából ismerem. Hamar dűlőre jutottunk. Segített. Egy nyomdaszámlánkat kiegyenlítette, és további támogatást is ígért, ha sikerül a vietnami projektje. Aztán szólt, hogy nem tud segíteni. Szótartó, megbízható ember - mert szólt. Sorolhatnék még embereket, például Schmidt Máriát, akik vissza sem hívtak. Ez a régi fideszeseknél divat, hogy beszélünk, meg üzen, hogy majd visszahív, majd visszahív, és nem hív vissza. Makovecz vakarta a fejét, mondta, hogy ne adjam föl, hívjam csak Zelniket. Találkoztam Zelnik úrral. Segítsége sokat ért, pedig egyik volt szerzőnk állandóan szabadkőművességgel vádolta. Cserébe még csak azt sem mondta, hogy rójam megérte. Közben lesújtott ránk az APEH. Meg kell mondjam, hogy jogosan. Hát miből fizessek? Inkasszóval dugaszolta el a Filmkapu és az alapítvány számláját, sőt, lefoglalta a kis Peugeot-nkat is. Ugrott a nullás adóigazolás, így tényleg nem tudunk pályázni. Megkerestem Stumpf István urat, volt kancelláriaminiszterünket is. Titokban arra gondoltam, hogy bevinném a Századvégbe a lapot, hisz már megöregedtem, s nekik átadom. Kiadósat beszélgettünk. Nincs pénzük. Szép irodaházuk rabjai, mert nagy a rezsi... s egyre kevesebb megrendeléshez és pénzhez jutnak. Még csak azt sem mondták, hogy de... talán, ám mégsem volt lehangoló a találkozásunk. Folytatás a 69. oldalon A KAPU XXIII. ÉVFOLYAM