Kassai Hirlap, 1906. július-december (3. évfolyam, 152-302. szám)
1906-07-01 / 152. szám
© voltára — ülést tartott s határozatairól, illetve az eredményekről a leghívebben fogunk beszámolni. Nagy munkája lesz a bizottságnak, mert a város ócska és elavult rendtartása és mindenféle szabályzataiból, amelyek jórészben hiányosak is, alig van ember, aki valamit ki tudna okoskodni. Az az egy bizonyos, hogy súlyos vád lesz az egész tanács ellen, mert nem gondoskodott semmiféle erősebb ellenőrzésről, szükséghez képest nem adott elégséges munkaerőt s a könnyelmű kezelés és apróbb hiányzatok elnézéséből kiengedte fejlődni a mostani állapotokat, amikor már a „panama“ lógatja lábait. A gazdálkodással és számadással megbízott tisztviselők ellen nincs ugyan elrendelve a fegyelmi vizsgálat, nem is lehet, hisz annyira össze-vissza bonyolult az ügy, hogy elhamarkodva mondani, nem is lehet fölötte ítéletet büntetésben Hogy azonban kemény fog részesülni egy-két ember, annyi bizonyos. Ha valakinek nincsen elegendő munkaereje, hiányzik a szaktudása, tegyen erről felettes hatóságának jelentést annyiszor, amennyiszer csak kell, de a jó szerencsére bízni mindent s a panamává fejlődni engedni a dolgokat, nem lett volna szabad. Csakhogy persze: közös lónak túrós a háta ; ezt az igen szép és a mellett nagyon hasznos közmondást gyakorlatilag bemutatni akarták a bűnösök. Kilátás van arra, hogy a vagyonkezelők a Horalek-féle sikkasztás és a mostani eset által megégették már a körmüket annyira, hogy a rájuk bízott közös érdekű dolgokat ép úgy fogják kezelni ezután, mint a saját privát ügyeiket, mert hisz arra esküt tettek s ezért engedte őket a közügy szolgálatába a városi közönség, hogy teljes erejüket ennek a javára érvényesítsék. Mivel pedig ezt tenni elmulasztották, sújtson rájuk a büntető igazság keze, tanítsa meg őket arra, hogy a hivatal, méltóság, a fizetés mind csak azért a járt nekik, mert bizalmunkkal ajándékoztuk meg őket, de amellyel ők rútul visszaéltek. Óvatosak vagyunk, személyeket egyelőre nem bántunk, hanem majd a bizottság kideríti az igazságot, akkor adósak nem maradunk, látni fogjuk a nyulat bokrostul, de a dolgoknak elejébe nem vágunk. Hogy bűzlik Dániában, azt már mi is jól tudjuk! — A finnek Mihalik Bélához. A finn egyetemi hallgatók „Suomen Laulu“ dalkörének tagjai rendkívül szívélyes hangú levelet küldöttek KASSAI HÍRLAP Mihalik Béla tb. főkapitányhoz, amelyben köszönetüket fejezik ki azért a lekötelező kalauzolásért, mellyel Kassán való tartózkodásukat a kellemessé igyekezett tenni. Egyúttal megküldötték valamennyi tagnak névjegyét. A pénzügyi bizottság, Bpest, junius 30. A Ház pénzügyi bizottsága ma délelőtt ülést tartott, amelyen a horvát pénzügyi egyezménnyel foglalkoztak. Telefonjelentések. — Saját tudósítónk jelentései. — Miniszterek 21 királynál. A király ma délelőtt 11 órakor Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztert 40 percig tartó kihallgatáson fogadta. Délben fél 1 órakor Darányi Ignác földmivelési minisztert fogadta a király. Mindkét miniszter tárcáinak ügyeiről referált. Wekerle Sándor miniszterelnök délután 3 órakor, Darányi Ignác pedig 5 órakor utazott Budapestre. A delegáció ülései véget értek. Bécs, jun. 30. A delegáció ma teljesen végzett a közös költségvetésekkel és befejezte üléseit. A delegátusok legnagyobb része már visszautazott Budapestre. Aeleplezések egy kiadóról. Bpest, június 30. A budapesti „Radikális Újság“ ma szenzációs leleplezéseket közül Rónai Mórról, a „Független Magyarország“ kiadójáról. Elmondják róla, hogy a kormánytól 50.000 koronát koronát csikart ki, míg a budapesti közúti villamos vasúttól a leleplező cikkek beszüntetéséért 48.000 koronát kért és kapott. Ez a leleplezés nagy szenzációt keltett. A rí«tinéi..sarolsis elleni. Bpest, jun. 30. A budapesti újságírók egyesülete elhatározta, hogy a fiumei kormányzó megzsarolása ügyében szigorú vizsgálatot indít. Szász József képviselő a Házban is szóvá fogja tenni az ügyet és kérni fogja az újságírói kamarák létesítését. Barabás JBéla 1112111- <Iát 11 inni. Bpest, június 30. A Ház összeférhetetlenségi bizottsága ma délelőtt Károlyi István gróf elnöklete alatt ülést tartott, amelyen döntött Barabás mandátumai ügyében. Előadó Hellebront Géza volt. Az ülésen Gáli Sándor, Leszkay Gyula, Issekutz Győző és Medakovics Bogdán vettek részt. Először Barabás Bélát hallgatták ki, aki részletesen elmondta az esetet, majd kijelentette, hogy neki mindig az volt a szándéka, hogy budapesti mandátumot tartsa meg és a most is kéri a bizottságot, hogy engedjék meg neki a budapesti mandátum megtartását. Gáli Sándor azt a kérdést intézte Barabáshoz, hogy miért nem mondott le azonnal az aradi mandátumáról épúgy, mint a nagyváradiról. Barabás azt felelte, hogy attól tartott, hogy az erzsébetvárosi mandátumot megpeticionálják. Ezután a bizottság zárt ülést tartott, majd kihirdették a határozatot, amelynek értelmében Barabásnak az aradi mandátumot kell megtartani. Ennélfogva a budapesti erzsébetvárosi kerületben új választás lesz. I I 1REK. IN A kassai muzeum reggel 9—12-ig, délután 3- 5-ig (hétfő és péntek kivételével) nyitva. A bemenet ingyenes: vasárnap, kedd, szerda és szombaton. Csütörtökön belépő díj személyenkint 40 fillér. Muzeum zárva: hétfőn és pénteken. kassai múzeum könyvtára péntek kivételével A nyitva naponta délután 3 - 7-ig. A kassai jogakadémia könyvtára nyitva naponta 4-7 ig. Iapunk iil-g.jelen minden nap d<Slutím 5 órakor. Julius 1. Egy jó barát távozása. Kassa, junius 30. Lengyel Menyhért, a kassai hírlapirodalom jeles munkása a mai napon elhagyja Kassát és a fővárosba költözik, a holtág tere nyílik kiváló tehetségeinek érvényesítésére. Bármennyire is fájdalmasan érintsen bennünket az, hogy egy jeles zsurnalisztától és egy jó baráttól kell megválnunk, mégis megnyugtatóig hat reánk az a tudat, hogy kedves kollégánk nemes ambíciói a fővárosban méltóbb kielégítésre fognak találni. De beszéljenek a távozó jó barát bucsusorai: Kedves Barátaim ! Nem volt szándékom, hogy elköltözvén e városból, a derék távozó polgártársak amaz untig ismert eljárásához folyamodjak, hogy „az idő rövidsége folytán“ ez után nyilt térszerüleg mondjak búcsút összes ismerőseimnek. Ezen a sablonon mindig mosolyogtam és ime most én magam esek bele. De úgy érezem, hogy elköltözvén innen mégis van egy pá szavam hozzátok, akikkel éveken keresztül együtt szántottuk a helyi prés bizony eléggé sivár talaját, mely munka nyomán azért termett a olykor egy-egy szál virág is, amire szívesen gondol vissza az ember. Most, hogy uj célok és uj küzdelmek felé szálít el innen a sorsom,valami bolondos meghatottság fog el, ha visszaemlékezem arra az időre, amit itt töltöttem. Az ifjúság esztendei voltak ezek, melyek még akkor is kedves emlékűek, ha nem voltak oly eredményesek, amilyennek megálmodtuk. Azok a gyönyörű fellángolások, az a nagy ambíció, amit bizony sokszor igen kis dolgokra, egy croquisra, egy színházbírálatra pazaroltunk el — azt hiszem nem térnek többé vissza. Az elszánt komoly ideje következik, amely lehet, már eredményesebb lesz, de bizonyára nélkülözni fogja azt a kedves intimimitást, amire a vidéki élet szinte rákényszeríti az embereket. Közöttetek való munkásságom ittott némi elismerést a közönség részéről és barátságotokat a ti részetekről szerezte meg nekem Kassán. Valljuk be, ez utóbbira inkább büszke vagyok. Hogy olyan zilált viszonyok közt, amilyenek itt dühöngtek, éveken át többé-kevésbbé részese lévén mindezen sajtómozgalmaknak, mégis mindannyiatokkal jó barátságban maradtam és ilyen gyanánt válok el, — azért nagy jövőt tudnék magamnak jósolni a — diplomácia terén. Szereztem máshol is magamnak néhány jó barátot, akik érdememen felül buzdítottak és indokolatlan reménységgel vannak további munkásságom iránt. Nos, majd meglátjuk, mit hoz a sors. Baráti meleg kézszoritással válok el tőlük és tőletek. Ne felejtsetek el egészen. Én mindig szeretettel fogok rátok gondolni. Kassa, 1906. junius 30. Lengyel Menyhért. — Személyi kir. Horvai János Szamovolszky Ödön szobrászművészek, a kassai honvédszobor tervezői ma városunkban időztek. — Házasság. Fényes esküvő volt e hó 30-án délután 5 órakor a kassai székesegyházban, ahol Holczer József beregmegyei központi fa-Fekete Ödön mérnök, vizmüvállalata foggy, FŐ-UtCa 54. Elvállal vízvezeték, csa- ------------------------tornázási és fürdő-berendezések létesítését. Reggelizés előtt fél pohárral/popot t ujv az elrontott gyomrot 2-3 óra Schmidthauer-féle radio-activi== Fi JiRJjJiniriU tVC oCI UVÍZ.alatt teljesen rendbe hozza. Használata valódi áldás gyomorbajosoknak és székszorulásban szenvedőknek. ^=-^r----, . „— Csodálatos gyógyerejét az igmándi viz radium-tartalmának köszöni, a mely tudományos alapon egyedül ezen forrásban lett felfedezve, miért is bevásárlásnál össze nem tévesztendő közönséges keserűvizekkel. —Főszétküldés a forrástulajdonos: Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban. Kapható Kassa és vidékén minden jobb gyógyszertár és füszerüzletben kis üveg 30 f., nagy üveg 50 f. — Az egyedüli természetes keserüviz, amely kis üvegben is kapható. =^- ——i —----*---