Kassai Figyelő, 2022 (20. évfolyam, 1-4. szám)

2022-01-01 / 1. szám

175 éve született Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született Nóg­­rád megyében, Szklabonyán. Elemi iskoláit a faluban végzi. 1857-ben a rimaszombati ev. gimnázium tanuló­ja lesz. Az önképzőkörben írja első prózáit, verseit. 1866-ban Leérett­ségizik. Egyre erősebb az írói elhi­vatottság benne. Balassagyarmaton él, a helyi társaság kedvence. Meg­ismerkedik Mauks Ilonkával. Egy ideg vármegyei hivatalnok, majd szerkesztője lesz a Nógrádi lapok című újságnak. Nyáron romantikus körülmények között feleségül veszi Ilonkát, Pestre költöznek. Különbö­ző lapokba ír, de a siker elkerüli. 1874-ben megjelenik első könyve, az Elbeszélések című kötet majd hűt­lenség címén elválik feleségétől, va­lójában meg akarta kímélni őt a nél­külözéstől. A Szegedi napló szerkesz­tőségéhez kerül. Erőre kap, megjön írói önbizalma, sikeres lesz. Visszatér a fővárosba, a Pesti Hírlaphoz, írásai ettől kezdve először mindig újságok­ban, folytatásokban jelennek meg. 1883. január elsején újra elveszi Ilonkát s most már a gondtalan iro­dalmi, társadalmi élet várja őket. A Kisfaludy társaság tagja lesz, később az Akadémia is tagjai közé választja. Sorra jelennek meg regényei, kivétel nélkül mindegyik hatalmas irodalmi siker. 1910-ben zajlanak a 40 éves írói működése alkalmából szervezett ünnepségek. Már sokat betegeske­dik. Május 6-án van a nagy országos ünnep Budapesten. Egy egész or­szág hódolatát fogadja. 1910. május 28-án meghalt. Má­jus 31-én, az Akadémia előcsarno­kában ravatalozzák fel és a Kerepesi úti temetőben lel végső nyugalmat. Kassai Figyelő: Kiadja: Szerkesztőbizottság: Olvasó szerkesztő: Független magyar folyóirat, 2022. január XX. évfolyam, 1. szám Henszlmann Imre Történelmi Társaság Kassa, ISO: 35 568 488 és a Hernád Kiadó Kft. Halász György, elnök: Hanesz Zoltán, Krivánszky Miklós, Kováts Róbert Farkas-Havasi Angéla Ügyvezető igazgató: Havasi Péter Nyomdai előkészítés: Mátyás Hudák Katalin Nyomda: Typopress-dlačiareň s.r.o., Košice Kiadás periódusa: havilap Evidenčné číslo: 1487/08 ISSN: 1339-0945 A borítón: Majel Rovás épülete A hátlapon: hirdetés Támogatóink: Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alap Zrt., Rákóczi Szövetség, a Szlovák Kormány Kisebbségi Kulturális Alapja, valamint a Nemzeti Kulturális Alap Az aláírt cikkek nem minden esetben egyeznek a szerkesztőség véleményével. E-mail: kassaifigyelo@gmail.com Számlaszám: SK 68 5200 0000 0000 0654 4586 SWIFT: OTPVSKEX Tel.: +421 948 753 013 RÁKÓCZI K­U­LT SZÖVETSÉG minori<a Nemzeti Kulturális Alap Benczúr Gyula festménye Mikszáth Kálmánról (1910)

Next