Kárpátalja, 1991 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1991-06-15 / 11. szám

KÁRPÁTALJA Maradt, hogy ne legyen viszály... - beszélgetés Dalmay Árpáddal, a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnökével -Sokak némi meglepetéssel fogadták azt a hírt, hogy lemondtál a beregszászi járási tanácsban betöltött elnökhelyettesi posztodról - Igen lemondtam, mert a tanácsi törvény nem teszi lehetővé, hogy tanácsi vezető társadalmi szervezet élén álljon. - Mi motiválta elhatározásodat azon túl, hogy ez a tiltás nem teszi lehetővé a két funkció viselé­sét? Elvben fordítva is dönthettél volna... - A választás lehetősége adott volt , először a tanácsi állást próbáltam választani. Abból a meg­gondolásból, hogy talán úgy többet segíthetek az itt élő magyarságnak. Viszont menet közben meg­indult egy egészségtelen harc a hatalomért... - Már itt helyben? - Igen, a járásban, a KMKSZ-en belül. Oly­annyira, hogy egyik igen tisztelt aktivistánk ellát, akit az elnökségünk javasolt, lejáratási hadjárat in­dult - Szólnál erről kicsit konkrétabban? - Inkább nem, mert egy nagyon hasznos tagról van szó... s egyébként is, itt mindenki tudja a rész­leteket Mindezért úgy döntöttem, nem engedem meg, hogy kettészakadjon a KMKSZ a járásban, s maradok. - Köztudott, hogy a beregszászi a legnépesebb középszintű szervezete a KMKSZ-nek. Értem, leg­alábbis az általad elmondottakból is kiérzem az aggályaidat, a félelmeidet. De van-e arra valami­lyen biztosíték, hogy elöntésed után a beregszászi szervezet tud majd úgy működni, mint eddig vagy esetleg még jobban? S ehhez kapcsolódóan: ho­gyan képzeled el a magad jövőjét - esetleg fizetett funkcionáriusként?­­ Alapvető cél, hogy a KMKSZ sokkal szerve­zettebb legyen a beregszászi járásban - most nem beszélek az egészről, mert abban én kevésbé va­gyéi illetékes - mint eddig volt Példásan szeret­nénk megszervezni a járásban a KMKSZ-életet Rengeteg a teendőnk, sok feladat vár ránk. Hogy lesz e fizetett állás? Hát nyilvánvalóan lesz, mert valamiből nekem is meg kell élnem. Volt egy előzetes döntés a közgyűlésünkön, hogy ha a KMKSZ járási elnökének tisztségét vállal­nám, akkor a választmány megszavaz nekem a korábbi fizetésemnek megfelelő összegű fize­tést.­­ Korábban Fodó Sándor, a KMKSZ elnöke egy nekem adott interjúben kifejtette, hogy eleve egy fizetett stáb kialakítását tartja célszerűnek, mi­vel ez szükséges a szövetség működőképességéhez. Gondolom ebbe az elképzelésbe a te fizetett állá­sod is belefér. Mi a véleményed egy ilyen vezetői csoport kialakításáról? - Teljes mértékben egyetértek ezzel az elképze­léssel. Ma már hál’ Istennek a KMKSZ annyira erős és népes szervezet, hogy társadalmi munká­ban képtelenség irányítani a tevékenységét Az én lemondásomnak is az volt az egyik motivációja, hogy egyszerűen képtelen voltam két olyan funk­ciót betölteni, melyek mindegyike egész embert követel.­­ Ne válaszolj rá ha kellemetlen, viszont én a kérdést szeretném feltenni: te tanácsi elnökhelyet­tesként a járás közvetlen felső vezetéséhez tartoz­tál Lemondásod nem jelenti-e azt, hogy a vezetés kissé konzervatívabbá válik? - Nem hiszem, hiszen az utódomat éppen a KMKSZ javasolta. Az ülésszakon Papp Józsefet választották meg, aki teljes mértékben támogatja a KMKSZ-t, ő maga is tagja szövetségünknek, a já­rási tanács KMKSZ-frakciójának egyik vezetője. Úgy érzem, személyében megfelelő ember került arra a helyre. - Döntésedben befolyásolt-e az, hogy az appa­rátus a tanácson belül nem engedett neked olyan teret, amilyet te előzetesen elvártál? - Hát, esetleg a tudatalattiban benne volt, de nem ez volt a döntő. S talán a KMKSZ-nél többet tudok használni, ez a munka, úgy érzem, az erőm­­höz mért, a tanácsi munka kicsit meghaladta felké­szültségemet és erőmet - Mint a KMKSZ járási elnökének milyen táv­lati terveid, elképzeléseid vannak? - Szervezetileg meg kell erősíteni a KMKSZ-t Meg kell erősíteni pénzügyileg is. Tovább folytat­juk azt a munkát, melyet eddig is eredménnyel vé­geztünk - itt a hagyományőrzésre, a magyarságtudat ébrentartására gondolok -, de megpróbálunk a po­litikai, társadalmi életben is a súlyunknak megfe­lelő szerepet játszani. Hangoztatott célunk valamilyen magyar autonóm formáció létrehozása Beregszász központtal. Horváth Sándor A város történelmi neve- a -f ' I nek visszaállításáról rende-­ vuu rntS­nt:in UUU KI tett emlékezetes beregszászi népszavazás köve jókora csobbanással zuhant közéle­tünk állóvizébe. Akik távo­labb álltak a parttól, akkor ta­lán fel sem fogták, mi is tör­tént valójában. Csak később, a hullámok láttán kezd­ték komolyan venni a dolgot, s kijózanítani az öröm­mámorban úszó beregszásziakat: nem eszik a kását olyan forrón! Mert ugye a népszavazás nem is volt népszavazás, legfeljebb ha közvélemény-kutatás, meg aztán az eredményt még jóvá kell hagyatni a városi tanáccsal, a járási tanáccsal, a területi ta­náccsal, a Legfelsőbb Tanáccsal... S amíg a végére érnek, biztosan közbe jön valami. Hiába bizonygat­ták a város és a járás vezetői, hogy az új tanácsi tör­vény értelmében csakis a járási tanács hatáskörébe tartoznak a hasonló kérdések, „odafönt” erre csak mosolyogtak: tessék szépen felterjeszteni a dolgot jóváhagyásra a környező magyar falvak visszaállí­­tandó történelmi neveivel együtt. Hónapok óta húzódik az ügy, gyors végkifejletre azonban még ma sem számíthatunk. Jó alkalomnak látszott tehát a vitás kérdések tisztázására a területi tanács nemzetiségi munkabizottságának legutóbbi ülése, mely a kárpátaljai helységnevek megváltozta­tásával foglalkozott. Ivan Hricak, a bizottság elnöke emlékezteten rá, mennyire bonyolult, sőt kényes té­mához nyúltak a képviselők, amikor egyes települé­sek történelmi nevének visszaállítását kezdemé­nyezték, hiszen a tanács legutóbbi ülésszakát is kénytelenek voltak elnapolni a konszenzus hiánya, a nézetek eltérő volta mian. A napirendi kérdés előa­dójaként Jurij­­Jorobec, a területi tanács elnökhelyet­tese ön folytatta a vitát, ahol a beregszásziakkal már többször abbahagyták. Elismerte, hogy az új tanácsi törvény valóban a beregszásziak oldalán áll, ő azon­ban az ukrán alkotmányra hivatkozott, amely a Leg­felsőbb Tanács elnökségének hatáskörébe utalja a helységnevek megváltoztatását. Vagyis mindenki­nek igaza van, de ha a törvény nincs összhangban az alkotmánnyal, akkor az utóbbi az erősebb. Ivan Hri­cak ehhez még hozzátette: jobb lett volna, ha Bereg­szászban nem kapkodják el azt a népszavazást, ha­nem tanácskoztak volna előtte az okosabbakkal. Ak­kor most senkinek sem kellene szégyenkezni a vá­lasztók előtt... Nemcsak Beregszász nevéről folyt persze a vita, sőt nem is kizárólag a magyar településekről. Mint Jurij Varobec elmondta, az ukrán helységek nevei közül szintén sok szorul korrigálásra, mert a háború után az új vezetés nyakló nélkül változtatta meg a falvak neveit. Nincs más hátra, ismét felül kell vizs­gálni valamennyit, s most már minden érdekelt fél bevonásával, minden lényeges szempont figyelem­­bevételével olyan döntést kell hozni, mely évszáza­dokig megállja majd a helyét. A feladat látszólag egyszerű: létre kell hozni egy szakmai és érdekkép­viseleti bizottságot, mely összeállítja a településne­vek jegyzékét, s azt jóvá kell hagyatni a Legfelsőbb Tanáccsal. A „látszólag” szót nem véletlenül hangsúlyoztam. A bizottságot ugyanis valóban nem nehéz megalakí­tani, de hogy annak tagjai könnyen közös nevezőre jutnak majd, abban engedtessék meg kételkednem. Már a területi tanács képviselői bizottsága, illetve a bizottság ülésére meghívottak sem tudtak közös ál­láspontot kialakítani a helységnévhasználat elvi kérdéseiben. Sőt! Lehet, hogy a jelenlévők közül némelyek megsértődnek ezért, de ki kell monda­nom: nem is akartak. És ezt jóindulatuk gyakori hangoztatásával sem sikerült leplezniük. Ott fe­küdt ugyanis mindenki előtt annak a tanácskozás­nak az állásfoglalása, amelyet a KMKSZ, az ung­vári Hungarológiai Központ és a budapesti Ma­gyarságkutató Intézet rendezett nemrég ugyaner­ről a kérdésről, érdemben azonban senki sem szólt hozzá az abban lefektetett elvekhez. Talán csak Pav­­lo Csucska professzor volt az, aki véleményt mondott róla, jó alapnak nevezve a további mun­kához. Ő is megkerülte azonban a lényeget, s inkább formai, terminológiai, szervezési kér­désekkel hozakodott elő. A helyzetet tovább nehezíti, hogy nemcsak a ta­nácsi törvény és az alkotmány mond ellent egymás­nak, hanem az ukrán nyelvtörvény is ellentétben áll azzal az elképzeléssel, amely egyetlen megoldást je­lenthetne problémáinkra. A bizottsági ülés résztve­vői hajlandók lennének elfogadni az említett nem­zetközi tanácskozás állásfoglalását a többnyelvű párhuzamos névhasználatról, ha erre a törvény lehe­tőséget adna. De nem ad, és ez okozza a legtöbb fej­fájást a beregszásziaknak is, mert ha két hivatalos neve is lehetne városuknak, akkor ők sem tiltakoz­nának a Beregovo (mint második hivatalos név) el­len. Amíg viszont csak egy lehet, addig ragaszkod­nak a lakosság által megszavazott „Beregszász”­­hoz. A legérdekesebb az egészben az, hogy miköz­ben a KMKSZ ádáz küzdelmet vív a hatóságokkal a kétnyelvű névhasználatért, s azok makacsul ta­gadják annak lehetőségét (a törvényre hivatkoz­va), addig­­ zavartalanul él a kétnyelvű névhasz­nálat! Hiszen jelenleg valamennyi településnek két hivatalos neve van: egy orosz és egy ukrán! Akkor miért ne lehetne magyar is? A válasz ilyen­kor kimerítő és lényegre törő: „Az egészen más!” Szóval ettől a bizottsági üléstől nem sokkal let­tünk okosabbak. Majd összeülnek a szakemberek, javaslatot tesznek, azt a területi tanács elfogadja (ha elfogadja), a Legfelsőbb Tanács jóváhagyja, lesz egy ukrán-orosz-magyar-román-szlovák-német nyelvű helységnévjegyzékünk, és boldogan élünk, mint a mesében. Ha kibújuk várni, és közben meg nem halunk. - moór - Beregszász VAGY Beregovo? - Beregszász ÉS Beregovo! 10

Next