Kassai Figyelő, 2020 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2020-04-01 / 4. szám
Kassai Figyelő 2020/4 Közélet Néhány gondolat a felvidéki magyar sajtó helyzetéről A sajtót tartják a negyedik hatalmi ágazatnak a törvényhozás, közigazgatás és igazságszolgáltatás mellett. Ezt mindig is tudtuk, mégha 1989 előtt a sorok között igyekeztünk olvasni is. Az akkori sajtótermékek a szemünkben hiteltelenek voltak. Ahogy erre Roskoványi István is tréfásan felhívta a figyelmemet. Történt egyszer, hogy az Új Szónak nyilatkozott abban az értelemben, hogy megfesti a Carpano borozó törzsközönségét. Számon kértem rajta, hogy ezt nem tette meg. Mire megkérdezte: „Te hiszel az Új Szónak?” De jött 1989 és egy kis ideig tényleg ideális állapotok uralkodtak a sajtó területén. De csak néhány hónapig. Hivatalosan sajtószabadság köszöntött ránk, de nem mindenki tudatosította, hogy a szabadsággal felelősség is jár. A közszolgálati szférában dolgozó újságíróknak szép etikai kódexük van, mely tiltja az egyoldalú hírek közlését és az európai civilizáció hagyományaihoz kell(ene) hasonulnia a nemzetek közötti barátság és megértés jegyében, mégis a szlovák köztévé híradásaiban gyakran negatív vélemények kapnak teret velünk vagy Magyarországgal szemben, ami az előítéleteket gerjeszti. Volt egyszer régen szlovák-magyar viszonylatban ennek egy pozitív jelenete is, de nem lett folytatása. Mégis érdemes felidéznünk! Az első bécsi döntés után, a csehszlovák hatóságok a kassai rádió épületéből minden berendezést leszereltek. Az üres falakat hagyták csupán hátra. Mégis november 14- én a rádió megszólalt. Méghozzá egy nemes gesztust tett a szlovákok felé. A magyar és a szlovák himnusz hangzott fel az éter hullámain. Másnap a szlovák fél méltó választ adott. Alexander Mach propagandafőnök november 15-én este nagy feltűnést kiváltó beszédet mondott a pozsonyi és besztercebányai rádióban. Üzenetét először szlovák nyelven adta elő, azután magyarul. „Egymásra vagyunk utalva” - üzente rádióbeszédében. „Örömmel fogadjuk, hogy magyar részről őszinte iparkodás és megértés tapasztalható a hibák jóvátétele érdekében. El akarunk felejteni mindent, ami fáj és bízunk a jövőben.” Beszédében a magyarokat testvéreknek nevezte. A Pesti Hírlap november 17-én teljes terjedelmében tette közzé Mach beszédét. A lap vezércikke nagyra értékelte ezt a gesztust. A náciknak azonban nem állt érdekében a szlovák-magyar közeledés, így hisztérikus magyarellenes hangulatot szítottak a szlovákok körében. Ez a reményteljes kezdeményezés tehát dugába dőlt és azóta sem talált folytatásra. Amikor évekkel ezelőtt kísérletképpen az egyik szlovák adó megszólalt Miskolcon és egy magyar adó Kassán, odaát semmilyen negatív visszhangot nem váltott ki, városukban felháborodás követte. De most inkább nézzünk tükörbe. Ha számba vesszük helyzetünket ezen a téren, ugyancsak meglepő következtetésekre juthatunk. Mulasztásainkkal kell kezdenünk. Máig nem írta meg senki a (cseh) szlovákiai magyar sajtó történetét. Pedig erre már igazából szükség lenne, így születhetett meg azután 2014-ben az a meglehetősen felháborító kötet, mely száz magyar újságíró portréját közli. Arcpirító, hogy Lőrincz Gyula pártkorifeus, és Szabó Béla sztálinista újságíró szerepelhet olyan tiszteletreméltó személyiségek mellett, mint Petrogalli Oszkár vagy Szvatkó Pál. Juhász Dósa János lapunkban nem ok nélkül nevezte ezt dilettáns vállalkozásnak. 1990. január 19-én Pozsonyban megalakult a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Társulata. Azóta sem hallottunk róla semmit. Pedig az újságírók szükségét érzik, hogy álljon a hátuk mögött egy szervezet, mely információkkal és szükség esetén egyéb szakmai támogatásban is részesítheti, megvédheti őket. Viszont a magyar újságíróképzés sem megoldott Szlovákiában. A pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke néhány éve újságírókat is képez, bár hivatalosan kiadványszerkesztőket oktatnak. De hogy hol tudnak elhelyezkedni, az bizony fogas kérdés. Viszont egyetlen gyakorló újságíró sem tanít ezen a szakon. Lacza Tihamér publicista annak idején kidolgozott egy négy szemeszterre szóló tantervet azoknak, akik a harmadik évfolyam befejeztével nem a tanári pályát, hanem az újságírást szeretnék választani. Még csak visszajelzést sem kapott ennek sorsáról. „A magyar médiacsalád keretében folyik gyakorlati újságíróképzés középiskolások és elsőéves egyetemisták számára elsősorban a nyári szünidőben, de ez nem pótolhatja a teljes körű felkészítést.” - mondja Lacza. Még a Fórum Társadalomtudományi Intézete sem tartja számon, milyen felvidéki magyar médiumok vannak jelen. A sajtó tehát mostohagyerek. Hiába vagyunk több mint három évtizede a rendszerváltáson túl, még mindig csak egy napilapunk van, mely a Most-Híd párt uszályába került és olyan magyarországi publicistákat enged szóhoz, akik az Orbán-kormányt csak ekézni tudják. Nem csoda, ha a lap olvasottsága csökken. Egyik mélypontja volt, amikor lehetőséget adott E. Fehér Pál, a Népszabadság vezető munkatársa számára, hogy publikáljon a lapban. Széchenyi Ágnes irodalomtörténész E. Fehért „a szellemi zsandárok legkülönösebb és titkos kapcsolatokkal rendelkező örök részeg képviselőjeként” jellemezte, akiről a belügyi források sok érdekeset árulhatnának el. Ne feledjük, ő volt az, aki Fábry Zoltánt megpróbálta megzsarolni. Sikertelenül. Czine Mihály szerint, mindenkit