Kárpáti Igaz Szó, 2015. május (11. évfolyam, 65-76. szám)

2015-05-16 / 68. szám

KÁRPÁTI IGAZ SZÓ AZ IGAZI ORSZÁGOS KÖZÉLETI LAP www.kiszo.net 2015. MÁJUS 16., SZOMBAT • MEGJELENIK 1920. JANUÁR 31-TŐL • XI. ÉVFOLYAM 68. (1893) ÁRA: 2,50 UAH A NAP: as­sz­a Kezdetben még többfelé ^ A ^ lehet eső, zápor, majd napköz­­ben megszűnik a csapadék, és felszakadozhat a felhőzet. Megélénkül a szél. Délután 16-21 ° C várható. Africal­ystmnusi A hrivnya külföldi va­lutákhoz viszonyított hi­vatalos középárfolyama. (NBU, 2015.05.15.) USD 20,56 EUR 23,48 HUF 76,37 S­z jourmund­ siscea A foglalkoztatási köz­pontok az év első negyede folyamán csupán az állás­talanok 14,4 százalékát juttatták munkahelyhez. „Az ember csak keveset kíván, s e keveset sem soká­ig. " (Young) Évford­ulój­­a 1984-ben ezen a na­pon hunyt el Irwin Shaw amerikai író. Világhírű műve az Oroszlánkölykök című antifasiszta háborús regény, valamint a Pénz, szép asszonyok, szerelem, a Gazdag ember, szegény ember és annak folytatása, a Pap, katona, kondás. Szófaejj­­as PREFERÁL - lal 1. előnyben, megkülönböz­tetett figyelemben részesít 2. máshoz vagy másokhoz képest kedvezően értékel 3. különös szeretettel visel­tetik valaki, valami iránt. rV›é]p¡i lbMÖ>lc^siiess«é^<íe Közönséges nyavalyát könnyebb eltűrni - köny­­nyebben viseli el az ember az olyan bajt, amelyben nemcsak maga szenved. JJ­ós treuracMCsai A tollpárnákat, paplano­kat tűző napra ne tegyük, mert a toll kiszárad és tö­rékennyé válik. Vicce Egy pasi izgatottan oda­megy az edzőhöz. - Mondja, melyik képet kell használ­nom, hogy felszed­jem azt a szőke nőt? -A bankautomatát a bejáratnál. IFegj tör­ött as Melyik növénynek van nagy, telt piros, fehér vagy rózsaszín virága? (A megfejtést lásd la­punk 7. oldalán) Gázszámla: vastagon fogott a penna A napokban Kárpátal­­ja-szerte nagy felháboro­dást váltottak ki az ápri­lisra kiállított gázszámlák. Szinte egyhangú az állítás: azokat túlszámlázták. Mint ismeretes, az április elsejétől érvényes díjszabás szerint a fűtési idényben - amely október elsejétől április harmincadikáig tart - köbméterenként 3 hriv­nya 60 kopijkát kell fizetni, feltéve, ha a havi fogyasz­tás nem haladja meg a 200 köbmétert, míg a nagyobb mértékű felhasználás esetén 7 hrivnya 18 kopijkába ke­rül az energiahordozó köb­métere. Többek esetében azonban az történt, hogy fogyasztástól függetlenül mindenkit a magasabb tarifa szerint köteleztek fizetésre. A problémát tisztázandó, felkerestük a „legilletékeseb­­bet”, vagyis a Zakarpatgaz energetikai céget. Jurij Lomakin sajtófőnök tájé­koztatása szerint minderre van magyarázat: azokra a háztartásokra, amelyekben nincs rendben a gázt hasz­náló eszközök dokumen­tációja, nem vonatkozik az úgynevezett kedvezményes gáztarifa, így számukra télen is a 7,18 hrivnya/köbméteres díjszabás érvényes. Érdekes módon azonban erre nincsen utalás a tarifamódosításokat levezénylő az energetikai szektor és a kommunális szolgáltatások szabályozásá­ért felelős nemzeti bizottság (NEREKP) ominózus No583 rendeletében, ami weboldalu­­kon is megtekinthető (www. nerc.gov.ua). Pénteken Vitalij Satilo, a Zakarpatgaz igazgatója sajtó­­tájékoztatót tartott, amelyen a sajtómunkásokon kívül az úgynevezett Hromadszka Rada tagjai és civil aktivisták is képviseltették magukat. Az utóbbiaknak köszönhetően az eseményre meglehetősen feszült légkörben került sor, ugyanis folyamatosan elége­detlenségüknek adtak hangot. A magyarázkodásra kénysze­rült nyilatkozó kijelentette, a Kijevben található NEREKP az egyetlen illetékes az or­szágban, amely ráhatással bír a tarifákra, ebből kifolyólag értelmetlen a kárpátaljai cég­hez fordulni. Ezzel együtt el­hangzott egy ígéret, miszerint a közeljövőben call-centert helyeznek üzembe, amelyen keresztül hatékonyan infor­málható a lakosság. Arra a kérdésre, nem nö­vekszik-e esetleg a lakos­sági hátralék, kijelentette: a tavalyi év során is volt drá­gulás, s annak következmé­nyeként jelentősen, közel húsz százalékkal csökkent a lakossági fogyasztás mérté­ke, viszont általában időben törlesztettek a fogyasztók. A jövővel kapcsolatban azon­ban nem kívánt jóslatokba bocsátkozni... ______________ T.l. A sajtótájékoztatón sok kérdés megválaszolatlan maradt Zinkó Barnabás felvétele Szempont Ki VÉDI MEG A VÁNDORMADARAKAT? Világszerte a napokban méltatták az ENSZ Kör­nyezetvédelmi Programja (UNEP) által meghirdetett vándormadarak világnapját. Ennek kapcsán ér­deklődtünk, mi a helyzet vidékünk költöző madarai háza táján? — Hányféle madárfajt tar­tanak nyilván Kárpátalján?­­ Vidékünkön több mint 280 faj él, ebből 250 költöző madár. A legismertebbek a fecske, gólya, vadkacsa, ri­gófélék stb. Sajnos sokukat a kihalás fenyegeti. Például a fekete gólya, a lúdfajok szinte mindegyike szerepel Ukrajna Vörös Könyvében. — Mi az oka annak, hogy ezek a kihalás szélére ke­rültek? - Ebben sok minden köz­rejátszik. A legfőbb, hogy az európai országokban nincs megállapodás a köl­töző tollasok védetté nyil­vánításáról. A legnagyobb veszélyforrást az ember és az emberi tevékenység je­lenti. Például, amíg nálunk a vadludak veszélyeztetet­tek, addig Oroszországban, Belaruszban, Olaszország­ban vadászhatók. Óriási a környezetszennyezés mér­téke. Vizeink helyzete kiáb­rándító. A folyókat nyugod­tan nevezhetnék szenny­vízelvezetőnek, a tavakat pedig szeméttengernek. A vegyszerekkel teli folya­dék sok esetben végzetes a madarakra. Mostanában az ornitológusok között arról folyik a vita, milyen ha­tással van a populációjuk­ra a globális felmelegedés. Megjegyzendő, mindmáig nincs bizonyíték arra, hogy káros lenne rájuk az üveg­házhatás.­­ Sokan állítják, keve­sebb fecske és gólya van idén.­­ Ezt nem tudom alá­támasztani, erről nincs pontos adat. Valószínűleg észrevehető némi csökke­nés, de ez elenyésző. Ab­ban viszont biztos vagyok, hogy érdekes kimutatást kapnánk, ha a mostani állo­mányt összehasonlítanánk a száz évvel ezelőttivel... — Folyik-e gyűrűzés Kár­pátalján? - Sajnos csak én végzek ilyet. 1997-ben a lengye­lekkel együtt beléptem egy közép-európai programba. Ezzel vállaltuk, hogy egy­más rendelkezésére bocsát­juk a begyűjtött adatokat. Egyedüliként nehéz ezzel foglalkozni, hisz igen cse­kély számú egyedet tudok meggyűrűzni. Szakemberek toborozása szinte lehetetlen, hisz Ukrajnában ezzel nem kifizetődő foglalkozni. Az országban ugyan működik gyűrűzési központ (nyom­tatják a gyűrűket, és aki igényli, annak küldenek), arra viszont, hogy vidékün­kön is kialakítsanak egy ilyen intézményt, a közeljö­vőben igen csekély az esély. - Mit tehetünk a madarak védelme érdekében? - Az ügyben elsősorban nemzetközi szinten kellene lépni. Persze már azzal is sokat teszünk, ha figyelmez­tetjük a környezetünkben lé­vőket, ne bolygassák a tol­lasok természetes élőhelyét. Sebők Katalin A HIV-pozitívak FELE NEMI ÚTON FERTŐZŐDIK MEG 1983 óta világszerte má­jus harmadik vasárnapján emlékeznek az AIDS-ben elhunytakra. Ilyenkor a kór megelőzésé­vel, gyógyításával foglalko­zó szakemberek, társadalmi szervezetek és a média kép­viselői igyekeznek felhívni a figyelmet a veszélyre. Az ungvári Színház téren vasár­nap délután 16 órától (kijevi idő) válaszolnak az illetékes szakemberek az érdeklődök AIDS-cel kapcsolatos kér­déseire, felhívást intéznek a fertőzöttekkel szembeni tolerancia formálására, kam­pányoknak a betegséggel kapcsolatos téves felfogás szétoszlatása érdekében.­­ Kárpátalja még mindig a kevésbé fertőzött megyék sorában található. Az év első négy hónapjában 19 új páci­enst vettünk nyilvántartásba, közülük 13-an szexuális úton, 4-en intravénás injekció ré­vén találkoztak a kórral, két újszülött pedig az édesanyjá­tól „örökölte” azt meg. Még 5 beteg a terrorelhárítási övezetből érkezett hozzánk - mondta el Ivan Mironyuk, a megyei AIDS-központ fő­orvosa lapunknak. Régiónkban jelenleg 385 HIV-fertőzöttről van tu­domásunk, közülük 93-an már AIDS-betegek, 153 felnőtt és nyolc gyerek kap antiretrovírusos kezelést. A főorvos elmondta, az igen költséges, de államilag tá­mogatott kezelés egyfelől csak akkor eredményes, ha a páciens szigorúan betart­ja a vele járó előírásokat, másfelől, egészségi állapot függvényében nem minden­kinél alkalmazható. M. T. Erről írunk ma: Épített örökségünk védelmében 3. old. A politika frontján teljes a Nyugat egysége 4. old. Terjed az erőszak 5. old. Dnyipro-Sevilla döntő az Európa Ligában

Next