Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1993-01-28 / 1. szám
5 Horváth Sándor Az én konkrét elképzelésem az, hogy azokról a fiatalokról, akiket azzal a váddal ítéltek el, hogy 1956-ban szovjetellenes röplapokat terjesztettek, egy rövid riportkönyvet írjak. Első riportalanyom ILLÉS JÓZSEF volt. H.S. - Talán azzal kezdeném, hogy a Nagyszőlőst 3. Sz. Középiskolában kezdtem tanulni 1954-ben. Ez volt az első magyar tannyelvű iskola a szőlősi járásban. Ide a környékről az értelmesebb gyerekeket vették fel. A 3. sz. iskola elég magas szinten képezte a tanulókat. 1955-ben, amikor már második éve tanultunk, fiatalok szervezkedni kezdtünk, ilyen, talán gyerekségnek nevezném, ne vegye komolytalannak, de tényleg így volt és 1956-ban, amikor az orosz tankok vonultak át Nagyszőlősön, ez azt hiszem október 23-24. volt, erre ébredtünk fel, s kérdezték az emberek egymástól, mi ez? Valami játék, valami gyakorlat, vagy mi? Igen felbuzdultunk, rettenetesen felbőszített, hogy az orosz tankok most a magyar emberek, a magyar nép ellen mennek. Hát azt mondanám, hogy nem gondoltunk mi semmire, csak rettenetesen bőszített a dolog, hogy mi keresnivalójuk van azoknak ott már másodszor. Már arra gondolok, amikor az oroszok 1849-ben leverték a magyar szabadságharcot. Hát ismét... És akkor Varga János cimborámmal azt beszéltük meg, hogy „nézd, valamit tegyünk”. Legalább röplapokkal tiltakozzunk, hívjuk fel az emberek figyelmét. Az első röplapok persze kezdetlegesek voltak, kézzel írottak. Hát ez... Ma már kicsit másképp csinálnám, teljesen másképp hangzana is, akkor azt írtuk, hogy az orosz tetvek szívják a magyar vért, testvéreink vérét. Ma már egy kicsit restellem is, a tárgyaláson azt kérdezték tőlünk, hogy mi a különbség a magyar és az orosz tetű közt. Hát akkor nem tudtunk rá magyarázatot adni még, szóval hát.. A tetű szó alatt azt értettük, hogy egy másik nemzet katonáit küldik, hogy élősködjenek... Na szóval akkor ez a folyamat elindult. Hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, s akkor ezt még nem volt szabad hallgatni, s röplapokon terjesztettük tovább a híreket. S akkor ez elcsendesült, s úgy folytatódott, hogy 1957 márciusában újrakezdtük. De akkor már a röplapokat gumiklisével készítettük. Az is kezdetleges volt, mert először a betűket ki kellett vágni zsilettel, minden betűt külön felragasztottunk, s így csináltuk a lapokat, s ezeket a piactéren, csütörtöki napokon, mert akkor volt a vasárnap, akkor gyűlt össze a legtöbb ember, kiragasztottuk és szétszórtuk. A hatóság nem tudta elképzelni, honnan erednek ezek, de azért sokáig nem kellett gondolkodniuk, mert egyetlen magyar középiskola volt, ott kezdték el a puhatolózást. Június 24-e volt, erre jól emlékszem, mert akkor volt az utolsó vizsgám, fizikából, s nekem délután kellett volna mennem, mert a B-csoportba kerültem, de üzentek értem, hogy menjek hamarább vizsgázni, hogy falusi lévén hamrabb tudjak hazamenni. Hát így alakult, hogy bementem hamarabb, le is vizsgáztam. Csak utólag tűnt fel nekem, hogy a tanárok nem kérdezősködtek sokat, 5-öst kaptam. - Történelemből volt érettségi vizsga? - Igen volt. - Nem emlékszik arra, hogy milyen kérdések szerepeltek a tételekben ? - Sajnos nem. - Végül ez a romantikusnak induló vállalkozás komollyá vált. - Hát komollyá vált, mert amikor kijöttem a vizsgáról, két fiatalember várt. Az egyik kérdezte, hogy: „Illés?” Mondtam: „Igen”. „Akkor legyen szíves egy pillanatra...” Akkor még nem értettem, mi is történik. Ma már tudom, hogy attól a pillanattól kezdve letartóztatásban voltam. Beültettek egy kocsiba, bevittek a KGB épületébe, akkoriban úgy neveztük a „beszpeka”. Elkezdődött a kihallgatás. Természetesen tagadtam, mert akkor még nem tudtam, hogy már a többi is kézre került. Csak később tudtam meg, hogy a többieket is letartóztatták. -Nagyszőlősről hová vitték? - Ungvárra, a KGB börtönébe. Ott voltunk januárig. - Egy jegyzőkönyv bizonysága szerint házkutatást is tarottak. Találtak valami terhelő bizonyítékot? - Egyetlen egyet. A pecsétpárnát, amibe a betűket mártogattuk. A gumi klisét mártottuk bele, hogy a papírra tudjuk nyomni. - Ungváron meddig volt ? -Június 24-től január közepéig. - Magánzárkában töltötte ezt az időt, vagy együtt volt a többiekkel? - Vagy két hónapig magánzárkában voltam. Ez idő alatt nem érintkezhettem másokkal. - A szüleivel sem ? - A szüleimmel sem, csak csomagot kaphattam. Ha kenyeret kaptam, azt felvágták darabokra, úgy adták ide. - S két hónap múltán ? - Augusztusban volt a tárgyalás. Az ügyész 15 évet kért. - Hányad rendű, vádlott volt ? - Én voltam az elsőrendű vádlott, mert a nyomozás során bebizonyosodott, hogy sok mindenben én voltam a kezdeményező. Nem szeretnék én ebből nagy dolgot csinálni, de ez így volt. - Vissza tud-e emlékezni, mit érzett akkor, amikor meghallotta, hogy talán 15 évre ítélik? Én tudtam azt, hogy a bíróság még nem döntött. Azt még el szeretném mondani, hogy volt ügyvédünk is, de ő majdhogynem támadott. Igaz olyan idők voltak, hogy nem is igen volt ajánlatos olyanokat mint mi védeni. Aztán felolvasták az ítéletet. Hogy Illés, azaz hogy én 6 év. Varga János 5 évet kapott, Kovács barátom 3 évet kapott. Fiatalok lévén, meg aztán láttuk is, hogy nincs értelme, nem is nagyon tiltakoztunk. - Az ítélet után, még mennyi ideig voltak Ungváron? - Két hónapig. - Akkor már együtt voltak a börtönben? - Igen, akkor, egy cellába kerültünk Milovánnal, Vargával és Kováccsal. Dudás valahol külön volt, de egy cellába nem is igen fért volna el öt ember. - Fel tudna-e idézni valamilyen élményeket, benyomásokat erről a két hónapról? Egyáltalán, mit csináltak a cellában ? - Olvastunk, dominóztunk, beszélgettünk, barkochbáztunk. Naponta egy félórás séta volt. Na ez a séta úgy nézett ki... Aki járt az Ungvári KGB börtönében, az tudja, hogy egy kb. 10x10-es épületekkel behatárolt belső udvara van. Ezen a platzon sétáltunk. Az ítélet után átvittek a köztörvényesek közé, s ott kerültünk egy cellába mi négyen. - Belenyugodott az ítéletbe? - Belenyugodtam. Fiatal voltam, könnyebben viseltem. Ma már biztos a hajamat tépném. - Ungvárról hogyan szállították el? - Egy ún. sztolipin vagonban. Ez olyan vagon, melynek az ablakai be vannak rácsozva, belül polcok vannak, s minden polcon egy ember fekszik. Az őrök úgy számolják a rabokat, hogy két láb egy ember. Egyszer egy érdekes eset is volt, mert két fogoly egymás mellé feküdt, egyik a jobb, másik a bal lábát nyújtotta ki, s akkor, mert a katona mindig a lábakat számolta, riadóztatta a többieket, hogy egy ember hiányzik. Sorba állították a társaságot, megszámolták a rabokat, megvolt mind... - Hány napig tartott az út? - Pontosan már nem tudnám megmondani, de elég hosszú volt. Előbb Harkovba szállítottak. Amikor oda megérkeztem, a vonatról voronoknak nevezett rabszállító Még ma is óvakodom... KÁRPÁTALJA