Kárpátalja, 2020. január-július (20. évfolyam, 1-29. szám)

2020-04-02 / 13. szám

M Kárpátalja _____________________________2020. április 2.____________________________ Régió Potápi: A koronavírus-világjárvány idején is folyamatos a kapcsolattartás a külhoni magyar közösségekkel A koronavírus-világjárvány idején is folyamatos a kap­csolattartás a külhoni magyar közösségekkel. A korábban elindított nemzetpolitikai programok zajlanak, a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel ugyanakkor számos, az idei évre tervezett program módosul, írta közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. „A fertőzések terjedésének lassítása érdekében 2020. augusztus 31-ig a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága semmilyen rendezvényt nem szervez, és semmilyen rendezvény megvalósulását nem támogatja. A 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus év keretében tervezett programok zöme a jelzett dátumig online formában valósul majd meg. A Határtalanul program idei tanévet érintő osztálykirándulásainak megvalósítási határidejét az államtitkárság 2020. október 31-re módo­sítja A döntés célja, hogy az a több mint 100 ezer iskolás, aki a pályázat keretében lehetőséget nyert, hogy magyar kormányzati támogatással tanulmányúton vegyen részt, tavaszra tervezett kirándulásait a következő tanév elején, szeptember és október folyamán megvalósíthassa. Az ősszel indított Határtalanul középiskolai online vetélkedő nagy­döntőjére 2020. április 24-én online verseny formájában kerül sor, amely­nek keretében a döntőbe jutott 500 anyaországi és külhoni fiatal történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekben mérheti össze tudását. A vetélkedővel eddig már több mint 70 000 külhoni és anyaországi diákot értünk el. A Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatással kapcsolatos személyes ügyintézés a szomszédos országokat is érintő veszélyhelyzetre való tekintettel átmenetileg szünetel, emiatt az április végi benyújtási határidőt későbbi időpontra módosítjuk. A diaszpórában élő magyarságot segítő Körösi Csom­a Sándor Program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program keretében 221 ösztöndíjas tevékenykedik a világ külön­böző pontjain, akik a Nemzetpolitikai Államtitkársággal és mentoraikkal szorosan együttműködve, távmunkában látják el feladataikat. A jelenlegi válságos helyzetben az emberi élet védelme, saját és környezetünk egészségének megőrzése, ezáltal nemzetünk megmaradása az elsődleges cél. Mindezek fényében a határon túli magyarságot is arra szeretném kérni, hogy vegyék komolyan a veszélyt, fokozottan figyelje­nek a környezetükben élő idősekre, és maradjanak otthon. Vigyázzunk egymásra!” - zárja közleményét a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. (vajmainfo/Kárpátalja) Újabb erdélyi színházak jelentettek be online közvetítéseket Újabb erdélyi színházak jelentettek be online közve­títéseket a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén idejére, amikor az intézmények kénytelenek szüneteltetni tevékenységüket. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebook-oldalán közölte, hogy ők is csatlakoznak az online közvetítések sorozatához, így elsőként a nemzetközi színházi világnap keretében tették elérhetővé két előadásukat: pénteken este 8 órától Giacomo Puccini operáját, a 2007-ben bemutatott Gianni Schicchi című előadásukat Silviu Purcarete rendezésében, vala­mint szombaton szintén 8 órától a 2000-ben, Tompa Gábor rendezésében bemutatott Moliére-darabot, A mizantrópot. Az előadások a színház Facebook-csatornáján voltak elérhetők az említett időpontokban és az azt követő 24 órában. A továbbiakban minden héten elérhetővé tesznek két előadást - olvasható a bejegyzésben. A nemzetközi színházi világnap alkalmából - amelyet a Nemzet­közi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962-től kezdődően minden évben március 27-én ünnepelnek meg - a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának művészei üzeneteket tolmácsoltak az intézmény honlapján, Facebook-, illetve Instagram-oldalán, valamint újabb előadás­felvételt láthatott a közönség. Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát vetítették online videótárukban. A Kolozsvári Puck Bábszínház is elérhetővé tette online előadásait, az intézmény minden héten 4 bábelőadást közvetít, magyar nyelvű előadáso­kat hétfőn és szerdán 12 órától lehet nézni az intézmény Facebook-oldalán, ezeket szombaton és vasárnap megismétlik. A marosvásárhelyi Ariel Bábszínház is közölte, hogy rendszeresen elérhetővé teszi előadásait az intézmény Facbook-oldalán és Youtube-csatornáján. (MTI/Kárpátalja) Határokon átívelő összetartozás és rendhagyó megemlékezés II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulóján A Rákóczi Szövetség az idei esztendőben rendhagyó mó­don, online felületein emlékezik a nagyságos fejedelemre, és igyekszik az ő szellemében erősíteni a magyar összetartozást. A Rákóczi Szövetségnek közel harmincezer tagja van a Kárpát-me­dencében, és több ezer magyar gyökerű diákkal tart kapcsolatot a világ más pontjain Amerikától Ausztráliáig. „Tevékenységünket ugyanakkor nem szüneteltetjük, szeretnénk az online térben rendelkezésre álló eszközeinkkel minél inkább jelen lenni annak érdekében, hogy a Rákóczi Szövetség közössége, szimpatizánsai ne érezzék egyedül magukat, és ebben a formában fejezzük ki nemzeti összetartozásunkat, emberi és baráti kapcsolatainkat. Ne érezzük egyedül magunkat, akkor sem, ha mozgásterünk korlá­tozott, ha a határok ideiglenesen bezáródtak körülöttünk. A következő napokban, hetekben az online térben szeretnénk folytatni a munkánkat, megszólítani mindenkit. A Rákóczi Szövetség ebben az időben is szeretné felajánlani segít­ségét, barátságát, jóérzését. - Megjelent Maradjunk kapcsolatban című sorozatunk Técsőtől Buenos Airesig. - A határon túli középiskolások segítése érdekében indítottuk el tanóravideóinkat.­­ A Kárpát-medencei idősek iránti szolidaritásunkat a Segítünk egymásnak programunk szolgálja. Amint a lehetőségek engedik, folytatjuk a megszokott módon, addig is itt, az online térben fogjuk össze a Kárpát-medencét” - olvasható a szövetség tájékoztatójában. (felvidek.m­a/Kárpátalja) ■ ■ | KÖZELET KMKSZ-székház: Lengyelországban három és fél év börtönre ítélték a fővádlottat A krakkói bíróság há­rom és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának 2018- as felgyújtási kísérlete kapcsán elindított per fő­vádlottját, Michal P.-t, a két tettestársra is büntetéseket szabtak. Az ítélet nem jogerős, a sajtó még nem számolt be a felek eset­leges fellebbezési szándékáról. A bíróság terrorcselekmény­nek minősítette a tettet. A vádirat szerint a Falanga nevű neonáci szervezethez, valamint a Változás (Zmiana) nevű, parlamenten kívüli orosz­barát lengyel törpepárthoz kö­zel álló Michal P. azzal bízta meg a másik két gyanúsítottat, Adrian M.-t és Tornász Sz.-t, KMKSZ-székház egyik ablakán. Az irodában tűz ütött ki, de senki sem sérült meg. A bíróság Tornász Sz.-t egyévi letöltendő szabadság­­vesztésre, Adrian M.-t pedig mint több mint kétezer zloty (154,2 ezer forint) jóvátételt a KMKSZ javára. Elkobozzák tőlük továbbá a bűntett elköve­téséért megbízójuktól kapott, összesen 12 ezer zloty (925,6 ezer forint) értékű pénzösz­­szeget is. A per során ugyanis a vád­lottak azt vallották: pénzt kaptak az őket felbujtó Manuel Och­senreiter német újságírótól, aki - Michal P. állítása szerint - egy berlini találkozó során átadta az akció végrehajtásáért járó pénzt. Ochsenreiter - aki az Alternatíva Németországért (AfD) szélső­­jobboldali párt egyik képviselő­jének, Markus Frohnmeiernek a munkatársa­­ az ügyvédje közve­títésével tagadta ezeket a vádakat. Adrian M. vallomása szerint a támadás célja „vagyonron­­gálás” volt, valamint a magyar kisebbség és Ukrajna közöt­ti kapcsolatok megrontása. A vádirat is a magyar-ukrán kap­csolatok megrontását nevezte a provokáció céljának, (kartpat.in.ua) hogy gyújtsák fel a KMKSZ kétévi szabadságkorlátozásra ungvári épületét. Az eset 2018. és közhasznú munkavégzésre február 4-én történt, a férfiak ítélte. Az elítéltekre emellett Molotov-koktélt dobtak be a bírságot szabtak ki, vala- Mi folyik a csapból Csapon, és mennyiért - ha folyik egyáltalán Vannak kérdések, ame­lyekre a legkisebb túlzás nélkül is évek óta nem ér­kezik érdemleges válasz a városvezetéstől: miért folyik mai napig Csapon minősíthetetlen víz a csa­pokból? Az ország legnyugatibb pontján fekvő Csapon az egyik legégetőbb probléma 2020-ban is az ivóvízellátás kérdése. Négy évvel ezelőtt, 2016 elején a probléma kiküszöbölése érdekében az illetékesek tárgya­lásokat folytattak arról, hogy a záhonyi ivóvíz-szolgáltató rendszerhez kapcsolják hozzá Csapot, így biztosítva a város jó minőségű ivóvízzel törté­nő ellátását. Ehhez csak egy öt kilométeres szakaszon kellett volna lefektetni egy fővezetéket, amellyel összekötötték volna a két város vízvezeték-hálózatát. Ennek a megoldásnak a lehető­sége egyébként már az 1990-es évek elejétől­­közel harminc éve!) többször felmerült, de min­dig akadt egy visszafogó erő: a víz ára. Fontos szót ejteni arról, hogy kihez tartozik a határ menti város vízvezetékrendszere. A csapi vízvezetékrendszer az időköz­ben részvénytársasággá alakult Ukrzaliznicja (UKp3aji13HJmil) tulajdonában van, ami jelentősen megnehezíti a helyzetet, ugyanis a város közvetlenül nem pályáz­hat a rendszer korszerűsítésére. Az akkori új városvezetés Valerij Szamardak polgármes­terrel és Balogh Oszkár alpol­gármesterrel az élen 2017 feb­ruárjáig folytatta a tárgyalásokat, amelyek szerint a megoldást egy közös magyar-ukrán, határon át­nyúló, európai uniós forrásból fi­nanszírozandó projekt jelentené. Az akkor már több mint egy éve előkészítésben lévő s a magyar­­országi fél által már addig ráfor­dított több millió forintos projekt lényege az volt, hogy a Tisza­­menti Regionális Vízművek Zrt. Győröcskei Víztelepének fölös kapacitásaiból látnák el Csa­pot és a környező településeket egészséges ivóvízzel. A kör­nyezetvédelmi beruházásokat is tartalmazó terveket támogatta a KMKSZ, a Kárpátaljai Megyei Tanács, minden magyarországi partnerszervezet s a szomszédos Záhony önkormányzata is. Ám ekkor hirtelen fordulatot vettek az események: a magyarorszá­gi partnerekkel közös, február 21-i csapi tárgyaláson Valerij Szamardak polgármester és Ihor Hizsan kommunális ellátásért felelős alpolgármester új, saját tervvel állt elő, amelyben csapi kutak beüzemelése szerepelt. Ez jelentette az együttműködés végét. 2018 májusának végén a lakosság körében hatalmas fel­háborodást váltott ki a csap­víz elemzésének eredménye. A vizsgálat előzménye az volt, hogy egy helyi kislányt súlyos mérgezéssel szállítottak kórház­ba. A szülők gyanították, hogy a mérgezésnek a vezetékes víz az oka, ezért a gyerek rosszul­­létét követően a vizet azonnal bevizsgáltatták. Az eredmény mindenkit megdöbbentett: a vízmintában bélsavat, kólibak­­tériumot, higany- és arzénma­radványokat is találtak. Az eset kapcsán Csap polgármestere azt nyilatkozta, hogy képtelenek közös nevezőre jutni az Ukrza­­liznicjával, ezért már megkezd­ték a városi vízmű megépítését, amely remélhetőleg év végére minőségi, tiszta vízzel látja majd el a lakosságot. Most 2020-at írunk. A város csapjaiból továbbra is szennye­zett, a Latorcából szűretlenül érkező, zavaros, fogyasztásra alkalmatlan víz folyik. Febru­ár 6-án a Csapi Városi Tanács honlapján is megjelent írásban tájékoztatták a lakosságot arról, hogy az Ukrzaliznicja lénye­gesen megemelte a központi vízellátás tarifáját a városban. A fogyasztásra alkalmatlan csapvíz ára 25,64 hrivnya köbméteren­ként. A szennyvízelvezetés ára is emelkedett: 2018 augusztu­sában 7,1 hrivnyáról duplájá­ra, 14,3 hrivnyára, majd 2019 augusztusában 16,89 hrivnyára köbméterenként. Ha összesítjük a csapból folyó víz és a szenny­vízelvezetés tarifáját, akkor ki­derül: 42,53 hrivnyába kerülnek ezen szolgáltatások köbméte­renként. A számok alapján nyil­vánvalóvá válik, hogy egy csapi lakosnak többet kell kifizetnie a minősíthetetlen vízért, mint egy záhonyinak, annak ellené­re, hogy Magyarországon havi alapdíjat és környezetterhelési díjat is fizetnek a felhasználók. Ha figyelembe vesszük, hogy az iható víz beszerzése további költségekbe kerül a csapiak számára, a város külön­böző helyein literenként 1-1,2 hrivnyáért juthatnak hozzá (az ásványvíz még drágább), ak­kor rájövünk, hogy egy köbmé­ter ivóvíz ára így 1000-1200 hrivnya, amit még haza is kell cipelni. A csapi rendszer kiépítése még mindig rengeteg pénzbe kerül. A munkálatok haladá­sáról Balogh Oszkárt, a Csapi Városi Tanács KMKSZ-frak­­ciójának vezetőjét kérdeztem meg. „A márciusi tanácsülésen fogadtunk el kiegészítéseket a vízprojekthez. A parkban épü­lő tisztító állomás költségei az infláció és a munkabérek növekedése miatt 7 millió hriv­­nyával emelkedtek. 3 milliót a helyi költségvetésből különí­tettek el, 4 milliót várnak az állami költségvetésből idén a fejlesztésre. Az új vízveze­tékrendszer 2. szakaszának az építése a tervek szerint elindul az éven. Ez a 10 millió hrivnyás beruházás a város központjától a malomig elterülő részét öleli fel. Idén erre 3,5 millió hrivnyát különítettek el. A 3. szakasz tervdokumentációjára 250 ezer hrivnyát terveztek a 2020-as költségvetésben. Ez az 1. sza­kasz folytatása Tiszaásványig. Két hete a városvezetés abban reménykedett, hogy a választá­sok előtt be tudják indítani az új vízellátást. Mennyi lesz egy köbméter víz? Erre senki nem tudott választ adni. Viszont a vasúttársaság átadná végre a kórház épületét a városnak, és csatolnák hozzá a most műkö­dő víztisztító állomásokat és a vízvezetékrendszerüket is. Ez még egy érdekes kérdés lesz” - fogalmazott Balogh Oszkár. Trehányság, ami zajlik: a polgármesterek saját projektjük keretében újították fel a vízve­zetékrendszert; a vízvezetékek lefektetésekor nem biztosították a normális, balesetmentes köz­lekedést; nem gondoskodtak az útburkolat megfelelő visszaállí­tásáról, igénytelenül rakták vissza a térburkoló és macskaköveket. A szennyvíz elvezetését egyébként szintén garantálta volna a magyar fél annak érdekében, hogy ne ke­rüljön tisztítatlanul a Tiszába. Ha ilyen tempóban haladunk, Európa kapujában továbbra sem lesz egy­hamar európai szintű vízellátás, a parkban felépített víztisztító állomás az enyészet martalékává válik, pont úgy, mint az elődje. A kérdés továbbra is aktuá­lis: mikor fog tiszta és iható víz folyni a csapokból Csapon? Csuha Alexandra Szolgáltatás Záhony Csap alapdíj 253,8 Ft / hó Vezetékes víz ------------------- -------------------------------------------------- 25,64 UAH / m3 , szolgáltatás 185,4 Ft / m3 alapdíj 203,4 Ft / hó Szennyvízelvezetés­­-------------------------------------------------------------------:—­16,89 UAH/m3 szolgáltatás 145,8 Ft / m3 Környezetterhelési díj 7,2 Ft / m3 10 m3 vezetékes víz ^384 ^ + '^C'°­­ ^ 256 4 UAH 10 m vezetek­es víz + al­díjak 457 2 Ft + 27% áfa f,k­omu + szennyvíz elvezetese _ jgQ 54 pt + 168,9 UAH 1­ ,0­70 ca­c* 425,3 UAH Összesen:_______________ 4878,64 Ft____________________azaz 5155,15 FT ’ 82,5 UAH /1000 Ft árfolyamon számolva

Next