Kassai Hirlap, 1909. július-december (6. évfolyam, 150-303. szám)
1909-07-01 / 150. szám
M. évfolyam. Kassa, 1909. julius 1. (Csütörtök) VV.<T.37 32? 150. szara Kassa» Hírlap --------------------------------1 FOGGIETI^EľN POLITIKAI ^APN.AP. jő a borúra derű! Nem hódolunk Arcunkba szökik a vér, ökölbe szorul a markunk, a mikor halljuk, hogy Bécs ismételten olyan ajánlatokat tett a kibontakozásra, amelyeknek elfogadása örök szégyenfoltja lenne nemzetünknek. Adna a császár függetlenségi kormányt, de olyformán, hogy csak a kultusz-, igazságügy és a kereskedelem ügye jutna 48-as politikusok kezébe, míg a többi tárcát az ő bizalmi emberei kapnák meg. Önálló bankot is adna, de csak papíron, ami ugyan sohasem valósulna meg. S mindezekért a „kegyekért“ meg kellene majd szavaznunk a milliókat a császár receptje szerint. Mohát ezt ugyan várhatja tőlünk a hofburg nagyura! Amíg csak egy igaz magyar lesz ebben az országban s amíg az utolsó igaz magyarban csak egy halvány kis szikrája is villog a függetlenségi eszméknek, addig az ilyen ajánlatokra csak visszautasítást nyerhet válaszul a császár. Hát kik vagyunk mi? Cselédek, szolgák, koldusok, meghódított tartomány? Hát az a 20 milliónyi magyar nemzet csak arra való, hogy hódoljon a császár előtt s az ő kedvéért még a lelki üdvösségét is eladja? Nem oda Buda! Mi nem kérünk kegyet a császártól, nem is kérdjük tőle, vajjon szabad-e élnünk. Nem bizony. Mert érünk legalább annyit, mint a császár, aki nekünk nagyon is sokat köszönhet, míg a nagy áldozatokért mi soha semmit sem kaptunk. Allana-e trónja, ha a magyar az első szóra kardot nem ránt, hogy vérét áldozza a Habsburgokért? Volna-e hatalma, hs nem magában a magyar egyesítené királynék hatalmát, melyet a nemzettől örökölt ? Igazán érthetetlen az a fölfogás, mely a burgban uralkodik. Ahelyett, hogy a nemzetnek erősítésére törekednének, unos-untalan gyengíteni igyekeznek azt. Kedvét sohasem fokozzák, hanem mindig csak szomorúságot okoznak neki. S a császárnak s mikor arról van szó, hogy jogai érvényesüljenek, ledorg a hang: unbedingte Unterwerfungs Megsuhan fölöttünk a szitostor, suhogásba belevegyül az aranycsengés, és a magyar lecsendesedik. A császár így ismerte meg a magyart. Ha nem nyugszunk, rúg egyet rajtunk és azután . . . azután . . . jelentkeznek a darabontok és más egyebek, kik jó pénzért telepiszkolják alkotmányunkat, elnémítják legjobbjainkat és a Hazát, a szegény magyar Hazát, mint egy erényeit parcellázó némbert a bécsi piacon áruba bocsátják. Ezt érdemli az ezeréves magyar nemzet? ki szabadnak és nem rabszolgának született, kit erkölcsei egy évezreden át föntartottak, ki nem rettent vissza soha semmi áldozattól, még akkor sem, ha a császárt fenyegette is veszély ? A függetlenségi párt visszautasította a császár ajánlatát. A nemzet igazat ad neki, hiszen nevében cselekedett. Ámde Bécs felől tornyosulnak a felhők, villámokat szór a császár haragja. Vájj’ kit sújt agyon a menykő s ki tudja megmondani, mikor állatvédelem. Étefrel selfi is az állatvédő egyesületet. Kassa, junius 30. Az erkölcsök eldurvulásának egyik csalhatatlan bizonyítéka az állatkínzás. Ami Kassa város utcáin is — sajnos — elég gyakran látható. Az állatvédelem nemes eszméje, nemkülönben a tapasztalatok többször késztettek arra bennünket, hogy a Kassai Hirlap hasábjain állást foglaljunk az eszme megvalósítása mellett és követeljük az állatvédő-egyesület megalakítását. Szavunk nem hangzott el hatástalanul. Jó egy évvel ezelőt megtudtuk dr. Klekner Alajos nyug. jogakadémiai igazgatótól, hogy Kassán volt valamikor állatvédő-egyesület s megtudtuk azt is, hogy ez egyesület nem oszlott fel, hanem eltűnt. Mintha csak a föld nyelte volna el. A nemes ügy iránt érdeklődők azonban nem hagyják a dolgot anynyiban. Szalay László főispán már a múlt évben felkérte dr. Ekés Lajos városi tanácsost, hogy a Városszépitő egyesület keretében keltse életre az állatvédő egyesületet is. Mivel azonban a Városszépitő egyesület olyan széleskörű tevékenységet fejt ki, hogy különleges feladatának is csak a legnagyobb erőmegfeszítés árán képes eleget tenni: nem madt más hátra, mint az állatvédői egyesület ügyét teljesen elválasztani, úgy azonban, hogy delmének 5 százaléka a V. E. jöveaz állatvédőegyesületet illeti. Hosszas vajúdás után végre az eszme a megvalósulás stádiumába lépett. Az országos állatvédő egyesület kiküldte Fodor Árpád szentgotthárdi gimnáziumi tanárt, hogy az állatvédő egyesület megalakítását szorgalmazza. Hétfőn délután 5 órakor igen szép számú közönség jelenlétében meg is tartották az előértekezletet, melyen dr. Klekner Alajos elnökölt. A központi kiküldött igen érdekesen fejtegette az állatvédelem célját s hangoztatta az egyesület megalakulásának szükségességét. A közönség mindvégig a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta a szép előadást, melynek végeztével dr. Klekner Alajos jelentette, hogy a kassai egyesület nem szűnt meg, csak nincs. Úgy határozott tehát a gyűlés, hogy kiküld egy végrehajtó-bizottságot, mely felkeresi a régi egyesület tisztikarát és választmányát s megkérdezi, hajlandó e az egyesület rekonstruálásában közreműködni. E bizottság tagjai Arányi Antal elnöklete alatt dr. Klekner Alajos, Klekner Emil, Zalka Zsigmond, Kemény Géza, Proche Ede, Valló Vilmos, Ressler István, Ungár Adolf, dr. Senka József, Harsányi Géza, Draskovics Gyula. A bizottság ez év októberében tartandó gyűlésen számol be működéséről. Előbb azért nem hívják egybe a gyűlést, mivel a tanítók nagy része már nincs Kassán s ezek bevonása nélkül az egyesület munkálkodása problematikussá válnék. Megjegyezzük még, hogy az állatvédő-egyesület tagjai évi 2 korona tagsági díjat fizetnek, melynek fejében megkapják az „Állatvédelem“ című folyóiratot is. Újságírók kongresszusa. Három nap a Balatonon. Kassa, junius 30. Hazánk leggyönyörűbb vidékét választotta ez évben közgyűlése helyéül a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége. A szép Balaton partján gyülekeztek a tolinak munkásai, hogy megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat s hogy megismerkedjenek a Balatonvidék kedves, szinmagyar népével. A közgyűlést három napos kirándulás keretében tartották meg. A mely örökké emlékezetükben fog maradni, mert olyan magyaros vendégszeretetben részük még nem volt s aligha is lesz valamikor, mint Somogyban és különösen Zalában, a szép Zalában volt. A körülbelül 300 főből álló társaság vasárnap reggel 8 órakor indult különvonaton Siófokra, ahol Balatoni Szövetség elnöksége élén a dr. Óváry Ferenc Veszprém város országgyűlési képviselőjével, mint a szövetség elnökével — fogadta. Innen az újságírók a Baross gőzösön Balatonfüredre rándultak és Lingl Valérián, pannonhalmi bencés, fürdőigazgató szívélyes üdvözlése után társasvacsorához ültek, utána pedig táncmulatságon vettek részt. Hétfőn reggel külön hajón a közgyűlés székhelyére Badacsonyba érkeztek s a hegy tetején tartották meg a gyűlést. Délután 5 órakor pedig a végállomásra, Keszthelyre hajóztak. Hat óra felé járhatott az idő, amikor a hajó a keszthelyi öbölbe befutott. Hatalmas ágyúdörgés jelezte a vendégek közeledtét. A város közönsége száz meg száz gyönyörűen feldíszített csónakon ment a nagy hajó elé. Az első csónakon a város elüljárósága foglalt helyet, honnan Bognár Imre, városi főjegyző üdvözölte az érkezőket. Szávay Gyula elnök a fedélzetről köszönte meg az ünnepélyes fogadtatást s ezután az egész társaság partra szállt. A vendégek a parti szállodákban kaptak lakást. Most kezdődött csak az igazi ün-