Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1993-01-28 / 1. szám

5 Horváth Sándor Az én konkrét elképzelésem az, hogy azokról a fiatalokról, akiket azzal a vád­dal ítéltek el, hogy 1956-ban szovjet­ellenes röplapokat terjesztettek, egy rövid riportkönyvet írjak. Első riportala­nyom ILLÉS JÓZSEF volt. H.S. - Talán azzal kezdeném, hogy a Nagy­szőlőst 3. Sz. Középiskolában kezdtem ta­nulni 1954-ben. Ez volt az első magyar tannyelvű iskola a szőlősi járásban. Ide a környékről az értelmesebb gyerekeket vették fel. A 3. sz. iskola elég magas szin­ten képezte a tanulókat. 1955-ben, amikor már második éve tanultunk, fiatalok szer­vezkedni kezdtünk, ilyen, talán gyerek­­ségnek nevezném, ne vegye komolytalannak, de tényleg így volt és 1956-ban, amikor az orosz tankok vonul­tak át Nagyszőlősön, ez azt hiszem októ­ber 23-24. volt, erre ébredtünk fel, s kérdezték az emberek egymástól, mi ez? Valami játék, valami gyakorlat, vagy mi? Igen felbuzdultunk, rettenetesen felbőszí­tett, hogy az orosz tankok most a magyar emberek, a magyar nép ellen mennek. Hát azt mondanám, hogy nem gondoltunk mi semmire, csak rettenetesen bőszített a do­log, hogy mi keresnivalójuk van azoknak ott már másodszor. Már arra gondolok, amikor az oroszok 1849-ben leverték a magyar szabadságharcot. Hát ismét... És akkor Varga János cimborámmal azt be­széltük meg, hogy „nézd, valamit te­gyünk”. Legalább röplapokkal tiltakozzunk, hívjuk fel az emberek fi­gyelmét. Az első röplapok persze kezdet­legesek voltak, kézzel írottak. Hát ez... Ma már kicsit másképp csinálnám, telje­sen másképp hangzana is, akkor azt írtuk, hogy az orosz tetvek szívják a magyar vért, testvéreink vérét. Ma már egy kicsit restellem is, a tárgyaláson azt kérdezték tőlünk, hogy mi a különbség a magyar és az orosz tetű közt. Hát akkor nem tudtunk rá magyarázatot adni még, szóval hát.. A tetű szó alatt azt értettük, hogy egy másik nemzet katonáit küldik, hogy élősködje­­nek... Na szóval akkor ez a folyamat elin­dult. Hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, s akkor ezt még nem volt szabad hallgatni, s röplapokon terjesztettük tovább a híre­ket. S akkor ez elcsendesült, s úgy folyta­tódott, hogy 1957 márciusában újrakezdtük. De akkor már a röplapokat gumiklisével készítettük. Az is kezdetle­ges volt, mert először a betűket ki kellett vágni zsilettel, minden betűt külön felra­gasztottunk, s így csináltuk a lapokat, s ezeket a piactéren, csütörtöki napokon, mert akkor volt a vasár­nap, akkor gyűlt össze a legtöbb ember, kiragasztottuk és szétszórtuk. A hatóság nem tudta elkép­zelni, honnan erednek ezek, de azért soká­ig nem kellett gondolkodniuk, mert egyetlen magyar középiskola volt, ott kezdték el a puhatolózást. Június 24-e volt, erre jól emlékszem, mert akkor volt az utolsó vizsgám, fizikából, s nekem dél­után kellett volna mennem, mert a B-cso­­portba kerültem, de üzentek értem, hogy menjek hamarább vizsgázni, hogy falusi lévén hamrabb tudjak hazamenni. Hát így alakult, hogy bementem hamarabb, le is vizsgáztam. Csak utólag tűnt fel nekem, hogy a tanárok nem kérdezősködtek so­kat, 5-öst kaptam. - Történelemből volt érettségi vizsga? - Igen volt. - Nem emlékszik arra, hogy milyen kérdések szerepeltek a tételekben ? - Sajnos nem. - Végül ez a romantikusnak induló vál­lalkozás komollyá vált. - Hát komollyá vált, mert amikor kijöt­tem a vizsgáról, két fiatalember várt. Az egyik kérdezte, hogy: „Illés?” Mondtam: „Igen”. „Akkor legyen szíves egy pilla­natra...” Akkor még nem értettem, mi is történik. Ma már tudom, hogy attól a pil­lanattól kezdve letartóztatásban voltam. Beültettek egy kocsiba, bevittek a KGB épületébe, akkoriban úgy neveztük a „beszpeka”. Elkezdődött a kihallgatás. Természetesen tagadtam, mert akkor még nem tudtam, hogy már a többi is kézre került. Csak később tudtam meg, hogy a többieket is letartóztatták. -Nagyszőlősről hová vitték? - Ungvárra, a KGB börtönébe. Ott vol­tunk januárig. - Egy jegyzőkönyv bizonysága szerint házkutatást is tarottak. Találtak valami terhelő bizonyítékot? - Egyetlen egyet. A pecsétpárnát, ami­be a betűket mártogattuk. A gumi klisét mártottuk bele, hogy a papírra tudjuk nyomni. - Ungváron meddig volt ? -Június 24-től január közepéig. - Magánzárkában töltötte ezt az időt, vagy együtt volt a többiekkel? - Vagy két hónapig magánzárkában voltam. Ez idő alatt nem érintkezhettem másokkal. - A szüleivel sem ? - A szüleimmel sem, csak csomagot kaphattam. Ha kenyeret kaptam, azt fel­vágták darabokra, úgy adták ide. - S két hónap múltán ? - Augusztusban volt a tárgyalás. Az ügyész 15 évet kért. - Hányad rendű, vádlott volt ? - Én voltam az elsőrendű vádlott, mert a nyomozás során bebizonyosodott, hogy sok mindenben én voltam a kezdeménye­ző. Nem szeretnék én ebből nagy dolgot csinálni, de ez így volt. - Vissza tud-e emlékezni, mit érzett ak­kor, amikor meghallotta, hogy talán 15 évre ítélik?­­ Én tudtam azt, hogy a bíróság még nem döntött. Azt még el szeretném mon­dani, hogy volt ügyvédünk is, de ő majd­hogynem támadott. Igaz olyan idők voltak, hogy nem is igen volt ajánlatos olyanokat mint mi védeni. Aztán felolvas­ták az ítéletet. Hogy Illés, azaz hogy én 6 év. Varga János 5 évet kapott, Kovács bar­átom 3 évet kapott. Fiatalok lévén, meg aztán láttuk is, hogy nincs értelme, nem is nagyon tiltakoztunk. - Az ítélet után, még mennyi ideig vol­tak Ungváron? - Két hónapig. - Akkor már együtt voltak a börtön­ben? - Igen, akkor, egy cellába kerültünk Milovánnal, Vargával és Kováccsal. Du­dás valahol külön volt, de egy cellába nem is igen fért volna el öt ember. - Fel tudna-e idézni valamilyen élmé­nyeket, benyomásokat erről a két hónap­ról? Egyáltalán, mit csináltak a cellában ? - Olvastunk, dominóztunk, beszélget­tünk, barkochbáztunk. Naponta egy félórás séta volt. Na ez a séta úgy nézett ki... Aki járt az Ungvári KGB börtönében, az tudja, hogy egy kb. 10x10-es épületekkel beha­tárolt belső udvara van. Ezen a platzon sétáltunk. Az ítélet után átvittek a köztör­vényesek közé, s ott kerültünk egy cellába mi négyen. - Belenyugodott az ítéletbe? - Belenyugodtam. Fiatal voltam, könnyebben viseltem. Ma már biztos a hajamat tépném. - Ungvárról hogyan szállították el? - Egy ún. sztolipin vagonban. Ez olyan vagon, melynek az ablakai be vannak rá­­csozva, belül polcok vannak, s minden polcon egy ember fekszik. Az őrök úgy számolják a rabokat, hogy két láb­­ egy ember. Egyszer egy érdekes eset is volt, mert két fogoly egymás mellé feküdt, egyik a jobb, másik a bal lábát nyújtotta ki, s akkor, mert a katona mindig a lábakat számolta, riadóztatta a többieket, hogy egy ember hiányzik. Sorba állították a tár­saságot, megszámolták a rabokat, meg­volt mind... - Hány napig tartott az út? - Pontosan már nem tudnám megmon­dani, de elég hosszú volt. Előbb Harkovba szállítottak. Amikor oda megérkeztem, a vonatról voronoknak nevezett rabszállító Még ma is óvakodom... KÁRPÁTALJA

Next