Kassai Hirlap, 1909. július-december (6. évfolyam, 150-303. szám)

1909-07-01 / 150. szám

M. évfolyam. Kassa, 1909. julius 1. (Csütörtök) VV.<T.37 3­2? 150. szara Kassa» Hírlap --------------------------------1 FOGGIETI^EľN POLITIKAI ^APN­.AP. jő a borúra derű! N­em hódolunk Arcunkba szökik a vér, ökölbe szorul a markunk, a mikor halljuk, hogy Bécs ismételten olyan ajánlatokat tett a kibon­takozásra, a­melyeknek elfoga­dása örök szégyenfoltja lenne nemzetünknek. Adna a császár függetlenségi kormányt, de olyformán, hogy csak a kultusz-, igazságügy és a kereskedelem ügye jutna 48-as politikusok kezébe, míg a többi tárcát az ő bizalmi emberei kapnák meg. Önálló bankot is adna, de csak papíron, a­mi ugyan sohasem valósulna meg. S mindezekért a „kegyekért“ meg kellene majd szavaznunk a milliókat a császár receptje szerint. Mohát ezt ugyan várhatja tőlünk a hofburg nagyura! A­míg csak egy igaz magyar lesz ebben az országban s a­míg az utolsó igaz magyarban csak egy halvány kis szikrája is vil­log a függetlenségi eszméknek, addig az ilyen ajánlatokra csak visszautasítást nyerhet válaszul a császár. Hát kik vagyunk mi? Cselé­dek­, szolgák, koldusok, meghó­dított tartomány? Hát az a 20 milliónyi magyar nemzet csak arra való, hogy hódoljon a császár előtt s az ő kedvéért még a lelki üdvösségét is eladja? Nem oda Buda! Mi nem ké­rünk kegyet a császártól, nem is kérdjük tőle, vajjon szabad-e élnünk. Nem bizony. Mert érünk legalább annyit, mint a császár, a­ki nekünk nagyon is sokat köszönhet, míg a nagy áldozatokért mi soha semmit sem kaptunk. Allana-e trónja, ha a magyar az első szóra kar­dot nem ránt, hogy vérét ál­dozza a Habsburgokért? Volna-e hatalma, hs­ nem magában a magyar egyesítené királynék hatalmát, melyet a nemzettől örökölt ? Igazán érthetetlen az a föl­fogás, mely a burgban uralko­dik. Ahelyett, hogy a nemzet­nek erősítésére törekednének, unos-untalan gyengíteni igye­keznek azt. Kedvét sohasem fokozzák, hanem mindig csak szomorúságot okoznak n­eki. S a császárnak s mikor arról van szó, hogy jo­gai érvényesüljenek, ledorg a hang: unbedingte Unterwerfung­­­s Megsuhan fölöttünk a szitostor, suhogásba belevegyül az aranycsengés, és a magyar­­ lecsendesedik. A császár így ismerte meg a magyart. Ha nem nyugszunk, rúg egyet rajtunk és azután . . . azután . . . jelentkeznek a da­rabontok és más egyebek, kik jó pénzért telepiszkolják alkotmányunkat, elnémítják leg­jobbjainkat és a Hazát, a sze­gény magyar Hazát, mint egy erényeit parcellázó némbert a bécsi piacon áruba bocsátják. Ezt érdemli az ezeréves ma­gyar nemzet? ki szabadnak és nem rabszolgának született, kit erkölcsei egy évezreden át fön­­tartottak, ki nem rettent vissza soha semmi áldozattól, még ak­kor sem, ha a császárt fenye­gette is veszély ? A függetlenségi párt vissza­utasította a császár ajánlatát. A nemzet igazat ad neki, hiszen nevében cselekedett. Ámde Bécs felől tornyosulnak a felhők, vil­lámokat szór a császár haragja. Vájj’ kit sújt agyon a menykő s ki tudja megmondani, mikor állatvédelem. Étefrel selfi is az állatvédő­­ egyesületet. Kassa, junius 30. Az erkölcsök eldurvulásának egyik csalhatatlan bizonyítéka az állatkín­zás. Ami Kassa város utcáin is — sajnos — elég gyakran látható. Az állatvédelem nemes eszméje, nemkü­lönben a tapasztalatok többször kész­tettek arra bennünket, hogy a Kassai Hirlap hasábjain állást foglaljunk az eszme megvalósítása mellett és kö­veteljük az állatvédő-egyesület meg­alakítását. Szavunk nem hangzott el hatásta­lanul. Jó egy évvel ezelő­t megtud­tuk dr. Klekner Alajos nyug. jog­akadémiai igazgatótól, hogy Kassán volt valamikor állatvédő-egyesület s megtudtuk azt is, hogy ez egyesület nem oszlott fel, hanem­­ eltűnt. Mintha csak a föld nyelte volna el. A nemes ügy iránt érdeklődők azonban nem hagyják a dolgot any­­­­nyiban. Szalay László főispán már a múlt évben felkérte dr. Ekés La­jos városi tanácsost, hogy a Város­­szépitő­ egyesület keretében keltse életre az állatvédő egyesületet is. Mi­vel azonban a Városszépitő egyesület olyan széleskörű tevékenységet fejt ki, hogy különleges feladatának is csak a legnagyobb erőmegfeszítés árán képes eleget tenni: nem m­a­­­­dt más hátra, mint az állat­védő­i egyesület ügyét teljesen elválasztani, úgy azonban, hogy delmének 5 százaléka a V. E. jöve­az állatvédő­egyesületet illeti. Hosszas vajúdás után végre az eszme a megvalósulás stádiumába lépett. Az országos állatvédő egyesü­­let kiküldte Fodor Árpád szentgott­hárdi gimnáziumi tanárt, hogy az áll­a­tvédő­ egyesület megalakítását szorgalmazza. Hétfőn délután 5 óra­kor igen szép számú közönség jelen­létében meg is tartották az előérte­­kezletet, melyen dr. Klekner Alajos elnökölt. A központi kiküldött igen érdeke­sen fejtegette az állatvédelem célját s hangoztatta az egyesület megala­kulásának szükségességét. A közön­ség mindvégig a legnagyobb érdek­lődéssel hallgatta a szép előadást, melynek végeztével dr. Klekner Ala­jos jelentette, hogy a kassai egyesü­let nem szűnt meg, csak­­ nincs. Úgy határozott tehát a gyűlés, hogy kiküld egy végrehajtó-bizottságot, mely felkeresi a régi egyesület tiszti­karát és választmányát s megkér­dezi, hajlandó e az egyesület rekon­struálásában közreműködni. E bizott­ság tagjai Arányi Antal elnöklete alatt dr. Klekner Alajos, Klekner Emil, Zalka Zsigmond, Kemény Géza, Proche Ede, Valló Vilmos, Ressler István, Ungár Adolf, dr. Senka Jó­zsef, Harsányi Géza, Draskovics Gyula. A bizottság ez év októberében tar­tandó gyűlésen számol be működé­séről. Előbb azért nem hívják egybe a gyűlést, mivel a tanítók nagy ré­sze már nincs Kassán s ezek bevo­nása nélkül az egyesület munkálko­dása problematikussá válnék. Megjegyezzük még, hogy az állat­védő-egyesület tagjai évi 2 korona tagsági díjat fizetnek, melynek fejé­ben megkapják az „Állatvédelem“ című folyóiratot is. Újságírók kongresszusa. Három nap a Balatonon. Kassa, junius 30. Hazánk leggyönyörűbb vidékét vá­lasztotta ez évben közgyűlése helyéül a Vidéki Hírlapírók Országos Szö­vetsége. A szép Balaton partján gyü­lekeztek a tolinak munkásai, hogy megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat s hogy megismerkedjenek a Balaton­­vidék kedves, szinmagyar népével. A közgyűlést három napos kirán­dulás keretében tartották meg. A mely örökké emlékezetükben fog maradni, mert olyan magyaros ven­dégszeretetben részük még nem volt s aligha is lesz valamikor, mint Somogyban és különösen Zalában, a szép Zalában volt. A körülbelül 300 főből álló társa­ság vasárnap reggel 8 órakor indult különvonaton Siófokra, a­hol Balatoni Szövetség elnöksége élén a dr. Óváry Ferenc Veszprém város országgyűlési képviselőjével, mint a szövetség elnökével — fogadta. Innen az újságírók a Baross gőzösön Bala­­tonfüredre rándultak és Lingl Valé­rián, pannonhalmi bencés, fürdőigaz­gató szívélyes üdvözlése után társas­vacsorához ültek, utána pedig tánc­­mulatságon vettek részt. Hétfőn reggel külön hajón­­ a köz­gyűlés székhelyére Badacsonyba ér­keztek s a hegy tetején tartották meg a gyűlést. Délután 5 órakor pedig a végállomásra, Keszthelyre hajóztak. Hat óra felé járhatott az idő, a­mikor a hajó a keszthelyi öbölbe be­futott. Hatalmas ágyúdörgés jelezte a vendégek közeledtét. A város kö­zönsége száz meg száz gyönyörűen feldíszített csónakon ment a nagy hajó elé. Az első csónakon a város elüljárósága foglalt helyet, honnan Bognár Imre, városi főjegyző üd­vözölte az érkezőket. Szávay Gyula elnök a fedélzetről köszönte meg az ünnepélyes fogadtatást s ezután az egész társaság partra szállt. A ven­dégek a parti szállodákban kaptak lakást. Most kezdődött csak az­­ igazi ün-

Next