Kárpáti Igaz Szó, 1996. április-június (77. évfolyam, 39-71. szám)

1996-04-04 / 39. szám

Az egészség, rrkkrit, tantárgy Minden kezdet nehéz? A »Gyerekünk egészsége« c. sorozatot március 19-i számunkban ugyan már összegeztük, a témával azon­ban olvasóink ezentúl is rendszeresen találkozhatnak lapunk hasábjain. A helyzet ugyanis olyannyira rossz, hogy a felnövekvő nemzedék fizikai és szellemi fejlődéséről való gondoskodás kérdése nem kerülhet le a napirendről, így miután a szakorvosok elmondták, milyen betegségek veszélyeztetik leginkább a gyerekek egészségét, s milyen okok, körülmények váltják ki azokat, további publikációink azt vizsgálják meg, mit kell(ene) tenni a problémák megoldása, az egészségügyi helyzet javítása érdekében. Első témánk: az egészségügyi nevelés. Bár az egészségről való gondoskodásnak ez is szerves része, ritkán esik szó róla. Pedig — kis túlzással mondva — már a pólyás korban el kellene kezdeni, s aztán, ahogy a gyerek nő, úgy bővíti ismereteit. Hogy minél többet tudjon saját szervezetéről, az ember és a környezet kapcso­latáról, az egészséget befolyásoló gazdasági, szociális és más tényezőkről, mert csak így tanulhatja meg, hogy miként őrizheti meg egészségét. Az iskolában mindezt a valeológia (egészségtan) órákon sajátíthatja el. Legyen? Ne legyen? Az egészségtant az 1994—1995- ös tanév második felében iktatták be a tantervbe. Nem minden isko­lában vezették be, mert nem a kötelező, hanem a javasolt, választ­ható tantárgyak közé sorolták, így az iskolatanács döntötte el, hogy oktassák-e vagy sem. Hogy Ungváron több tanintézet­ben is beindult a valeológia taní­tása, abban kétségkívül oroszlánré­sze van dr. Szabó László orvosnak. Nemcsak a szervezésben vállalt aktív szerepet, hanem maga is a katedrára állt, s a líceumban és a Dayka Gábor Középiskolában im­már második éve adja elő ezt a tantárgyat. — Az egészségtan nehezen tudja elfoglalni az őt megillető helyet az iskolai oktatásban — mondja Sza­bó doktor. — Az igazgatók egy ré­sze, arra hivatkozva, hogy a tan­rend már így is túlzsúfolt, egyetlen osztályban sem vezette be. Érdekes, hogy miközben a me­gyei székváros jó nevű tanintéze­teiben a valeológia nem tud gyö­keret ereszteni, a cigányiskolában magas szinten folyik a tanítása, a líceumban pedig — az egészségtan órák sikerén felbuzdulva — igaz­gatói paranccsal egészségvédelmi tanszéket hoztak létre, s ily módon közös irányítás alá helyezték a va­­leológiát, a pszichológiát, a testne­velést, az egészségügyi központot és a konyhát. Ezentúl tehát a fizikai képzés, az egészségügyi oktatás, az egészségvédelmi munka és az ét­keztetés szervezése összehan­goltan, egységes terv szerint fog itt folyni. Tetszik, nem tetszik — így lesz ez rövidesen valamennyi iskolában. Mint Herczog György, a megyei közoktatási főosztály helyettes ve­zetője elmondta, az eddigi torna­órák helyét a „Testnevelés és egész­sége­ elnevezésű tantárgy foglalja el. A valeológia — kötelező diszcip­línaként — tehát­ polgárjogot nyer. De lesz-e hasznuk ebből a gye­rekeknek? Azzal ugyanis, hogy az egészség­tant beiktatják a tanrendbe, az egészségügyi nevelés még nincs megoldva. Mert nem mindegy, hogy kik, mit és hogyan tanítanak meg az iskolásokkal, maguknak. Már az is szép tőlük, hogy ezúttal legalább a programot idejében elkészítették... Az igazsághoz tartozik, hogy Ungváron időben gondoltak a ká­derképzésre. A városi közoktatási osztály, a pedagógus-továbbképző intézet és az egészségügyi központ két alkalommal szervezett tanfolya­mot. Az elsőn főleg orvosok, a má­sodikon pedagógusok vettek részt. Szabó László adatai szerint azon­ban a hallgatóknak legfeljebb az egyharmada tanítja a valeológiát. A többiek — a többség! — ok­tatására fordított összeg így kido­bott pénznek bizonyult. De hát kit érdekel ez? Törvény nem írja elő, hogy vissza kell fizetni a tandíjt, ha az ember nem teljesíti azt, amit vállalt... Mivel pénz nincs, hogy újabb tanfolyamokat szervezzenek, a va­leológiát sok osztályban olyan pedagógusok tanítják, akiknek ebből a tantárgyból nincs képe­sítésük. Nem titok, hogy jobbára nyugdíj előtt állókra, vagy azokra a tanárokra bízzák az egészségtant, akiknek nincs meg a kellő óra­számuk. Persze, nemcsak a pénzen mú­lik, hogy nem képezik át magukat. A valeológiához való hozzáállást jellemzi, hogy bár az egészségügyi központban tavaly nyáron több al­kalommal is szerveztek számukra előadásokat, nem tartották szük­ségesnek, hogy meghallgassák azokat. — Az egyik alkalommal hatan jelentek meg, másodszor ketten — mondja Szabó László, aki az idő­közben megalakult valeológiai módszertani központ vezetője. — Nyolcnál több érdeklődő egyszer sem volt. Még a líceumban tartott nyílt órára sem voltak kíváncsiak a tanítók. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy az egészségtan órákon korántsem mindig azt tanítják, amit kellene. Az egyik véglet, amikor ne­velőórát tartanak (ez az alsóbb osz­tályokra jellemző), a másik, amikor referátumot íratnak az agyhártya­gyulladásról, a szív- és érrendszeri megbetegedésekről (ilyesmi a felsőbb osztályokban fordult elő). Az utóbbiról mondja Szabó László: — Az egészségtan nem azonos az orvostudománnyal. Kár, hogy ezt sokszor épp azok nem értik, akikre a tantárgy okta­tását bízták Érdekes és hasznos órák Hogy mit kell tanítani az egész­ségtan órákon, azt a program írja elő. Lehet, persze, vitatkozni egyes tételeivel. Például: van-e értelme már az első osztályban megis­mertetni a gyerekeket az AIDS megelőzésének alapelveivel, a má­sodikban pedig azzal, hogyan kaphatja el az ember ezt a beteg­séget? Ugyanakkor nem túl késő-e a tizedikben elkezdeni a szexuális felvilágosítást? Szabó doktor néhány elkötelezett pedagógussal együtt a helyi körülményekhez, hagyományok­hoz igazítva a programot, tartalmas és hasznos órákat igyekszik tartani. A különböző méréseket (súly, ma­gasság, mellkastérfogat, vérnyomás, pulzus stb.) követően összeállítják minden gyerek egészségügyi iga­zolványát. Ebben mintegy 140 mu­tató szerepel. A tanár irányításával ezt a munkát maguk a tanulók vég­zik, így tehát megtanulnak pulzust számolni és vérnyomást mérni, meghatározni a szervezet sóház­tartását, C-vitamin telítettségét és még sok minden másat is, s ennek során alaposan megismerik a saját szervezetüket. És nemcsak azt. Hasznos gyakorlati tudnivalókat is elsajátítanak. Megtanulnak a többi között elsősegélyt nyújtani, vérzést elállítani, mesterséges légzést alkal­mazni — olyan fontos dolgokat, amiket velünk, mai negyvenesek­­kel-harmincasokkal annak idején nem tanítottak meg. Megtanulnak — ha van, aki meg­tanítsa rá őket. Hát ezért nem mind­egy, hogy kik vezetik a valeológia órákat. No meg azért sem, mert a mit (tanítanak) mellett a hogyan is fontos. Hiába hallja a gyerek naponta tízszer, százszor, hogy a tisztaság — félegészség, étkezés előtt mégis folyton figyelmeztetni kell, hogy mosson kezet, magától ez nemigen jut eszébe. De ha egy­szer a tanár odaülteti a mikroszkóp­hoz, hogy megnézze, hogyan hem­zsegnek a bacilusok a tenyerén végighúzott nedves vattában, a kéz­mosást már nem fogja szükségtelen rossznak tartani, s megfeledkezni róla. Ugyanilyen játékosan lehet rávezetni arra is, hogy milyen káros az egészségre a cigaretta, az alko­hol, hogy milyen rombolást végez a szervezetben a kábítószer, így mindaz, amit az egészséges élet­módról hall, nem lesz számára unalmas papolás, s a korai szexuá­lis élettől való tiltást sem tekinteni majd felesleges erkölcsi prédiká­ciónak, amit elereszthet a füle mel­lett. Az egészségtan oktatására tehát szükség van, s jó, hogy bevezették az iskolákban. Kár lenne, ha ez a kitűnő kezdeményezés nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, ha az oktatás már kezdettől ellaposod­na, érdektelenné válna, mert szak­képzetlen káderekre bízzák a tan­tárgy előadását. Az egészségügyi nevelés fontos része az egész­ségvédelemnek, s minél hamarabb kezdjük azt el, annál több az esé­lyünk arra, hogy a felnövekvő nem­zedéket megtanítsuk egészségének megóvására, a helyes életmódra. Baksa Lujza Program van - káderek nincsenek , valeológia új tantárgy. A jo­­g.' us az lett volna, hogy azt köve­tően vezessék be, miután taní­tásához a megfelelő számú szak­­sebért már kiképezték. De ugyan miért épp most törődött volna ilyesmivel a közoktatási mi­­n­­i­térium, amikor eddig se nagyon érd­­elte, hogy az oktatáshoz meg­­­­an­ak-e a megfelelő feltételek. Ha az magától értetődőnek tekintik itt, r­­ a nemzetiségi iskolában évek tankönyv nélkül tanítják az s ir nyelvet, az egészségtanból a fognak problémát csinálni (Új tanácselnökök) Пет könnyű feladatra vállalkozott Borzsova lakossága úgy döntött, hogy kiválik a Vári Falusi Tanács hatásköre alól és önálló önkor­mányzatot hoz létre. A nemrégen megtartott választásokon Lőrincz Dezsőnek szavazott bizalmat, ő lett a Borzsovai Falusi Tanács elnöke. Nyilván nem véletlenül voksoltak rá az emberek, hiszen Borzsován született, hosszú éveken át dolgo­zott a faluban egy ideig a Vári Községi Tanács elnöke, a gazdaság elnökhelyettese volt. Ismeri tehát a problémákat, tudja, mit várnak tőle az emberek. — Tudom, hogy nem könnyű feladatra vállalkoztam — mondja. — Rengeteg problémát kell meg­oldani Borzsován. De bízom ab­ban, hogy az emberek segítségével ki tudunk lábalni a jelenlegi nehéz helyzetből és idővel előbbre lépni. Egyelőre azonban még irodája sincs a községi tanácsnak. A kon­zervgyárban ajánlottak fel helyisé­geket erre a célra, az azonban a falu határán, a központtól messze van. Jobb lenne, ha erre a célra megkapnák a falusi postahivatal üresen álló szobáit. A berendezés­hez szükséges bútorokat a járási ta­nács segítségével már kijárta az új tanácselnök. Szerinte a legfontosabb most munkalehetőségeket biztosítani a falusiaknak. Legtöbbjük a Vári Tisza Kollektív Mezőgazdasági Vállalat­nál keresi kenyerét. Borzsova azon­ban csak egy részlege a gazdaság­nak, eddig még vezetője sem volt. Most Géczi Sándor személyében részlegvezetőt neveztek ki a falu­ba, ő irányítja tehát ezentúl a közös gazdaságban dolgozó borzsovaiak munkáját. Sajnos, a gazdaság na­gyon rossz évet zárt, óriási az adós­sága, de talpraállítása nélkül nem boldogulhatnak a borzsovaiak. A téglagyár, a konzervgyár, a virág­kertészet Borzsován van, elsődleges feladat tehát zavartalan működésük biztosítása. Sokan dolgoznak a vas­útállomáson, az ott nemrégen meg­nyílt szerelőműhelyben, a pékség­ben, a kereskedelemben is. Egyelőre csak egy farmergazda van a faluban , Horváth Béla, de ő is csak két hektáron gazdálkodik. A háztáji részlegeket fél hektárra bővítették ki, a megművelésükhöz szükséges műszaki feltételeket azonban nem biztosították. Kétség­telen, hogy ebben egyelőre csak a közös gazdaság segítségére számít­hatnak.­­ A téglagyár mögötti területen, amely a tanácsi földekhez tartozik, jó minőségű homok bányászható. Jól jönne a homokbánya jövedel­méből származó részesedés a ta­nácsnak, ezenkívül munkalehető­séget is nyújtana az embereknek. Szép a borzsovai iskola, minden­ki, aki megfordul a faluban, meg­csodálja gyönyörű épületét. Kívül­ről azonban nem látszik, hogy építését még mindig nem fejezték be! A mellékszárny már tető alatt van ugyan, de a vakolásra, az asz­talosmunkákra nincs pénze a gaz­daságnak. Az építést azonban be kell fejezni! Ami az iskola terü­letének rendezését illeti, Lőrincz Dezső ebben a lakosság segítségére, összefogására számít. Siralmas állapotban van a régi iskola épületében lévő klub. A könyvtárat is ki kell júniusig költöz­tetni az egykori paróchia épüle­téből, melyet visszajuttattak az egy­háznak. Tatarozást igényel az egészségügyi központ. Az óvoda 50 gyerekkel télen-nyáron működik ugyan, de fenntartásához egyre több pénz kell. Pénz, pénz, pénz... Bármiről is beszélek az új tanácselnökkel, min­dig ennél a fogalomnál kötünk ki. Valóban, önkéntelenül felvetődik a kérdés: honnan lesz pénz a tanács­elnök elképzeléseinek megvalósí­tásához? A Borzsa mellett, a duzzasztógát környékén terül el a beregszászi já­rás legszebb és legkedveltebb üdü­­­lőövezete, nyáron, különösen szombat- és vasárnaponként, sok­­százan keresik fel. Egymás mellett sorakoznak itt a kibérelhető fahá­­zak, étterem,­ kávézó, bár, zsivány­­pecsenyesütő, fagylaltozó is van itt. Csakhogy tavaly vajmi kevesen töltötték itt a nyári szabadságukat, a faházak többsége üresen állt. Lőrincz Dezső csábítóbbá szeretné tenni ezt a kis üdülőparadicsomot, több szolgáltatást nyújtani az itt pi­henőknek, így egyrészt további munkalehetőségeket lehetne nyúj­tani a borzsovaiaknak, több bevé­telhez juthatna a tanács. Van már annak tíz éve is, hogy a geológusok termálvízre bukkantak az üdülő közelében. Jó lenne hasz­nosítani azt! A Vári Fogyasztási Szövetkezeten kívül egy szlovák cég is érdeklődik e felől, folyamat­ban van a tervek elkészítése. Lő­rincz Dezső nagy lehetőséget lát ebben, tegyük hozzá, nem alapta­lanul. Valamikor Borzsova falurendezé-­­si terve köztársasági díjat nyert. Ám anyagiak híján abból semmi nem valósulhatott meg. A Diós-dűlőben akarták kialakítani Borzsova köz­­igazgatási, kulturális központját. Nyilvánvaló, hogy ezekből az el­képzelésekből belátható időn belül semmi nem lesz. De a tanácselnök úgy véli, hogy végleg lemondani azokról nem kell. Majd csak megja­vul a gazdasági helyzet és valami­kor talán jut majd pénz erre is. Borzsován sok kiváló mesterem­ber van, különösen sok az asztalos. Munkalehetőségük, megrendelésük azonban egyelőre nincs. Ezen is változtatni szeretne a tanácselnök,­­ elsősorban a kisiparosság fejlesz­tése útján. A borzsovaiaknak szép szőlőik voltak egykor a szomszédos muzsa­­lyi hegy déli lejtőin. A mezőgazda­ság kollektivizálásakor azonban a szőlők a Megyei Tudományos Kí­sérleti Állomás, illetve a Muzsaly szőlőgazdaság tulajdonába kerül­tek. Lőrincz Dezső tervei között szerepel azok visszaszerzése, a falu hegyközséggé való átalakítása. Sok a teendő a környezetvédelem terén. Szennyezett a Vérke, a Bor­zsa holtága, a falutól nem messze van a járási Mezőkémia ammónia­­víz-telepe, ha a falu felé fúj a szél, bizony érezni az ammóniavíz csípős szagát. Szennyezi a környe­zetet a vasútállomás, a tüzelőlera­kat is. — Nem lesz könnyű megoldani ezeket a problémákat sem — mondja Lőrincz Dezső. — De már foglalkozni kezdtem ezzel is. Ba­logh György, a járási Mezőkémia igazgatója, akit egyébként a vári gazdaság elnökének választottak meg a napokban, megígérte nekem, hogy segíteni fog ebben. A faluban, mint mindenütt, meg­romlott a közbiztonság, gyakoriak a lopások, garázdaságok. Kóta Sán­dor vezetésével azonban már meg­alakult az önvédelmi és rendfenn­tartó osztag Remélhetőleg ennek következtében javulni fog a helyzet. Sokan nem rendezték meg szub­venciójukat, nem mindenki kapja meg a neki járó szociális segélyt. Lőrincz Dezső úgy véli, a tanács­nak kell kezébe venni ezt az ügyet Valóban, nem könnyű feladatra vállalkozott Borzsova új tanácsel­nöke. De lelkesen, szakértelemmel látott munkához. És egyelőre ez a legfontosabb! Csanádi György

Next