Kassai Hirlap, 1908. július-december (5. évfolyam, 149-297. szám)
1908-07-01 / 149. szám
V. évfolyam. 149. m. Kassa, H 08. Julius I. Szerda: Kassai Hírlap FÜOaETLEA POLITIKAI ^APII.AP. Elófi/.ctéNi árak : Helyben egész évre 14 K, félévre 7 K, negyedévre 3 Ą 50 K Felelős szerkesztő és laptulajdonos Séla. Vidékre egész évre 20 K, fél évre 10 K, negyedévre 5 K. Főmunkatárs : Verbely Ferenc. Ker.>es számára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassa, Eö itc« 33. sj*. ahitt. Telefonszám 1»K. Megjelenik minden délután 5 órakor. Ki legyen a kamarai titkár?* A kassai kereskedelmi és iparkamara megürült titkári állása körül nagy vehemenciával indult meg a harc, mégpedig a legitimitás jegyében. Legitimitásra hivatkozik az elhunyt nagyérdemű titkár pártja és a legitimitás minden ismérvével veszi fel a küzdelmet az élő kamarai elnök pártja is. Mielőtt ebbe az éppen nem épületes látványba beleszólnánk, tisztázzuk tán előbb a kérdést, hogy minek is köszönhette utóbbi időben a kassai kamara nagy súlyát és nem egy országos kongresszuson megnyilvánult vezető szerepét ? Itt mindjárt le kell szögezni azt a sajnálatos tényt, hogy nem annak, mintha a kassai kamara akár kereskedelmi, akár ipari tekintetben vezetne a hazai kamarák között — nem, erről szó sem lehet, az ujjainkon elszámlálhatjuk a kamara számottevő ipari vállalatait és intézményeit. Mi adta tehát meg az iparilag igénytelen kamarának azt a jelentőséget, amelyet léptennyomon tapasztaltunk, az elhunyt, érdemekben gazdag titkárnak különösen utolsó decenniumában? — Semmi más, mint a kamarai titkárnak nagystílű egyénisége, hazafias érzéssel átitatott közgazdasági ismeretei, a kereskedelmi és ipari körök helyzetének alapos ismeretéből fakadt állásfoglalása. Az ember kiválósága feledtette a kamarának ipari tekintetben való inferioritását, úgyhogy magunk is hajlandók voltunk elhinni, hogy iparilag is sokat számítunk és vagyunk valamik. Pedig hát Deil Jenő is fiatal, 26 éves ember volt, mikor a kasszi kamara titkári székébe beleült. — Azt mondják erre úton-útfélen: „hja, más viszonyok voltak akkor és más viszonyok vannak ma; mi volt 40 évvel ezelőtt a kamara és mi ma?“ — De akik ezt hangoztatják, nem ismerik a kamarai intézmény fejlődését, nem tudják, hogy abban az időben maguk az érdekelt körök is nagyon vegyes érzelmekkel viseltettek iránta és nem bíztak benne, hogy érdekeiket meg fogja tudni védelmezni, sőt épen az ellenkezőjétől tartottak. A közöny és ellenszenv arra volt visszavezethető, hogy a kamarai intézmény akkortájt még nem vert erős gyökeret különösen azért, mert a kamara, mint eredetileg az abszolút osztrák hatalom által behozott intézmény ellen még akkor sem szűnt meg a nemzeti visszahatás sugallta bizalmatlanság és csak lassan, nagyon lassan enyészett el. Akik az intézmény fejlődését ismerik, tudni fogják, hogy kellett magának a talajt lépésről lépésre meghódítani, a bizalmatlanságot maga iránt — jóllehet, abban az időben az egyetlen alkotás volt, amely a szabad választás elvén alapult és autonómiával bírt — fokról-fokra megszüntetni. Abba az időbe esnek a kamarai törvény revíziójára irányuló folytonos mozgalmak, ami az érdekelt körök és osztályok tehetetlenségének legbiztosabb jele, hogy valóságos időszakokban a törvényt okolják minden létező bajért és a törvényszakaszok megváltoztatásával akarnak segíteni minden bajon. Ilyen viszonyok között egy kamara titkári állásába kerülni, tapasztalt, idős embernek is nagy feladat volt, hogy ne lett volna tehát az, az akkor még fiatal Deil Jenőnek? És Deil Jenő megmutatta, hogy 26 éve dacára is rátermett a súlyos feladatokra és közel 40 év alatt oly nevet vívott ki magának, hogy szinte pótolhatlanságáról beszélünk. És ma az elnöki legitimitás hívei lesajnálással beszélnek a titkári legitimitás fiatal, tapasztalatlan hajtásáról! Hát tényleg olyan fiatal és tapasztalatlan ez a fiatal ember és tényleg oly’ öreg és tapasztalt az a fiatal ügyvéd, akit a „sede vacante“ elve mellett olyan hamar, szinte lázas sietséggel kineveztek iparjogi szakértőnek? Az lehet, hogy a „fiatal“ Deil még nem ,öreg“, de hogy az „öreg iparjogi szakértő“ még nagyon fiatal“, az bizonyos. A meghalt titkár fia éveken keresztül ott volt a kohó mellett és akik smerik, jól tudják, hogy annak melegéből jó adagot halmozott el magában és hogy maga is lépés lesz a kohót tartalmas ércekkel megtölteni. A nagyobb kvalifikáció itt nemöhet számba, egy fiatal jogtudor, aki egészen távol állott eddig a kamarától, sem általánosságban, sem részletekben nem ponderálhat többet, mint a csak abszolutóriummal rendelkező kamarai fogalmazó, aki azonban évek óta gyakorlatilag foglalkozik a kereskedelem és par érdekeivel. Ne tessék tehát itt tapasztaatlanságról és tapasztaltságról beszélni, mert az csak „az iparági szakértő“ rovására történhetik. Ha már alkalmatlannak találják a fiatal Deilt, favorizáljanak olyasvalakit, akit nem csak az élő apai és elnöki tekintély világításánál lehet alkalmasnak találni. Ha nem akarnak legitimisták lenni az egyik irányban, ne legyenek azok a másikban sem, hanem vessék fel komolyan és megfontoltan a kérdést, hogyha a két legitimista nem, akkor ki alkalmas a kamarai titkári állásra, amellyel a következő teendők vannak összekötve: Felvilágosító, jellentést tevő, közvetítő, adatgyűjtő és általában a rendes folyó ügyek elintézésére irányuló, véleményező és tanácskozó, kezdeményező, javaslattevő, a kereskedelem és ipar fejlődésének közvetlen előmozdítására irányuló tevékenység. Ha ezt fogják tekintetbe venni az illetékes tényezők és olyan embert fognak keresni, aki ezeknek ellátására „sine ira et studio“, a saját személyének és tudásának súlyával is alkalmas, akkor meglehetünk nyugodva, hogy a kassai kamara, melynek éltető lelke nemrég eltávozott, ismét életképes lesz. Ha ennek az éltető léleknek lelkéből lelkedzett fiatal sarjhoz nincs meg a bizalmuk, úgy minden gondolkodás nélkül kiterjeszthetik látóhatárukat a kamara épületének és elnöki szobájának szabályosan határolt kontúrjain túl és bizonyos, hogy meg fogják találni azt, aki a kamarának uj Deil Jenője, uj éltető lelke lesz. „Ad majorem incompatibilitatis glóriam“ azonban nem szabad kétféle mértékkel mérni. * E cikkünket egy helybeli szaktekintély jeles tollából vettük, a kereskedelmi és iparkamara titkán állásának betöltését illetőleg azonban fenntartjuk magunknak a jogot, véleményünk elmondására. Mi lesz a kassai kultúrpalotával ? Párjára talált a kassai egyetem. Debrecen már ujong. Kassa, julius 30. Jelen cikkünk első címeként feltett kérdés — őszintén bevalljuk — határos a naivitással. Hiszen alig van a városnak józan eszű, épkézláb polgára, aki az ilyen kérdésekre csendes rezignációval azt nem feleli, hogy „nem lesz biz’ abból semmi !“ Elismerjük készséggel, hogy a dolgok ily szempontból való taglalása, az egyes polgár számára nem is a legkényelmetlenebb, mert hiszen minek rontaná el az adót fizető maga testi épségét gyaraptó étvángyát ilyen lapáliákkal s minek egyéb rosszabb izét a nyári uborkasalátás rántott csirkéből csak azért, mert Kassának nem lesz kultúrpalotája ? A közügyekért folytatott küzdelem névtelen harcosai, az újságírók, azonban nem szemlélhetik ugyanezzel az egykedvűséggel a dolgok folyását s bizony nem csekély elkeseredés vesz erőt rajtuk, hogyha arra a tapasztalatra kell jutniok, hogy a lokálpatriotizmus jogosult reményét meg újabb csalódások érik, újabb hogy ismét szegényebbek vagyunk egy a város fejlődését előmozdító institúcióval. Ez pedig már ismét megtörtént Kassával ! A lágyhangú, szépszakálú jászberényi gróf, aki csak nemrég mint a szappanbuborékot pattantotta szét a harmadik egyetemért folytatott küzdelmünk várható eredményét, most lefújta a kassai kulturpalotát is, rr. ,T_T„..r Egyik debreceni laptársunk ujongó