Kassai Hirlap, 1905. július-december (2. évfolyam, 148-302. szám)
1905-12-22 / 296. szám
Ara 4 IUIAI. Kassa, (péntek) dec. II. évfolyam (196. szám.) 1905. Kassai Hírlap FÜGGULTLEIV POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak : Helyben egy évre 14 kor., fél évre 7 kor., negyedévre 3 kor. 50 f. Vidékre negyedévre 5 kor., félévre 10 kor., egész évre 20 kor. Megjelenik minden nap délután 5 órakor. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hsissa, Fő utca 30. f Telefonszám 198. A darabantók dolgoznak. jSikertelen installáció. A turul meg Hát még igazán akadna Magyarországon olyan tuszbavaló magyar ember, spiriki hiszi, hogy a kétfejű sas az a béke olajfa-ágával becsületes szándékon közeledik a turulmadárhoz. Lehetetlen. De ne is akadjon ! Négyszáz esztendő alatt immár csak megismerhette ezt a kétfejű jószágot mindenki annyira, hogy ne higyjen neki, még ha a bibliai olajfák hegyének egész erdejét idecipelné is a mi szegény magánosan, testvértelenül, rokontalanul busulgató turul-madarunk elé. A született hatalmak hagyományos butaságában ringott annak a bölcsője, aki nem tudja, aki meg nem tanulta a kétfejű sas útját jelző történeti vérnyomokból, hogy ez a csoda-jószág hosszú-hosszú századokon át a mi turul-madarunk véréből táplálkozott. Most is abból táplálkozik. Másutt van a fészke, másutt a a hazája; csak táplálkozni jár turul-madár bércei közé; szívni a jámbor, a türelmes, a kutyahűségű turul-madár vérét. Csőreinek, karmainak nyomát megláthatod a testén, amelynek sebei, megtépdesett részei csodás módon behegedtek ugyan, de a nyomok, a szomorú emlékek mind megmaradtak és beszélnek most és mindig, örökön-örökké, teljesen ki nem fejezhető, el nem mondható kínszenvedésekről. Ha vizsgálod a kínszenvedéseknek százados nyomait, megáll a szívverésed a bámulattól, hogy honnan vette ez a szegény, testvértelen, rokontalan ősmadár az erőt, a kitartást, a szívósságot a fájdalmakkal, a szenvedésekkel való óriási küzdelemhez ! természetfölötti Hogy micsoda erő tartotta, őrizze meg benne az életet! Mert a nyomok azt mutatják, hogy a turulmadár szennvedéseinek nagyságát csak az kegyetlenség múlta felül nagyságban, mellyel vérét a kétfejű sas fogyasztotta, életét emésztette a kétfejű sas. És mégis él ez a százszor megkínzott, ezerszer megtépett, meggyöngített madár. Nemcsak hogy él, de meg is rebbentette már szárnyait, felemelte fejét, védelmi állásba helyezkedett a kétfejű sassal szemben, mely ugyan most is a béke olajfaágát tartogatja csőreiben, de a turul-madár ismeri már, hogy amikor csőreiben olajfa-ágat hoz, akkor karmaival a legkegyetlenebb lépésre készül. Nem hisz neki, nem bízik benne. Megtanították már a múlt rettenetes tapasztalatai. Sokat okult, sokat tanult. De azt még most sem tanulta meg szegény turulmadár, hogy a kutyahűséget legtöbb esetben ridegekkel szokták meghálálni. Ezt még mindig nem akarja hinni a turulmadár, mert most is, ilyen mérhetetlen sok szenvedés és csalódás után is a a fészek-szomszédság békéjét akarja biztosítani minden áron. Tudja, hogy az olajfa-ággal közeledő szomszéd-sas a maga jellemző kétfejűségével nem azt mutatja, amit voltaképen akar; tudja, hogy szárnyai alatt sátáni terveket rejteget, de azért nem tesz egyebet, csak védelmi állásba helyezkedetten vár és vár. Amilyen bámulatos volt századokon át a szenvedések elviselésében, éppen olyan bámulatraméltó a maga fönséges türelmességében is. Az a mozdulatait leső kétfejű sas pedig csak a pillanatra vár, hogy mikor csaphat le reá. Ha pedig a lecsapásra alkalmat nem ad, akkor kegyetlen ragadozó természettel be akarja várni, hogy mikor merül ki végképen ebben a kínos helyzetben, hogy leroskadni látván, újra karmai közé vehesse a védelem jogán és szívhassa vérének — úgy látszik — kiapadhatatlanul tápláló forrását. Vajjon meddig tart még ez a kegyetlen táplálkozás ? A kétfejű sas pukkad-e meg előbb a vérbőségtől, vagy a turulmadár merül-e ki előbb a vérveszteségek következtében ? Avagy nem csap-e le időközben egyszerre mind a kettőre egész váratlanul egy harmadik madár ? Valami hatalmas kőszáli sas ? A lemondott kormány. Pongráczék meg vannak ijedve. Kassa, dec. 21. Fejérváryék mindig igyekeztek parlamentáris szint adni cselekedeteiknek kedva, és erre az igyekezetre támaszszemtelenül és pökhendi módra törvényes kormánynak nevezték önmagukat. Pedig íme maga Tisza István sütötte rájuk a bélyeget 19-én, ők azonban rendíthetetlenül építik azért a Potemkin-falakat. Most is egy kis szemfényvesztés kellett. Az országgyűlés egyhangú tiltakozása volt az ok és mivel más tisztességes kormány is beadta volna lemondását ilyen körülmények között, ők maguk is világgá kürtöltetik, hogy lemondtak. — Oh, itt van a mi nagyságunk, önzetlenségünk. Lássátok, lemondtunk. Mi megtettük a kötelességünket. Az, hogy a király nem fogadja el, más lapra tartozik. Mi arról nem tehetünk, mert mi lemondtunk. Ismerjük már ezeket a lemondásokat. Undok játék az alkotmányossággal, megszégyenítő, ocsmány játék a parlamentarizmussal is, hintés az egész lemondási trick, Bármiben komoly férfiasságot nem látunk, a becsületes szándékban pedig nem hiszünk. Mert holt bizonyos, hogy ugyanaz a komédia következik, amit már olyan jól ismerünk. Eleinte hetekig nem dönt a király. Várja a jó tanácsot. Végre vagy nem fogadja el a lemondást az ország sürgős érdekeire való tekintettel, vagy ha elfogadja is, megbízza az ügyek további vezetésével, ami egyáltalában nem különbözik az eddigi működésüktől. A legjobb esetben ez fog következni. Egy azonban bizonyos, hogy Pongrácz úrék itt Abaujban tovább fognak garázdálkodni még egy ideig, amíg a nyakukat ki nem törik a merész bakugrásokban. Hogy remegnek ezek az emberek a kormány esetleges végleges bukásától! Az ő kis egzisztenciájuk teljesen ehhez az átkos uralomhoz van kötve. Az ilyen Pongrácz-Schmidt Dezső-féle társaság a falnak menne ijedtében. Ezek a kis herék, akiknek még nem biztosítottak végleges jövőt a darabantok : hogy vergődnének az iszapban, hogy mennének ki a láthatárból, mintha puskából lőtték volna ki őket. És a kormány, amely kiszemelte őket, hozzájuk méltó lesz. Nem fognak kapni csak megvetést még onnan is. A megyefőnök bűnügye. Kristóffy megsemmisít. Fegyelmi feljelentés Nyékhegyi Lothár dr. ellen. Kassa, dec. 21. Megírtuk, hogy a Pongrácz ellen indított bűnvádi eljárás a vizsgálóbíróig jutott csak el, ott hirtelen megakadt, mert a hatalomnak nem tetszett, hogy az egyik pribékjét elérje az igazságszolgáltatás köze. Tegnapi lapunkban részletesen referáltunk arról a harcról, ami a bűnügyi iratok körül folyt és ami azzal végződött, hogy a vádtanács határozata folytán a vizsgálóbírónak ki kellett adni az iratokat az ügyészségnek. Ez meg is történt annak rendjemódja szerint, de hogy innen hová kerültek az iratok, azt egyelőre titokban tartja az ügyészség. Mert hogy az ügyészségnél és a vádtanácsnál nincsenek, az bizonyos, mert Juhász Béla dr. megyei alügyésznek, mint a sértett fél képviselőjének, az iratokat nem mutatták meg. Valószínű, hogyha akarták volna, akkor sem mutathatták volna, mert az iratok már fenn vannak a minisztériumban, hogy a király pertörlési jogát vegyék igénybe. Ezt azonban a királyi főügyész-helyettes elárulni nem akarta, inkább a törvénytelen megtagadást választotta. A miniszter rendelete A megyefőnök hirtelen ijedtében Pestre futott és ott egy miniszteri megsemmisítést eszközölt ki, amelyivel Kristóffy megsemmisíti azt a közgyűlési határozatot, amelyben Pongrácz ellen a bűnvádi feljelentéssel a megyei ügyészt megbízzák.