Kapu, 2012. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)

KULTÚRA - Siklósi András: A hagyományt ápolni, a jó példát követni kell

it, alakját kitöröljük könyveinkből s a nemzet kollektív tudatából. Ma már 1000 %-os biztonsággal állíthatjuk, hogy Árpád népe nem ismeretlen, ide­­gen területre érkezett hont foglalni, nem hazát szerezni jött ide, hanem hite­les tulajdonát, ősi birtokát vette el a beszivárgott gyülevész bitorlóktól. Hiszen leigázott, szorongattatásban élő vérei hívásának engedelmeskedett, ami­kor hosszú vándorlások után hazatért, és helyreállította, megerősítette a jogfoly­tonos magyar államot. Nem akarom Szent István és más vezetőink jelentő­ségét csökkenteni, tévedéseit, balfogá­sait felnagyítani, de határozottan kije­lenthetem, hogy az árpádi mű tökéle­tessége vitathatatlan, s azóta sem ter­mett az ő képességeit, messzi jövendőbe sugárzó erejét fölülmúló államférfi a Kárpátok tájain. Fölösleges bizonygatni, hogy Árpád alatt és előtt - a történelmi viharok s az időnkénti mélypontok ellenére - a magyarság fénykorát élte, azaz rendkí­vüli tekintélyű, legyőzhetetlen nemzet volt, mellyel egyetlen nép sem akasztott szívesen tengelyt. Dicső múltunk sok évezredes történetére az árpádi bejöve­tel tette föl a koronát. A magyar nyel­ven beszélő, magyar nevet viselő, magyar vezetés alatt álló nemzet ekkor egyesült itt élő testvéreivel, s ekkor vonta végleg fennhatósága alá a Kárpát-medencét, mint jövendő élette­rét és hazáját. Közös emlékezetünkben aligha létezhet ennél jelentősebb, sor­sunkat döntőbben meghatározó cseleke­det. A hon(vissza)foglalás vagy honala­pítás nemzeti létünknek, megmaradá­sunknak és fejlődésünknek a funda­mentumát és feltételeit jelenti. Vajon minek köszönhető, hogy egy évezredes folyamatos hanyatlás után ilyen siralmas, legyengült, végső fölszá­molásra érett állapotba kerültünk? A számos ok közül ki kell emelnünk ket­tőt. Az egyik az, hogy a nyugati métely hatására szétrohadt a kipróbált magyar társadalmi szerkezet, felborult az ősi törvény- és szokásrendszer. A másik, hogy egy elferdített vallást kényszerí­tettek ránk (az eredeti jézusi tanítások helyett a Saul rabbi-féle judeo-krisztia­­nizmust!), ugyanakkor tönkrezúzták hagyományainkat, rovásírásunkat, írmagostul kiirtották táltos­ hitünket, sőt, a régen átvett valódi kereszténysé­get is kiégették agyunkból. E két ok miatt a magyarság elbizonytalanodott, testébe idegenek ékelődtek, szilárd egy­sége és küldetéstudata szükségszerűen megbomlott, de megrendült a termé­szettel s a fenti világgal való szerves összhangja is. Ellenségeink célratörő aknamunkája, pusztításai nyomán a sze­retet virágzó népe, a tudás s az égi fény ragyogó nemzete lassan elszürkült, meg­­mérgeződött és szakadékba süllyedt. A későbbiek során is akadtak kiváló vezé­rei, jelentős egyéniségei, voltak még káprázatos fellángolásai, legendás csatái, de soha nem bírt már tartósan felka­paszkodni az árpádi szintre. A XX. szá­zad borzalmai (a két világháború, Trianon, az 1919-es s az 1945 utáni cin­­bolsevizmus, valamint a jelenlegi sátáni globalizmus) aztán megpecsételték sor­sát: lebunkózták, sárba taposták, bilincs­be verték, szétvagdosták, s a szüntelen genocídium, a kegyetlen szellemi és fizi­kai terror nyomán egészséges ösztöne, immunrendszere, hite is elvásott, s immár a halál torkába szédült. Derék eleink nem valamiféle lusta nomádok vagy barbár rablóhordák vol­tak, hanem minden foglalkozást és mesterséget magas színvonalon űztek (a földműveléstől az iparig), sőt e tudás­ra önzetlenül megtanították közeli és távoli szomszédaikat is. Bizony, a nyo­morultnak, nihilistának és brutálisnak bélyegzett magyarság fényévekkel fölöt­te állt irigy és korlátolt ellenségeinek, mind munkakultúrában, mind szellemi­művészeti és erkölcsi-vallási téren. A mai átlag­ magyar igényei szerények és megvalósíthatók. Nem ködös ábrándo­kat, nem délibábokat hajszol, s a földön jár, nem a fellegekben. Emberibb körül­ményeket, értelmes munkát, esély­­egyenlőséget, közteherviselést, törvé­nyes rendet és létbiztonságot, igazságos társadalmat és tiszta közéletet, családvé­delmet és nemzeti összetartást, szabadsá­got és függetlenséget, békésebb jelent és boldogabb jövőt óhajt magának s utóda­inak. Ám azt tapasztalja, hogy az évtize­dek óta rákalapált utópisztikus politikai­­gazdasági-kulturális „modellek” jármá­ban sínylődve egyre távolabb kerül önnön eszményeitől és hagyományaitól. Azt érzékeli, hogy az elérhető elérhetet­lenné válik. Nyilvánvaló tehát, hogy egy rendszer­­váltás (és államformaváltás) csak akkor lehet eredményes, ha a vezérkar letér az eddigi tévutakról, ha radikálisan szakít a mások által előírt szabályokkal, s min­den téren a magyar érdekeket képviseli. Fel kell építenünk egy hierarchikus, tekintélyelvű társadalmat, melynek élén lehetőleg egy Árpád véréből (a Turul-nemzetségből) származó szakrális király vagy fejedelem áll (idegenek kizárva!), aki felelősen irányítja és önzetlenül szolgálja népét. Helyre kell állítani a Vérszerződés eszmeiségén ala­puló ősi alkotmányosságunkat s a Szent Korona legfőbb közjogi méltóságát! A fajvédő nacionalizmus alapján vissza kell adni a nemzet önbecsülését, külde­téstudatát, területi és szellemi-kulturális egységét. Száműzni kell az ateizmust, a marxista materializmust, a libertinus kozmopolitizmust, az anarchikus demokráciát s minden „másságos” elvet és gyakorlatot. Mert ezek végrehajtása után a többi már gyerekjáték, míg nél­külük dögkútba, kaszásverembe zuha­nunk. Számot kell vetnünk múltunkkal, hogy felépíthessük jövőnket. A hazug­ság mocskától megtisztított történelmi igazságot, hajdani dicsőségünket nem csupán önmagáért kell feltárnunk és nyilvánosságra hoznunk, hanem azért is, hogy kapaszkodót leljünk, s példát, energiát meríthessünk belőle az előt­tünk tornyosuló feladatok megoldásá­hoz. Meg azért is, mert a rabság sivár napjaiban is édes a daliás időkre vissza­tekinteni. Itt minden elhagyatott rom, minden talpalatnyi föld nagy idők tanú­ja. Mi, kései utódok valamennyien fele­lősek vagyunk azért a mérhetetlen közö­nyért, tékozlásért, azért a szellemi és fizi­kai pusztulásért, ami egész hazánkat jel­lemzi. Bolygónk bármely nemzete büszke lenne, ha ilyen ősi történelem­mel és kultúrával rendelkezne. Ám mi ahelyett, hogy a nagyvilág tudomására hoznánk, hogy kik vagyunk, milyen tagadhatatlan jogunk van a teljes Kárpát-medencére, inkább lehajtott fej­jel, beteg testtel és torz lelkülettel bolyongunk a porló kövek között. Más népek nem létező históriát, meséket, mítoszokat gyártanak maguknak; mi valódi múltunkat, páratlan nagyságun­kat, értékeinket félve eltagadjuk, sőt, tárgyilagos számbavételét is megakadá­lyozzuk. Szomorú dolgok ezek, torkun­kat keserűség fojtogatja. Vajon miért, s mert pont nálunk van így mindez, vajon így kell-e lennie? Nem, mindez nem véletlen, nem a dolgok rendjéből fakad. Hosszú évszázadok ellenséges szándé­kai, a pángermán, pánszláv s főként a cionista törekvések okozták azt a rom­lást, ami éppúgy megnyilvánul történet­­írásunkban, mint egész nemzeti kultúr­ánkban vagy bennünk, magunkban. Gőgös és idegen királyok, önző főurak, pöffeszkedő egyházi méltóságok, áruló V VJ VI KAPU XXV. ÉVFOLYAM

Next