Kapu, 2012. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)

KULTÚRA - Siklósi András: A hagyományt ápolni, a jó példát követni kell

it, alakját kitöröljük könyveinkből s a nemzet kollektív tudatából. Ma már 1000 %-os biztonsággal állíthatjuk, hogy Árpád népe nem ismeretlen, idegen területre érkezett hont foglalni, nem hazát szerezni jött ide, hanem hiteles tulajdonát, ősi birtokát vette el a beszivárgott gyülevész bitorlóktól. Hiszen leigázott, szorongattatásban élő vérei hívásának engedelmeskedett, amikor hosszú vándorlások után hazatért, és helyreállította, megerősítette a jogfolytonos magyar államot. Nem akarom Szent István és más vezetőink jelentőségét csökkenteni, tévedéseit, balfogásait felnagyítani, de határozottan kijelenthetem, hogy az árpádi mű tökéletessége vitathatatlan, s azóta sem termett az ő képességeit, messzi jövendőbe sugárzó erejét fölülmúló államférfi a Kárpátok tájain. Fölösleges bizonygatni, hogy Árpád alatt és előtt - a történelmi viharok s az időnkénti mélypontok ellenére - a magyarság fénykorát élte, azaz rendkívüli tekintélyű, legyőzhetetlen nemzet volt, mellyel egyetlen nép sem akasztott szívesen tengelyt. Dicső múltunk sok évezredes történetére az árpádi bejövetel tette föl a koronát. A magyar nyelven beszélő, magyar nevet viselő, magyar vezetés alatt álló nemzet ekkor egyesült itt élő testvéreivel, s ekkor vonta végleg fennhatósága alá a Kárpát-medencét, mint jövendő életterét és hazáját. Közös emlékezetünkben aligha létezhet ennél jelentősebb, sorsunkat döntőbben meghatározó cselekedet. A hon(vissza)foglalás vagy honalapítás nemzeti létünknek, megmaradásunknak és fejlődésünknek a fundamentumát és feltételeit jelenti. Vajon minek köszönhető, hogy egy évezredes folyamatos hanyatlás után ilyen siralmas, legyengült, végső fölszámolásra érett állapotba kerültünk? A számos ok közül ki kell emelnünk kettőt. Az egyik az, hogy a nyugati métely hatására szétrohadt a kipróbált magyar társadalmi szerkezet, felborult az ősi törvény- és szokásrendszer. A másik, hogy egy elferdített vallást kényszerítettek ránk (az eredeti jézusi tanítások helyett a Saul rabbi-féle judeo-krisztianizmust!), ugyanakkor tönkrezúzták hagyományainkat, rovásírásunkat, írmagostul kiirtották táltos hitünket, sőt, a régen átvett valódi kereszténységet is kiégették agyunkból. E két ok miatt a magyarság elbizonytalanodott, testébe idegenek ékelődtek, szilárd egysége és küldetéstudata szükségszerűen megbomlott, de megrendült a természettel s a fenti világgal való szerves összhangja is. Ellenségeink célratörő aknamunkája, pusztításai nyomán a szeretet virágzó népe, a tudás s az égi fény ragyogó nemzete lassan elszürkült, megmérgeződött és szakadékba süllyedt. A későbbiek során is akadtak kiváló vezérei, jelentős egyéniségei, voltak még káprázatos fellángolásai, legendás csatái, de soha nem bírt már tartósan felkapaszkodni az árpádi szintre. A XX. század borzalmai (a két világháború, Trianon, az 1919-es s az 1945 utáni cinbolsevizmus, valamint a jelenlegi sátáni globalizmus) aztán megpecsételték sorsát: lebunkózták, sárba taposták, bilincsbe verték, szétvagdosták, s a szüntelen genocídium, a kegyetlen szellemi és fizikai terror nyomán egészséges ösztöne, immunrendszere, hite is elvásott, s immár a halál torkába szédült. Derék eleink nem valamiféle lusta nomádok vagy barbár rablóhordák voltak, hanem minden foglalkozást és mesterséget magas színvonalon űztek (a földműveléstől az iparig), sőt e tudásra önzetlenül megtanították közeli és távoli szomszédaikat is. Bizony, a nyomorultnak, nihilistának és brutálisnak bélyegzett magyarság fényévekkel fölötte állt irigy és korlátolt ellenségeinek, mind munkakultúrában, mind szellemiművészeti és erkölcsi-vallási téren. A mai átlag magyar igényei szerények és megvalósíthatók. Nem ködös ábrándokat, nem délibábokat hajszol, s a földön jár, nem a fellegekben. Emberibb körülményeket, értelmes munkát, esélyegyenlőséget, közteherviselést, törvényes rendet és létbiztonságot, igazságos társadalmat és tiszta közéletet, családvédelmet és nemzeti összetartást, szabadságot és függetlenséget, békésebb jelent és boldogabb jövőt óhajt magának s utódainak. Ám azt tapasztalja, hogy az évtizedek óta rákalapált utópisztikus politikaigazdasági-kulturális „modellek” jármában sínylődve egyre távolabb kerül önnön eszményeitől és hagyományaitól. Azt érzékeli, hogy az elérhető elérhetetlenné válik. Nyilvánvaló tehát, hogy egy rendszerváltás (és államformaváltás) csak akkor lehet eredményes, ha a vezérkar letér az eddigi tévutakról, ha radikálisan szakít a mások által előírt szabályokkal, s minden téren a magyar érdekeket képviseli. Fel kell építenünk egy hierarchikus, tekintélyelvű társadalmat, melynek élén lehetőleg egy Árpád véréből (a Turul-nemzetségből) származó szakrális király vagy fejedelem áll (idegenek kizárva!), aki felelősen irányítja és önzetlenül szolgálja népét. Helyre kell állítani a Vérszerződés eszmeiségén alapuló ősi alkotmányosságunkat s a Szent Korona legfőbb közjogi méltóságát! A fajvédő nacionalizmus alapján vissza kell adni a nemzet önbecsülését, küldetéstudatát, területi és szellemi-kulturális egységét. Száműzni kell az ateizmust, a marxista materializmust, a libertinus kozmopolitizmust, az anarchikus demokráciát s minden „másságos” elvet és gyakorlatot. Mert ezek végrehajtása után a többi már gyerekjáték, míg nélkülük dögkútba, kaszásverembe zuhanunk. Számot kell vetnünk múltunkkal, hogy felépíthessük jövőnket. A hazugság mocskától megtisztított történelmi igazságot, hajdani dicsőségünket nem csupán önmagáért kell feltárnunk és nyilvánosságra hoznunk, hanem azért is, hogy kapaszkodót leljünk, s példát, energiát meríthessünk belőle az előttünk tornyosuló feladatok megoldásához. Meg azért is, mert a rabság sivár napjaiban is édes a daliás időkre visszatekinteni. Itt minden elhagyatott rom, minden talpalatnyi föld nagy idők tanúja. Mi, kései utódok valamennyien felelősek vagyunk azért a mérhetetlen közönyért, tékozlásért, azért a szellemi és fizikai pusztulásért, ami egész hazánkat jellemzi. Bolygónk bármely nemzete büszke lenne, ha ilyen ősi történelemmel és kultúrával rendelkezne. Ám mi ahelyett, hogy a nagyvilág tudomására hoznánk, hogy kik vagyunk, milyen tagadhatatlan jogunk van a teljes Kárpát-medencére, inkább lehajtott fejjel, beteg testtel és torz lelkülettel bolyongunk a porló kövek között. Más népek nem létező históriát, meséket, mítoszokat gyártanak maguknak; mi valódi múltunkat, páratlan nagyságunkat, értékeinket félve eltagadjuk, sőt, tárgyilagos számbavételét is megakadályozzuk. Szomorú dolgok ezek, torkunkat keserűség fojtogatja. Vajon miért, s mert pont nálunk van így mindez, vajon így kell-e lennie? Nem, mindez nem véletlen, nem a dolgok rendjéből fakad. Hosszú évszázadok ellenséges szándékai, a pángermán, pánszláv s főként a cionista törekvések okozták azt a romlást, ami éppúgy megnyilvánul történetírásunkban, mint egész nemzeti kultúránkban vagy bennünk, magunkban. Gőgös és idegen királyok, önző főurak, pöffeszkedő egyházi méltóságok, áruló V VJ VI KAPU XXV. ÉVFOLYAM