Kárpátmedence, 1942 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1942-07-01 / 7. szám
Július KÖNYVISMERTETÉS 445 kolóniák, ahol senki sem tud románul. Giocan I. N. román író a román megyei katolikusokról írt monográfiában megállapítja, hogy az ottani katolikus magyarok mind magyarul beszélnek. Általában Romániában mindenki tudja, hogy a moldvai katolikusok mind magyarok és vallásukat magyar vallásnak nevezik. Az 1930-as statisztika szerint Moldvában 110.000 katolikus élt, ezeknek száma azóta 125.000-re növekedhetett. A Kölnische Zeitung 1940-ben írta, hogy-Romániában 250.000 magyar él. Ezeknek nagyobb része Moldva területén. Már a XVIII. század végén megejtett népszámlálás megállapította, hogy Nyugat-Moldva lakosainak fele sem volt román és, hogy a magyarok száma 30.000 volt. Másfél század alatt a lélekszám a természetes szaporodássl 300.000-re kellett volna, hogy emelkedjék, de mintegy 170.000 magyar beleolvadt a román néptengerbe, bár nagyobb részük nem adta fel magyar öntudatát, így még remény van, hogy visszatérhetnek a magyar népi egység kötelékébe. A szerző szerint Moldva területén óriási vérveszteség érte a magyarságot, mert az idők folyamán a magyarság testéből 700—800.000 lélek szakadt ki és olvadt be az idegenbe. A siculucidium után sok székely költözött át Moldvába és már előzőleg is Nyugat- Moldva egy harmad része magyar volt. A mohácsi vész után sok magyar pusztult el, Bandini bosnyák származású moldvai püspök feljegyzései szerint városok és falvak néptelenedtek el. Az oláh fejedelmek török szolgálatba állottak és ők képezték a martalóc csapatok zömét is, az Európa ellen indított hadjáratok alkalmával. Ekkor már nem volt szükségük a magyarokra, akik a mohácsi vész előtt legtöbb és legjobb katonát adtak nekik. A moldvai magyarság a múlt század közepétől napjainkig román elnyomás alatt állott, bár Erdélyben a románok a magyar vendégszeretet következtében polgárjogot nyertek. A moldvai magyaroknak nincs magyar iskolájuk, de még a magyar nyelvet sem tanulhatják és a közigazgatási nyelv is román. A szemináriumok papnövendékei között magyarérzésű nincs és szándékosan úgy nevelik a jövendő papokat, hogy azok a románosítás előharcosai legyenek. A magyar párt Moldvában sohasem szervezkedhetett és még a néprajzi kutatókat is kiutasították, ha az erdélyi, vagy magyarországi volt. Az Erdélyben tanult moldvai magyar gyermekek sem térhettek vissza hazájukba. A moldvai magyarok azonban minden üldözés ellenére magyarnak érzik magukat és a román kormány minden erőlködése dacára is magyar érzésűek. Hiába történt a statisztikai adatok meghamisítása, hiába nem engedélyezik az iskolákat, hiába tiltják a magyar éneket és imádságot a templomokban, hiába üldözik a magyar beszédet, a moldvai magyarok nem rendülnek meg. Ezeknek a magyaroknak legnagyobb része leszármazottai azoknak, akik a Szeret, Szucsava, Moldva, Beszterce, Tatáros és Putna völgykatlanaiba a honfoglalás alkalmával letelepedtek. A veszedelmek elől megvédte őket a Szeret és Prod közötti félkör alakú hegyláncolat, amely Nyugat-Moldva területét a Kárpát-medence részévé teszi. Ezen a területen sok a magyar helységnév, amelyet még a románok is használnak. Háromszáz tiszta magyar név megfelelője megtalálható akár a legnyugatibb magyar területeken is. A szerző a mű végén bizonyságot tesz arról, hogy a moldvai magyarok soha nem felejtették el a magyar hazát és ennek ékes tanulságául ezt a szép népdalt hozza fel: »Halljuk, még áll Magyarország, Istenem, bár te is megáldd ! Hogy rajtunk könyörüljenek. Elveszni ne engedjenek !«