Kassai Figyelő, 2020 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2020-04-01 / 4. szám

Kassai Figyelő 2020/4 Közélet Néhány gondolat a felvidéki magyar sajtó helyzetéről A sajtót tartják a negyedik hatalmi ágazatnak a törvényhozás, közigaz­gatás és igazságszolgáltatás mellett. Ezt mindig is tudtuk, mégha 1989 előtt a sorok között igyekeztünk ol­vasni is. Az akkori sajtótermékek a szemünkben hiteltelenek voltak. Ahogy erre Roskoványi István is tré­fásan felhívta a figyelmemet. Történt egyszer, hogy az Új Szó­nak nyilat­kozott abban az értelemben, hogy megfesti a Carpano borozó törzskö­zönségét. Számon kértem rajta, hogy ezt nem tette meg. Mire megkérdez­te: „Te hiszel az Új Szó­nak?” De jött 1989 és egy kis ideig tényleg ideális állapotok uralkodtak a sajtó területén. De csak néhány hónapig. Hivatalosan sajtószabad­ság köszöntött ránk, de nem min­denki tudatosította, hogy a szabad­sággal felelősség is jár. A közszolgálati szférában dolgo­zó újságíróknak szép etikai kódexük van, mely tiltja az egyoldalú hírek közlését és az európai civilizáció hagyományaihoz kell(ene) hasonul­nia a nemzetek közötti barátság és megértés jegyében, mégis a szlovák köztévé híradásaiban gyakran nega­tív vélemények kapnak teret velünk vagy Magyarországgal szemben, ami az előítéleteket gerjeszti. Volt egyszer régen szlovák-ma­gyar viszonylatban ennek egy pozi­tív jelenete is, de nem lett folytatá­sa. Mégis érdemes felidéznünk! Az első bécsi döntés után, a csehszlovák hatóságok a kassai rá­dió épületéből minden berendezést leszereltek. Az üres falakat hagyták csupán hátra. Mégis november 14- én a rádió megszólalt. Méghozzá egy nemes gesztust tett a szlovákok felé. A magyar és a szlovák himnusz hangzott fel az éter hullámain. Másnap a szlovák fél méltó vá­laszt adott. Alexander Mach propa­gandafőnök november 15-én este nagy feltűnést kiváltó beszédet mon­dott a pozsonyi és besztercebányai rádióban. Üzenetét először szlovák nyelven adta elő, azután magyarul. „Egymásra vagyunk utalva” - üzen­te rádióbeszédében. „Örömmel fo­gadjuk, hogy magyar részről őszinte iparkodás és megértés tapasztalha­tó a hibák jóvátétele érdekében. El akarunk felejteni mindent, ami fáj és bízunk a jövőben.” Beszédében a magyarokat testvéreknek nevezte. A Pesti Hírlap november 17-én tel­jes terjedelmében tette közzé Mach beszédét. A lap vezércikke nagyra értékelte ezt a gesztust. A náciknak azonban nem állt ér­dekében a szlovák-magyar közele­dés, így hisztérikus magyarellenes hangulatot szítottak a szlovákok körében. Ez a reményteljes kezde­ményezés tehát dugába dőlt és azóta sem talált folytatásra. Amikor évekkel ezelőtt kísérlet­képpen az egyik szlovák adó meg­szólalt Miskolcon és egy magyar adó Kassán, odaát semmilyen nega­tív visszhangot nem váltott ki, váro­sukban felháborodás követte. De most inkább nézzünk tükör­be. Ha számba vesszük helyzetün­ket ezen a téren, ugyancsak meg­lepő következtetésekre juthatunk. Mulasztásainkkal kell kezdenünk. Máig nem írta meg senki a (cseh) szlovákiai magyar sajtó történetét. Pedig erre már igazából szükség lenne, így születhetett meg azután 2014-ben az a meglehetősen fel­háborító kötet, mely száz magyar újságíró portréját közli. Arcpirító, hogy Lőrincz Gyula pártkorifeus, és Szabó Béla sztálinista újságíró szerepelhet olyan tiszteletreméltó személyiségek mellett, mint Pet­­rogalli Oszkár vagy Szvatkó Pál. Juhász Dósa János lapunkban nem ok nélkül nevezte ezt dilettáns vál­lalkozásnak. 1990. január 19-én Pozsonyban megalakult a Csehszlovákiai Ma­gyar Újságírók Társulata. Azóta sem hallottunk róla semmit. Pedig az újságírók szükségét érzik, hogy álljon a hátuk mögött egy szervezet, mely információkkal és szükség esetén egyéb szakmai támogatásban is részesítheti, megvédheti őket. Viszont a magyar újságíróképzés sem megoldott Szlovákiában. A po­zsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke né­hány éve újságírókat is képez, bár hivatalosan kiadványszerkesztőket oktatnak. De hogy hol tudnak elhe­lyezkedni, az bizony fogas kérdés. Viszont egyetlen gyakorló újságíró sem tanít ezen a szakon. Lacza Tihamér publicista annak idején kidolgozott egy négy szem­eszterre szóló tantervet azoknak, akik a harmadik évfolyam befejez­tével nem a tanári pályát, hanem az újságírást szeretnék választani. Még csak visszajelzést sem kapott ennek sorsáról. „A magyar­ médiacsalád kere­tében folyik gyakorlati újságíró­képzés középiskolások és elsőéves egyetemisták számára elsősorban a nyári szünidőben, de ez nem pó­tolhatja a teljes körű felkészítést.” - mondja Lacza. Még a Fórum Társadalomtudo­mányi Intézete sem tartja számon, milyen felvidéki magyar médiumok vannak jelen. A sajtó tehát mostoha­­gyerek. Hiába vagyunk több mint három évtizede a rendszerváltáson túl, még mindig csak egy napilapunk van, mely a Most-Híd párt uszályá­ba került és olyan magyarországi publicistákat enged szóhoz, akik az Orbán-kormányt csak ekézni tud­ják. Nem csoda, ha a lap olvasottsá­ga csökken. Egyik mélypontja volt, amikor lehetőséget adott E. Fehér Pál, a Népszabadság vezető mun­katársa számára, hogy publikáljon a lapban. Széchenyi Ágnes iroda­lomtörténész E. Fehért „a szellemi zsandárok legkülönösebb és titkos kapcsolatokkal rendelkező örök ré­szeg képviselőjeként” jellemezte, akiről a belügyi források sok érde­keset árulhatnának el. Ne feledjük, ő volt az, aki Fábry Zoltánt meg­próbálta megzsarolni. Sikertelenül. Czine Mihály szerint, mindenkit

Next